Filmrendező, kábítószer és őrület határán

Beszélgetés Csuja Lászlóval

Sokféle művészeti ágban kipróbálta magát, mire megállapodott a hetedik művészetnél: filmeket rendez. Csupán 22 éves, de már több díjat is nyert kisfilmjeivel. Csuja László kezdőfilmes rendező számára a film többet jelent, mint azt a projektív illúziót, amit a mozi képes kiváltani a hétköznapi emberből.

Cselló, szavalás, lapszerkesztés, rádió, színház, újabban tánc is – hogyan fér meg ennyi minden az életedben?

Ezek a dolgok nem folyamatosak, a legtöbbjüket csak amatőr szinten csinálom. De sok előnyük van, sokkal nyitottabb lesz így az ember. Szavalóversenyre évente egyszer járok, a csellózás viszont komolyabb, kisgyerekkorom óta játszom, most pedig már szalonzenélek, néha koncertezünk is, a táncelméleti szakíró szak pedig egy második főiskola. Eddig egyszakos történész voltam, ami mellé befért még egy.

Hogy jutottál el a házi színháztól a moziig?

A házi színházban öt testvéremmel játszottunk szüleinknek mindenféle darabokat. Amióta tudok írni, azóta írogatok történeteket, kiskoromban kisjeleneteket írtam. Sokat jártunk szüleimmel színházba, ami óriási élmény volt számomra. Minden darab után eljátszottuk ugyanazt otthon is. Mivel volt elég gyerek, volt elég szereplő, s mivel én vagyok a legidősebb, nekem kellett rendeznem. Ez így vált egyre komolyabbá és valójában így jutottam el a házi színháztól egy diákszínjátszó körbe, ami egy idő után megszűnt, de nekem továbbra is voltak történeteim, és igényem arra, hogy egy fiktív világban létezzem. Szereztünk tehát egy kamerát: ha nem volt színpad, akkor kamerával folytattuk.

Hogyan jutsz el az ötletektől a kivitelezésig?

Néha sehogy. Sok ötletet leírok, de nem kell mindegyikből filmet csinálni. Ha tényleg úgy érzem, hogy valamelyik nagyon jó, akkor nekikezdünk filmezni. Van egy baráti köröm, amelynek sokat köszönhetek, együtt szoktunk filmezni, szeretünk együtt dolgozni. Ezen kívül kiépítettem egy infrastruktúrát, hogy kitől mit lehet ingyen beszerezni, s így gyakorlatilag egy félprofi stábot fillérekből össze lehet állítani.

Hogyan készült az első filmed?

Az első filmem középiskolás koromban készült, amolyan kamaszos történet: házibulik és drogfogyasztás a témája. Egy fiúról szól, aki túladagolja magát, s ilyen állapotban visszagondol az életére, beszélget fiatalkori önmagával, amiből kiderül, hogy miért lőtte túl magát: megerőszakolt egy lányt, annak szülei feljelentették, és nem akart börtönbe kerülni. Ez a rövid sztori. Amikor le akartam vetíteni a középiskolában, nem engedték, azzal az indokkal, hogy a fiatalok nem tudják elválasztani a filmet a valóságtól, amivel én nem értek egyet. Már a kisgyerek is tudja, hol a határ a kettő között. De a filmet betiltották, ami miatt konfliktusba kerültem tanáraimmal, s ezért el is kellett mennem abból az iskolából. Tulajdonképpen ez inspirál ma is a filmkészítésre, hiszen ha a film képes ilyen erős érzelmi hatásokat kiváltani, akkor érdemes foglalkozni vele.

Ez kitalált történet, álomszerű dolog volt. Abban az időben elég sokat jártam házibulikba, ahol találkoztam a drogfogyasztás tényével, ezt próbáltam realisztikusan ábrázolni a filmben. A füvezés akkor nem volt ennyire elterjedt probléma, sokkal kényesebb kérdésnek számított. Vicces, hogy végül levetítették a filmet egy drogprevenciós program keretén belül.

Rendezőasszisztensként részt vettél nagyjátékfilmek forgatásán is. Milyen tapasztalatokat szereztél?

A filmnek a gyártási oldalát ott ismertem meg, ott tudtam meg, hogy mi az, hogy gyártásvezető, felvételvezető, költségvetés. Igazából csak lóti-futi voltam, a finom művészi munkákba nem láttam bele, de a filmgyártás mechanizmusának megismerésére tökéletes volt.

A második munkád egy videoklip volt, amivel díjat is nyertél.

Ez volt a második pozitív megerősítésem, egy abszurd videoklipet készítettünk a Tudósok együttes zenéjére. Beneveztük a Diákfilmszemlére, s mai napig sem értem hogyan kaptunk el egy olyan hangulatot, feelinget, ami bejött a zsűrinek. Arról a filmemről egyébként az a véleményem, hogy a maga teremtette szabályok szerint tökéletes. Rengeteg hibája van, de egy filmben nagyon fontos, hogy létre tudjon hozni egy belső világot, ami a saját szabályai és tempója szerint létezik. Ez a klip önmaga törvényei szerint tökéletes, megfelel önmagának. A zsűri bele tudott helyezkedni ebbe a világba, a film így kaphatott fődíjat.

Később több kisfilmeddel is neveztél és nyertél fesztiválokon.

A videoklip után volt egy mélyrepülésem, elszálltam egy picit. Azt gondoltam, hogy most már bármit csinálok, az jó lesz, de ez nem így volt. Csináltam néhány filmet, ami már elkészülte után sem tetszett, de folyamatosan próbálkoztunk. Készítettem egy igazi rövidfilmet komolyabb kamerával és kameramozgásokkal, Élt 1889–1945 címmel, ami Hitler gyerekkorának egy napját mutatta be. Macedóniában levetítették az I. Asterfest Nemzetközi Filmfesztiválon, bejutott a Magyar Független Filmszövetség Országos Szemléjének döntőjébe, valamint az első Tropifilm rövidfilmfesztivál legjobb 15 filmje közé, de nem kapott díjat. A zsűri szerint ez tabutéma, egy fiatal filmkészítő ne foglalkozzon ezzel a témával. A filmben Hitler kisgyermekként volt bemutatva, utánanéztem az élettörténetének, s ez alapján készítettem a filmet, figyelmen kívül hagyva olyan toposzokat, mint Hitler, az ősgonosz. Készítettünk azonban közben egy akció-dokumentum filmet, Személyvonat érkezik címmel, ebben a hatvani és gödöllői vasútállomások életét mutattuk be, fiktív elemeket is felhasználva, a korábbi Apu kocsit hajt stílusában, ami díjat nyert a Diákfilmszemlén.

2004-ben első ízben vettem részt a Filmtett–Duna Műhely táborában, ahol egy stílusgyakorlatnak mondható filmet készítettem, a Csentó-ventót. Két nagyon jó karakter szerepelt benne, de maga a film nem állt össze egészben. A táborban nagyon szerették, de tudtam, hogy nem erős film, abban viszont segített, hogy következő évben ismét elfogadták jelentkezésemet, és elkészíthettem a Szivarfüstöt. Az eltelt egy évben csak halásztam a zavarosban, készítettem egy kísérleti filmet, amit azóta sem ért senki, tükrökkel játszottunk… de azt majd egyszer megcsinálom…

A következő Filmtett–Duna Műhely táborban született meg tehát a Szivarfüst, ami a táborban nem nyerte el a tetszést, nagyon megkritizálták. De valamilyen furcsa módon mégis elkapott egy jó ritmust, és elkezdett élni. A tábor után újravágtuk, és elindult egy meglepő úton: decemberben felhívtak, hogy beválogatták a filmszemlére, amire nem számítottam, tulajdonképpen senki nem számított... A zsűri nem úgy járt el, hogy beválogatta azt, ami technikailag profi, hanem díjazták az ötletet, és annak kibontását, és elnézték, ha néhol ingadozott a technika. Így jutott be a film a 37. Magyar Filmszemle versenyfilmjei közé, majd a Berlinale Talent Campusba. Meghívtak egy hétre Berlinbe, a Fiatal Filmkészítők Konferenciájára, ahol különböző workshopokon vehettem részt. Ugyanezzel később elnyertem az 53. Országos Függetlenfilm Fesztivál legjobb színészvezetésért járó díját. Ekkor kezdtem érezni, hogy megtaláltam a saját filmes nyelvezetemet, s a velem együtt dolgozókkal elindultunk egy jó úton, aminek a Szivarfüst az első lépcsőfoka. A következő filmem is ennek jegyében készült. A Rózsafüzér három perces, rövid történet, amit szintén a Filmtett–Duna Műhely táborban készítettem. Ha megnézed egymás után a Szivarfüstöt és a Rózsafüzért – azt is Czomba Albert fényképezte és Csuja László rendezte – látni lehet a stílusbeli hasonlóságot, ami leginkább a képi világon, és a beállításokon vehető észre.

Amikor a táborba érkeztél, megvolt már a történet csírája, vagy spontán módon ott született meg?

Az ötleten már korábban is gondolkodtam, jelentkezéskor el is küldtem egy szinopszist, amire Mészáros Péter azt mondta, megvalósítható, s noha vannak gyenge pontjai, ha néhány dolgot újragondolok, csináljuk meg. A táborban úgy alakult, hogy nekem kellett elsőként forgatnom, így volt egy napom az előkészületekre és még fél nap a gyártástechnika megbeszélésére, ezalatt a másfél nap alatt kellett megtalálnom a helyszínt, a falubeli szereplőket, az időpontot, a beállításokat, elkészítenem a részletes forgatókönyvet és a story-boardot is, ami valamelyest rányomta a bélyegét a filmre, bizonyos részei nincsenek rendesen kidolgozva. De ez számomra egyfajta programfilm volt. A Szivarfüst után többen szóvá tették, hogy nem autentikus, mert falusi környezetben forgattunk egy nem feltétlenül odaillő történetet. Most viszont olyan témát kerestem, ami beékelődött a környezetbe. A film egy tyúklopásról szól – anyukám falujában rengeteg tyúkot loptak. Felmerült bennem a kérdés, hogy mi lenne, ha találkozna a tolvaj és a meglopott? A film tulajdonképpen ezt a momentumot ragadja meg.

Mi a következő terved?

A következő filmtervem egy Örkény István-egyperces adaptációja, amit a terveink szerint jövő tavasszal fogunk forgatni a Duna Műhellyel, Durst György lesz a producere, és ez lesz az első filmem, aminek valódi költségvetése lesz.

Van-e olyan filmes személyiség, akitől emberileg, szakmailag sokat tanultál?

Szakmailag Sopsits Árpádtól tanultam sokat, oktató volt az első Filmtett-táborban, amin részt vettem, ő indított el egy jó úton, néha még most is találkozom vele. Ő mondta azt, hogy egy rendező 24 órában rendező, aki folyamatosan gondolkodik, van egy kis jegyzetfüzete és állandóan jegyzetel. Ő vezetett rá arra is, hogyan lehet meglátni dolgokat a világban. Mert például a dohányosnak, folyamatosan jelen van az életében a cigaretta, nekem pedig az, hogy folyamatosan képeket keresek, visszatérnek bennem gondolatok arról, hogy ez milyen beállítás, kisjelenet lehetne. A másik személyiség, aki filmjein keresztül volt nagy hatással rám, az Hajdú Szabolcs, aki nagyon nyitott ember. Mivel filmjeit úgy néztem meg, hogy már ismertem őt, megértettem, hogy mitől lesz személyes egy film, hiszen Szabi személyisége teljességgel benne van filmjeiben. Pálfi Gyuritól pedig azt tanultam meg, hogy mennyire legyek kritikus önmagammal szemben, és hányféleképpen lehet megvágni egy filmet. Mészáros Péter a színész-rendező kapcsolat apró finomságaiba vezetett be. Ez persze csak a jéghegy csúcsa, mert az embert folyamatosan érik hatások, így én még abban a korban vagyok, hogy gyakran felülbírálom önmagam.

Mit jelent számodra a film?

Ez gonosz kérdés… nehéz megválaszolni, bár sokat gondolkodtam már rajta. A moziban a film technikailag irányított fény, ami kirajzol valami érdekeset. A másik értelmezése az, hogy kimetszünk a valóság teréből és idejéből egy-egy részletet, és ezeket a metszeteket egymás után rakjuk. Nekem, mint alkotónak, a film lételem. Nem olyan értelemben, hogy benne élek egy filmben, hanem folyamatosan érzem, hogy körülöttem filmek forognak: vannak köztük érdekesek és kevésbé érdekesek, azzal a különbséggel, hogy egyeseket szalagra rögzítenek, a többit nem. A film minden… Mit jelent nekem a film? Valami őrületet. Bele lehet őrülni, rá lehet szokni, olyan mint a kábítószer. Nekem a film, a filmkészítés kábítószer.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó