Azt gondolhatnánk, grindhouse-klasszikust remake-elni nem bűn, hisz az efféle újrahasznosítás csak az exploitáció következő fázisa. Az 1978-as I Spit On Your Grave (Köpök a sírodra) új verziója azonban azt bizonyítja, hogy egy „rape and revenge” filmet is meg lehet becsteleníteni.
Meir Zarchi filmje, az 1978-as I Spit On Your Grave a filmtörténet egyik leginkább gyűlölt és legtöbbet vitatott exploitation-mozija, elsősorban máig sokkoló csoportos erőszakjelenete (gang-rape) miatt. Bemutatásakor a kritikusok egyöntetűen kikeltek ellene (Roger Ebert élete legrosszabb filmélményei közé sorolja), majd több országban betiltották, a brit BBFC cenzúrabizottság rátette az előkelő „Video Nasty” listára olyan rettegett remekművek mellé, mint az Ördögűző, A texasi láncfűrészes mészárlás és az Evil Dead (Gonosz halottak). A film kritikai megítélése azonban idővel javulni kezdett, neves kritikusok érveltek amellett, hogy a filmet annak idején csúnyán félreértették. Az I Spit On Your Grave egycsapásra jelentős feminista film lett (eredeti, és rendezője által preferált címe Day of the Woman), gyakorta állították szembe a Jodie Foster-féle, végtelenül konformista A vádlottakkal, melyben a megerőszakolt hősnő a fennálló rendszer segítségével, törvényes úton bánik el a tettesekkel, míg e film protagonistája nem kér a férfiak segítségéből, és saját kezűleg, hidegen tálalja a bosszút.
Máig vitatéma, hogy az I Spit On Your Grave valóban progresszív-szubverzív film-e, vagy csupán egy túlértékelt és hatásvadász exploitation a sok közül – de filmtörténeti jelentősége vitathatatlan. E filmtől származtatják a „rape and revenge” (nemi erőszak és bosszú) szubzsánert, amely ugyan kevés utódot szült, ezek között viszont olyan kritikailag elismert opusz is akad, mint Abel Ferrara Ms. 45-ja. E főtéma azóta egy Piszkos Harry-film, Az igazság útjának köszönhetően átkerült a mainstreambe, és olyan filmekben köszön vissza, mint a Showgirls, a Visszafordíthatatlan és A tetovált lány.
A vadiúj I Spit On Your Grave története azonos az eredetiével, melyet Zarchi élményei (egy megerőszakolt nőbe botlott New York-ban, majd felháborodott a rendőrség inkompetenciáján), valamint az önbíráskodó hősöket középpontba állító bosszúfilmek (Taxisofőr, Bosszúvágy), és a városi-vidéki ellentétre, pontosabban (mérsékelten megalapozott) előítéletekre építő „redneck horrorok” (pl. a szintén nemi erőszakot ábrázoló Gyilkos túra / Deliverance és Szalmakutyák) ihlettek. A protagonista egy csinos és emancipált írónő, aki egy vidéki nyaralóba költözik, hogy ihletet találjon regényéhez. Hamar fel is figyel rá néhány régimódi mentalitású legény, ám nem túl kifinomult udvarlási kísérleteiket a nő fölényesen hárítja el. A redneckeknek nem tetszenek az új erőviszonyok, így – hogy egyszerűsítsék a helyzetet – megerőszakolják a nőt, majd meg is ölnék, ebben viszont kudarcot vallanak. A többit már könnyű kitalálni: a fiúk a rossz nagyvárosi csajjal szórakoztak.
Ahogy eredetijét, az új I Spit On Your Grave-et is megelőzi a híre, a 2010-es FrightFest-en az említett BBFC kérésére 43 másodperc minusszal vetítették le. Ez alapján szubverzív, de minimum sokkoló filmre számíthatnánk, ám a cenzorok a szokásos felesleges pánik mellett ezúttal szépen felsztároltak egy olyan filmet, amit egyébként legfeljebb néhány optimista geek nézett volna meg. A remake ugyanis intenzitásában nyomába sem ér eredetijének, pedig az alkotók próbálnak sokkolni, de még e nem túl nemes igyekezetükben is kudarcot vallanak, a film cenzorpróbáló jelenetei is inkább erőltetettek, mint letaglózóak. Mielőtt azt hinnénk, hogy az alkotók kedvesen megkímélnek minket a borzalmaktól, megérkezik a film utolsó felvonása, melyben a hősnő a Fűrész Jigsaw-ját megszégyenítő módokon áll bosszút az erőszaktevőkön. A bosszú-szcénák kreatívnak szánt, túlspilázott gore-ja alapján (melyre a divatos „torture porn” címke is illik) a film leginkább a Reszkessetek, betörők, vagy a Jackass gagyi horror-verziójaként jellemezhető.
Pedig az eredeti filmen is lett volna mit javítani. Az alacsony büdzséjű verzió lepukkant külleme eltűnt ugyan, de az alkotók mindent kidobtak, ami azt egy vitatott, majd elismert darabbá tette. Az eredeti alkotás azért működött, mert karakterei, azok motivációi és tettei nem voltak egyértelműen megítélhetők, a remake viszont tökéletesen fekete-fehér ezek tekintetében. Az eredeti esetében nem az erőszaktevőkkel azonosultunk, sokkal inkább a tönkretett áldozat-hősnővel, de a remake a bonyodalom után nem a protagonista, hanem a redneckek nézőpontját követi, ezzel egyszerre démonizálva hősnőjét és magasztalva bosszúját. Azok a vádak, amelyek az eredeti I Spit On Your Grave-et érték, sokkal inkább illenek tehát az újradolgozásra – ez tényleg az exploitation legalja.
