Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Blos-Jáni Melinda

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Egy Janus-arcú életrajzi film
Todd Haynes: I'm Not There – Bob Dylan életei

Sosem hallgattam agyon Bob Dylan muzsikáját, nincs meg egyik albuma sem. A zenész életrajzából inspirálódott film történetmesélési és stiláris eljárásai azonban nem pótolják a témában tájékozatlanoknak a hiányzó biográfiai és zenei információkat. Az I’m Not There ugyanis szándékosan kerüli azokat a konvenciókat, amelyekre a zenész-életrajzi filmek már megtanítottak nekünk.

„Amott fekszik ő. Isten nyugtassa lelkét és szemtelenségét. Egy falánk közönség most már betegsége maradványain és telefonszámain osztozkodhat. Ott feküdt... a költő, a próféta, a törvényen kívüli, a szélhámos. Az elektromosság csillaga. Egy kíváncsiskodó ember szegezi rá tekintetét, aki hamarosan felfedezi, hogy még a szelleme is több volt egy személynél” – indul a Bob Dylan életrajzát fiktív keretekbe helyező I'm Not There.

A zenész-életrajzi filmek konvencióinak itt nyomát sem találjuk: a film nélkülözi a zenész karrierjének kronologikus áttekintését, és ezt nem azzal küszöböli ki, hogy az alkotói pálya valamelyik kisebb mozzanatára koncentrálna. Míg ezek az életrajzi filmek (biopics) fikciós aktusaik, megrendezettségük ellenére mégiscsak fenntartanak (legalábbis ezt állítják) egyfajta kapcsolatot a valósággal, és ezáltal a múltbeli eseményeket rekonstruáló dokumentumfilmek távoli rokonai, addig Todd Haynes filmje valami olyanra vállalkozik, ami legendák, interjúk, cikkek, dalszövegek adaptációjához áll a legközelebb (a dalokat sem mind Bob Dylan előadásában hallhatjuk!).

A fentebb idézett, film elején elhangzó szöveg egy steril, kórházi szoba stilizált képeihez társul, melyben éppen egy boncolást készítenek elő. Mivel egy még élő énekesről van szó, nemcsak egy élő legendáról, ez az első szekvencia csakis metaforikusan értendő: nem egy valós személynek kell tulajdonítanunk a látható testet („a vers olyan, mint egy meztelen ember” – mondja tovább a hang), és az elkövetkező epizódokat, hanem inkább egy kukkoló Peeping Tom szándékának (aki lehet a rendező, de akár a néző is), aki egy sztár imázsának, legendáinak disszekciójára vállalkozik.

Ahogyan a boncoló tekintet is több személyiséget azonosít be (színész, költő, próféta, törvényen kívüli, szélhámos, elektromosság csillaga), a filmben is legalább ugyanennyi epizódot láthatunk összemontírozva, amelyeknek főszereplője más-más nevet visel, és más-más színész alakítja. Ezek a Bob Dylan alteregók/metaforák különböző korok és történetek szereplői, és a körülöttük bonyolódó egyes epizódok közti különbséget nemcsak a színészek váltakozása jelzi, hanem az epizódok stílusa, a képek textúrája is. A költő figurája (Ben Whishaw) az Arthur Rimbaud nevet viseli, és erősen kontrasztos, fekete-fehér képek különböztetik meg a többi epizódtól, melyek közül talán ez a legrövidebb, és leginkább a központozás szerepét tölti be. A szélhámos alakja szintén az abszurd határait súrolja: itt egy 11 éves, fekete bőrű zenélő kölyök (Marcus Carl Franklin) 1959-es kalandjait láthatjuk sárgás-barnás-zöldes színkompozíciókban, aki magát Woody Guthrie-nak adja ki, míg egy napon rászánja magát, hogy lerója tiszteletét a haldokló zenész előtt, akitől nevét kölcsönözte. Jack Rollinsnak (Christian Bale), a politikai aktivizmust folytató folkénekes figurájának történetét, aki idővel neoprotestáns prédikátorrá válik, egy áldokumentumfilm jeleníti meg, amely archív felvételek és tanúkkal készített interjúk kollázsából áll össze. A hollywoodi filmcsillag, Robbie Clark (Heath Ledger) feleségével fokozatosan megromló viszonyát már hideg színek sötétebb árnyalatú tónusaiban láthatjuk. A leghosszabb epizód a Jude Quinn (Cate Blanchett) nevű rocksztáré, mely nagy mértékben inspirálódott a Don’t Look Back cinema direct stílusú dokfilmből (D.A. Pennebaker, 1967), ebből párbeszédeket vesz át és a képek lágyabb fekete-fehér árnyalatait. A hatos számú epizód főhőse Billy the Kid (Richard Gere), aki leginkább egy apokaliptikus westernfilm statisztájára emlékeztet, merthogy ő maga sem érti igazán a körülötte bonyolódó történetet. Ez az epizód Sam Peckinpah westernjeit idézi, különösen a Pat Garrett and Billy the Kid (1973) címűt, melyhez Bob Dylan nemcsak zenét szerzett, hanem egy mellékszerepet is kapott benne.

A film nézése közben érzékelhető, hogy itt a hangsúly a sokarcú személyiség metaforájának kifejtésén van, valamint egy zenének alárendelt képi világ kiépítésén, szemben valamiféle történetmesélő szándékkal. Ennek köszönhetően a film kerüli a történetmeséléshez szükséges redundanciát, az időbeli és ok-okozati viszonyok jelölését. Hat portré töredékeit kapjuk, melyek önmagukban nem alkalmasak arra, hogy egy hetedik, (feltehetőleg) eredeti arccá álljanak össze: az epizódoknak sem a tartalma, sem a formai megoldásai nem utalnak arra, hogy a hat karakter hat világát a szukcesszivitás vagy a szimultaneitás logikája szerint kellene összeraknunk. Mégcsak egy kronológiai sorozat sem állítható össze, melyben az egyes részek az életpálya különböző állomásainak felelnének meg. Kapcsolódások mégis létrejönnek: a 11 éves fekete gyerek története nézhető a Robbie Clark-epizódbeli feleség álmaként, Robbie Clark pedig a Jack Rollins szóló életrajzi film főszerepében fut be. A Jude Quinn-epizód ellenségeskedő BBC-riportere Billy the Kid ellenfeleként bukkan fel újra. A töredékek egymás tükreivé, vagy inkább egymás hiperrealitásaivá válnak (Robert Altman Rövidre vágva című filmjére emlékeztetve), barokk módon burjánzó rétegeket eredményezve egy olyan eredeti, hetedik figura körül, akinek még a neve sincs „ott” a filmben. Ezt az interaktív kirakósjátékot tovább nehezíti az, hogy a film kihagyásai, utalásai nagy mértékben építenek a néző előzetes tudására, arra, hogy van egy Bob Dylanról alkotott képünk, tudásunk, melyet megfejtési kulcsként használhatunk vagy a többi puzzle-darabkához hozzáilleszthetünk.

Kétségtelen, hogy az előzetes tudás hiányában csak egy szerényebb interaktív játékot űzhetünk. Az epizódok összekapcsolásában legjobb fedezetünk a bevezető metaforikus szekvencia alaptézise lesz, az egy pszichében lakozó több személyiség, amely a film során időnként megismétlődik, hol a történetek részeként, hol a narrátori hang által. A narrátori hangnak a kezdeti jeleneten túl nincs hangsúlyos szerepe a film kohéziójának megteremtésében, ez a narrátor nem mindentudó (a narrátori hang tulajdonosa szintén egy valamikori Sam Peckinpah-színész, Kris Kristofferson). Annál nagyobb szerep jut a filmben a mindenütt jelenlevő zenének, mely jeleneteket, epizódokat köt össze, a dalszövegek pedig az éppen látott képekkel, jelenettel alkotnak szimbiózist. Előfordul, hogy a szójátékokra épülő, költői dalszövegek álomszerű, allegorikus képeknek vannak megfeleltetve (például a Billy the Kid-epizódban a farmerek háza mellett megjelenő zsiráf).

Todd Haynes filmje több szempontból is figyelemreméltó: olyan kortárs amerikai produkció, amely sem a stílus, sem az elbeszélés szintjén nem a kontinuitásra törekszik, hanem annak alternatíváival kísérletezik (korábbi, szintén zenei legendáriumot adaptáló filmje, a Velvet Goldmine ehhez képest olyan konvencionális elbeszélő eljárásokkal él, mint a kronológia, például a flash-backek a jelenben játszódó cselekmény előzményeinek bizonyulnak). A töredékességnek fő eszköze a több színész által eljátszott karakter, mely egy nagyon öntudatos narrációt eredményez, és ezzel fölülmúlja a korábbi hasonló kísérleteket (például Todd Solondz Palindrómák című filmjében nyolc szereplővel játszat el egy kislányt, de ott ezt éppen a történet folyamatos elbeszélése teszi lehetővé). A színészek alakítása nagyon hiteles, melynek egyik oka az, hogy nem a mimika a fő eszközük, hanem testük minden apró rezdülése. A film nemcsak Bob Dylan sok arcát mutatja meg, hanem egy sok arcú/stílusú rendezőét is, akinek életművét éppen az tartja össze, hogy hogyan társítja filmjeinek témáját régvolt műfajokkal és stílusokkal.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

tamasden · 4 éve

Kedves Mel, en vegignyugoltem azt a csodalatos ket es negyed orat, de egy-ket sikeres osszhangzaton kivul, almossaggal kuzdve, sikertelenul probaltam kapcsolatokat letesiteni a lapossag szettarto alakzatai kozott. Tul sok otlet, keves elet. Egy kicsit megijedve nyugtatom magam: mas szem, mas iskola...:)

nandi · 4 éve

igen, blanchett lenyűgöző, de csak egy puzzledarabka a többi lenyűgöző alak mellett...

bjm · 4 éve

Érdemes kétszer vagy többször is megnézni, az biztos. Konkrét Altman idézetet én nem láttam benne, csak a stratégia hasonló. Viszont a Heath Ledger-Robbie Clark történetben ott van Godard (Masculin Feminin, Éli az életét - l. a cikkbe beékelt kék tónusú kép beállítását).

Ez nem ide tartozik, de van egy jó Godard versus Bob Dylan idézet-pár: "Ez nem vér, hanem vörös" versus "The sun is not yellow, it's chicken".

A színészi játék kapcsán, mindenki Cate Blanchett-tet dícséri, ugye. Szerintem ez azért van, mert ahogy és amit egy színésző csinál, ahhoz, hogy pasi és Dylan is legyen, az sokkal de sokkal látványosabb, és kihívás is egyben, hogy figyeljünk a technikára. Nekem a Jack Rollins/Christian Bale-figura szintén nagyon jónak tűnik, és éppen az ellenkezője miatt, azért, mert nem vesszük észre azt, ahogyan ő alakít.

nandi · 4 éve

Azért imádtam és azért tartom zseniálisnak, mert ugyan elég nehezen befogadható (ekkora közönségtávozási rátát nem láttam a tiff-en az idén), cserébe teljes és EXKLUZÍVE FILMES élményt nyújt, nem irodalmit-forgatókönyvit, zeneit vagy drámai-dramaturgiait. És ugyanakkor (nem feltétlenül a sokféle egymásbaszőtt történetke miatt) annyira multi-layered, hogy a két és negyed óra kevésnek tűnik, hogy minden összefüggést felfedezzen az ember. Ezenkívül meg gátlástalanul idézi meg Fellinit és Altmant, de még Peckinpah-t is, rettenetes részletrevalóodafigyeléssel. Egyetlen öncélú darabkát se tudtam felfedezni a filmben, mindegyik erősíti a másikat és az egészet. Hatalmas merészség életművet és biográfiát NEM ADAPTÁLNI, hanem INSPIRÁLÓDNI belőle, továbbírni, szervezőelvnek használni.

S az utolsó nagy bónuszpont: NEM hangzik el az annnnyira várt "nak nak nakinon hevenz dor" refrénű klasszikus.

Le az összes (cowboy)kalappal Haynes előtt. Nem bírnék minden este ilyen filmet nézni, de egy-egy ilyenért megéri egy héten keresztül baromságokon röhögni, sírni és rettegni.

bjm · 4 éve

Néha irígyellek, hogy ki tudod mondani azt, hogy zseniális. :)

Lehet, hogy ez a szövegemből nem annyira egyértelmű, de én is nagyon megszerettem a filmet, főleg második nézésre. A Haynes-életművet ismerve, úgy vélem, hogy van egy olyan független amerikai filmes, aki más típúsú filmekkel ugyan, de pótolja valamiképpen az űrt, amit az Altman-életmű lezáródásával keletkezett. A klasszikus műfajokat használja és ássa alá nagy sikerrel, és próbálkozik a klasszikus narráció alternatíváival.

Apropó Bob Dylan zenéje - a film soundtrackjét már sikerült agyonhallgatni, úgyhogy az első mondat már nem érvényes. A kedvencem a Goin to Acapulco c. szám Jim James-féle átirata, nem feltétlenül a szám miatt, hanem a filmben köré épített hangulat miatt - azt neveztem én "apokaliptikus westernnek".

nandi · 4 éve

A TIFF utolsó filmjeként láttam ezt a zseniális alkotást. Igazi FILMES élmény volt.

Kapcsolódó film

I'm Not There – Bob Dylan életei (I'm Not There)

I'm Not There – Bob Dylan életei (I'm Not There) – amerikai–német zenés, életrajzi, filmdráma, 2007. Rendező: Todd Haynes. Szereplők: Cate Blanchett, Christian Bale, Richard Gere, Ben Whishaw, Marcus Carl Franklin, Heath Ledger, Kris Kristofferson, Julianne Moore.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    10/10
  • A látogatók szerint
    10/10 · 9 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Variációk egy legendára - Todd Haynes: I'm Not There – Bob Dylan életei

Variációk egy legendára – Todd Haynes: I'm Not There – Bob Dylan életei

[kritikaíró pályázat] Todd Haynes nem megoldani akarja a Dylant övező rejtélyt, hanem minden ellentmondásával együtt elénk tárni. A leghíresebb dalok születésének kínosan egyszerű pszichológiai indoklása is teljesen hiányzik a filmből. Ami viszont van helyettük: 135 percnyi bolyongás Dylan személyiségének útvesztőiben.

Kapcsolódó hírek

Sharon Stone a Linda Lovelace-filmben

Sharon Stone a Linda Lovelace-filmben

A pornósztár Linda Lovelace édesanyjának szerepét vállalta el az amerikai színésznő az Inferno: a Linda Lovelace Story című életrajzi filmben. (AP)

6 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

30 perce

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea