Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Jólesz Tamara

Filmtett / Cikkek /

· írta

// tudósítás

Rövidfilmek Nancyban
12. Aye Aye Filmfesztivál, Nancy, szeptember 1–9.

A nemzetközi rövidfilmfesztiválra Magyarországról öten kaptunk meghívást az ifjúsági zsűribe és néhány workshopba. Lengyel, bolgár és magyar fiatalok utaztak tíz napra a francia kisvárosba.

Délelőtt ki-ki a maga workshopjában (videó, rádió, újság, terjesztés) tevékenykedett, délután pedig versenyfilmeket néztünk. Összesen nyolc széria volt, minden napra kettő. A nancyi fesztivál elsősorban európai alkotóknak kínál lehetőséget, de láthattunk thaiföldi, venezuelai és kanadai filmeket is. Az ifjúsági zsűrivel párhuzamosan működött egy úgy nevezett hivatalos is, amely öt filmet díjazhatott – mi hármat. Utóbbiakból emelek ki néhányat. A két – egymástól teljesen független – zsűri egyetlen esetben díjazta ugyanazt az alkotást: Borja Cobeaga Eramos pocos című filmjét. A spanyol kisfilm egyetlen rendkívül mulatságos gegre épül, fantasztikus színészi alakítással fűszerezve: apa és felnőtt fia egy reggel arra ébred, hogy a ház asszonya szó nélkül eltűnt. Amikor elfogy a tiszta ruha és az étel, a két agglegény úgy dönt, hogy kihozza a szociális otthonból a rég nem látott anyóst. Az ötlet beválik, az idős asszony boldogan szolgálja ki reggeltől estig a két mihasznát. Egy nap azonban az apa fellapozza a régi, családi albumokat, és rádöbben, hogy nem a nagymamát hozták el…

A szlovén Quick view Matjaz Ivanisin huszonhárom perces munkája érdekes kísérlet. A film három – egymástól független – epizódból áll, amelyek között az egyetlen kapcsolat az, hogy minden rész egy-egy fényképpel kezdődik, amely az utána következő történet utolsó kockája. Az események sosem úgy alakulnak, ahogy azt a kép alapján gondolnánk, mert a második epizódtól kezdve már értjük, mire megy ki a játék, és megpróbáljuk fejben összerakni a folytatást. A film a megörökített pillanat hazug természetéről rántja le a leplet, megmutatja, mennyire abszurd, hogy életünk legkellemetlenebb perceiben is arcunkra erőltetünk egy idétlen mosolyt, amint előkerül a családi fényképezőgép.

Az ifjúsági zsűri kedvence a magyar 639. baba lett. Dési és Móray különleges világot teremtett a szokatlan műfajkeveredésnek köszönhetően. A film sci-fi környezetbe ágyazott kamaradráma. Bizarr ötvözet ez, mert míg a futurista közeg inkább a műfaji film sajátja, a kamaradráma nyújtotta lehetőségekkel főként a szerzői filmek élnek. A film legnagyobb érdeme a helyszínül szolgáló lakás apró részleteinek kitalálása. A távoli jövő képzetét a remekül kigondolt használati tárgyak teremtik meg, például az akvárium, amelyben távkapcsolóval változtatható a hal fajtája, a tűzhely, amely – ha kell – bárhonnan újra kezdi a főzést és a plazmatévé, ami követi gazdáját a lakásban.

Nancy egyetemi város, ezért főként francia diákok voltak kíváncsiak az eseményre – már aki egyáltalán értesült róla… Késő délutánonként volt egy szekció főleg lengyel és magyar alkotásokkal, ebben Kieslowski-kisfilmeket, a Wajda-iskola diákjainak munkáit, valamint magyar animációkat vetítettek, sőt bemutatták a Szegénylegényeket is. Minden este volt szabadtéri vetítés, ahol főként kelet-európai nagyjátékfilmeket nézhettünk, köztük a Kontrollt és a Nyóckert.

Összegzésként: a fesztivál nagyon jó kezdeményezés, erős versenyfilmekkel, és ha némileg szervezetlenül is, de családias hangulatával remekül illeszkedik a francia kisvárosi helyszínhez.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó hírek

Filmes workshoplehetőség februárban Sziléziában

Filmes workshoplehetőség februárban Sziléziában

17–23 éves, a filmezés iránt érdeklődő magyar diákok workshop-jelentkezését és vagy filmeket vár a lengyelországi Jelenia Góra nemzetközi filmfesztiválja. 

6 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

31 perce

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea