Alter-Native minden évben, Alter-Native mindenképpen, Alter-Native minden mennyiségben. Hosszúfilm, rövidfilm, játékfilm, animációs film, pezsgés, pörgés: ezt kínálja évente öt napon keresztül a filmfesztivál. El kell fogyasztani frissen, ropogósan, és készülni kell a következőre (hogy a végén kezdjük: See you in 2008!).
Idén a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház adott otthont a 15. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválnak. Hiányzott a Kultúrpalota? Habár a hely ugyanolyan lényeges eleme a filmfesztivál-feelingnek, mint a többi összetevő, azért a színházban is megkaptuk, amire vártunk (gondolom, nem kell újra elmondanom: film, film, film, kiállítás, koncert, buli, ismerkedés, találkozás, borzongás és vigyorgás). A színháztermek ajtaja nyitva, karszalag-ellenőrzés, helykeresés, és máris felhangzik a jól ismert fesztiválzene: pampamparam!
Ötvennégy kisfilm várta idén a közönséget. Néhány cím, csak hogy bánja, aki nem látta, és örüljön, aki megnézhette: Szalontüdő, Mókaszemüvegek, Az égbe tartó folyó, Globális orgazmus, Balkán torta, A macska szerepe a francia irodalomban – és még sok izgalmas cím, ami ugyanolyan izgalmas filmet takar, amint amilyet ígér. Az előzsűri négyszáznegyvenkilenc kisfilmből állította össze az idei kínálatot, azt a több mint tíz órányi fesztiválanyagot, amit a nagyközönség láthatott, és amelyek közül a nemzetközi zsűri a legjobbakat díjazhatta. Nyolc kisfilm büszkélkedhet Alter-Native 15-díjjal.
Akadt a kisfilmek között mindenféle: különös technikával készült animációs film, orosz dokumentumfilm, szomorú és vidám filmecskék egyaránt. Megnéztük a világot „mókaszemüvegeken" keresztül, láttunk bizarr mesét az epekedésről és a vágyakozásról, kutya-nyuszi szerelemnek is tanúi voltunk, sőt, egy apáca erotikus kalandjaiba is bepillanthattunk. Azt sem felejtjük el egyhamar, hogyan motyogta a telefonba a fogatlan Tolya szerelmes üzenetét Natasenykájának (Rodeon Brodsky izraeli rendező méltán nyerte dokumentumfilmjével a 15. Alter-Native nagydíját). És egy másik emlékezetes kép: két férfi, pár asztal, szalontüdő, sportszelet, szörp – és kész is a kitűnő komédiai helyzet. És az Offside... Két-két férfi, ellenségek, egymással szemben, meghúzott ravasz, iszonyú feszültség: a kis rádióban egy mérkőzést közvetítenek, a katonák egyre csak hallgatják, közben egymást célozzák, a nézőközönség tombol nevettében... Gól! Egy fegyver elsül, aztán még egy... és mindegyikük holtan fekszik a poros földön.
A bírák közt volt Laura Beldiman filmrendező és forgatókönyvíró, Demeter András színész, a Kulturális és Vallásügyi Minisztérium államtitkára, Radu Vasile Igazság képzőművész, animációs filmrendező, Körösi Zoltán író, drámaíró, forgatókönyvíró és Mészáros Péter cannes-i díjas filmrendező, forgatókönyvíró. A nemzetközi zsűri két tagja Horvátországból érkezett: Hrvojte Laurenta a Zagreb Film Festival producere, Darko Bakliza film- és színházrendező.
A levetített tizenhárom nagyjátékfilm kétségen kívül a kortárs filmművészet kiemelkedő alkotása. Horvát filmmel utazhattunk dalmát szigetre tresettét kártyázni, Edével ebédet ehettünk Jancsó-módra, együtt rabolhattunk ki egy benzinkutat a kútfejekkel, ahogyan azt Kapitány Iván irányította. Kicsit lehettünk „vérdíjas nyugdíjasok" is, ha azt mondtuk: Konyec – Az utolsó csekk a pohárban (r. Rohonyi Gábor). A lefejezett kakas címmel először láthattunk az erdélyi szászok sorsáról szóló játékfilmet, Radu Gabrea és Marijan Vajda rendezésében. A focirajongók is jól tették, ha eljöttek a fesztiválra, hiszen Muhi András Pires Magyarfutball, a 91. perc című dokumentumfilmje a magyar labdarúgás sportszakmai kríziséről, megújulási lehetőségeiről szól. Csáth Géza írásai szolgálnak alapul annak a filmnek, amelyet Szász János rendezett Ópium – Egy elmebeteg nő naplója címmel. A nő nyomában lépkedhettünk, ha ott voltunk a Cristina Ionescu rendezte filmen. Cristian Nemescu California Dreamin' című filmjét is láthattuk (a film a 60. Cannes-i Filmfesztiválon az Un certain regard című válogatás fődíját nyerte el). Hazai tájakon és hazai színészekkel forgatott filmet B. Nagy Tibor Táncos címmel, amit a fesztivál zárónapján vetítettek. Két zsűritag nemcsak bírálóként volt jelen, hiszen Radu Vasile Igazság Short Story című animációs dokumentumfilmjét és Mészáros Péter cannes-i díjas filmrendező Kythera című játékfilmjét is láthattuk.
A sok film után minden este kikapcsolódhattunk (vagy épp felpöröghettünk) egy jó koncerttel (Bohém Ragtime Jazz Band, Dés László Quartett, Hobó, Japinarii, Yesterdays), Czabán György fényképkiállításával, vagy épp a két horvát művész, Zlatko Kopljar és Marijan Crtalic videóprojekcióival. Hagyomány már, hogy egy ország filmművészetével kiemelten foglalkozik a fesztivál. Az idén Horvátország volt a vendég: diákfilmeket, kiállításokat, kis- és nagyjátékfilmeket láthattunk a meghívott országból.
A díjkiosztó utáni nagy zsibongásban sikerült Mészáros Pétertől néhány érdekes gondolatot rögzíteni. A záróceremónián elhangzott, és a rendező is hangsúlyozta, hogy az elvárásokhoz képest a dokumentum- és az animációs műfaj kicsit alulteljesített az idei fesztiválon. Nem mindegyik, hiszen több dokumentum- és animációs film is díjat kapott. Hogy mi a lényege a fesztiválnak egy Arany Pálma-díjas filmrendező szerint? íme: egyfajta érintkezési pont a világ kisfilmes filmgyártásával, és egyfajta műveltséget is szerezhetünk, fejleszthetjük az ízlésünket, és ítélőerőre tehetünk szert a sok szemét között, ami egyébként árad ránk. Mészáros Péter hangsúlyozta a film, mint ünnep lényegét: nagyon fontos a film közösségi szerepe, hiszen itt összejövünk, beszélgetünk, filmekről vitatkozunk, alkotókkal és alkotásokkal találkozunk.
A könyvvásárnak köszönhetően aztán végképp elmerülhettünk a kultúrában: két film között még Závada Pál is dedikált, és az Ábel-trilógia felolvasásába is belehallgathattunk.
