Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Zágoni Bálint

Filmtett / Cikkek /

· írta

// tudósítás

A magyar filmipar és a Gellért-hegy fölött elszálló színes helikopter
Szakmai találkozó a 42. Magyar Filmszemlén

Szombat délelőtt magyar producerek és rendezők biztosították a háttérzajt, miközben egy Terminator-dzsekiben elfoglalta helyét az Uránia kávézójában Andrew G. Vajna kormánybiztos és tanácsadója, Havas Ágnes. „Hogyan tovább a magyarországi filmgyártással?” – ez volt a címe annak a szakmai tanácskozásnak, ami lényegében Vajna korábban ismertetett, a nemzeti filmipar megújítását célzó programjának szembesítése volt az érintettekkel.

A következő bő órában Vajna és Havas valamivel több, mint 20 kérdésre próbált megnyugtató választ adni – ebben a számban azonban nem szerepelnek azok a felszólalások, amelyek csak személyeskedő megjegyzéseket tartalmaztak, vagy amelyeknek semmi közük nem volt a magyar filmiparhoz.

Andy Vajna - Filmszemle 2011

A legtöbb kérdés a nagyjátékfilmes forgatókönyvek elbírálásának, illetve a filmek megvalósításának folyamatát célozta. Pataki Ágnes producer az eddigi normatív rendszer eltűnését sérelmezte, valamint arra kérdezett rá, hogy a forgatókönyvek kiértékelésében figyelembe fogják-e venni a rendezők, producerek korábbi eredményeit is. Vajna azzal védekezett, hogy a szűkös keretek között nem akarnak félretenni plusz összegeket, amelyekről nem lehet tudni, hogy mikor kerülnek majd felhasználásra, az általuk kidolgozott pontrendszerben azonban figyelembe veszik a rendező, illetve producer eredményeit is.

Enyedi Ildikó és Elek Judit rendezők is azért bírálták a kormánybiztos tervét, mert nem egyértelmű, hogy a Filmalap milyen mértékben és a projekt melyik fázisában venné figyelembe egy potenciális koprodukciós partnernek a szempontjait, márpedig az utóbbi években szinte kizárólag a külföldi forrásokat is felsorakoztató magyar filmek értek el jelentősebb nemzetközi sikereket.

Havas Ágnes válaszában hangsúlyozta, hogy nem áll szándékukban limitálni, hogy ki vesz részt egy-egy munkában, csak segítséget nyújtanak azáltal, hogy az alap részéről is jelen lesz egy személy a projektstábban, aki tanácsot ad azért, hogy egy-egy ötlet alkotói ereje és pénzügyi megvalósítása valahol találkozzon. (Például mennyire szükséges a Gellért-hegy fölött elszálló színes helikopter az illető filmbe.)

Érdekes javaslatokban sem volt hiány: Pozsgai Zsolt, aki kizárólag magántőkéből rendezte a szemlén is versenyző A föld szeretője című nagyjátékfilmet, egy holland példát emlegetett. Szerinte az alap kiállíthatna egy jogosítványt az értékesebb forgatókönyvekre, ami az eddigi 20%-os adókedvezmény fölötti kedvezményre is feljogosíthatná az illető tervet támogató magáncégeket. Vajna válaszában kifejtette, hogy ezt a lehetőséget ők is megfontolták, de az adótörvény miatt a 20% fölötti adókedvezmény jelen körülmények között nem megvalósítható.

Egy újabb felszólaló arra kérdezett rá, hogy bár a terv szerint folyamatosan fogadják a forgatókönyveket, mégis milyen rendszerességgel fogják elbírálni azokat? Vajna szerint nem negyedévenként vagy félévenként bírálják el a forgatókönyveket, hanem valóban folyamatos kiértékelés lesz, és az elfogadott tervek majd egy várólistára kerülnek, amíg a „first come, first served" elve alapján megvalósítják őket. A kormánybiztos kifejtette, hogy a Filmalap beindulását követő időszakban főleg a filmötletek fejlesztésére koncentrálnak, erre várhatóan az első évben 300 millió forintot fognak költeni.

Andy Vajna - Filmszemle 2011

A beszélgetés második felében több, a dokumentumfilmeseket érintő kérdés is elhangzott. Vajna terve szerint az évente elkészülő egy-két egészestés dokumentumfilmet leszámítva, ezentúl a magyar médiahatóságnál lehet majd pályázni dokumentumfilmek készítésére, mindezt megrendelő-szerkesztői rendszer vagy a médiahatóság pályázati rendszere alapján. Felszólalásában Kisfaludy András a kreatív dokumentumfilm halálát vetítette előre. A terv szerint ugyanis a televíziók műsortervei határozzák majd meg, hogy milyen dokumentumfilmek fognak készülni, de nem lehet minden dokumentumfilm 52 perces, ugyanakkor egy jó dokumentumfilm olykor két-három évig is készül, amit nem lehetne megvalósítani a televíziós rendszerben. Ráadásul e logika alapján a producernek semmi joga nem lesz a film fölött, így senki nem fog foglalkozni ezeknek a filmeknek a terjesztésével, forgalmazásával.

Havas Ágnes úgy vélekedett, hogy meg kell várni, amíg a médiahatóság kidolgozza a pályázati rendszerét, és akkor kell feltenni ezeket a kérdéseket, egyelőre ők nem tudnak ezekre konkrét választ adni.

A film háttérországának – filmes kiadványok, portálok, kutatások – sorsáról mindössze Czabán György érdeklődött. A válaszból kiderült, hogy még ennek kapcsán sincsenek konkrét elképzelések, az sem egyértelmű, hogy milyen intézmény, szervezet felel majd ezekért.

Andy Vajna - Filmszemle 2011

Bár a megbeszélés folyamán egyértelművé vált, hogy a filmes szakma fenntartásokkal fogadja a Filmalap tervét, Havas Ágnes is hangsúlyozta, hogy ez csak egy terv, amin még finomítani, javítani akarnak. Ennek érdekében hétfő este 8 óráig e-mailen is fogadják az észrevételeket a filmalap@kim.gov.hu címre.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó fesztivál

Magyar Filmszemle

Magyar Filmszemle

Budapest (Uránia Nemzeti Filmszínház, a Corvin és Puskin mozi, Erzsébet téri Kulturális Központ és Park), Magyarország

Kapcsolódó hírek

Új pályázati alapot hozna létre a Magyar Filmművészek Szövetsége

Új pályázati alapot hozna létre a Magyar Filmművészek Szövetsége

Szakmai vitafórummá alakult át a ma délelőttre meghirdetett konferencia a Szemlén. Az Ulrich Gregor német filmtörténésszel folytatott nyilvános beszélgetésből kiindulva a magyar filmgyártás mai helyzetéről szóló parázs vita alakult ki.

4 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

38 perce

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea