Kárpáti György

/ / /

· írta

Miért tiltottabb a gyönyörszerzés egy emberélet kioltásánál?

Interjú Pálfi György rendezővel

Interjú

Pálfi György Hukkle című első egészestés filmje természetfilmbe oltott krimi, majd készített egy találó magyar képregény-adaptációt. Műfajilag kevert alkotásai sorába egyértelműen illeszkedik a Taxidermia, mely zsigerig hatol, s bár a tabudöntögetések kora már lejárt, mégis közbeszéd tárgyává vált a benne megfogalmazott képi világ, a csömör és az explicit szexualitás. Az emberi lét és gyarlóság mindennapjai egy rendező szemüvegén keresztül.

A Hukkle nem volt egyszerű feladat: nem elvárt, s klasszikus értelemben vett. „Így jöttem” filmet készítettél, a Simó Sándor által kijelölt témával szembe menve, s most itt a Taxidermia, melyről sok minden elmondható, csak az nem, hogy könnyen megvalósítható volt. Szándékosan keresed az újabb kihívásokat?

A kettő egyszerre jött. Úgy tűnik, nem tudok olyat csinálni, ami nem kihívás…

…a plakát alcíme Így mentem el – ami pedig félre nem érthető célzás (már a tűzcsóvát lövellő, merevedő falloszon túl), a vizsgafeladatra. Most készítetted el azt a családi fejlődéstörténetet, amit elvártak tőled – igaz úgy, ez sem rólad szól?

Egyértelműen a Simó-féle elvárásról szól az alcím. Az eredetileg megírt forgatókönyvet még Simó Sándor is olvasta, s neki ezzel a címmel is adtam be a könyvet – s ez neki nagyon tetszett. Talán kevesen is tudják, de a történet először Simónál, illetve a Hunnia Filmstúdiónál volt. Aztán közbejött a halála, s elkezdtem keresni, hogy ki az, aki megfelelőképpen tudná pótolni a Simót. Filmekből indultam ki, s Enyedi Ildikó Simon mágusa, Janisch Attila Hosszú alkonya, vagy Kamondi Zoltán mozijai alapján rátaláltam ez Eurofilmre s Miskolczi Péterre, aki itthon – úgy gondoltam – képes nagyobb lélegzetű nemzetközi koprodukciók legyártására. Megmutattam neki a forgatókönyvet, de nem tetszett neki, s visszadobta. A fordulatot az hozta, hogy akkoriban ők szervezték a Sundance forgatókönyvműhelyét, ahova a válogatóbizottság beválogatta a három nemzetközi megmérettetésre ajánlott munka közé. Ekkor olvasta Miskolczi producertársa Váradi Gábor a könyvet, és ő ezt a filmet meg akarta csinálni. Ez, valamint a Hukkle bemutatója változtatta meg a producer véleményét. A munkába viszont egyáltalán nem szóltak bele, náluk afféle tehetséggondozás is zajlik, hagyják kibontakozni az embert, s csak ha valamilyen nagyon extra költségvetési igényű jelenettel áll elő, azt kell nagyon megindokolni. Egyébként is nagyon nagy anyagi kockázatot vállaltak, úgyhogy nagyon nagy volt az öröm a sikerek láttán.

Pálfi György

Mennyire befolyásolt a filmkészítés során, hogy a Hukkle után a Taxidermia is egyértelműen nem többszázezer nézőt megmozgató film, mely igen hamar kultstátuszba kerül(het), de a felvevőpiaca, milyenségéből fakadóan rétegfilmmé teszi?

Ezt a filmet sokkal többen látják, mint bármely többszázezres közönségfilmet Magyarországon. Jelen pillanatban, fél évvel a világpremier után 16 ország vásárolta meg a mozijogokat, s negyven fesztiválon került vetítésre.

Ilyen értelemben igazad van, de én a nemzeti piacra céloztam…

Én azért nem választom el a kettőt, mert egyrészt néző-néző, másrészt meg nem csak Magyarországra készült az alkotás, végső soron nemzetközi koprodukcióról van szó. A filmkészítésekor figyelembe vettük azt, hogy itt Magyarországon milyen nézőket tud ez a film megmozgatni, s arra kellett rádöbbennünk, hogy a várható 30-40 ezer ember nem lesz elég, ezért olyan elemekkel kellett operálnunk, mely nemzetközivé is tudja tenni a filmet. Ez már rögtön az elején benne volt a moziban: legyen érdekes külföldön is. Az, hogy mi nem Magyarországon érjük el a néhányszázezer nézőt, hanem világszerte a több milliót büszkeséggel, s elégedettséggel tölt el. Másrészről tudtuk, hogy szerzői filmet csinálunk, annál pedig a minőség a fontos. Azt is tudtuk, hogy a gyártási költségeket nem különböző befektetőktől kapjuk, akiknek ezt majd vissza kell fizetni, hanem több ország, az Európai Unió kulturális alapjai biztosították ennek a forgatás feltételeit: az Arte tévécsatorna mellett például a Magyar Mozgókép Közalapítvány és az osztrák közszolgálati ORF és filmintézet, melyek a kultúrát nem, mint árucikket tekintik, hanem mint egy nagyon költséges, de támogatni fontos művészeti ágat.

Magyarországon mostanában azért nem annyira jellemző, hogy egy alkotó határon túlra is tekintgessen…

Egyéni tervek és stratégiák vannak a filmkészítésre. Nálunk nincs működő filmipar itthon mindenki afféle saját projektet futtat, s mindig mindent elölről kell kezdeni. Kérdés továbbá, hogy nézőben gondolkodsz-e, vagy sem. Hogy önmegvalósításnak tartod a filmkészítést, afféle hiúságjátéknak, vagy fontos az, hogy amit közölsz, az eljusson a közönséghez. S ha az utóbbi mellett döntesz, akkor el kell kezdened azon töprengeni, hogy kihez is szólsz. Ki az én ideális nézőm? Mennyien vannak itthon, s a világ más pontján? És ebben az esetben, mit kell ahhoz tennem, hogy a határon túlra is eljusson a nézőkhöz a film?

Pálfi György: Taxidermia

Azért a Taxidermia elég magyar is egy bizonyos szempontból…

Egyrészt a téma nagyon magyar, másrészről mégis úgy feldolgoztuk fel, hogy a nemzetközi közönség számára is tartogasson univerzális problémákat. Részletekbe csak úgy megyünk bele, hogy a magyarok számára sokkal több érthető a gesztusokból, a külföldiek számára pedig épp elég, amennyit fognak belőle. Van például egy kisdobosok menete a filmben, meg egy úttörődal, ami a magyarok számára a személyes azonosulást tartogathatja – én is voltam kisdobos, én is énekeltem dalokat úttörőként –, míg egy külföldi számára az jön le, hogy igen, ilyesmi lehetet az élet a szocializmusban. Éppen emiatt alkotótársaimmal kivettünk vagy harminc percet, mert a film kezdett nagyon arról szólni, hogy mi a magyar. Ettől meglehetősen bonyolulttá vált a történet, meg el is lágyította, viszont a rövidítéssel eljutottunk az univerzális problémák felé, s ettől kezdve a film arról kezdet szólni, hogy mi az ember. A magyar ember is ember, meg a külföldi is, csak levettünk egy csomó elágazást, melyhez elég sok magyarázatot kellett volna fűzni külföldön.

Már az íráskor, vagy csak a vágáskor éreztétek meg, hogy melyek azok a rétegek, melyeket le kell hántani?

A vágáskor. Amikor összeállt a film, akkor láttuk, hogy ezt tisztítani kell.

Ezzel a végső változattal elégedett vagy, netán lesz majd egy DVD-n megjelenő rendezői változat? Nem sirattál meg gyönyörű jeleneteket, képeket, mint a Hukklénál?

Nekem nincs ezzel a verzióval sok bajom. Számos remek jelenet maradt ugyan ki, de arra jutottunk, hogy ha minden igaz, akkor csinálunk a Taxidermiából egy tévésorozatot. Egy háromrészes minisorozatról lenne szó, a három generációnak a története háromszor negyven percben, melybe visszapakolhatnám a csodaszép kivágott jeleneteket. És mivel akkor már más lenne a koncepciója, kicsit más típusú film születne – nagyon persze nem tud más lenni –, máshova kerülnének a hangsúlyok, s ki lehetne hagyni belőle azokat a – némelyek számára kemény, s érzékenységet sértő – jeleneteket, amelyek miatt bizonyos országokban nem veszik meg. Visszakerülhetnének viszont olyan snittek, amelyeken nagyon sokat dolgoztunk, de már nem fértek bele a mozifilm ívébe. Erre sokkal több teret enged egy tévés forma.

A címmel még magyarul beszélők közül is sokan nem tudnak mit kezdeni. Nem féltél attól, hogy néhányan taxis filmnek vélik mozidat címe alapján?

A Taxidermia hívó szó: ha beszélnek a filmről, akkor ez a szó csak az alkotáshoz tartozzon. A címadás után gondoltunk erre, hogy félreérthetik, de eddig jól működik a dolog.

Gondoltál arra, hogy a filmed által Parti Nagy Lajosnak is csinálsz külföldön ismertséget, illetve reklámot?

Remélem, illetve reméltem is, de nagyon nehéz egy írónak a nyelvéből kitörni. A film segítségével, valamint közvetítésével talán jobban szét lehet kürtölni a világ minden pontján azt a gondolatot, azt a világlátást, azt a szellemiséget, amit ő képvisel, vagy amik az elbeszéléseiből megmaradtak a filmben. Vannak jó német fordításai a novelláinak, de például nincsen angol fordításuk. Nagyon nehéz lefordítani, s akkor sem lesz ugyanolyan. Lajos zsonglőrködik a nyelvvel – nemcsak lefordítani kellene a munkáit, hanem egész egyszerűen újra is kellene alkotni azon a másik nyelven.

Pálfi György: Taxidermia (2)

Ez a filmkészítésben mennyire hátráltatott? A gondolatok, a szavak megfogalmazásának képpé transzformálásának nehézsége? S olyan elegyet csinálni, ami még mindig ugyanaz, vagy nem nagyon más?

Hát persze, ez klasszikus adaptációs probléma volt. Sorról sorra, bekezdésről bekezdésre újra kellett gondolnunk, hogy hogyan lehet ezt átültetni, el kellett hagyni belőle, hozzá kellett adni. Az a lényeg, hogy a végén azt lehessen mondani: bár az egyik irodalom, a másik film, a kettő mégis egylényegű. Lajos egyébként távolról szemlélte az eseményeket. Mi kértük Ruttkay Zsófiával, hogy hadd menjünk végig magunk a munkáin, s amikor kész voltunk, ő volt az első akinek megmutattuk, s aki kommentálta, hogy mi az ami jó, vagy másképp kellene csinálnunk.

Nem hagy nyugodni egy dolog: nem azért fordultál véletlenül az adaptáció ötletéhez, mert nem volt kéznél egy épkézláb, jól megírt forgatókönyv? Van a választásodnak bármi köze a magyar forgatókönyvírás jelenkori nehézségeihez?

Hűha, hát ez nagyon sokrétű probléma. Azt mindenképpen el kell ismerni, hogy egyszerűbb volt Parti novelláihoz nyúlni, mint megpróbálni hasonlót írni. De nem könnyebb filmet készíteni adaptációból, mint egyéni forgatókönyvből. Hiszen utóbbi sokkal filmesebb, már eleve kép jut eszedbe, míg az irodalmi nyelvnél nagyon-nagyon kényes az, hogy mettől irodalom és mettől film, hol a határ – mindez állandó latolgatás kérdése. Más típusú probléma, de probléma. Egy izgalmas történet önmagában semmi. Egy jó anekdota izgalmas történet lehet, de abból hogyan lesz film? Ahhoz roppant erős folyamaton kell átmennie, először egy jó forgatókönyvnek kellene születnie, aztán kellenének jó snittek, majd jó színészek, helyszínek, díszletek, a végén szükség lenne egy jó ritmusra, tehetséges vágóra és operatőrre, s mindezek után még mindig nem tudod, hogy a kész filmed érdekelni fogja-e a közönséget vagy sem, jó lesz-e a filmed, vagy sem. Szerintem nem elsősorban a jó történetek hiányoznak. Inkább a nyílt, bátor gondolkodás, az alapos és korrekt munka, melynek végén, ha nem is feltétlenül jó, de minőségi film kerül ki az ember kezei közül.

A szerzői filmesek vallják, a legsikerültebb munkák saját könyvekből származnak. Egyszeri kalandozásról van szó, vagy továbbra sem áll távol tőled, hogy kapott anyagból dolgozzál?

Annyira vágynék rá! Annyira jó lenne, ha kapnék egy jó könyvet, s csak csinálni kellene! Leforgatni. Annál egyébként, mint ami itthon van, nincs jobb: azt csinálok, amit akarok. Egy felkérés esetén azonnal rettenetesen sok korláttal találkozik az ember. Ha érkezne egy olyan felkérés, hogy itt egy forgatókönyvkönyv, csináld meg, nos, ahhoz valami nagyon erős könyvnek, vagy nagyon jó brandnek kellene lennie. Ha példának okáért azt mondanák, hogy a Batman következő részét rendezzem meg – azon az ember már elgondolkozik, s akkor hajlandó bemenni mások elvárás rendszereibe. De addig nincs jobb annál, hogy az ember a saját őrületeit vászonra vihesse.

Tény: a Taxidermia képeivel és látványvilágában is olyan minőségi munka, mely nemzetközi szinten is megmérettethető, ami manapság nem kevés.

Nagyon sok munka van benne, s nem sok pénzből. Pohárnok Gergőben, az operatőrben van egy iszonyúan nagy perfekcionizmus, bennem meg elhatározás, hogy ugyanazon a vásznon és ugyanabban a moziban kell helytállnom, mint a nagy költségvetésű amerikai filmeknek; ugyanazzal a kamerával forgatok, mint a többiek; ugyanaz a nyersanyag, mint Amerikában; a költségvetésünk viszont nem ugyanaz, de ez nem lehet akadály, mert azt lehet munkával, ötlettel, lelkesedéssel, elszántsággal pótolni. S nekem ezért is tart olyan sokáig elkészíteni egy filmet.

Három nagyon karakteres munka áll mögötted, melyekkel meglehetősen magasra raktad magadnak a lécet.

Hát igen, de magamnak.

Felmerül a kérdés az emberben, mit tudhatsz még? Akár a saját gondolatiságodon belül, akár új témában?

Ez engem is érdekel, sőt engem talán még jobban érdekel, mint a nézőket.

Pálfi György: Taxidermia (3)

Mennyire lehet-lesz könnyebb számodra a következő munkánál, mennyit nyomnak a latban az eddigi sikereid?

A Hukkle és a Taxidermia között tízszeres szorzó van költségvetés szempontjából. Mindig megpróbálom szétfeszíteni a fennálló kereteket, így most is megpróbálok több szorzóval följebb ugrani költségvetésileg. De közben persze nem várom, hogy az ölembe hulljon a dolog, hanem csinálok nagyon olcsó dolgokat is. Jelen pillanatban is forgatok minimál pénzből…

Rövidfilmet, vagy egészestést?

Egészestéset. Műfajilag furcsa keverék, erősen kísérleti film. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz belőle, ez szintén afféle tehetségpróba. Most már tudjuk, hogy tök jó adottságokkal rendelkezik a helyszín, a szereplők, most az a kérdés, hogy jól tudjuk-e mindezt rögzíteni, aztán pedig tehetség kérdése, hogy jól össze lehet-e a rakni, vagy sem.

Ha már tehetségekről van szó: mennyire féltél attól, hogy egy énekes-zenész játssza filmed főszerepét?

Egyáltalán nem. Trócsányi Gergő nagyon érzékeny alkotóember, s ez kiderült már a szereplőválogatásnál is. Nagyon sok ügynökségnél kerestük a karakterhez legmegfelelőbb színészt, végül az első asszisztensem ajánlotta őt.

A gasztronómiai vonal mennyire volt adott számodra a történet ívének meghatározásakor?

Az evés meg az étel mindenki számára kódolható. Ezek a gondolatok nagyon erősen benne vannak Parti Nagy Lajos munkáiban is: a hús, annak minden formája – mint étel, mint létező organizmus, mint a szerelem tárgya. Szerintem erre mi csak ráerősítettünk.

Embertől emberig jutunk el a történetedben, sőt, mint ahogy említetted az egész bizarr utazás univerzális módon az emberről szól. A végkifejlet ennek fényében különösen hangsúlyos a kulcstartóba kényszerülő embrióval és az önmagát csonka torzóvá tevő emberrel.

Végig egymásnak megfeleltetések vannak a filmben, de ez a hármas szerkezetnek is a lényege. Egyrészt esztétikailag ugyanaz a stílusuk, másrészt folyamatosan utalgatsz át az egyikből a másikba, így áll össze egy szövetté, s nem három részből álló szkeccsfilm lesz, hanem három epizódból álló, egy gondolatíven futó nagyjátékfilm. Mint egy teremtéstörténetben: a lánggal indulunk a sötétből, s eljutunk a halálig, a sötétségig – a dolog tudatosan fordul önmagába, és mert így kívánkozott. A gyertyázás jelenet például sosem a film elején volt, az önpreparálást szántuk oda. A vágóasztalon aztán addig pakolgattuk a dolgot, míg így állt legjobban össze. Az eredeti forgatókönyvben volt egy keretes szerkesztés: az önpreparálással kezdtünk, s a fejlevágás után az elgurult fej elkezdett mesélni. Most is keretes szerkezetű a film, csak átadtuk a beszélő szerepét a kiállítás megnyitó személyre. A posztmodern irodalom azt az elvét is érvényesítettük, hogy nem lehet tudni ki az elbeszélő. A Lajoska története ez, vagy az Andornak a története Lajoskáról és a családjáról, vagy az én történetem, aki ezt írtam; netán még mögöttem is van valaki. Nem lehet tudni, hogy melyik valóság és melyik nem, mi a valós elbeszélői pont. Mint ahogy nem lehet tudni, hogy ki a gyerekeknek az igazi apja. A filmben a teremtésdolgok mind homályban, ködben vannak tartva. Honnan jövünk, honnan eredünk, kik vagyunk? A film ugyanazon az alkotói folyamaton megy keresztül, mint a főszereplőnk, aki önmagából alkot, eljut abba a furcsa helyzetbe, hogy önmagából egy torzót alkot, és innentől kezdve felteszi azokat a kérdéseket, amiket egy alkotó ember tesz fel: miért alkotok, miért csinálom ezt, miért fontos ez? Eljutunk egy olyan ars poeticához, egy olyan művészi megfogalmazáshoz, mely szerintem a legközelebb áll ahhoz, hogy így jöttem.

Ezért is nagyon erős ebben a formában a lezárás.

Sajnos egy filmben nagyon erősen kell állítani. Az én szándékaim szerint nem mertem volna ennyire erősen állítani bizonyos dolgokat, de az anyagot látva azt gondoltuk: így a legkifejezőbb. Bele is telt két-három hétbe, míg megszoktam a saját filmemet. Amikor eljutottunk a hatalmas munkának a végére, s láttam készen a filmet, azt gondoltam magamban: te jó ég, ez mi? A vágótársam, Lemhényi Réka meg is kérdezte: mi a baj Gyuri?

Amon Tobint hogyan választottad ki filmed zenéjéül?

Nagyon sokat kerestük azt a zenészt, aki a filmhez megfelelő zenét tud szerezni. Azt tudtam, hogy nem zeneszerzőt, hanem talált zenét akarok. Nagyon sok zenegyűjtőt, zeneszerzőt kérdeztünk, rengeteg zenét meghallgattunk, Márkos Bercivel jutottunk el Amon Tobinig, s amikor megpróbáltuk a filmmel, akkor éreztem, hogy igen, ez olyasmi ami nekem kell. Csináltunk ellenpróbát is: fölraktunk a filmre Beethovent, Debussyt, Ravelt, mindenfélét kipróbáltunk, de csak mindig visszakérte magát Tobin: összetett, szomorú, nagyon részekre szabdalt, talált zörejekből, zajokból összepakolt zene, nagyon hasonlított ahhoz a felfogáshoz, ahogy a film is készült. Végül a producerek rászánták magukat, megkerestük a szerzőt, akinek megmutatattam, hogy milyen számokat szeretnék felhasználni, amire azt mondta, hogy ennél tud jobbat is írni. Így mentem bele végül, hogy legyen szerzett a zene.

Pálfi György: Taxidermia (4)

A film kendőzetlensége dicséretes, ki is jöttek néhányan már az elején a vetítésről.

Ha ki akarnak jönni, jöjjenek már ki a legelején. Nagyon szeretem az olyan filmeket, amik nagyon korai stádiumukban meghatározzák saját magukat. Jó példa a Lovagregény című film kezdete, ahol a középkori bajvívás mellett az emberek Queent énekelnek. Aki ezt elhiszi, aki ebbe belemegy, az az egész filmet szeretni fogja. Vagy a Tigris és sárkánynál: ha rögtön az elején nem fogadod el, hogy ezek az emberek repülnek, akkor menjél ki, ez nem a te filmed. Volt a Taxidermiának egy nagyon durva főcíme, melyben Amon Tobin zenéjére raktuk rá a boncolásos jelenetet. Nagyon szerettem, hogy a film így kezdődik, mert pillanatok alatt kiderül, hogy mire számíthat a néző, s aki ezt bírja, az végigbírja az egész filmet. Végül kiszedtük a főcímet, mert kiderült, hogy harminc percig nem térnek magukhoz a nézők, viszont így meg nagyon kívánkozott valami az elejére. Így lett a lángoló fallosz a film nyitó jelenete.

A szexnek és erotikának az ábrázolása számomra nagyon fontos volt, hogy lehet-e így fogalmazni filmen. Tényleg tiltott-e az álló pénisz a filmen, valóban kiveri a biztosítékot? Miért? Hiszen a dolog hozzátartozik a testünkhöz, a mindennapi életünkhöz. Miért az álló nemi szervet vesszük ki a filmekből, miért nem azt, amikor szitává lőnek egy embert, vagy valaki azt mondja a másiknak, hogy megkínzom a szemed láttára a feleséged, leszedem a körmeit? Miért tiltottabb a gyönyörszerzés egy emberélet kioltásánál? Ezért van a plakát is: ha tetszik, bemész, ha nem, akkor pedig nem. Ez után a plakát után senki nem jöhet panaszkodni, hogy milyen filmet látott. Nagyon érdekes volt például a külföldi kritikusokkal való beszélgetés, akik elkezdtek filozofálni, létkérdésekkel, egzisztenciális, individualista kérdésekkel foglalkozni, nem elsősorban az explicit testiség, a botrány érdekelte őket, hanem az egésznek a lényege. A végén már engem is fárasztott a dolog: miért nem tudnak konkrét kérdéseket feltenni? Éppen azért készítettem el a filmet, mert én sem tudok rájuk válaszolni, én is kérdéseket teszek fel.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Taxidermia

Taxidermia

Magyar–osztrák–francia vígjáték, filmdráma, horror, 2006. Rendező: Pálfi György. Szereplők: Czene Csaba, Trócsányi Gergely, Molnár Piroska, Stanczel Adél, Marc Bischoff, Máté Gábor, Koppány Zoltán, Hegedüs D. Géza, Leder Erwin.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    10/10
  • A látogatók szerint
    8 · 28 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , cikk