Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Jakab-Benke Nándor

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Piroska és a műfaj
Catherine Hardwicke: Red Riding Hood / A lány és a farkas

Amikor az ember a Piroska és a farkas című gyerekkori rémmese adaptációjának plakátjára lesz figyelmes (akkor is, ha a magyar forgalmazási keresztségben – jogosan – mellőzték Piroskát és egyszerűen csak „a lányról” van szó), akkor elvileg kétféle reakciója lehet: vagy megnézi, mert röhögni akar egyet és kíváncsi, hogy miképp lehet ezt a mesét százpercesre nyújtani; vagy pedig megnézi, mert az alkotógárda, a trailer és a csomagolás biztosíték lehet egyfajta jellegzetes képi világra és narratívára, amely egyes célcsoportoknál nagyon is működik (Alkonyat és társaik).

Az elsőfajta nézőt hívjuk nagymamának. Ők már nagyon sok mindent láttak, rossz filmeket, jó filmeket egyaránt, nem lehet őket effajta színes, zenés parasztvakítással kielégíteni. Jobb esetben csoportosan nézik meg ezt a filmet és hangosan kacagásuktól visszhangzik a plázamozi, rosszabb esetben végigunják és szemináriumi jegyzeteket készítenek a „hogyan ne írjunk és rendezzünk filmet” című (sajnos, úgy tűnik, opcionális) tantárgyra. Számukra ez a kedvesen butuska, műhóval megszórt középkori falucska átverés, láttak már ilyesmit jobban megcsinálva pl. Terry Gilliamtól, és amikor a cudar tél közepén mindenki kigombolt ingben császkál a falu közepén, már a fejét fogja. A nagymamák utálni fogják ezt a filmet. No nem habzó szájjal, inkább unottan.

Kép A lány és a farkas című filmből

A második fajtát hívjuk Piroskának. Ők a naivak, akiket talán most rángatnak el először moziba azzal a felkiáltással, hogy ugyanaz a néni rendezte, mint aki a Tvájlájtot. Ők lehet, hogy pont ilyen szendének, szőkének, nagyszeműnek és magas pH-értékűnek képzelték el gyerekkorukban is azt a bizonyos Piroskát (Amanda Seyfried). A szinte musicalre utaló zenés részeknél dobognak a lábukkal, a csúnya farkas megjelenésekor a szívükhöz kapnak. Ők élvezik a giccset, mert szervezetük erre van kondicionálva. Talán nincs is más enzimjük, amivel szubtilisebb filmnyelvet lebonthatnának és szétjuttathatnának a szervezetükbe. A film ezt a célcsportot szolgálja ki maximálisan, még a vámpírmítoszt is be tudták valahogyan tuszkolni az amúgy teljesen archetipikus, Szent György és a sárkányt, vérfarkasokat és egyéb mítoszokat egyaránt magába foglaló történetbe, aminek így aztán igazából vajmi kevés köze lett az „eredeti” meséhez (természetesen nem mintha létezne bármilyen népmeséből „eredeti”, de azért vannak kanonizált változataink, Perrault és a Grimm-fivérek által).

Kép A lány és a farkas című filmből

A sztori szerint egy kis faluban időnként egy farkas garázdálkodik. Már elég rég nem esett emberéletben kár, de most egy fiatal lányt (Piroskánk testvérét) széttrancsírozza a falu kellős közepén. Innentől a legfontosabb szál természetesen a farkas felkutatása és elpusztítása lesz, aminek érdekében megjelenik maga Gary Oldman ezüstkörmökkel, papi köntösben és piszkosul szaval. Természetesen a főhősök magánélete is bonyolódik, mindenféle háttértörténetek bomlanak ki, megismerjük a még mindig karizmatikus nagymamát (Julie Christie) és más falulakókat is, egészen a nagy tetőpontig, amikor meghal a farkas (ezzel sokat nem mondtam el, meglepetésekre nyugodtan lehet számítani). Ez így még nem is hangzik annyira szörnyűnek, de amit színészi játék (tessék megszámolni a főhősnő mindkét arckifejezését!), dramaturgiai ritmusérzék, valamint díszlet- és jelmeztervezés címszó alatt elkövetnek az alkotók, az tényleg gyerekmeséhez hasonlóvá teszi az egész filmet. Azokat viszont legalább tizenöt perc alatt le lehet darálni...

Kép A lány és a farkas című filmből

Ha van Piroska és nagymama, akkor hol vannak a „farkas” típusú nézők? – teszi fel a kedves olvasó jogosan a kérdést. Nos, valószínűleg ők a dühösek, a kiábrándultak, akik vérfarkasként tombolva hagyják el a mozikat1. Akik megunták, hogy műfaji változatosság címszó alatt műfaji bizonytalanságot adnak el nekik. A jelek szerint van belőlük jópár, elég a filmeket ért kritikákat és pontozásokat nézni. Sok műhó semmiért…


1 Ha már igazságosak akarunk lenni, akkor vannak még a vadászok is, de ők csókolózni járnak ilyen filmekre.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

virag · 9 hónapja

 szerintem tok jo film


imosantha · 1 éve

Nem mindenki olyan tehetséges, hogy kibírjon száz percet csupán két arckifejezéssel! :))

Kapcsolódó film

A lány és a farkas (Red Riding Hood)

A lány és a farkas (Red Riding Hood) – amerikai fantasy, horror, romantikus, thriller, 2011. Rendező: Catherine Hardwicke. Szereplők: Amanda Seyfried, Billy Burke, Gary Oldman, Julie Christie, Max Irons, Shiloh Fernandez, Virginia Madsen.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    4/10
  • A látogatók szerint
    6/10 · 9 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Vérplazma-mozi - A bealkonyult vámpírfilm

Vérplazma-mozi – A bealkonyult vámpírfilm

A Harry Potter-generáció olvasókörének második kultuszeposza, az Alkonyat-tetralógia nemcsak a roxforti varázsló hasadt lelkének továbbgondolására, de a vámpírmítosz irodalmi és filmbeli megújítására is törekszik. A generációs közérzet-sztori nihilizmust, szerelmet és a választás kényszerét mozgosítja, de az ősrégi klisék médiabarát vérátömlesztése inkább divathullámot eredményez, mint a zsáner reinkarnációját.

Kapcsolódó hírek

„Bollywood legerőszakosabb filmjét” vágták át a cenzorok

„Bollywood legerőszakosabb filmjét” vágták át a cenzorok

A keresztény hitű indiai kisebbségre való tekintettel újravágatták a Ghost című horrorfilmet, amelyben egy nőalakot öltött gonosz lelket feszítenek keresztre.

4 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

30 perce

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea