/ / /

· írták: , , , , , , ,

Könnyű és súlyos darabok

38. Magyar Filmszemle – Budapest, 2007. január 30–február 6. – Játékfilmek

Beszámoló

Amerikai filmekbe illő temetésen ismerjük meg a főszereplőnőt, az egykori primadonnát, Szendrőy Hannát (Maja Komorowska), aki férje váratlan halála után egyedül marad egy budai villában.

Derűs tragikomédia

Elek Judit: A hét nyolcadik napja

Egyetlen fia visszautazik két kisgyerekével és feleségével Ausztráliába. Hanna megpróbálja úgy folytatni az életét, mintha mi sem történt volna, és férje hamvaival beszélgetve, tőle-azoktól tanácsot kérve próbálja meg megoldani a felmerülő problémákat. Hanna a budai tánciskolában mozgásművészetet és balettet tanít zongorakísérője, Ernő (Bodrogi Gyula) társaságában. Folytatni próbálja eddigi életét. A megszokotthoz való görcsös ragaszkodásából egy átverés mozdítja ki. Egyik tanítványának nagymamája, aki ingatlanügynök, felajánlja segítségét, hogy segít előnyösen értékesíteni a hatalmas villát. Elek Judit rendezőnő a mindent elintéző segítőkészség mögött rejlő számításokat tárja fel. Viszont minden kellemetlenség mögött ott rejlik egy újabb élet lehetősége.

Elek Judit: A hét nyolcadik napja

Nem pesszimista hangvételű, mélabús filmet látunk, hanem egy szó szoros értelemben vett tragikomédiát. Finom és rejtett humorral mutat be egy sorsot, amely mögött derűs életbölcsesség van. Az idősödő ember távolról képes szemlélni a megpróbáltatásokat: Hanna reménnyel és életenergiával lép túl az ingatlanmaffia meghurcoltatásain, és miközben mindent elveszít, ami korábbi életéhez kötötte, új lehetőséget kap. Amikor már mindenét elveszítve visszatér a villához, a beköltöztetetett hajléktalanok befogadják. Megismerkedik az egykori sebésszel (Franciszek Pieczka). Az új lehetőségek, remények végtelen körfogása sejlik fel a vásznon a szerelem kortalansága által és a kép mélységébe elsétáló szereplők lassú eltűnésével.

to.

Kegyetlen hiányérzet

Szalai Györgyi–Dárday István: Az emigráns

Márai átélte a 20. századot, az utolsó nagyobb változás előtt, 1989-ben viszont önként lemondott életéről. Mára már világhírűvé vált, műveit egyre több nyelvre fordítják le. A film az ő emigrációjának utolsó hónapjait eleveníti fel visszaemlékezései alapján. Az önként vállalt emigráció utolsó évei az összetartozás, a feleségével megélt közös emlékei, az apró figyelmességek, az utolsó pillanatig tartó kapaszkodás és az alkotói folyamatok cserépdarabjaiból tevődnek össze.

A film Nápolyban a fiatal Márai (Bács Miklós) és felesége, Lola (Gyöngyössy Katalin) ifjúságának emlékeivel indul és eljut San Diegóba, a magány zárt otthonába. A fasizmus és kommunizmus elől menekülő író magányát növeli, hogy csak anyanyelvén ír, és nem engedi kiadni a könyveit egykori hazájában. Hívják haza, rehabilitálni akarják őt és életművét, de képtelen engedni és kitart fogadalma mellett, hogy amíg egyetlen orosz csizma is tapossa Magyarország földjét, addig nem megy haza. Tragikus sorsának csúcspontja, hogy fél évvel a rendszerváltás előtt lett öngyilkos, ekkorra már senkije sem maradt, feleségét és fiát is elveszítette.

Szalai Györgyi–Dárday István: Az emigráns

A hetente egyszer megjelenő bejárónő, az időszakos telefonbeszélgetések, mint a magányt bemutató képek, önmaguktól beszélnek, az író lassú leépülését, az öngyilkossághoz vezető út nehézségeit vetítik a vászonra. Az a férfi, aki érzelmeiről, magánügyeiről tartózkodóan hallgatott egész életében megtapasztalja a társsal való teljes azonosulás élményét. Életük minden percét együtt töltik, együtt magányosak, és együtt vannak kiszolgáltatva az amerikai életforma nehézségeinek. A két főszereplő összetartozását nagyon finoman bontja ki a rendező. A film lassúsága ellenére, nem érzelgős, inkább kegyetlen és fájdalmas, hiányérzet és szomorúság marad utána.

to.

Dekorativitás kontra katarzis

Bogdán Árpád: Boldog új élet

Aktuális és érzékeny témát dolgoz fel Bogdán Árpád Boldog új élet című első filmje: egy intézetben nevelkedett roma fiú gyökértelenségéről szól. Noha a rendező nagyrészt saját élettapasztalatából merített, a film mégsem sikerült elég őszintére és hitelesre ahhoz, hogy igazán közel kerülhessen a nézőhöz.

Bogdán Árpád: Boldog új élet

A probléma a dramaturgia szintjén van: hiányoznak az életízű epizódok, amelyek megszerettetnék a nézővel a névtelen főszereplő fiút. A jelenetek logikai összefüggéstelenségei, laza kapcsolódása, a céltalan csellengés az éjszakában itt nem működnek: a főszereplő nagyon is meghatározott, speciális helyzete történetet kíván. Bogdán Árpád inkább lírai, mint elbeszélő filmet képzelt el. A fiú gyermekkorát alig kivehető látomásszerű jelenetsorban látjuk, a filmet képi szimbólumok, allegóriák szövik át: az embriópózra emlékeztető víz alá merülés, a nőt ábrázoló plakát, mint anya-szerető jelkép, Szépike és az ifjú meséje, a negatív zárlat előrejelzéseként. Az operatőröknek (Győri Márk és Szabó Gábor) a kézikamerás, homályos és kapkodó közelikkel, a sivár környezettel sikerült találó, fémesen hideg hangulatot teremteniük. A képek igazi dramaturgiai feszültség híján azonban megmaradnak pusztán dekoratívnak, nem hordoznak katarzist. Ezért is hat idegenül a film befejezése: ismét a kádban, víz alatt látjuk a fiút, de a víz ezúttal vértől piros. A meghatározatlan vonalú elbeszélés túl konkrét záróakkordot kap. A film néhány mozzanata, néhány karakter, például az egyik barát családjának bemutatása mégis a rendező érzékenységére enged következtetni, ami a szakmai tapasztalat gyarapodásával talán árnyaltabb filmeket eredményezhet. A legjobb elsőfilm díja, valamint a Berlinálé versenyprogramjába való beválogatás és az ottani kitüntetés mindenképp folytatásra biztatja Bogdán Árpádot.

zse.

Ruhakölcsönzők aranykora

Kamondi Zoltán: Dolina

Bodor Ádám Az érsek látogatása című kisregényének filmes adaptációja a Dolina. Bogdanski Dolina földrajzilag nehezen meghatározható helyen, talán valahol a Keleti-Kárpátokban helyezkedik el. Határaiban szeméthegyek füstölögnek, valaha szép, a monarchiát idéző épületei ma romokban állnak. Furcsa világ ez, ahol a legjobban fésülőszalon és ruhakölcsönző üzemeltetéséből lehet megélni, ahol a néhai katonák most papok ruhájában térnek vissza, ahol mindenki az érseket várja, ő viszont soha sem érkezik meg, hiszen a főpapok is halandók, főleg ha segítenek nekik ebben. A posztkommunista kátyúba ragadt Kelet-Európa rémálma sűrűsödik össze Bogdanski Dolinában. Egyfajta ólmos súlytalansági állapot, ahol az embereket, az identitásokat ki lehet cserélni, ahol senki és semmi sem számít, csak hogy a kis vonatállomás sosem használt peronját a szeminaristák minden áldott nap tükörfényesre sikálják. Ide érkezik haza Gabriel Ventuza (Adriano Giannini) apja hamvaiért, nem is sejtve, hogy látogatásának milyen következményei lesznek.

Kamondi Zoltán: Dolina

A film kronologikus sorrendben meséli el az eseményeket, szemben a regény mozaikszerű építkezésével. És ezzel máris gyengíti azt a körkörös, önmagába visszatérő szerkezetet, amire a regény olvasói bizonyára jól emlékeznek, és ami az irodalmi mű nagy erőssége. A film alkotói viszont a látványvilágban próbálták meg megragadni s visszaadni a Bodor kisregény hangulatát. Bogdanski Dolina viszont belül van. Belső táj, oda születni kell, és akkor az ember magával viszi majd bárhová is megy. A „szűz” nézők egy fura világot, figyelmet lekötő történetet kapnak majd a Dolinában, a regényt ismerők meg elgondolkodnak azon, hogy milyen nehéz is egy igazán jó regényt filmre vinni.

zb.

Baj van az emeleten

Vecsernyés János: Emelet

Az Emelet egy hihetetlenül jó és feszes disztópiás krimi lehetett volna. Hogyha fele ilyen hosszúra vágták volna. De nem lett az – valószínűleg sehogy sem nézett volna ki, hogy Kertész Imréből, a még mindig ünnepelt magyar irodalmi Nobel-díjas író művéből kisjátékfilmet készítenek. Nemcsak a hosszal van tehát probléma, hanem a koncepcióval is: miért épp most és miért épp Kertész Imréből kell filmet készíteni? A Nobel-díj nem hoz automatikusan filmes sikereket maga után, még ha ennek az ellenkezőjét is próbálta bebizonyítani Koltai Lajos a Sorstalansággal. Tehát amit a film erényeként, fő promóciós motorjaként próbálnak eladni – hogy Kertész művéből született –, a visszájára fordul és az ember óhatatlanul elgondolkodik: nem a Nobel-díj és a Sorstalanság farvizén akar-e Vecsernyés János rendező (aki ráadásul, Koltaihoz hasonlóan, eredetileg szintén operatőr) beevezni a nagy sikerek vizeire?

Vecsernyés János: Emelet

Amúgy a filmben találhatók egész jó megoldások, és egy-egy perc erejéig némi drámai feszültség is megvillan, de az ember éhesen jön ki a moziból – és nem azért, mert Haumann Péter folyamatosan étvágygerjesztő recepteket skandál a kamerába. A látványvilág egészen jól kigondolt: fakó, hideg színvilág, nagyon sok közelivel, amely mégis egy szenvtelen, idegen megfigyelő kamera érzetét kelti. Még egy jó kis csavar belefért a történetbe: egy áldemokráciának van egy titokzatos, Emelet nevű részlege, ahol akár emberek eltüntetése által is erőszakos rendcsinálással foglalkoznak. Hoffmann milliomos üzletlánc-tulajdonos fia egy unatkozó, depressziós, elkényeztetett kölyök, aki keresi a bajt, hős akar lenni, azt akarja érezni, hogy tesz valamit. Az apa egy zseniális tervet eszközöl ki, hogy a fia képzeletét lefoglalja és azt az érzetet keltse vele, hogy valami izgalmasat és törvényelleneset csinál. Az Emelet azonban nem tud az apa ártalmatlan tervéről, és elhiszi, hogy amit csinálnak, az tényleg izgalmas és törvényellenes…

Ennek ellenére sem az 1984-féle disztópiavilágot, sem a régi jó krimik csavaros, agytornásztató világát nem tudja ügyesen felépíteni a film, s ezen még a felesleges üresjáratok is rontanak helyenként. Kár érte.

jbn.

Szenvedélymentes semlegesség

Esztergályos Károly: Férfiakt

Az időközben a berlini filmszemle Panoráma szekciójába is beválasztott Férfiakt nem tekinthető „csupán” melegfilmnek, hiszen egy élete nagy részét viszonylag rendezett házasságban leélő, sikeres író kapuzárási, alkotói, házassági (sőt, egy pillanatra: hitéleti) válsága egyaránt fontos szerepet kap benne, miközben kirajzolódik egy 19 éves, csóró, biszexuális fiúprostituált alakja is. A probléma komplex – és átlagos; és bár a filmtörténet utóbbi évtizedeiben többször is vászonra került, Esztergályos Károly filmje, különös minimalizmussal, elsősorban a milliőre, gesztusokra, párbeszédekre, hangulatokra helyezi a hangsúlyt, mintegy kívülről figyelve meg hőseit, visszavonulva a szenvedélyek hullámzásának pőre megmutatásától.

Esztergályos Károly: Férfiakt

Ez az eljárás egyfelől sajátosan mértéktartóvá, másfelől pedig szinte semlegesen semmitmondóvá teszi a történetet, melynek főhőse, Gálffi László majdhogynem eszköztelen alakításában, elszánt kitartással követi és keresi a megbízhatatlan, hazudozó, folyton pénzt kunyeráló, végül saját feleségét (Kerekes Éva) is elcsábító Zsoltot (Szabó Dénes), akibe fokozatosan beleszeret. Bár a filmben elhangzik egy részlet „test és lélek sajátságos viszonyá”-ról (Thomas Mann), és az író a „meddig dönt a test?” kérdéssel is felkeresi papbarátját, éppen ez a szerelemmé mélyülő (?) szenvedélyes testi indíttatás vagy ennek motiválása hiányzik a filmből. Helyette néhány jól megfigyelt részlet, határozottan megrajzolt figura és egy „lehetetlen” vörös szoba teszi jellegzetessé a filmet.

mb.

Füllentés a köbön

Szőke András: Hasutasok

Egy gyönyörűségesen haldokló faluban, ahol már az állomás épületét is elhordták a tolvajok, új reménysugár jelenik meg. Az elfelejtett vasúti vonalra ugyanis csomópontot akarnak létesíteni, ahol tehervonatok ellenőrzését kell elvégezni. Zsuzsa Lajos, a négy egykori vasutas egyike, azt lódítja a MÁV vezetőjének, hogy az állomás alkalmas erre a célra, és a munkások képesek ellátni a feladatot, holott váltókezelőre is csak azért volt szükségük, hogy kártyázni tudjanak. És elkezdődik a nagy meló Honos állomáson. B. Dezső, Retek, Tüdő és Zsuzsa Lajos készségesen ellenőrzi a vonatokat, mindent elemelve, amit csak lehet, lévén, hogy „becsületes emberek, csak annyit lopnak, amennyire szükségük van”.

Szőke András: Hasutasok

A falu életének csomópontja a „buszmegállomás”, valamint a kocsma, amelyben Erzsike ősanya, a tökéletes nő, a közkincs dolgozik, a „punnyadt” falubeliek kedvenc szórakozása a „zsinnyegtetés” nyakra-főre. A munka és az élet hibátlanul zajlik budapesti turisták buja társaságában mindaddig, amíg a MÁV (honosi értelmezésben: Mindig Áll a Virslim) vezérigazgatója be nem jelenti látogatását a felújított állomáson. Egy improvizált állomásépülettel, a helyi zenekarral és a nők munkaruha- és fehérnemű-bemutatójával kellőképpen elterelik a vezérigazgató figyelmét. A szópoénokkal tűzdelt történet mulattató, a karakterek vénából „szép magyar komédiások”, az egész történet a rendszer és a MÁV kikarikírozása. Aki szereti a tömör magyar humort, azt ne hagyja ki a filmet!

pm.

A bányától a hajóra

Bollók Csaba: Iszka utazása

A rendező tavaly a Miraq formai bravúrjaival hívta fel magára a filmszemle közönségének figyelmét. Új filmjének szereplői most nem egy elveszett lábnyom, hanem a boldogság után kutatnak, ha nem is olyan tudatosan, mint a Miraq detektívje. Iszka utcagyerek, aki egy Zsil-völgyi bányásztelepen próbál túlélni. A kislány egyetlen menedéke egy gyerekszerelem, ami ideig-óráig biztonságot nyújt számára a külvilág elől. Ám végül mégis veszélybe sodródik, s kis barátjával párhuzamosan utazik a tenger – vagy a világ vége vagy az ártatlan gyermekkor vége – felé. A filmkezdés erőssége a dokumentarista stílus: a kapkodott kézikamera óhatatlanul belesodorja Iszka világába a nézőt, aki önkéntelenül is felteszi magának a kérdést: biztosan játékfilmet nézek? Sajnos a film közepe táján már utolsó naiv „gyanúnk” is odalesz.

Bollók Csaba: Iszka utazása

Varga Mária és Varga Rózsika, a filmben is testvérpárt alakító kislányok őszintén és természetesen játszanak, tört magyar beszédük pedig még hitelesebbé teszi alakjukat. A szépen kidolgozott filmmel Bollók most biztosra ment: három törékeny gyermek, szegénység, szórvány, gyerekrablás és -prostitúció, tizenéves szerelem – lehet-e semlegesnek maradni ilyen motívumfüzér láttán?

bk.

A nyugdíjasok pohara is betelik egyszer

Rohonyi Gábor: Konyec

Miből él ma egy nyugdíjas? Az összekuporgatott nyugdíjából. S mit csinál, amikor az már a számlák kifizetésére sem elegendő? Előveszi ötvenéves, szovjetektől hátramaradt stukkerét és bankot rabol. A történet egy hetvenes éveiben járó házaspár sorozatos betöréseiről és a rendőröktől való meneküléséről szól. A Földi Teri és Keres Emil által kitűnően alakított pár az együtt leélt élet minden szépségével és hiányosságával együtt ismét egymásra talál, kapcsolatuk egy új dimenzióba csap át. Kedves szavaik, a cinkos mosolyok és a gyerekes csínytevések rendkívül rokonszenvessé teszik őket. Nyomukban van a fiatal rendőr (Schmied Zoltán), aki kétségbeesetten próbálja bizonyítani rátermettségét az előreléptetésre, de mindig melléfog. Nemcsak a munkában, a házasságban is. Felesége (Schell Judit), aki éppen rajtakapja, hogy félrelépett, nyomozótársa, mi több, felettese lesz. A kidobott, megalázott férj a nyomozás alatt folyamatosan lelki tusában van feleségével.

A vérdíjas nyugdíjasok különös esete sajtóbotrányt idéz elő, a sorozatos bűntettek mediatizálása tömeges tüntetést vált ki. Az „öreg rozmár nem szarozmár” transzparensek hatására elszaporodnak a bűnözések. A rajtakapott idős emberek büszkén mutogatják magukat a tévé közönségének.

Rohonyi Gábor: Konyec

Főhőseink mindig meglógnak a rendőrök elől, az „özönvíz előtti jármű” jó szolgálatot tesz, túszul ejtik a rendőrnőt, akiről időközben kiderül, hogy gyereket vár. Próbálnak gorombáskodni vele, de részükről még az is bájosra sikeredik. Végül édeskettesben, a kubai barátjuk segítségével megszerzett ötvenmilliós fogással együtt próbálnak még egyszer meglógni az egyre szűkebb rendőri kordonból. De a Szélmadár belefut a blokádba és csak egy nagy lángnyelv marad belőle. Vajon Emil és Hédi is az autóban volt? Vagy valahol a tengerparton élvezik az életet, ami hetven fölött sem ér véget…

pm.

Posztmodern rokokó

Mészáros Péter: Kythera

Kis emberek nagy álmairól, hétköznapi drámáiról szól Mészáros Péter új filmje. A pocakos, faragatlan férfi főszereplő minden vágya az új autó. A hétköznapokba lassacskán belesavanyodó szőke élete párjának a bocitürelme fogytán. Szépségre, szenvedélyre, változatosságra vágyik valami olyasmire, amit két csitri szomszédnője birtokol. Közös nyaralást terveznek: az olcsó turisztikai katalógusokból és fényképalbumokból egyaránt ismert Kythera-sziget lenne az úticél, ám a sors közbeszól. A terhesség elméletileg nem kellene akadály legyen, csakhogy az új felelősség döbbenete leleplezi a pár kapcsolatának addig önmaguk elől is gondosan rejtegetett ürességét.

Mészáros Péter: Kythéra

A film a kisember hétköznapjaihoz mérten egyhangú képi világát olykor tarka, tengeri csillagos-kagylós-pillangós képek törik meg, melyekkel hőseink Kythera ábrándszigetére álmodják önmagukat. A filmben Watteau rokokó festményének könnyed érzelmessége szomorú, felszínes kapcsolattá alakul. A filmben visszaköszön egy olyan formai bravúr is, ami szintén a rokokó művészek kedvence volt: az apró részletek iránti, főképp díszítő célú, fokozott érdeklődés – a kamaradrámának az unalomig szabványosan fényképezett képei élénken feszülnek a mindegyre, pár pillanatig bevágott részletképeknek.

bk.

Pimasz low-budget

Igor és Ivan Buharov: Lassú tükör

Az éjszaka kellős közepén, egy mindvégig ülve maradó sráchoz a társaság kénytelen orvost hívni, egy szálka eltávolításának céljából. A fehér köpenyes, idősödő, inkább valamiféle mesteremberhez hasonlító doktor újra és újra nekigyürkőzik az elemlámpa fényénél, és a társaság jobbnál jobb tanácsai közepette, a halszálka kiszedésének, de a fiatalember különösen alacsony tűréshatára miatt az akciót mindig félbe kell szakítani. Ezzel a percekig tartó, kézikamerával felvett éjszakai jelenettel indul a Buharov „testvérek” több szálon szaladó, szürreális hangulatú, szatirikus, és az eddigiektől eltérően szervezettebben experimentális, nagyon is követhető „álomvadász” filmje. A Lassú tükörben a tolószékes Egont, a kisfiával különös kapcsolatban álló Marinát, a gyászoló Istvánt és az özvegy Marikát, a nyugdíjasklub tagjait, egy megszállott jövőkutatót és még ki tudja ki mindenkit hoz össze végül a véletlen egy filmvégi, rendhagyó temetési szertartáson.

Igor és Ivan Buharov: Lassú tükör

A filmvetítési és alvási jelenetek vissza-visszatérő helyzetei az álom, vízió és fikció határán tartják a történetet, melyben az egyes epizódok hol a kínos beszélgetések privát esetlenségével, hol a megejtő közhelyek ellenállhatatlanságával, hol misztikus, ezoterikus jelenségekkel provokálják – és jutalmazzák a nézőt. Az alig néhány millióból, amatőr szereplőkkel, szuper 8-ra forgatott Lassú tükör ezzel újra pimaszul kiáll a jólfésült, high-budget profizmus ellen, és egy másfajta filmkészítésre szavaz, mely szintén gazdag eszköztárral rendelkezik a bonyolultabb tartalmak kifejezésére. Ha bárkit visszarettentene, hogy ebben az opuszban nem mondatnak ki érthetően az összefüggések, és nem minden a nézőért van, vigasztalódjon egy a filmben elhangzó, kétségtelenül nagy igazságtartalmú mondattal: „Egy a valóság, de ezer a ruhája.”

mb.

A vak is látja

Herendi Gábor: Lora

Herendi Gábort a magyar közönségfilm egyik jelenkori atyjaként tarjuk számon. A Lora pedig egy magyar melodráma, Herendi újabb műfaji próbálkozása a két kassza- és közönségsiker vígjáték után. Igaz, hogy egyes helyeken ezt is vígjátékként reklámozzák, de ne engedjük magunkat félrevezetni. A bonyodalom röviden: a szaxofonos srácnak meghal a bátyja. Ő ráadásul annak művészettörténész barátnőjébe szerelmes, aki a haláleset sokkjából pszichés vakságba menekül. Az előzmények egyébként apránként adagolva a film teljes hosszán át flashbackek formájában bontakoznak ki. A magyar sztárok mellett (Nagy Péter, Fekete Ernő, Szamosi Zsófi, Lázár Kati) a női főszerepet az Oliver Stone által felfedezett fiatal amerikai Lucia Brawley játssza. A (vak)macska-egér drámának talán épp az egyik fő motívum, a vakság árt a legtöbbet.

Herendi Gábor: Lora

Helyenként mintha egy Vakvagányok-remake-et látnánk, vagy inkább a vakok és gyengén látók szövetségének oktatófilmjét, annyira erőtlen és szájbarágós ez a történeti szál. Amúgy a film hozza a megszokott herendis brillírozó szópárbajokat, a jó színészi játékot, de ez mind nem elég. A film egyik jelenetében a Gerit alakító Nagy Péter vállalja azt, hogy bekötött szemmel botorkáljon végig az utcákon hazáig, hogy közösséget vállaljon Lorával a világtalanok mindennapi életében. A forgatókönyvből talán pont ez a bátorság és empátia hiányzik. Mélyebben belelátni a világtalanságba – ha már erről akarunk filmet csinálni. Vagy pedig kidobni az egészet és találni valami mást, amiben tényleg el tudunk mélyedni ahhoz, hogy igaz filmet lehessen írni, forgatni. Ha még hiszünk ebben egyáltalán.

zb.

Az alkotás kínja – a néző gyönyöre

Szász János: Ópium. Egy elmebeteg nő naplója

Hosszú hallgatás után Szász János ismét egy Csáth Géza-adaptációval állt elő, és nem is akárhogyan. Az idei szemle alighanem legerőteljesebb képi világú, és legextrémebb filmjét készítette el, amit a zsűri legjobb rendező díjjal honorált, az operatőr, Máthé Tibor pedig a legjobb operatőr szobrocskáját vehette át. A történet egy pszichiáter és egy páciens nem mindennapi kapcsolatáról szól. A páciens nem mindennapi jelenség: noha biológiailag szűz, időnként erőt vesz rajta egy démoni erotikus erő, közben pedig grafomán: amikor nem maszturbál habszó szájjal, irodalmi értékkel is rendelkező naplókat termel szakadatlanul. De a pszichiáter sem mindennapi: a századeleji pszichiátriában a haladást képviselő, a kínzóeszközöket megvető orvos, ópiumfüggő és valaha jobb napokat megélt íráskészségű, most a hiánya miatt rettentően szenvedő író egyaránt. E két outsider hatalmas szeretkezésbe, majd tragédiába torkolló története a film, amely Csáth Géza naplójából, az Ópium című rövid monológ-novellából és az Egy elmebeteg nő naplójából táplálkozik, ügyesen összeolvasztva azokat.

Szász János: Ópium. Egy elmebeteg nő naplója

A zsigeri, egyesek által talán hatásvadászat vádjával illetett, sokat megmutató képek (lélegzetelállító tanulmány a század eleji ideggyógyászatokról és a használt eszközökről) mögött feltárulkozik az, amit Szász igazából tematizál: az alkotás lebilincselő kínja – illetve felszabadító ereje; a nagybetűs Művész énjének különböző oldalai és az ezek közt rejlő izgalmas kontraszt: a mozdulatlan arcizmú, szenvtelenül mogorva Dr. Brenner (Ulrich Thomsen) és az egyszerre angyali szépségű (fehér haj, fehér bőr, hatalmas kék szemek) és démoni libidójú és állati vadságú Gizella (Kirsti Stubø). Felkavaró, sokat ígérő film, vélhetőleg sok disputa és csatározás témája lesz.

jbn.

Save Our Színvonal!

Sas Tamás: S.O.S. Szerelem

Nagyon úgy tűnik, hogy még mindig problémát okoz a magyar filmgyártásnak magas nézőszámmal, milliókat csengetve, de azért mégis színvonalas zsánerfilmet produkálnia. Sas Tamás legújabb romantikus komédiája már az első perctől kezdve vállaltan közönségfilmnek készült, a műfaj minden beváltnak hitt módszerét bevetve, nem tudja azt a minőséget hozni, amit az alkotók neve hallatán várnánk. Vajon miért nem működik a Csányi Sándor–Fenyő Iván effektus és az amerikai recept?

A „randiguru” bonyodalmas, szerelmi cselszövős kalandjait már nem először látjuk vásznon, maga az alaptörténet eredetije pedig több mint száz éves, hiszen a 19. század végén született, Edmond Rostand drámaíró tollából. A Cyrano című komédia mai magyar feldolgozásában a kerítőket, hódítási praktikákat és a mindenre elszánt hős szerelmeseket ezúttal egy hipermodern környezetben találjuk. A szédítést előre bekódolt sms-üzenetek és komputeres nyomkövetés garantálja, egy erre szakosodott társkereső céggel a háttérben, akik hatalmas sikerrel és persze nem kis bevétellel működnek. Az ügyfél a vastag pénztárcájú, tetkós anyucikedvenc, akinek az állatvédő, szankszritkedvelő óvónőre fáj a foga. A feladat megvalósíthatatlanul nehéz, a terv profi, a szupercsapatnak meg végülis csak egy hibát nem sikerül bekalkulálniuk: az érzelmi csapdát.

Sas Tamás: S.O.S. Szerelem

A történet nagyon hálás, hiszen alapjaiban ígér helyzet- és jellemkomikumot, amit a parádés szereposztásnak köszönhetően nagyjából sikerül is kihasználni. Csányi figuráját egyenesen őrá írták, ezért persze működik, de cégvezetőként játéka lapos és egyoldalú. A rágóval és káromkodással udvarló, menő csávót alakító Fenyő viszont meglepően könnyedén és ügyesen hozza a formáját. Amíg Ulmann Mónika első komolyabb filmfőszerepében bájossága ellenére is felejthető, addig Kovács Patrícia vagány és izgalmas.

Az intelligens színészvezetés, a dinamikus szituációépítkezés és a zsáner-elemek megfelelő használata mégsem menti meg a filmet. A jelenetek többsége szinte önparódiába fullad, mert nem sikerül megkerülni a tipikus romantikus vígjátéki kliséket, mi több, azokra még rádobnak egy lapáttal, ezzel teljesen alámerülve a giccs-süllyesztőben. Amint a szereplők komolyan veszik a nyáltól csöpögő romantikus lovaglást, a lépcsős szerelmi vallomást és a szívszorító éneklést, megérkezünk a nevetségesség tetőfokára, ahonnan már nem lehet komolyan venni a filmet. Ezek után pedig a hárombetűs morzéjelet már csak a magyar közönségfilm színvonaláért kell leadni...

st.

Fekete-fehér nosztalgia

Maár Gyula: Töredék

Bevallom, nehéz feladat Maár Gyula legújabb filmjéről írnom. A Töredék egy olyan fajta odafigyelést, éber monológértelmező készséget, empátiát és nem utolsósorban az ötvenes-hatvanas évek eleji modernista művészfilm erőfeszítései iránti rokonszenvet kíván, amit a néző nem mindig tud felkínálni e film felé. Bizony, hatalmas erőfeszítést kell tenni a befogadás érdekében: legalább annyit, amennyi a film részéről érkezik.

Bizonyos értelemben megkésett ez a film. És nem is keveset, úgy jó harminc-negyven évet. Pedig a téma, ha úgy vesszük, örökzöld: egy kolostor belső életének a szétzilálása a második világháború után, néha személyesebb szemszögekből, néha a hierarchia megbomlását követve, néha pedig Godard-os szlogeneket ismételgetve (katolikus szocializmus és társai).

Maár Gyula: Töredék

Akinek Bergman és néha Antonioni ugrik be már az első képek alatt, az valószínűleg nem téved sokat. Visszafogott minimalizmus, fekete-fehér képek precíz beállításokkal, önmarcangoló, őrlődő, monologizáló hősök. A szemle legjobb férfi alakítását számomra picit érthetetlen módon elnyerő Zsótér Sándor szenved a legjobban, ennek része az éppen csak utalásokban fellelhető homoszexualitás terhe. Ennek megfelelően ő monologizál a legtöbbet. Korrupció és egyéb sötét dolgok is feltáratnak a kolostor falain belül – mind-mind lehelet-finoman megmutatva. Az egész olybá tűnik, mint egy szép operatőri munkával végigfilmezett színházi darab, amit utólag párhuzamosan összevágtak. Nem nyújt megrázó mozis élményt, öreges, lassú tempójával igazából alig tud hatni. A nosztalgián kívül egyéb indokot nem találtam az elkészítésre. Azért meg minek?

jbn.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó filmek

Kapcsolódó fesztivál

Magyar Filmszemle

Magyar Filmszemle

Budapest (Uránia Nemzeti Filmszínház, a Corvin és Puskin mozi, Erzsébet téri Kulturális Központ és Park), Magyarország

Címkék

, , , cikk