A bukott angyal bájitala

Tom Tykwer: Perfume: The Story of a Murderer / A parfüm – Egy gyilkos története

Tom Tykwer anyanyelvi szinten beszél filmül. És bár akcentus nélkül boldogul Hollywood zsargonjában, senkivel össze nem téveszthető, markáns szóhasználata, stílusa van. Legújabb filmjével azt is bebizonyította, hogy nemcsak a mai szlenget érti. Sőt, láthatóan élvezi, hogy veretes szöveghez nyúlhat. Olyannyira, hogy jó két órára megrészegedik saját szónoklatától. A néző pedig a Parfümtől.

Tykwer az utóbbi időben egyébként is szeret játszani nyelvekkel és kultúrákkal: a Heaven (a hosszú és ügyetlen magyar címet szándékosan kerülöm) a lengyel Kieslowski posztumusz forgatókönyve alapján egy angoltanár és egy olasz rendőr reménytelen szerelméről mesél. A honfitárs Patrick Süskind bestsellere, A parfüm pedig a 18. századi Franciaország kellemetlen szagoktól bűzölgő világába vezet minket – az orrunknál fogva. A két utolsó film fényében a korábbi, hangsúlyosan német témák kimódoltabbnak tűnnek. A méltán világhírű A lé meg a Lola sztorija még a maga nyolcvanegy percéhez is kevéske, a rendező szülővárosában, Wuppertalban játszódó történet, A harcos és a hercegnő pedig egyenesen dramaturgiai csőd. Bár Tykwernek kétségtelenül van érzéke a kacifántos történetek kieszeléséhez (a legjobb példa erre második játékfilmje, a Téli alvók), úgy látszik, belátta: inkább a rendezésre érdemes koncentrálnia.

Tom Tykwer: Perfume: The Story of a Murderer / A parfüm – Egy gyilkos története

Mert a történet- és a színészvezetés nagyon megy neki. Lehet fanyalogni a Parfüm hossza miatt, de az kétségtelen, hogy Tykwer olyan mesterien adagolja a feszültséget, ahogy főhőse, Grenouille kotyvasztja parfümjeit, hogy aztán a szó szoros értelmében lélegzetelállító végkifejletig eljussunk. Kényes és alapvetően hálátlan terep az adaptációk világa. Azok kedvéért, akik nem ismerik az eredetit, meg kell kísérelni másfél órába beletuszkolni a könyv lapjain szép kényelmesen kibontakozó mondanivalót, ám ez a regény rajongói számára még így is szentségtörés. Tykwer igyekezett mindkét nézői elvárásnak megfelelni, ezzel is indokolható, hogy másfél óra helyett száznegyvenhét percet szánt a témának, és tőle szokatlan módon, kifejezetten sokat hallhatjuk a narrátor hangját. Ez persze nem jelenti azt, hogy szolgai módon követte volna a cselekményt.

Egy merész kiemeléssel már maga a kezdés is más előjelet kap: az alcímben megjelölt gyilkost, Jean-Baptiste Grenouille-t halálos ítéletének kihirdetésekor ismerhetjük meg – erre a könyvben a háromszázadik oldal környékén derül fény. De Tykwer nem csak előrevetít eseményeket, hanem késlelteti is azokat: míg a könyvben már a csecsemő Jean-Baptiste-ról megtudjuk, hogy teljesen szagtalan, a filmben vele együtt jövünk rá erre az első egy óra eltelte után. Am ezek a dramaturgiai csavarok számos más adaptációval ellentétben nem csorbítják a történetet, csak más sodrást és hangsúlyeltolódásokat kölcsönöznek neki. A film végig az esztétikus és a naturális, a kábulatba ejtő és a visszataszító határán táncol, és a rendező néha elvéti a lépést. De a koreográfia és a koridézés így is lenyűgöző.

Tom Tykwer: Perfume: The Story of a Murderer / A parfüm – Egy gyilkos története

A fények városa történetünk idején még inkább förtelmes bűzéről ismert. Grenouille az orrfacsaró szagok epcentrumában, a halpiacon látja meg a napvilágot, nem is akárhogy: az anya lehuppan a pult alá, kipréseli magából a csecsemőt, halvágó késével elnyisszantja a köldökzsinórt, egy jól irányzott rúgással arrébb tessékeli újszülött fiacskáját, és folyhatna is tovább a munka. Csakhogy a kis csöppség éktelen ordításba kezd, s ezzel anyját bitófára juttatja. A jelenet a németek zsigeri naturalizmusának gyönyörű példája, az akasztás bevillantása pedig a Lola legjobb vágásait idézi. A fiú árvaházba kerül, ahol egy sikertelen megfojtási kísérlet után társai félni kezdenek tőle. Egyedülálló szaglószerve működésbe lép, és kielégíthetetlen mohósággal mindent magába szív. Párizsba jutva az illatok paradicsoma tárul fel számára, ám a vörös hajú, szeplős Éva tiltott gyümölccsel kínálja. Jean-Baptiste pedig gondolkodás nélkül beleharap mennyei illatába. Csakhogy a levegőbe harap. A film egyik csúcsjelenete, ahogy kétségbeesetten kapkod a véletlenül megfojtott lány hűlő testéből elillanó illatfoszlányok után. És innentől nincs megállás: Baldinitől, a lejárt szavatosságú parfümkészítőtől (Dustin Hoffman jutalomjátéka) eltanulja a mesterség csínját-bínját, és kihúzza belőle az illatok konzerválásának titkát.

Tom Tykwer: Perfume: The Story of a Murderer / A parfüm – Egy gyilkos története

A festői Grasse felé vezető úton megérzi a párizsi lány alteregójának, Laurának illatát (az ártatlanság élő szobra, Rachel-Hurd Wood alakítja), majd elsajátítja az enfleurage technikáját, és sajátos módon fejleszti azt tovább: gyönyörű nők illatát zárja palackba — a holttestükön keresztül. A kisvárosban kitör a pánik, és Laura apjának (Alan Rickman) balsejtelme elmenekülésük ellenére beigazolódik: a gyilkos gyűjteménye csak a hamvas szépséggel lesz teljes. Az ámokfutót elfogják, a kör bezárul. A kivégzés azonban egészen másképp alakul, mint ahogy a bosszúszomjas apa elképzelte: Grenouille pokoli kínok elszenvedése helyett tökéletes parfümjének néhány cseppjével angyalszárnyakat növeszt. A vérszagra gyűlt tömeg pedig csapot-papot feledve a filmtörténet egyik legnagyobb orgiájába kezd, maga mögé utasítva Kubrick utolsó opuszának hasonló passzusát. Sajnos a befejezés nem hat olyan kijózanítóan, mint a regény utolsó oldala, ahol úgy érezzük, hogy minket marcangol a jónép. Tykwerben azonban végül felülkerekedik az esztétikum: miközben az angyalt saját bájitala emészti el, magára hagyja hősét, sőt, a megvilágosodó csőcselék a felejthetetlen grasse-i eksztázis paródiájává silányul.

Tom Tykwer: Perfume: The Story of a Murderer / A parfüm – Egy gyilkos története

A film legnagyobb érdeme, aránytalanságai ellenére is, az időkezelése. A gondolatnál is gyorsabb vágásokból összeálló montázsokban a költőien fotografált képek illattá sűrűsödnek. Frank Griebe operatőr jobb, mint valaha, igaz, a trükkök bármilyen szemgyönyörködtetők, néhol elvonják a figyelmet a tartalomról. És ha a rendezőnek úgy tartja kedve, kimerevíti, végtelenre tágítja az időt. Természetesen a Parfümben is alkalmazza a védjegyévé vált körfahrtot, de nem riad vissza a gyakori lassításoktól, a szuperközeliktől és a legelképesztőbb kameramozgásoktól sem.

Tykwer ráadásul zeneszerzőként is jegyzi magát, kellemes elegyét alkotva a tőle megszokott repetitív témáknak és a kosztümös filmekre jellemző szimfonikus hangzásnak. De nem feledkezhetünk meg Ben Whishaw telitalálat-alakításáról sem, aki görcsbe rándult arcával, lefelé görbülő szájával, bicegő járásával tökéletesen adja vissza a karakter ambivalenciáját, a tulajdonságok és illat nélküli embert, akit se szeretni, se gyűlölni, de még szánni sem tudunk, és aki ördögi tettei dacára angyallá változik. Bukott angyallá.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó