A szemle mozis bemutatót megért versenyfilmjeiről (Pál Adrienn, A Frankenstein-terv, A zöld sárkány gyermekei, Üvegtigris 3) már volt kritikánk – íme, pár keresetlen, rövid sor a szekció töltelékfilmjeiről. Folytatás hétfőn.
Vecsernyés János: Nyár utca, nem megy tovább
„Napjaink Magyarországának logikusan alig magyarázható eseményeiről abszurd módon lehet a legpontosabban beszélni” – olvasható a film hivatalos leírásában és ennél kerekebb definíciót nem találunk Vecsernyés János mozijára, amely valóban annyira abszurd, hogy akár igaz is lehetne. A történet szerint egy elfuserált életű lúzer megpróbál eltéríteni egy esős vasárnap reggelen egy kötött pályás trolit, amelyen alig pár ember utazik. Balszerencséjére kivétel nélkül mindenki ismeri őt, így kétségbeesett harca az eleve elrendeltség ellen még groteszkebbé válik. A tömegközlekedési eszköz itt nem a remény vagy a közösségi hit szimbóluma, ahogy Szabó István Budapesti mesék című alkotásában, és nem is a lélek mélyének metaforája, ahogy Antal Nimród Kontrolljában, hanem a kietlen végállomás felé döcögő országé.
Jó meglátás volt az alkotók részéről, hogy a realitást ironikusan tálalták, hiszen egy ilyen történetben a komolykodás azonnal modorossághoz vezetne. Az ötletben azonban jóval több volt, a forgatókönyvet érdemes lett volna picit átgyúrni, több humort csempészni bele. További hiányosság, hogy a karakterek nincsenek jól kidolgozva, a szereplők sokszor elbeszélnek egymás mellett, néhány fordulatszerűség pedig meglehetősen esetlen. A befejezés némileg javít az összképen: sikerült egy keserű slusszpoénnal pontot tenni a rövid játékidő ellenére is megfáradó mese végére. (ht)
Dézsy Zoltán: Az ügynökök a paradicsomba mennek
A film a rendszerváltás utolsó napjaiban játszódik. Egészen pontosan a csernobili katasztrófa napján kezdődik a történet és Ceauşescu haláláig tart. A film totálisan nézhetetlen, filmszerűtlen egyébként, technikailag, rendezésileg és főleg színészi alakítás terén a maximálisan leszarom-hozzáállás jellemző a leginkább. Olyan tipikusan elsőévesen sem elkövehető kis gyöngyszemekre bukkanhatunk, mint a következők: ég a szereplők mögött egy éjjelilámpa, miközben ugyanaz a lámpa árnyékot vet a falra; előfordul, hogy a szereplőknek legalább négy árnyékuk van; egyszer meg nappal, külsőben is van vagy három stb.
A szöveg modoros, hosszadalmas, okoskodó, hiteltelen, nagyon megírt, de nagyon nem nem kitalált. Szegény színészek pedig alig bírnak összehozni összesen egy jó nézést. A többi politika, konspiráció, múlt és jelen... egy csomó belterjes, csak egy szűkebb réteget (gondolom a politizáló idősebb budapestieket) megszólító problematika. Szerencsére nem valószínű, hogy ezt a filmet még a szemlén kívül máshol is levetítenék, így legalább kevesebb az esélye annak, hogy más is elherdáljon másfél órát az életéből. (obl)
Vécsei Márton: Diamond Club
Zavarba ejtően gyenge animációval nyit Vécsei Márton Diamond Club című, önköltségből készült mozija. Latin-amerikai diktátornak tetsző katonaruhás vonul az Erzsébet-hídon, mögötte légikisasszony-kísérők hada. Beszédet mond, majd hirtelen pillérnyi nagyságú guillotine hull alá és vágja le a fejét. Ritter Richárd (Uglár Csaba) öntörvényű akcióművész legújabb attrakciójáról van szó, aminek érdekében pénzzé teszi alkotásait, sőt még lakását is eladja egy ifjú házaspárnak. Csakhogy a mocskos szájú, goromba művész aurája meghódítja a pár női tagjának, Adélnak (Tenki Réka) a szívét, aki a művész utolsó napjának nyomába ered, majd elhatározza, hogy megmenti az öngyilkosságtól.
Sajnos Vécsei a film háromnegyedénél már teljesen kifáradt és inkább kényelmesen, gyorsan lekerekítette moziját egy didaktikus befejezéssel, minthogy egy cseppet még továbbgondolná azt. Adél párjának (Haumann Máté) és annak barátjának a szála így fölöslegesen túl van ragozva, akárcsak az apa karaktere. Képileg sem áll túl jól a film: a kis költségvetés sajnos csak egy olcsó kézikamerás képi világot enged meg neki. A dramaturgiai és rendezési hibákat sajnos a színészi játék sem tudják megmenteni. Pedig a különleges szépségű Tenki Réka és az ordenárén ellenszenves Uglár Csaba kettőse igyekszik a legjobbat kihozni magából. Sajnos Vécsei filozofálgatása a művészet öntörvényűségéről és annak művelőiről, minden lehetősége ellenére is csak egy olcsó tanmese lett. Kár érte. (rgy)
