Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Csoma Emőke

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

...hogy mindent kétszer mond, kétszer mond?
Michael Haneke: Funny Games U.S.

Megint itt vannak, megint fehérbe öltöztek, megint kesztyűs kézzel bánnak a kiszemelt, jómódú családok tagjaival, csak most éppen nem németül, hanem ékes angol nyelven állítják fel a furcsa játékszabályokat – ők Michael Haneke önremake-jének, a tengerentúli Funny Games-nek a fenegyerekei, akik a TIFF hivatalos megnyitóján mutatták ki a foguk fehérjét.

Az utóbbi években kitermelt francia koprodukcióknak köszönhetően az osztrák rendező európaivá nőtte ki magát, ám úgy tűnik, hogy tárt karokkal (pénztárcákkal) várják a világhírnév fele is. Megijedtem, amikor olyan hírek keltek szárnyra, hogy Haneke talán amerikai verzióban dolgozza fel egyik legzseniálisabb filmjét, a Furcsa játékot, amit eredetileg még odahaza az osztrákoknál készített. Még jobban kezdtem félni, amikor megtudtam, hogy a produkció el is készült, a beállítások snittről-snittre megegyeznek az eredetivel, ráadásul a színészeket sem az ismeretlenség ködös mezejéről szalasztották (pedig régen ez Hanekének olyan sokat számított). Az eredeti Furcsa játékban (most már azt is mondhatom, hogy előjátékban) olyan nevek szerepeltek, akik Ausztria-szinten valóban elismertek voltak, de legyünk komolyak, ugyan ki az a Susanne Lothar egy Naomi Wattshoz (aki nem mellesleg az executive producer szerepét is vállalta*) képest, vagy ki az az Ulrich Mühe egy Tim Roth-hoz viszonyítva, vagy vessük csak össze Arno Frischet Michael Pittel. 

Mint mindenki más, eddig én is csak azt tudtam kérdezni, hogy MIÉRT? De most már egyáltalán nem érdekel a válasz, mert úgy gondolom, hogy megérte. Megérte ugyanazt a történetet egy teljesen azonos, mégis teljesen más környezetbe szemtelen módon átemelni. A névtelenséget felváltotta a sztárok hangzatos neve, a kis európai országocskát lecserélte a nagy, amerikai őrlőmalom, Hanekének mégis sikerült giccs nélkül megőrizni az eredeti változat értékeit. A történet röviden annyi, hogy egy jómódú családot (apuka, anyuka, kisfiú), akik épp nyaralójukban töltik szabadidejüket, két unatkozó fiatalember kezd terrorizálni. Az egymást különböző neveken szólongató fiúk (Peter és Paul, Tom és Jerry, Beavis és Butthead) egyoldalú fogadást kötnek a család tagjaival, hogy 12 óra múlva már egyikük sem marad életben. A film tehát a fogadás beteljesítéséhez szükséges (lelki és testi) tortúráztatással telik el, de ezt igazán nem olvasni, hanem látni kell.

Watts kisasszony meglepően jó választásnak bizonyult, nem mindennap lát az ember egy hollywoodi filmcsillagot magából kifordulva, saját taknyában-nyálában fetrengve. Annak ellenére, hogy a családapa is istentelenül nagy kínokat él át, véleményem szerint Tim Roth nem tudott őszintén szenvedni. Ulrich Mühe kedvesen naiv arca rekonstruálhatatlan, de ha még mindig köztünk lenne, akkor bizonyára ő is elégedett lenne Haneke munkájával, és még Rothnak is elnézné a botladozásait. A két háborodott fiatalember félelmetesen eredeti volt, főleg Michael Pitt a hatalmas kék szemeivel – tudják, az a csontig hatoló fajta nézéstípus. Ha belegondolunk nemrég még Bertolucci Álmodozókjában játszott saját korabeliekkel, egyéb, sokkal kellemetesebb játékokat. Itt viszont vérfagyasztó.

Elég szomorú, hogy egy remake kell ahhoz, hogy rá lehessen venni a világot arra, hogy felfigyeljen egy ilyen szépségre, mint a Furcsa játék. Ebben az esetben szerencsére az eszköz szentesítette a célt. Öröm volt látni, hogy Haneke megmaradt az ő stílusosan hideg modoránál, öröm volt látni, hogy nem rondította el az eredeti mesterművet fölösleges változtatásokkal, öröm volt átélni ugyanazt az élményt egy frissebb, korszerűbb csomagolásban. A film sikerességének ellenére viszont az is örömmel tölt el, hogy a jövőre beígért új Haneke-produkció (A fehér szalag) már ismét osztrák színekben jön majd ki.

* és beceneve Queen of Remakes, azaz remake-királynő.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

Adam Taylor · 4 éve

Leforgatta ugyanúgy, azt kész. Semmi zavaró hiba nincs a remake-ben.

Badi · 4 éve

a szineszek szerintem olyanok ne, a film es szinte szinte ugyanaz snittrol snittre, a nokia bekapcsolashangja idegesit de nagyon, meg lehet hasonlitgatni, meg telleg nem hallgatnak amariakiak ilyesfajta klassz ikust minden bizonnyal, vagy ha igen jol teszik, minden bizonnyal kicsipina naomi watts csipogta el a hanekevel valo talalkozas estejen pihe cicimarkolaszkasok kozepette, hogy oooohhhhh, haneke your film, Funny Games, it is so unbelievable wowww, please play it again sam, ooo, haneke, stb, szoval na... de lenyeg ami lenyeg, hihetetlen bator dolog volt haneketol, hogy megegyszer ugyanugy megcsinalta a filmjet. nem azert mert mostmar biztos felfigyel a vilag ra, mert ugye a fene egye meg amerikaba kell a sok hulyenek, nemet nyelvu eredetivel meg se nezik a bunkok, PEDIG NEKIK SZOL APJAE, nem azert, mert nem lett volna mit valtoztasson a regin, pont ugy volt jol, nem azert mert... nem nem nem. hanem mert hu maradt sajat filmjehez, felvallalta onmaga elott, ervenyesnek erezte tovabbra is, es oszintenek azt, amit valaha megvalositott, es ez a gesztus az egyetlen katarzisa ennek a remakenak. akik emlekeznek az eredetire szerintem nem annak orulnek majd, hogy az osztrak neni helyett Naomi Watts feszesebb segget latjak meg, vagy Tim Roth /t bogni, vagy hogy mennyivel fessebbek ezek gyilokfiukak, hanem azzal a joerzessel fognak tavozni, hacsak nem vagyunk tul sznobok ehhez, hogy igen, ez a film akkor sem, most sem vonodott vissza, szepult meg, hanem olyan.

nandi · 4 éve

Osztrákokból még kinézem, hogy opera-kvízt játsszanak a kocsiban, de amerikaikból?

Kapcsolódó film

Furcsa játék (Funny Games US)

Furcsa játék (Funny Games US) – amerikai horror, thriller, 2007. Rendező: Michael Haneke. Szereplők: Naomi Watts, Tim Roth, Brady Corbet, Michael Pitt.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    7/10 · 21 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó fesztivál

Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF)

Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF)

Kolozsvár, Nagyszeben, Románia

Kapcsolódó cikkek

Videoképek útvesztőjében - Michael Haneke: Caché / Rejtély

Videoképek útvesztőjében – Michael Haneke: Caché / Rejtély

Haneke első játékfilmje óta – néhány kivétellel – ugyanazokból az elemekből építi fel alkotásait: a felbomlásra, pusztulásra ítélt polgári család, a videó és a televízió ijesztő lehetőségekkel bíró médiuma, az öncélú erőszak, fikció és valóság felcserélhetősége. A formai elemek is ismétlődnek: hosszú, lassú, állókamerás beállítások, kihagyásos szerkesztésmód, élesvágás.

Kapcsolódó hírek

Michael Hanekéről szól a Metropolis új lapszáma

Michael Hanekéről szól a Metropolis új lapszáma

„Michael Haneke a kortárs európai filmművészet legmeghatározóbb alkotóinak egyike. Munkáiban zavarba ejtő élességgel fogalmaz az emberi létezés legvégső morális kérdéseiről: bűnről, lelkiismeretről, erőszakról, szeretetről, idegenségről és összetartozásról. A szerzői látásmód következetes érvényesítése Haneke esetében jóval több, mint pusztán egy egyéni stílus kialakítása. Filmjeiben az ábrázolás látszólagos szenvtelensége, hűvössége valójában a néző állásfoglalásának, erkölcsi felelősségvállalásának kikényszerítésére szolgál” – fogalmaz a szerkesztőség a lapszám absztraktjában.

2 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

1 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea