Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Ritter György

Filmtett / Cikkek /

· írta

// tudósítás

Takaréklángon
Kisjátékfilmek a szemlén (K1, K2, K3)

Nyögvenyelősen ugyan, de vitorlát bontott a 42. Magyar Filmszemle. A meghúzott büdzsé és a folyamatosan halasztott időpontok miatt idén kevesebb helyszín, program, szűkebb repertoár várja a szakmát és a nagyérdeműt. Gyorsan híre ment, hogy a „kisebb" szemlén a kisjátékfilmek között lehet majd igazi gyöngyszemeket felfedezni. A pletyka nem is állt távol a valóságtól.

A 42. Magyar Filmszemlén olyan érzése lehet a betévedőnek, mintha tíz évet utazott volna vissza az időben. A 90-es években kis mozik, füstös kocsmák adtak helyet a többnyire videóra készült műveknek. A technika ugyan javult, de a Szemle felhozatala mit sem változott. Viszont a spórolós megnyitó családiasabb légkört hozott a mustrának. Mintha minden műnek most nagyobb értéke lenne, mint bármikor máskor. Nincs plázamozi, a sajtóbelépőt is csak karszalag jelzi - kicsi, savanyú, sárga, de a miénk.

Az első három kisjátékfilmes szekció alkotásaiban különös visszatérő (idei) téma a halál, azon belül is az erőszakos halál. Bogota Béla Tiszta kézzel című filmjének tisztaságmániás hőse nem véletlenül ragaszkodik szenvedélyéhez. A halál és a kéz szimbolikája remek egységet alkot. A főhős rejtett pszichikumát, a film vegytiszta beállításokban és remek színészi játékban mutatja be. Az élre vasalt ruhák, a divatlapok fotóiról ismerős egyszínű díszletek erős atmoszférája szinte alig engedi el nézőjét. Hasonló paraméterekkel indul, ám végül közhelybe fordul Janisch Vera Közel című kisfilmje, amely első blikkre mintha a Kamerales (Peeping Tom, r. Michel Powell, 1960) magyar változata lenne, aztán végül is egyszerű pszichothriller marad. Pedig a rendezőnő, akárcsak apukája, ügyes kézzel nyúl a műfajhoz – kár, hogy a finálé gyilkos drámáját agyoncsapja egy ügyetlen fekete-fehér stilizációval.

Az elmúlt években többször is érdekes kísérletekkel próbálkozó Schwechtje Mihály is a pszichothriller felé kacsintott Porcukor című darabjában. A fiatal állatkereskedőt aktuális csaja dobja, mert titokban a neten hirdeti magát társkereső oldalakon. Kénytelen beköltözni a boltjába és közben egy Ausztráliában élő magyar lánnyal is felveszi a netes kapcsolatot. Már-már jól haladnak a dolgok, amikor a lány torkán megakad a krémes és épp csetelés közben fullad meg a fiú szeme láttára. A fiú viszont nem tud szabadulni a hullamerev lány látványától. A Porcukor egy jól megírt párbeszédekkel és vicces mellékkarakterekkel, feszült fekete humorral rendelkező mozi, amelyben a vágy fonódik össze a halál képével.

Kevésbé kiforrott, egy poénra kihegyezett krimi-thriller próbálkozás W. Puhlár Attila Kiraboltak és a Dankó István- Keresztes Gábor páros Nekem lőttek című alkotása. Egyikük sem lépi át az ötletük szabadta keskeny műfaji határokat, mégis talán túlragozottnak érezhető az ismételten lúzer exférj rablása, és az idegileg kikészülő barát halálba torkolló ordibálása. Mindkettőjük a kisember szinte sorsszerű bukását jeleníti meg más-más megközelítésből. Ugyanilyen hiányérzetünk támadhat a berlini filmfesztivált is megjárt, Erdő című, Kárpáti György Mór által rendezet filmnél is. A halál minden tragikus feszültség, fokozás ellenére itt is súlytalan marad. A volt házastárs teszetoszasága, a barátain kiakadó, izzadó férfi halála és a gyilkosságba torkolló erdei táborozás története súlytalan drámák maradtak.

Az első nap rövidfilmjei közül három letisztultabb alkotással is találkozhattunk. Az első Reisz Gábor finom, lírai rezdüléseken egyensúlyozó, Külalak című filmje. A rendező ügyesen, könnyeden nyúlt témájához. Hőse egy kommunikációs tréner, aki éli előrelátható életét. Munkájában jó, felesége épp gyermeküket várja. Egyik alkalommal felfedezi iskolai cuccai között egyik diákversét, majd nyomozni kezd, vajon kinek és hogyan írhatta művét, miközben rájön, hogy költőnek született. Reisz filmje nem akar nagyokat mondani, egyenletes, kimért színészi alakításokban, harsányságok nélkül beszél az önáltatásról és a hiúságról. Karaktere nem bukik bele a keresésbe, hanem saját gyengeségeit is képes saját hasznára fordítani, amikor verséről kiderül a valóság. Éppen ezért különbözik a Külalak az ehhez hasonlatos „melódrámáktól".

Felméri Cecília Végtelen percek című mozijában egy kórház emeleteibe sűríti bele, dominóelvszerű dramaturgiában, az ok-okozati összefüggéseket. A proszektúratetoválásokat gyűjtő kórboncnoktól eljutunk a főorvoson és a betegeken keresztül a szex közben infarktust kapó igazgatóig. Az önmagába harapó kígyó metaforájába öntött panoráma ez, amelyben az egyik halál kiváltja a másikat - állandó és megállíthatatlan láncolatba fűzve az elmúlás törvényszerűségét. Felméri filmje talán az egyetlen volt, amely nem műfaji mázzal, hanem valamilyen szellemi keretbe ágyazta az elmúlás eseményét.

Till Attila Csicskája kicsit kitűnik a mustra filmjei közül. Egyrészt, mert látszik, hogy neki állt össze legjobban a költségvetés és a technikai apparátus, másrészt azért, mert talán egyedül adaptált fikciós alapokra egy kortárs társadalmi problémát. Az alföldi szegény gazdák még szegényebb csicskásokat, afféle modern rabszolgákat vásárolnak a városi nyomorultak vagy mélyszegény családok tagjai közül. Sok helyen elfogadott és megtűrt jelenség ez. A film demonstratívan kezeli a kiszolgáltatottságot, a tanyasi gazdálkodó, István ott láncolja magához és ott rúg bele kissé bolond szolgálójába, ahol éri. A Csicska azonban nemcsak ezt, hanem a tanyasi világ elzártságának a problémáját is feleleveníti, ahol szoros családi viszonyok és a feszültségek is tragédiába fordulhatnak.

A filmszemle első napi rövidjeinek gerincét tehát műfaji, szociológiai és a fekete humorú gyilok adta ki. A meglepő kísérletek, friss szárnybontogatások közepette azonban már most leszögezhető, hogy jól összerakott, többnyire átgondolt, egységes filmek alkotják a kisjátékfilmes blokkokat. Így tehát örömmel könyvelhetjük el, hogy a cikk elején említett takarékláng ellenére a pletyka igaznak bizonyult.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó fesztivál

Magyar Filmszemle

Magyar Filmszemle

Budapest (Uránia Nemzeti Filmszínház, a Corvin és Puskin mozi, Erzsébet téri Kulturális Központ és Park), Magyarország

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

33 perce

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea