Jó reggelt kívánok, Grószmartoni úr, egy filmes szaklaptól vagyok.
Egy mitől?
Egy filmes szaklaptól, a Filmtettől.
Na idefigyelj, édes kiskincsem, velem ne szórakozzál, mert úgy küldelek melegebb éghajlatra, hogy a fogaidat lenyeled.
Nem zaklatni akarok, egy interjút szeretnék Önnel készíteni az ezelőtti számba.
Interjút? Ugyanbiza mi a fészkes francnyavalyáról akarsz te velem interjút csinálni, te kis sajtócézár?
Arról, hogy milyen a fókuszpuller élete és munkássága.
Na kész, most jelentelek fel, ebben a szent pillanatban, de azt meg is fogod bánni, az szent.
Ne jelentsen fel, Grószmartoni úr, én egy igazi hús-vér riporter vagyok, nézze meg, hoztam lapokat magának, az újság tényleg létezik és tényleg Önnel szeretnénk interjút.
Ilyen lap nincs is.
De van.
De nincs. Azt akarod, hogy feljelentselek? Ma abból koldulsz!
Nézze meg, itt a sajtóigazolványom is, hoztam ajándékot is, meg mindent.
Ehh… gyere beljebb. De semmi pofátlankodás!
Köszönöm szépen, akkor most tényleg jó reggelt kívánnék, Kretschmer Erik vagyok a Filmtett-től, itt a kis ajándék, csak magának.
Ó, ötcsillagos konyak! Te aztán tudod, hogy kell egy öreg ember szívéhez szólni. Kis huncut. Na mondjad, mire vagy kíváncsi, én addig kiöblögetem a poharakat.
Az érdekelne, hogy milyen a fókuszpuller élete, hogy telnek a forgatások?
A fókuszpuller élete borzalmas és a forgatások rosszul telnek. Ennyi.
Na, de mégis, valamivel bővebben érdekelne. Például hogy miért lett magából fókuszpuller?
Kérlekszépen, édes fiam, nekem valahogy nem jöttek össze a dolgok ebben a nyamvadt életben. Miután ötödszörre felvételiztem az operatőri iskolába, meghalt édesanyám és nem volt több pénzem felvételi díjra, így nekiálltam munkát keresni. A munka persze hamarabb megkeresett engem, egy operatőr személyében, aki direkt ilyen embereket keresett, mint én: alacsony, komplexusos, szürke mukikat, akiket már a szóbeliről kipenderítettek.
Hogyan rúgták ki ötödszörre is a felvételiről?
Na, ezt én se értem, egészen a mai napig. Az volt a kérdés, hogy ha egy képen ott van Monica Vitti és Marcello Mastroianni, akkor kire állítom az élességet.
És?
Hát nem Monica Vittit mondtam?
Mit kellett volna mondani?
Azt, hogy „arra állítom az élességet, akire a rendező kéri”. Beugratós kérdés volt. Aztán valamelyik fickó megcsinálta a trükköt, Monica Vittire állította az élességet, meg is kapta érte az Arany Pálmát. És milyen baromi egyszerűen: a Vittinek akkora segge volt, hogy magától megállt rajta az élesség.
Térjünk vissza az operatőrre. Szóval megkörnyékezte…
Meg ám. És azóta fókuszpullerként dolgozom. Továbbra is akartam felvételizni, de első évben éppen A megvetést forgattuk. Brigitte Bardot pucér segge, mondom, na ezt nem hagyhatom ki, mondom. És nem felvételiztem. Aztán meg a Barbarellát forgattuk. Jane Fonda pucér segge, na, ezt nem hagyhatom ki, mondtam, így megint kihagytam a felvételit. Azután a Mississippi szirénjét forgattuk, Deneuve pucér segge, na ezt sem hagyhatom ki. Persze, tévedtem: nem láttam a Deneuve pucér seggét sem, a felvételi is elmaradt, egyre vénebb lettem, és már nem fogott úgy az agyam, hogy felvételizhessek, most itt vagyok megvénülve, ehh…
Milyen egy átlagos forgatási nap?
Hát, valahogy nincs nekem szerencsém a filmekkel. Mindig olyan filmekhez osztanak be, amelyek télen játszódnak. Vagy csak nekem tűnik úgy? Mindenesetre állandóan bekecsben és kötött kardigánban forgatunk, kibírhatatlan hidegben, mi csináltuk a Leningrád ostromát, a Téli regét, a Jégvihart és természetesen a Hideg napokat is. Namostmár, csoda, ha az ember állandóan fázik forgatásokon?
Nem.
Mi sem csodálkoztunk, ittuk az olcsó rumot. Illetve hát a Leningrád ostrománál vodkát, a Téli regénél brandyt, a Jégviharnál whiskyt, a Hideg napoknál pedig higított egészségügyi szeszt.
S ez nem befolyásolta erősen a bepullolt fókuszt?
Dehogynem, sokszor a nap vége felé forgatott összes nyersanyagot ki lehet dobni.
Magát nem dobták ki?
Megpróbáltak többször is, de szerencsére mindig nálam volt a fókuszpuller-szakszervezeti kártyám. Aztán meg nehogy már nekik álljon feljebb: valamelyik rohadt operatőr meg is kapta az Oscart az én gyönyörűen eléletlenített képeimért, amit bevágtak egy ismeretterjesztő filmbe, mint egy szürkehályogos pasi szubjektívjét.
S nem rossz érzés egyedül inni?
Ki mondta, hogy egyedül iszom? Mindig ott van a fahrtmester, a lámpás gyerek meg a kábeles fiú. Néha össze is keverjük a munkáinkat, annyit iszunk. Én kábelt pullolok, a fahrtmester ezerwattos csöveket tologat, a kábeles fiú pedig minduntalan megpróbálja a fahrtsíneket feltekerni a könyökére.
S a lámpás gyerek?
Az ő lámpái hamar kiégnek, nem bírja a szeszt. Néha a nagy halogénégővel szoktunk focizni, amikor ő békésen alszik.
A hangmérnök nem cirkuszol a zajért?
Ő már akkor elalszik, amikor bekiáltják az első csapót.
Miket látott még?
Forgattunk még Jeanne Moreauval, de mivel már megint téli felvétel volt, kivágták az összes szexjelenetet, és csak csókolóztak a nagy pufajkáikban, még a kötött kardigánját se láttuk, nemhogy a bugyiját, hogy ne fagyjanak meg a sztárok. Aztán egyszer kezet fogtam Sven Nykvisttel, egy hétig nem tudott élességet állítani a piaszag miatt. Szóval azért voltak szép élmények ebben az én rohadt életemben, de azért nem mondhatnám, hogy szeretem. Sőt, kifejezetten utálom, vén is vagyok már, meg soha egy rohadt díjat nem kaptam a Monica Vitti segge látványán kívül. Alig várom, hogy meghúzzam az utolsó fókuszomat a végtelenbe.
Ne csinálja már… Inkább mesélje el, forgatott valaha Erdélyben?
Igen, nagyon finom volt a szöniucás vodka, meg a köményes pálinka, Mátyás királyt forgattuk, természetesen téli jelenet volt, amikor a Duna jegén megkoronázzák, rohadt hideg volt, persze.
Hát, nagyon szépen köszönöm a sok feledhetetlen élményt. Egy fotót, ha lehetne a lapunkba…
Hát persze. Ej, micsinál, úrfi? Na szépen álljon hátrébb, beállítom én az élességet, maga csak megnyomja, oszt lekophat innen, világos?
Világos.
Akkor felvétel induuuul, zzzzzz.
