Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Jakab-Benke Nándor

Filmtett / Cikkek /

· írta

// tudósítás

Tizedszer, ugyanitt
Sikeresen rajtolt a 10. TIFF

Az idei TIFF-megnyitó a tavalyitól eltérően kedélyes és optimista volt: a tizedik kiadását megérő Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál konszolidálódni látszik – a nemzetközi (FIAPF-akkreditáció) után itthon is.

A tavalyi RMGC-Verespatak-botrány már a múlté: akkor azzal fenyegetőztek a szervezők, hogy máshová hurcolják a fesztivált. Akiket zavart az arany, úgy tűnik, nem zavarja a sör: Tudor Giurgiu fesztiváligazgató beavatta a jelenlévőket abba a hároméves reklámszerződésbe, amelyet a (kolozsvári gyárát felszámoló) Ursus kötött a TIFF-fel. A Kolozsváron maradás tehát biztosított, az ünnepi hangulat így zavartan tudott kibontakozni: mindenki nyugodtan és derűsen nyilatkozott a színpadról.

Az egész, kicsit hosszúra nyúlt megnyitó amúgy a nosztalgiázás jegyében telt: a megszokott Mihai Chirilov-Tudor Giurgiu páros is a tíz évvel ezelőtti bukaresti események felemlegetésével kezdte (az ottani Everest vendéglő teraszán találkoztak, ahol Giurgiu meghívta Chirilovot egy jövendőbeli fesztivál művészeti igazgatójának, aki akkor még nem sejtette – nomen est omen alapon – hogy a román filmes események Everestjét fogják megmászni). Ezután egy sor oklevelet nyújtottak át a TIFF olyan barátainak vagy csapattagjainak, akik az első, 2002-es kiadás óta segítik vagy szervezik vagy a fesztivált. A sok kolozsvári személyiséget felvonultató, elég hosszúra nyúlt meglepetés-diplomaosztó olyan neveket is a színpadra sodort, mint pl. az első TIFF idején regnáló polgármester, Funar Gheorghe, akinek a neve halk morajt indított el a közönségben. Ilyen oklevelet kapott a fesztivál első kiadásától jelen lévő Csomafáy Ferenc újságíró, fotós is.

A fesztiválmegnyitó egy szomorúbbik pontján az idén elhunyt Alex Leo Şerban filmkritikusra emlékeztek, aki kulcsfigura volt a román újhullámnak nevezett jelenség dokumentálásában, elméleti összefoglalásában. Egy nagyon szép gesztusra is sor került: Giurgiu és Bobby Păunescu producer az elhunyt kritikus nevével indított egy ösztöndíjat, amit évente egy fiatal román(iai) filmes kaphat meg filmterve fejlesztésére a New York-i Columbia egyetemen. A terv szerint 2012-től lehetne pályázni erre az ösztöndíjra.

A kötelező, szintén kedélyes polgármesteri beszéd és további nosztalgiázós videoklipek után jött a francia kültéri performance-csapat, a Compagnie des Quidams játéka, a Herbert álma. Hatalmas, felfújt, világító fejű antropomorf babák táncolták tele a dugig telt, az esti filmet váró Főteret a közönség nem kis élvezetére.

A szinte kétórásra nyúlt ünnepély után került sok a fesztivál nyitófilmjére, François Ozon legújabb alkotására, a Potiche (Trófea-nej) című Barillet-Grédy-adaptációra. A 70-es éveket képileg, zeneileg, de még vágásilag is nagyszerűen idéző filmben egy emancipáció-történetnek lehetünk tanúi: Suzanne Pujol (Catherine Deneuve) egy munkáslázadás miatt kénytelen átvenni a családi esernyőgyár vezetését zsarnok férjétől. Ennek érdekében paktál le Maurice Babin szakszervezeti vezetővel (Gérard Depardieu), akivel annak idején egyszer használatos viszonya is volt, most viszont főleg a cselekmény bonyolítása érdekében létezik. Az addig mindössze trófea-feleségként funkcionáló nő természetesen hatásos vezetőnek bizonyul. A kissé tévéjátékos dramaturgia finom szatírája kicsit talán túl finom volt: a szabadtéren, kétórás unatkozás után valami bődületesre váró, meggémberedett nézőnek legalábbis. A(z állítólag a) mai francia politikai és társadalmi helyzetre rímelő cselekmény előreláthatósága és a Francia Nemzet Nagy Színészeinek megfáradtsága így aztán csoportos távozásra késztette a nézőket.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó fesztivál

Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF)

Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF)

Kolozsvár, Nagyszeben, Románia

Kapcsolódó hírek

Tudor Giurgiu vígjátékával fog indítani a TIFF

Tudor Giurgiu vígjátékával fog indítani a TIFF

Tudor Giurgiu Despre oameni și melci (Emberekről és csigákról) című, második nagyjátékfilmje nyitja meg a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivált június 1-jén, Kolozsvár főterén.

15 napja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

1 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea