/ / /

· írta

Puliszkás filmfesztivál Kolozsváron

V. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, 2006. június 2–11.

Beszámoló

Az idei TIFF-nek nemzetközisége mellett erősödtek román vonásai is. Ha a tavalyi fesztivállogón mioritikus táj fölött biciklizett el E.T., idén „a postás kétszer csengetett”, miközben az erdélyi paraszt a feleségével készült szerelmeskedni egy tányér puliszka mellett-fölött.

A sajátos román étel egyébként a fesztivál egyes szekcióinak is szimbólumává vált – minden filmcsoportnak külön-külön jelkép és plakát készült, a nézők többsége pedig vidáman és meglepetten fogadta, hogy ennyi variáció képzelhető el egy tál puliszka témájára. A román jellegzetességek erősítése akár pozitívum is lett volna, főképp mert megnőni látszott a helyi érdeklődés a filmünnep iránt, csakhogy a szervezőknek sikerült túlzásba is esniük. Például a versenyfilmeket általában kétszer vetítették, ám a későbbi fődíjas alkotásnak három vetítése volt, ebből egyik a nyitófilmként való bemutatás – igazságtalanság a többi versenyfilmmel szemben? Az itthoni sztárparádé mellett a fesztivál vendége volt a Franciaországban elő román filmrendező Radu Mihăileanu, a német színész Udo Kier, a francia rendező Tony Gatlif, illetve a fesztiválon közel fél évszázados pályafutásáért életműdíjjal kitüntetett Vanessa Redgrave színésznő.

A fesztivál három moziban, több mint száz filmmel várta tíz napon át a nézőket. A versenyprogramba mintegy tucatnyi film került; emellett a fesztivál hagyományos szekcióinak – a világszerte díjazott alkotásokat bemutató Supernova, a horrorfilmes Árnyak, a három rendező három-három munkáját bemutató 3x3, a korlátok nélküli No limit, valamint a tavaly létrehozott rock-rokumentumfilmek szekciója – válogatását lehetett megnézni. Idén először a Román film napja mellett Magyar film napját is szerveztek, bár ebbe néhány kisjátékfilmen, a Nyócker!-en, a Fehér tenyéren és a Taxidermián kívül sajnos nem sok fért. Egészen újnak számítanak a négy-öt filmet tömörítő argentin és francia blokkok.

Az V. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál fontosabb díjai

  • A fesztivál fődíja: Corneliu Porumboiu – A fost sau n-a fost?
  • Rendezői díj: Pálfi György – Taxidermia
  • Színészi díj: David Dencik – En soap (r. Pernille Fischer Christensen)
  • Operatőri díj: Tariel Meliava – 13 Tzameti (r. Géla Bubluani)
  • A zsűri különdíja: Sabina Guzzanti – Viva Zapatero!
  • A FIPRESCI díja: Géla Bubluani – 13 Tzameti
  • Közönségdíj: Corneliu Porumboiu – A fost sau n-a fost?
  • Életműdíj: Vanessa Redgrave

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó fesztivál

Címkék

, , , cikk