Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Nagy Boglárka

Filmtett / Cikkek /

· írta

// tudósítás

Kreatív igazságszolgáltatás
IndieLisboa ’11 – Lisszabon, Portugália, 2011. május 5–15.

Az IndieLisboa tavalyi szlogenje szerint a fesztivál egyre csak nő: mind a résztvevő filmek száma, mind az érdeklődő nézők szempontjából. Az esemény idei útmutatója szerint a mozi független hőseit népszerűsítő rendezvény tartja a szintet. Azt is hozzá kell tenni, hogy félig-meddig öngyilkos akció egy ekkora filmfesztivált Cannes-nal egyidejűleg megszervezni, ennek megfelelő az eredmény: a nemzetközi sajtó nagy része távol marad. Kárpótlásul viszont rengeteg film rendezője eljött, és egyre nagyobb hangsúlyt és figyelmet élvez a portugál film.

Valóban meglepő, hogy egy ilyen csöpp ország képes előállni 9 nagy- és 21 kisjátékfilmmel, amelyből több is megállja a helyét a nemzetközi mezőnyben. Úgy gondolom, hogy az IndieLisboa csapata egész évi munkájával sokat tett azért, hogy hosszabb stagnálás után fejlődésnek induljon a portugál filmgyártás, és hogy a fesztiválokon világszerte a nemzetközi mezőnyben is egyre gyakrabban képviseltesse magát. A díjak száma is egyre csak nő, és be kell vallanom, hogy kicsit megmosolyogtató, hogy hány szponzor és hány a nevükben átadott díj nyújtja két oldalasra a nyertesek sorát és több órásra a díjátadó ünnepséget. Talán a legviccesebb díj a TAP Air Portugal díja, ami portugál filmnek jár és elnyerésének feltétele az is, hogy repülőn játszódjon, vagy repülővel kapcsolatos jelenete is legyen a jelölt filmnek. Ezt leszámítva idén a zsűri is elég „indie” volt ahhoz, hogy meglepő eredményekkel járjon a záróünnepség, a nemzetközi verseny nyertesei közel állnak a kísérleti kategóriához.

A legjobb rövidfilmet a The Story of Elfranko Wessels nyerte, bár a cím ellenére igazán nehéz elmondani erről a kísérleti jellegű alkotásról, hogy a történetmesélésre összpontosítana. Erik Moskowitz és Armanda Trager filmje zenére és rétegezett képekre írja át a bányászcsaládból származó szereplő életútját.

Lisszabon város fődíját egy különc szerelmi történet nyerte el, a The Ballad of Genesis and Lady Jaye. A dokumentumfilm Genesis P-orridge-ről, egy avantgárd-punk előadó szerelméről és párkapcsolatáról szól, melynek hatására nemet váltott és plasztikai műtétek sorát vállalta magára, hogy minél jobban hasonlítson partnerére. Miközben a szerelmesek hétköznapjai gyönyörű videoklipszerű képekben elevenednek meg, Genesis elmeséli, hogyan ismerte meg Lady Jaye-t, és hogyan alakult ki benne az érzés, hogy teljesen eggyé váljanak. Ez a hang olyan őszinte és bensőséges módon mesél a nemi átalakulásáról, a gyerekei reakcióiról, hogy a polgárpukkasztónak tűnő gesztus a szerelem magától értetődő következményeként jelenik meg.

A kísérleti filmek támogatottságát leszámítva észrevehető volt néhány tematikus vonulat, főképp a Pulsar do Mundo. A világ problémáiról szóló kategóriát azon dokumentumfilmek jellemezték, amelyek a munka(nélküliség)ről, a gazdasági krízis következményeiről és ezek jogi úton való megoldásáról szóltak. A leghatásosabb ezek közül minden bizonnyal a Cleveland contre Wallstreet, ami elnyerte a nagyfilmes közönségdíjat is. Jean-Stéphane Bron dokumentumfilmje annak a többezer clevelandi családnak a nevében készült, akiket kilakoltattak, mikor már képtelenek voltak a lakásukra fölvett kölcsön részleteit fizetni. Mivel egyetlen család által tett panasz sem került bíróságra, a rendező valódi bíróval, ügyvédekkel, a lakók és a városi önkormányzat támogatásával „színre vitte” azt a pert, amelyben felelősségre vonták azt a 21 bankot, mely jelzáloghiteleket alkalmazott és nyomorba döntött számtalan családot, így szolgáltatva igazságot azoknak, akik nem juthattak szóhoz.

A kategória nyertesének témája kivételesen nem az igazságszolgáltasról szólt, hanem olyan nők történeteit elevenítette meg, akik nem beszélnek az életük egy napjáról: arról a napról, amikor azért mentek a nőgyógyászhoz, hogy elvetessék magzatukat. Az I’ll Forget This Day nagyrészt néma, ismétlődő képeken mutatja a műtő előtt várakozó nőket, majd azt a mozdulatot, amellyel levetik köpenyüket, hogy bemenjenek a küretre. Később látjuk, ahogy asztalon tolják ki őket és apránként a beépített beszélgetéstöredékek által közvetítve kibontakoznak döntésük okai is. Amilyen „halkan” beszél a témáról Alina Rudnitskaya rendezőnő, olyan „hangosak” a szereplők arckifejezései és görcsös mozdulatai.

Az IndieLisboa gyerekeknek szóló szekciója idén is lényegesen tovább fejlődött: az egyik a gyerekeknek szóló Indie Junior, amit külön gyerekzsűri képviselt az eddigi egyszerű közönségszavazatos módszerhez képest; a Folimage francia animációs stúdió is fontos szerephez jutott a speciális Indie Junior Focus keretén belül. A francia és frankofon filmgyártás azonban minden kategóriát áthatott, a legtöbb versenyfilm Franciaországból érkezett és a Le Fresnoy párizsi kortárs művészeti intézet és képzési központ workshopja és filmjei külön szekciót alkottak.

A Cinemateca Portuguesa segítségével az új helyszínen még jócskán szóhoz jutott Júlio Bressane brazil függetlenfilmes alkotó is, valamint a kortárs román filmesek sem távoztak észrevétlen: Marian Crişan Morgenje a nemzetközi versenyprogram részeként a zsűri elismerésében részesült. A rövidfilmes versenyprogramba bejutott Anca Miruna Lăzărescu Apele tac című alkotása, és viszontláthattam egy fiatal román rendezőnőt, Eva Pervolovici-ot is, aki Rotterdam után Lisszabonban is bemutatta Lubaben című fikciós dokumentumfilmjét, amely Fehéroroszország hallgatásba fojtott történelméről mesél. Végső soron minden országban vannak emberek, akik nem jutottak szóhoz, alapvető jogokhoz, vagy akik nem tudták hogyan fejezzék ki magukat úgy, hogy az érthetővé és érezhetővé váljék mások számára is. Az IndieLisboa idén teret adott nekik a lisszaboni mozivásznakon, hogy a mérleg az egyensúly irányába mozdulhasson.

A fesztivál fontosabb díjai:

  • A fesztivál „City of Lisbon” fődíja: The Ballad of Genesis and Lady Jaye (r. Marie Losier);
  • A nagyjátékfilmes zsűri különdíja: La BM du Seigneur (r. Jean-Charles Hue);
  • A legjobb portugál nagyjátékfilm: Linha Vermelha (r. José Filipe Costa);
  • Terjesztési díj (a portugál forgalmazásért): Morgen (r. Marian Crişan);
  • A legjobb rövidfilm: The Story of Elfranko Wessels (r. Erik Moskowitz, Armanda Trager);
  • A rövidfilmes zsűri különdíja: Diane Wellington (r. Arnaud dês Pallières), La Forêt (r. Lionel Rupp), The Painting Sellers (r. Juho Kuosmanen);
  • A legjobb portugál rövidfilm: Alvorada Vermelha (r. João Pedro Rodrigues, João Rui Guerra da Mata);
  • A legjobb portugál rövidfilmrendező (megosztva): Gabriel Abrantes (Liberdade), Marco Martins és Filipa César (Insert);
  • FNAC – új tehetség-díj: Patrick Mendes (Homenagem a Quem Não Tem Onde Cair Morto);
  • Indiejunior-díj: My Good Enemy (r. Oliver Ussing);
  • Indiejunior-különdíj: Les Mains en Air (r. Romain Goupil), Cul de Bouteille (r. Jean-Claude Rozec).

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó fesztivál

IndieLisboa

IndieLisboa

Lisszabon, Portugália

Címkék

tudósítás, fesztivál, indielisboa, lisszabon, cikk, film

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

53 perce

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea