Az IndieLisboa tavalyi szlogenje szerint a fesztivál egyre csak nő: mind a résztvevő filmek száma, mind az érdeklődő nézők szempontjából. Az esemény idei útmutatója szerint a mozi független hőseit népszerűsítő rendezvény tartja a szintet. Azt is hozzá kell tenni, hogy félig-meddig öngyilkos akció egy ekkora filmfesztivált Cannes-nal egyidejűleg megszervezni, ennek megfelelő az eredmény: a nemzetközi sajtó nagy része távol marad. Kárpótlásul viszont rengeteg film rendezője eljött, és egyre nagyobb hangsúlyt és figyelmet élvez a portugál film.
Valóban meglepő, hogy egy ilyen csöpp ország képes előállni 9 nagy- és 21 kisjátékfilmmel, amelyből több is megállja a helyét a nemzetközi mezőnyben. Úgy gondolom, hogy az IndieLisboa csapata egész évi munkájával sokat tett azért, hogy hosszabb stagnálás után fejlődésnek induljon a portugál filmgyártás, és hogy a fesztiválokon világszerte a nemzetközi mezőnyben is egyre gyakrabban képviseltesse magát. A díjak száma is egyre csak nő, és be kell vallanom, hogy kicsit megmosolyogtató, hogy hány szponzor és hány a nevükben átadott díj nyújtja két oldalasra a nyertesek sorát és több órásra a díjátadó ünnepséget. Talán a legviccesebb díj a TAP Air Portugal díja, ami portugál filmnek jár és elnyerésének feltétele az is, hogy repülőn játszódjon, vagy repülővel kapcsolatos jelenete is legyen a jelölt filmnek. Ezt leszámítva idén a zsűri is elég „indie” volt ahhoz, hogy meglepő eredményekkel járjon a záróünnepség, a nemzetközi verseny nyertesei közel állnak a kísérleti kategóriához.
A legjobb rövidfilmet a The Story of Elfranko Wessels nyerte, bár a cím ellenére igazán nehéz elmondani erről a kísérleti jellegű alkotásról, hogy a történetmesélésre összpontosítana. Erik Moskowitz és Armanda Trager filmje zenére és rétegezett képekre írja át a bányászcsaládból származó szereplő életútját.
Lisszabon város fődíját egy különc szerelmi történet nyerte el, a The Ballad of Genesis and Lady Jaye. A dokumentumfilm Genesis P-orridge-ről, egy avantgárd-punk előadó szerelméről és párkapcsolatáról szól, melynek hatására nemet váltott és plasztikai műtétek sorát vállalta magára, hogy minél jobban hasonlítson partnerére. Miközben a szerelmesek hétköznapjai gyönyörű videoklipszerű képekben elevenednek meg, Genesis elmeséli, hogyan ismerte meg Lady Jaye-t, és hogyan alakult ki benne az érzés, hogy teljesen eggyé váljanak. Ez a hang olyan őszinte és bensőséges módon mesél a nemi átalakulásáról, a gyerekei reakcióiról, hogy a polgárpukkasztónak tűnő gesztus a szerelem magától értetődő következményeként jelenik meg.
A kísérleti filmek támogatottságát leszámítva észrevehető volt néhány tematikus vonulat, főképp a Pulsar do Mundo. A világ problémáiról szóló kategóriát azon dokumentumfilmek jellemezték, amelyek a munka(nélküliség)ről, a gazdasági krízis következményeiről és ezek jogi úton való megoldásáról szóltak. A leghatásosabb ezek közül minden bizonnyal a Cleveland contre Wallstreet, ami elnyerte a nagyfilmes közönségdíjat is. Jean-Stéphane Bron dokumentumfilmje annak a többezer clevelandi családnak a nevében készült, akiket kilakoltattak, mikor már képtelenek voltak a lakásukra fölvett kölcsön részleteit fizetni. Mivel egyetlen család által tett panasz sem került bíróságra, a rendező valódi bíróval, ügyvédekkel, a lakók és a városi önkormányzat támogatásával „színre vitte” azt a pert, amelyben felelősségre vonták azt a 21 bankot, mely jelzáloghiteleket alkalmazott és nyomorba döntött számtalan családot, így szolgáltatva igazságot azoknak, akik nem juthattak szóhoz.
A kategória nyertesének témája kivételesen nem az igazságszolgáltasról szólt, hanem olyan nők történeteit elevenítette meg, akik nem beszélnek az életük egy napjáról: arról a napról, amikor azért mentek a nőgyógyászhoz, hogy elvetessék magzatukat. Az I’ll Forget This Day nagyrészt néma, ismétlődő képeken mutatja a műtő előtt várakozó nőket, majd azt a mozdulatot, amellyel levetik köpenyüket, hogy bemenjenek a küretre. Később látjuk, ahogy asztalon tolják ki őket és apránként a beépített beszélgetéstöredékek által közvetítve kibontakoznak döntésük okai is. Amilyen „halkan” beszél a témáról Alina Rudnitskaya rendezőnő, olyan „hangosak” a szereplők arckifejezései és görcsös mozdulatai.
Az IndieLisboa gyerekeknek szóló szekciója idén is lényegesen tovább fejlődött: az egyik a gyerekeknek szóló Indie Junior, amit külön gyerekzsűri képviselt az eddigi egyszerű közönségszavazatos módszerhez képest; a Folimage francia animációs stúdió is fontos szerephez jutott a speciális Indie Junior Focus keretén belül. A francia és frankofon filmgyártás azonban minden kategóriát áthatott, a legtöbb versenyfilm Franciaországból érkezett és a Le Fresnoy párizsi kortárs művészeti intézet és képzési központ workshopja és filmjei külön szekciót alkottak.
A Cinemateca Portuguesa segítségével az új helyszínen még jócskán szóhoz jutott Júlio Bressane brazil függetlenfilmes alkotó is, valamint a kortárs román filmesek sem távoztak észrevétlen: Marian Crişan Morgenje a nemzetközi versenyprogram részeként a zsűri elismerésében részesült. A rövidfilmes versenyprogramba bejutott Anca Miruna Lăzărescu Apele tac című alkotása, és viszontláthattam egy fiatal román rendezőnőt, Eva Pervolovici-ot is, aki Rotterdam után Lisszabonban is bemutatta Lubaben című fikciós dokumentumfilmjét, amely Fehéroroszország hallgatásba fojtott történelméről mesél. Végső soron minden országban vannak emberek, akik nem jutottak szóhoz, alapvető jogokhoz, vagy akik nem tudták hogyan fejezzék ki magukat úgy, hogy az érthetővé és érezhetővé váljék mások számára is. Az IndieLisboa idén teret adott nekik a lisszaboni mozivásznakon, hogy a mérleg az egyensúly irányába mozdulhasson.
A fesztivál fontosabb díjai:
- A fesztivál „City of Lisbon” fődíja: The Ballad of Genesis and Lady Jaye (r. Marie Losier);
- A nagyjátékfilmes zsűri különdíja: La BM du Seigneur (r. Jean-Charles Hue);
- A legjobb portugál nagyjátékfilm: Linha Vermelha (r. José Filipe Costa);
- Terjesztési díj (a portugál forgalmazásért): Morgen (r. Marian Crişan);
- A legjobb rövidfilm: The Story of Elfranko Wessels (r. Erik Moskowitz, Armanda Trager);
- A rövidfilmes zsűri különdíja: Diane Wellington (r. Arnaud dês Pallières), La Forêt (r. Lionel Rupp), The Painting Sellers (r. Juho Kuosmanen);
- A legjobb portugál rövidfilm: Alvorada Vermelha (r. João Pedro Rodrigues, João Rui Guerra da Mata);
- A legjobb portugál rövidfilmrendező (megosztva): Gabriel Abrantes (Liberdade), Marco Martins és Filipa César (Insert);
- FNAC – új tehetség-díj: Patrick Mendes (Homenagem a Quem Não Tem Onde Cair Morto);
- Indiejunior-díj: My Good Enemy (r. Oliver Ussing);
- Indiejunior-különdíj: Les Mains en Air (r. Romain Goupil), Cul de Bouteille (r. Jean-Claude Rozec).
