Hogyan kerül a csók a (vágó)asztalra? A pornófilm-stúdiókban általában sehogy. Az ezerarcú uniformizálódási tendencia ellenére Érosz elföldelését nem kell sietni.
Pornóideológia helyett szexegyenruha – a csók becserkészése
Az elmúlt két évtizedben divattá vált a műfaji kategóriák megszűnéséről, a legkülönfélébb műfajok és alműfajok feloldódásáról értekezni a populáris művészeteknek szentelt szakirodalomban (is). Van állítólag valami nagy olvasztótégely.
Vivian Sobchack szerint nehéz megállapítani a különbséget a sci-fi és más televíziós, filmes műfajok között, s a tudományos fantasztikumot az eltűnés veszélye fenyegeti. Richard Shickel filmkritikus a kilencvenes évek elején úgy vélekedett, hogy az összes műfaj két metakategóriába – a vígjátékba és az akció-kalandfilmbe – olvadt bele. Számunkra mégis úgy tűnik, érosz e két nagy olvasztótégelyen kívül, integráló főműfajként is megterem.
Anthony Crabbe 1988-ban írt (magyarul 2000-ben megjelent) dolgozatában a pornográfia és az erotika közti különbség figyelmen kívül hagyását javasolja. Ezen túlzottan ideologikus kategóriák helyett a „pusztán leíró” szexfilm terminus bevezetését tartja üdvösnek, mondván, hogy csak a közelmúlt nyugati kultúrájára jellemző, hogy éles különbséget tesz a szex megjelenítésének két – állítólag különböző – fajtája, az erotika és a pornográfia között. A probléma – a dilemma – kétségkívül reális, ám semmiképpen sem olyan egyszerű, hogy egy effajta (gyász)huszárvágással megoldhatnánk.
Ami most, 2007-ben is nyilvánvalónak tűnik: a vitathatatlanul létező, sőt felerősödőben levő (nemcsak a paradoxon kedvéért mondom: ezerarcú) uniformizálódási tendencia ellenére Érosz elföldelését nem kell elsietni, és a gyászbeszéddel is várni kell még. Addig is az igényes, a mienknél kevésbé töredékes, sokrétűbb, átfogóbb, alaposabb elemzés beszélhet például pornografikus jeleneteket vagy szekvanciákat is tartalmazó erotikus filmről, erotikus elemeket magába építő (puha vagy kemény) pornóról, különböző műfajok, alműfajok kollázsáról és keveredéséről, de figyelembe véve, hogy ezek egyike mindig domináns, meghatározó, és a sajátos hatást éppen a szembenállások okozzák, nem a „kiegyenlítődés”.
A csók hiánya és metamorfózisa
Na de hogyan kerül a csizma – a csók – a (vágó)asztalra? A pornófilmstúdiókban általában sehogy. DE(!): a csók(olózás) hiánya maga is jelértékű, üzenethordozó, és az is marad mindaddig, amíg a befogadó való világból származó élményei, tudományoskodóbban szólva a kulturális referencia a szeretkezés-közösülés részeként „könyveli el” a csókot. Az utóbbi tizenöt-húsz év mainstream alkotásai több szempontból, okból is mellőzendőnek tekintik ezt a „minor” aktust, amely így negatív jelenlétével kelt(het) sajátos feszültséget, ugyanakkor persze felveti azt az elsősorban szociológiai-lélektani (és pszichopatológiai) szempontból megközelíthető problémát, hogy mennyire módosultak a rendszeres pornófilmfogyasztók szeretkezési szokásai éppen e filmek hatására. Témánknál maradva: kiveszett-e a csók a való világból is, illetve milyen mértékben szorult háttérbe? (Egy teljesen csóktalan világban a csók szex/pornófilmbeli hiánya már nem negatív jelenlét….)
Anthony Crabbe elméletének egyik gyenge pontja éppen a csók dimenziója mentén körvonalazódik. A pornó nélkülözheti a csókot (és sok egyebet), az erotika viszont nem. Persze, a két műfaj közti különbség ebből a szempontból sem csupán tartalmi, hanem formai is, a csók ábrázolásának hogyanja majdnem ugyanolyan lényeges. Az erotikus film elrejt, titkokat sejtet, mögöttes jelentést, mélystruktúrát, a test mögötti, fölötti, a testet átható lelket is felvillantja.
A mai mainstream pornó mindent megmutat, igazi, emblematikus posztmodern műfaj, mely tagadja az ént, az identitást, a lelket, a rejtőzködő jelentést. A csók, ha egyáltalán sor kerül rá, ezen esztétika jegyében kénytelen a legprimitívebb stilizációt elviselni. A pornó számára tűrhetetlen, hogy a csók elrejt-titkosít, intimitást teremt, láthatóvá kell tennie a nyelveket, a száj belsejét, azt ami csókolózás közben történik. Így aztán a pornóban premier plánban egymást nyaldosó nyelveket látunk csók gyanánt.
„A csók bemutatásánál alig képzelhető botrányosabb gesztus, cinikusan szemérmetlenebb, pornografikusabb merénylet” – írta Jeles András 1998-ban. E kijelentés itt és most – egy 2006-os, 2007-es évjáratú pornófilm esetében – igazabb mint valaha. A műfaj lecsupaszítása és „eldurvítása” olyan mértéket öltött, hogy a valódi csók legalább akkora sokkhatást jelenthetne, mint hogyha egy új szuperakciófilm tíz teljes percre slow movie-vá alakulna át.
De talán jobb is, ha nem alakul, és/de a mozgókép birodalmában a pornó, a nemi gimnasztika, a lelketlen test(részek) műfajának primitív lecsupaszítottságával, személytelenségével továbbra is önálló műfajként áll szemben az erotika, a maga kifinomult, titokzatos, sejtelmes éroszábrázolásával és csókjaival, amelyek lényege, Szilágyi Ákos szavaival élve: „a legátszellemültebb kettőstestűség (…), amelyik az ajkak összetapadásán, a lélegzet – a lélek – egyesítésén keresztül valósul meg …”
Vivian Sobchack: Screening Space. The American Science Fiction Film. 2nd edition, enlarged. New Zork, Ungar, 1987.
Anthony Crabbe: Egész estés szexfilmek. In: Nagy Zsolt (szerk.): Tarantino előtt. Tömegfilm a nyolcvanas években. Új Mandátum, Bp. 2000. 140-171.
Jeles András: Filmcsók. Filmvilág 1998/10.8.
Szilágyi Ákos: Kis magyar filmszexológia. Filmvilág.1985/1.29
