Az utóbbi napok már szinte csak az esélylatolgatásról szólnak. A versenyfilmeket a mai napon még újból levetítik, hogy aki lemaradt róluk, még egy utolsó alkalommal megnézhesse őket. Nem könnyű megjósolni, hogy ki viszi haza a fődíjat, mert sok jó, nézhető, de kevés kiugró film van versenyben.
Legnagyobb megdöbbenésemre Steven Soderbergh Che című filmjének is sokan jósolnak díjat. Nos, ha rajtam múlna, Soderbergh egy ollóval távozhatna, mert 4 óra 28 perces filmje alatt a kínok kínját álltam ki. És, hogy Benicio Del Toro is esélyes lehet a díjra?! Színésznek jó, de ebben a filmben, a legkisebb fáradtságot se vette, hogy hiteles legyen a forradalmár gerillaharcos szerepében. Dél-amerikai kollégáim nem győznek háborogni azon, hogy Del Toro nem volt hajlandó elsajátítani a megfelelő dialektust, így pedig akár már angolul is beszélhetne. Ráadásul a pocakjából sem ártott volna a szerephez lefaragni, mert nehéz elképzelni, hogy valaki, aki ennyit nélkülözik és ilyen körülmények közt vezeti csapatait, ilyen jó formában legyen. A Che nagy előnye viszont, hogy a legjobbkor jött, mert az Amerika-ellenes hangulat szinte tapintható, és a Franciaország-szerte zajló sztrájkok és tüntetések képeinek tanúsága szerint sokan az ő képével díszített zászlókat lengetnek.
A fesztivál végén jött a lehető legkellemesebb meglepetésként Laurent Cantet filmje, az Entre les murs. Jól szerkesztett, feszes tempójú, és ki sem lép egy iskola falai közül, mégis átfogó képet ad a mai francia társadalomról és a bevándorlók helyzetéről. Ugyanígy nem előzte meg különösebb felhajtás Eric Khoo filmjét, a My Magicet sem, egy felesége miatt bánkódó iszákos fakír és fia megható történetét. A fakírmutatványoknál ugyan – bevallom – el kellett takarnom a szemem, így az egész vesztett némileg a döbbenetes hatásából.
Éppen cikket írtam, amikor izgatottan felhívott egy magyar kolléga, hogy Mundruczó Kornél filmje, a Delta nyerte a FIPRESCI-díjat. A díjátadóra tegnap délután került sor. Sajnos a rendezőnek nem sikerült visszaérnie, hogy átvegye az elismerést, és így kicsit szimplára sikerült a díjátadó. A FIPRESCI egyébként egy, a nemzetközi filmkritikusok krémjét tömörítő szervezet, amely a világ legrangosabb fesztiváljaira delegál zsűriket, hogy szigorú szakmai és esztétikai szempontok szerint díjazzák a filmeket. Míg a nagy zsűrik döntését a politikától kezdve sok minden befolyásolhatja (gondoljunk csak Michael Moore Farenheit 9/11 című filmjének 2004-es győzelmére), addig a neves, elsősorban filmes szaklapok filmkritikusaiból álló FIPRESCI-zsűri mentesebb az ilyen befolyásoktól. Mindenesetre ezután még jobban szorítunk ma este a Deltának, mert sokszor megesett, hogy a FIPRESCI-zsűri döntése egybeesett az elsősorban színészekből és rendezőkből álló nagy zsűri döntésével.
Tóth Orsit pedig külön is sokat emlegetik. Nem csak a lapok írnak elismerően róla, de a résztvevő újságírók közül sokan tartják díjra érdemesnek a játékát.
