A csapból is karácsonyi témájú filmek folynak egész decemberben. Egy részüket unos-untalan ismétlik, minden évben – szerencsés esetben – különböző tévéadókon átismételhetjük az egyedül maradt kiskópé történeteit, a karácsonyi csodavonattal télapót látogathatunk, vagy akár a gonosz Scrooge és különböző alteregóinak a jó útra téréséhez szurkolhatunk újra meg újra. A tévésorozatok karácsonyi részei legalább nem ismétlődnek évente, legfeljebb ha a szériák maguk kerülnek újra műsorra. íme egy-egy rövid emlékeztető vagy kedvcsináló néhány népszerű sorozat karácsonyi részeiről.
Fehér karácsony a Fehér Házban. Az elnök emberei
Aaron Sorkin agyba-főbe Emmy-díjazott sorozatának karácsonyi epizódja (In Excelsis Deo / Karácsony a Fehér Házban – az első évad tizedik része) azzal kezdődik, hogy Toby Ziegler, a Fehér Ház kommunikációs igazgatója (Richard Schiff) és Sam Seaborn, a helyettese (Rob Lowe) a Gergely-naptárról vitatkozik, és arról, hogy ténylegesen, illetve pszichológiailag mikor is kezdődik az új évezred. (A részt 1999 karácsonyán vetítették az amerikai tévéadók). Toby fölényes érvelését a rendőrség szakítja meg, egy helyszínelésre hívják. A rendőrség nem szerepelt eddig a sorozatban, és az volt az érzésünk, hogy a Fehér Ház valahogy fölötte áll ennek az intézménynek is. Tobyt egy megfagyott ember teteméhez hívják, akinek a zsebében az ő névjegyét találták. A rejtély hamar megoldódik: Toby egy karitatív szervezetnek ajánlotta fel a kabátját, onnan került a hajléktalanhoz, akinek a tetoválásáról az is kiderül – de csak a szintén veterán Toby számára –, hogy annak idején Koreában harcolt. Toby eldönti, hogy megkeresi a hozzátartozókat, és megszervezi a temetést.
Eközben Josiah Bartlet elnök (Martin Sheen) a nagyteremben, a karácsonyfa mellett jópofizik két tucat elemistával: „Na siessünk, siessünk, ne feledjétek, én vagyok Bulgária elnöke. (...) Na várjatok, tudom, hogy elnök vagyok, csak melyik országban?" Mire a gyerekkórus boldogan skandálja, hogy „Amerikában!" Megtudjuk azt is, hogy az elnök titkárnője, Dolores Landingham (Kathryn Joosten) számára azért szomorú minden karácsony, mert harminc évvel ezelőtt ezen a napon vesztette el iker fiait a vietnami háborúban. Aztán az elnök karácsonyi bevásárlásra indul a könyvritkaságok boltjába, ami saját bevallása szerint úgy történik, hogy: „velem jön néhány ügynök, testőr, persze civilben, szólnak a boltvezetőnek, kiürítik a boltot, én meg bemegyek vásárolni", és magával cipeli legközelebbi munkatársait; ennek következtében Donna Moss, a kabinetfőnök helyettesének asszisztense (Janel Moloney) a remélt síléc helyett egy, az alpesi síelésről szóló, több mint százéves, bőrkötéses könyvritkaságot kap ajándékba. (Még hogy a férfiak nem tudnak ajándékozni...)
Az epizód záró képsoraiban felváltva látjuk a Fehér Házban éneklő gyerekkórust és a Toby ügyködésének eredményeként a hajléktalan háborús veterán temetésére kivezényelt díszszázad elegáns szertartását.
Az egész epizód – amely egyébként a hét évados sorozat bevezető szakaszában forgott – érthető módon a szimpatikus, de kőkeménynek vélt fehér házi kabinet tagjait akarja emberibb, gyengébb és gyengédebb oldaláról megismertetni. A maró humorú, cinikus Toby ezúttal szentimentális és őszinte, de a szigorú Miss Landingham is enged az érzelmeinek, és Tobyval tart a temetésre. C. J. Cregg, az amúgy golyóálló és meghódíthatatlan sajtószóvivő pedig (Allison Jenny) mindenáron vacsorát akar főzni a kabinet valamelyik, sőt bármelyik férfi tagjának, akik értetlenül állnak a dolog előtt. Igaziból kicsit mindenkit felkavar a karácsony, nem tudnak mit kezdeni vele. Sokkal egyszerűbb lenne, ha nem is lennének ünnepek. Ahogy egyikük megjegyzi: „Azt hiszem, én inkább holnap is bejövök dolgozni."
Z.B.
Karácsonyi M*A*S*Hék
A háborús Vietnam nem a legkellemesebb hely a világon, ahol a karácsonyt tölthetnénk. De orvosainknak nincs más választásuk, tizenegy évadon keresztül ott telik minden egyes napjuk, ünnep- és hétköznap egyaránt. Ennek ellenére mindössze két részben jelenik meg a karácsony ünnepe, és a szilveszterezés sem akkora buli, mint a néző valóságában (az 1951-es évet mégis el kell búcsúztatni, ha szegényesen is, de ezüstruhás kaszással és punccsal).
A kilencedik évad ötödik részében a halál egy nap szabadságot kap (Death Takes a Holiday). A rosszat sejtető cím után vidám képsorok következnek: Klinger kopott katonatélapóként állít be a raktárba a többiekhez egy nagy zsák otthonról érkezett ajándékcsomaggal. Mondhatni természetes, hogy a jó orvos-katonák egy árvaháznak adományoznak mindent, amitói megválhatnak e nemes cél érdekében. Egyedül Winchester tűnik zsugori Scrooge-nak: egy apró konzerven kívül semmit nem hajlandó a közös csomagba tenni. A gyerekek este a tábor vendégei. Ekkor tudja meg Klinger, hogy „Scrooge" valójában titokban adományozott édességeket az árvaháznak – ez náluk családi hagyomány. A három nagy doboz édesség az ügyes gondnoknak köszönhetően az értéke sokszorosán, egy hónapi élelem áráért kelt el a feketepiacon.
Az ünneppel párhuzamosan azonban nehéz küzdelem zajlik egy sebesült életéért. Hawkeye, Hunnicut és Hulihan mindent megtesz azért, hogy a családot ezután a karácsony ne az apa halálára emlékeztesse. Amikor elveszítik a beteget, Hawkeye előre viszi az órát: a halotti bizonyítványra így nem karácsony estéje kerül.
A másik, karácsonykor zajló epizód a következő évad 'Twas the Day After Christmas című része. A tábor vezetőségének körében mérsékelt népszerűségnek örvend az ötlet, amit a parancsnok eszel ki: a britek Boxing Day hagyományának megfelelően karácsony másodnapja legyen fordított nap a bázison is. Így kényszerül III Winchester a konyhába, így ragad Hawkeye seprűt és a mindig jó kedélyű tábori pap ablaktörlő rongyot, ezért oszt ebédet Hunnicut és Hulihan, természetesen a szakácsoknak és egy alacsonyabb beosztású nővérnek alárendelve. Egy napra Klinger lesz a parancsnok. A játék minden vidámságával és nehézségével együtt addig tart, amíg a betegeknek szükségük nem lesz az orvosaikra. Abban a pillanatban minden előzetes egyeztetés nélkül helyreáll a rend. A tanulság? Mindenki megértette, hogy akinek a bőrébe bújt, az maga végzi a legjobban a saját dolgát.
Karácsony tehát nem lehet igazi felhőtlen ünnep a világnak ebben a sarkában. A túlélést segítő humorba mindig kis keserűség, karácsonykor pedig ki nem mondott nosztalgia és honvágy is vegyül.
B.K.
Ürügykarácsonyok. Született feleségek vs. Szex és New York
A Született feleségekben a karácsony először váratlanul a harmadik széria első részében jelenik meg egy családi fotózás erejéig. Felaggatott fenyőágak, vörös masnik és kötött csizmák, a sarokba állított angyalszobor és mikulásvirágok, azaz a megfelelő díszletek előtt a család a heverő köré gyűl. Csakhogy ezúttal Lynette és Tom gyerekei mellett ott pózol a férj szerelemgyereke, illetve annak édesanyja is. Ami ezen a ponton a családi ünneplés hozzátartozója: az érzelmi zsarolás, a nyakkendőkötés közbeni palástolt vitázás, az „elegem van, megyünk", illetve a „rendben van, maradhattok" szindrómák. No és a megsértett nő utólagos bosszúja azáltal, hogy pontosan a kép elkészülésekor Lynette fiainak ölébe veti magát.
A tényleges „karácsonyi" epizódban Mary Alice, a halott feleség narrátor mesélni kezd a közös téli ünneplésről. A Lila akác közben a családi összejövetelek, a tojáslikőr ízlelgetése, a fagyöngy alatti váratlan csók és a szeretett személytől kapott ajándék mellékes marad a csodával szemben. Nem a vallásos hitigazsággal, hanem a rejtéllyel, Alma feltételezett meggyilkolásával szemben. A karácsonyra ki-ki a maga módján készül: Bree szorgosan borítékol és mézeskalács házikót készít, Tom színes égőket szerel, Edie elhelyezi a szent családot ábrázoló szobrocskákat, a romantikus páros, Susan és Ian pedig a fagyöngy alatt csókolózik. Ügy tűnik, hogy az ünnep képi megjelenítésének egyetlen lehetősége van. Éspedig az, hogy az esti sötétben az ablak előtt ölelkező vagy magányosan ülő, a holdra tekintő szereplőket kívülről, a színes lámpák megvilágításában fényképezzük. A dramaturgia pedig megkíván egy újabb feszültségelemet. Például azt, hogy az utcai összejövetelen a közösség elutasítsa a télapónak öltözött új lakót, akiről az utóbbi napokban láncszerűen terjed a pletyka, hogy pedofil.
A feleségek ellentéteit képező, a Szex és New York hősnői a hat széria során nem láthatók karácsonyi készülődés vagy ünneplés közben. Míg a Lila akác köz színes mozaikján a magányos Edie csak teljessé teszi az ünneplési alternatívák sorozatát, a nagyvárosi randi terén Carrie-ék esetleges ünnepi kalandjai inkább kétségbeesetteknek hatnának, mint vicceseknek vagy tanulságosaknak. Egy júliusi részben szinte véletlenül kapunk képet arról, hogy Charlotte-nak mit jelent a karácsony. Új szerelme csak zsidó nőt vehet feleségül, ezért a hölgy úgy dönt, hogy áttér. Mielőtt ez megtörténne, Harry oldalán megünnepli utolsó karácsonyát. Egy idilli képsorban látjuk, amint könnyes szemekkel aggatja fel a díszeket a fára, majd történetet fűz a kedvenc karácsonyfadíszéhez. Végül a párt reflexszerűen egy ölelésben köti össze a képzelt karácsony képzelt szelleme.
H.E.A
Fricska a konzumkarácsonynak. A South Park-i karácsony
A nagyközönség 1997 decemberében láthatta a polgárpukkasztó sorozat első karácsonyi részét, amely mindenképp jó rajtnak tekinthető a karácsonyi részek történetében. A témaválasztás rendkívül jó, a sorozat szelleméhez hű – vagyis görbe tükörben mutatja meg, miként lehet úgy megünnepelni a karácsonyt, hogy közben senkinek se sérüljenek a hit- és meggyőződésbeli elvei.
A South Park-recept jól megfejthető: vedd az amerikai (globális) társadalmat, vetítsd le a problémáit egy kisvárosra és annak gyermek lakóira, majd ezen álca segítségével mindent elmondhatsz, amit akarsz erről a társadalomról. Karácsonyi részeket talán még könnyebb készíteni, mert ilyenkor még jobban előjönnek ennek a társadalomnak az ellentmondásai. A szomorú ebben csak az, hogy sokan nem veszik észre, hogy saját magukon nevetnek (néha). Feltesszük magunkban a kérdést, vajon miért lehet vicces az, hogy Charlie Manson, az elmebeteg sorozatgyilkos (aki egyébként Roman Polanski nyolc és fél hónapos terhes feleségének a haláláért is felelős) karácsonykor a börtönből kiszabadulva a család és a szeretet fontosságára hívja fel Kyle figyelmét? Talán azért nevetünk, mert érezzük a helyzet abszurditását, ami magában rejti azt a lehetőséget is, hogy ez egyszer akár meg is történhet.
A szeretet ünnepén talán mindenki mérlegre teszi a jó és a rossz tetteket úgy, ahogy Cartman is tette. De kiderül, hogy az ajándék, amire számított, veszélyben forog, mert a jó és rossz cselekedetei nem voltak egyensúlyban. Ezért hirtelen megváltozik, és csupa jóság és kedvesség lesz, ami sohasem jellemző rá. Ennek közvetlen következménye pedig az, hogy a Télapót foglyul ejtik Irakban, de Jézus jön és mészárlást rendezve, önmagát feláldozva megmenti őt. Így karácsonykor azt ünnepeljük (immár), hogy Jézus életét adta a Télapóért. A South Park-i karácsony egyik ikonikus alakja Kula-bácsi (Mr. Hanky), egy kakadarab. Jellemző módon mindig ő húzza ki a négy iskolásfiút a szarból, és ő a moderátora annak a résznek, ahol south parkos feldolgozásban hangzanak el karácsonyi dalok. A kisváros univerzumában Kanada az utálat egyik legnagyobb célpontja, így a karácsonyi részekből sem maradhatott ki, s a szeretet ünnepén még az is előfordulhat, hogy Kenny életben marad (ugyanis mindig gondoskodnak a készítők, hogy egy-egy rész végére ne maradjon életben).
A konzumkarácsony fricskázása is jó ötletnek bizonyult. Ebbe a részbe egy kis önreflexivitás is keveredett, mert a srácok animációt készítenek önmagukról; a figurák természetesen ugyanúgy néznek ki, mint ők, és a hangjukat is ők kölcsönzik a szereplőknek. Az animáció célja, hogy a szeretetet és békét ünneplő emberek újra visszatérjenek, visszataláljanak az ajándékvásárlós, pénzköltős konzumkarácsonyhoz. Talán ez az egyik legzseniálisabb karácsonyi rész, mert ennél jobban nehezen lehet megmutatni napjaink karácsonyainak a fonákságait.
Jó hír a sorozat rajongóinak, hogy a Comedy Central (a sorozat amerikai anyacsatornája) és az alkotók megállapodásának értelmében Cartman, Kenny, Kyle és Stan kalandjai 2011-ig biztosan folytatódnak.
D. L
Festivus for the rest of us! Seinfeldék szarácsonya
Az 1990-1998 között futó Seinfeld sorozatot sokan hívták már az egyetlen posztmodern komédia-shownak a Monty Python-fiúk repülő cirkusza után. Noha ez a posztmodernség vitatható, az tény, hogy a műsor nagyon sok mindent másképp csinált – sikerrel! –, mint a többi félórás sitcom. Nem kaliforniai kertvárosban vagyunk, hanem a hideg New York egyik apartmanjában. A műsor bevallottan a semmiről szól, a főszereplők mind neurotikusak, és karácsonykor nem egy kedves, kamerába mosolygós üdvözlőlap-állóképpel fejezik be a műsort, hanem még rátesznek egy lapáttal a blődségre és nagyon finom deszakralizációra, ami végigkíséri a műsor kilenc évadját.
A negyedik évad december 16-i epizódjában Elaine saját készítésű karácsonyi üdvözlőlapot küld szét az ismerőseinek, amin – véletlenül – egy mellbimbó villan ki az ünnepi ruha alól. A hatodik szezonban Kramer alkalmi munkát szerez, mint bevásárlóközpont-Mikulás. Sajnos ezzel egyidőben döbben rá, hogy valahol mélyen meggyőződéses kommunista, és ezt a meggyőződést mindenáron meg akarja osztani az ölébe ülő gyerekekkel.
Az igazi nagy karácsonypukkasztó epizódot viszont a sikersorozat végén, a kilencedik évad decemberében sugározták, pár nappal a műsor befejezéséről szóló nagy bejelentés előtt. George heves tiltakozása ellenére Seinfeld elárulja Kramernek a Festivus szó jelentését. A Festivus egy ünnepellenes, a karácsonyt helyettesíteni hivatott ünnep volt, amit George apja talált ki sok-sok éve, megcsömörölve a fogyasztói társadalom ajándék- és álkedvesség-özönétől. A karácsonyfa egy egyszerű alumíniumrúd, jókívánságok helyett egymás fejére olvassák az azévi hibákat és elégedetlenségeket, ajándék gyanánt pedig ott a „Feats of Strength", ami abból áll, hogy a családfő fejét kell leszorítani a padlóra.
A Festivust amúgy a Reader's Digest szerkesztője, Daniel O'Keefe találta ki, akinek a fia Seinfeld-író volt a sorozat vége felé: ő ismertette meg ezt a kitalált ünnepet az amerikai publikummal, akik közül sokan azóta is megünnepelik – változó komolysággal.
(A Festivusról bővebben: http://en.wikipedia.org/wiki/Festivus.)
J.B.N.
