/ / /

· írták: , , , ,

Ezt láttuk a TIFF-en 5. Amador; Shi / Poézis – Mégis szép az élet; La vida útil / A Useful Life; Sin retorno / No return; Adem / Oxygen Kritika

A TIFF félidején túl is folytatjuk a versenyfilmek bemutatását, de a fesztiváldíjazott filmek sem hiányozhatnak – az emberien morbidtól egészen a költészetbe belekóstoló koreai nőig.

Lee Chang-dong: Shi / Poetry / Poézis Mégis szép az élet, 2010, dél-koreai, 139 perc

[Szupernóva] Mit tehet egy hatvanas éveit taposó, szerény körülmények között éldegélő, ám mindig választékos stílusú és megjelenésű koreai asszony, aki egy szinte magatehetetlen öregember gondozásából keresi kenyerét, undok unokájáról – akinek szintén ő viseli gondját – kiderül, hogy zsenge kora ellenére notórius nemi erőszaktevő, plusz még az Alzheimer-kór réme is leselkedik rá (mármint a hölgyre)? Nem találnák ki: beiratkozik egy költészeti tanfolyamra. Lee Chang-dong filmje hasonló típusú élményt nyújt, mint amit nemzetközi színtéren némiképp ismertebb honfitársa, Kim Ki-duk jobb pillanataiban: a hétköznapiság mélyén rejlő poézist, az élet egyszerű dolgaiban fellelhető szépség kissé melankolikus, kissé naiv tapasztalatát. Főhőse, Mija a (mégoly dilettáns-szagú) költészettel való találkozás hatására „kinyílik” és fokozott érzékenységgel fordul a környező valóság eladdig észrevétlen, rejtett vonatkozásai felé: teljességében kezdi szemlélni – bármit is jelentsen ez – a világot. Ugyanakkor végig nem szabadulhatunk attól az érzéstől, hogy a mindennapi automatizmusok, apró történések mögött valami nagyon súlyos folyamat megy végbe ebben az asszonyban, amely alapjaiban formálja át mindazt, amit életről és halálról gondolt, ha gondolt egyáltalán. Ne feledjük: végig a nemi erőszak és a megerőszakolt kislány öngyilkosságának árnyékában telnek napjai, menekülésszerű elmélyülése a líra világában ennek a (közvetetten rá vetülő) bűnnek a feloldására tett kísérletként is értelmezhető. Mija szeretne megírni egy verset, egyetlen egyet, amelybe belesűríthetné az igazi szépségről alkotott – némi cinizmussal akár gyerekesnek is nevezhető – elképzeléseit, de mindaddig, amíg önmaga számára megnyugtatóan nem tisztázza saját akaratlan bűnrészességét, és a maga módján nem vállal részt a bűnhődésből, ez nem sikerülhet. Szenvtelen lassúságában is megindító, csendesen felkavaró film a Poézis – és nem csak azoknak ajánlott, akik, Claude Royjal együtt, tudják, hogy „az irodalom teljesen haszontalan, egyetlen haszna, hogy élni segít”. (pazs)

Ezt láttuk a TIFF-en 5. – Amador; Shi / Poézis – Mégis szép az élet; La vida útil / A Useful Life; Sin retorno / No return; Adem / Oxygen

Még vetítik: június 12., vasárnap, Odeon 1-es terem, 20.00

Federico Veiroj: La vida util / A Useful Life / Egy hasznos élet, 2010, spanyol, 67 perc

[Versenyprogram] Első ránézésre rettenetesen unalmas volt. Hosszú, mozdulatlan plánok, benne lassan mozgó emberek, akik halkan, sterilen élik meg, töltik ki a filmidőt. Untam, feszengtem a székemben, néztem a többi ember arcát, ők nem unják-e. Pedig, hozzá kell tennem, hogy roppant kíváncsi voltam, milyen lehet egy uruguay-i film. Nekem a mozi (s ebben különösen jó alkalom a TIFF) sokszor utazási irodaként funkcionál. Nagyon kevés helyen voltam a világon, de akkor is reggeltől estig éhesen jártam az idegen várost, belehallgattam az emberek beszédébe, kíváncsi voltam, hogy a tőlem távol élők hozzám képest hogyan és mit. Ugyanilyen éhes kíváncsisággal vetem bele magam minden filmbe, és figyelek. A La vida útil-ra visszagondolva: nem is rossz film. Az egyik művészmozitól megvonják a támogatást, mert az nem hoz be elég pénzt, így lassan becsődöl. Tulajdonosa, Jorge (egy valódi filmkritikus játssza, Jorge Jellinek hívják) nagyon maga alatt van, kénytelen kelletlen megpróbál új szerelmet keresni, vagy legalább valami mást az addigi, egész életét kitöltő mozizás helyett... A film igazi különlegessége azonban nem is annyira a törénete, hanem – bár tényleg nem szeretek erre hivatkozni soha – a technikája. Fehér-fekete, és valami nagyon izgalmas nyersanyagra volt forgatva, a vásznon jólesően ropogtak, pattogtak a képek, hihetetlenül retro-feelingje volt az egésznek. A rendező, Federico Veiroj a vetítés után elmondta, hogy ő is egy filmarchívumban dolgozott, neki igazán szívügye a „pelicula”, és filmjével pont egy ilyen „film által homályosan” érzést, egyfajta párbeszédet akart kialakítani a mai, a mozitól is elidegenedő közönséggel. (obl)

Ezt láttuk a TIFF-en 5. – Amador; Shi / Poézis – Mégis szép az élet; La vida útil / A Useful Life; Sin retorno / No return; Adem / Oxygen (2)

Még vetítik: június 11., szombat, Odeon 1-es terem, 15.00

Fernando Léon de Aranoa: Amador, 2010, spanyol, 112 perc

[3x3] Fernando Léon de Aranoa filmje lassan indul és az átlagos európai hosszúsnittes filmdrámára hasonlít: egy bevándorló lány akkor tudja meg, hogy terhes, amikor éppen készülne otthagyni szintén bevándorló, virágárusítással foglalkozó pasiját. Munkát vállal: egy beteg, a film címét adó öregemberre kell vigyáznia, akivel természetesen összebarátkoznak. A néző már kimenni készül a teremből, hogy a sokszor látott helyzetek elől meneküljön, amikor Aranoa egy morbid csavart ad a történetnek: az öreg Amador eltávozik az élők közül, újdonsült beteggondozója pedig megpróbál megbírkózni a helyzettel. Innentől egyre jobb a film, és egy öregecske, de szimpatikus prostituált beemelésével még humorforrás is kerül belé. A végére aztán egy pontosan megírt és megrendezett, emberközeli alkotássá válik, amely lehetne ugyan rövidebb (csak pár perccel) és kevésbé szájbarágós (csak pár szimbólummal), de – pláne az utolsó csavar ismeretében – nagyon kellemes meglepetés marad. Melegen ajánlott. (jbn)

Ezt láttuk a TIFF-en 5. – Amador; Shi / Poézis – Mégis szép az élet; La vida útil / A Useful Life; Sin retorno / No return; Adem / Oxygen (3)

Még vetítik: június 10., vasárnap, Odeon 5-es terem, 22.45

Miguel Cohan: Sin retorno / No Return / Nincs visszaút, 2010, spanyol-argentin, 107 perc

[Versenyprogram] Vajon az első nagyjátékfilmjével debütáló argentín rendező polcáról hiányzik-e egy TIFF-es fődíj is? A fesztivál versenyszekciójában szereplő darab a Valladolidi Fesztivál mesterhármasával (fődíj, FIPRESCI, debütáló tehetség) érkezett a kolozsvári rendezvényre. Emiatt valahol fölöslegesnek érzem az összetett cselekményt, színészvezetést illető dicsérő szavakat, hiszen egy olyan filmmel állunk szemben, ahol a produktum rönoméja magáért beszél. Miguel Cohan komoly filmhez méltó forgatókönyve több szereplőt önt egy kvázi-bűnügyi oldatba, ahol a fontosabb szereplők életútja látatlanban ütközik, enyhe csavarokkal bonyolodik, alig előrelátható fináléval záródik. Egy baleset enigmájának kiderítése itt a tét, de a megoldás meglepetéseket tartogat, és a hangsúly inkább a szereplők truvájára összpontosul. A szereplők ügyesen kitaláltak, van köztük apa-figura, tinédzser, hamisan vádolt áldozat, és a törvényt képviselő biztosító. Kifogásolandó részletet nem tudnék felmutatni benne, viszont ez nem annyira jó dolog, hiszen csak azt tükrözi, hogy a forgatókönyv a legerősebb erőforrása a filmnek. A nagyon jó forgatókönyv félsiker, a nagyon jól kivitelezett forgatókönyv pedig abszolút siker. Ez a játékfilm valahol a háromnegyed-siker mércéjénél állapodik meg, hiszen túl biztosra megy. Szurkolok neki, még akkor is, ha már a Seminci-n túlteljesített. (iszj)

Ezt láttuk a TIFF-en 5. – Amador; Shi / Poézis – Mégis szép az élet; La vida útil / A Useful Life; Sin retorno / No return; Adem / Oxygen (4)

Még vetítik: június 10., péntek, Odeon 1-es terem, 17.30; június 11., szombat, Studház, 16.00

Hans Van Nuffel: Adem / Oxygen, 2010, belga, 98 perc

[Versenyprogram] Hans van Nuffel Oxygenje az a film, ami a legerőteljesebben beszél az életerőről és az életkedvről. Ellentmondásosnak tűnhet a bevezető mondatom, mivel a főszereplők olyan betegek, akik csak abban az esetben számíthatnak arra, hogy megéljék a harminc-negyven évet, ha megadatik nekik a lehetőség egy tüdőtranszplantációra, és ha a műtét
sikeresen zajlik. Elég sötét kilátásai vannak Tomnak, akinek hét éves korától
huszonkét éves koráig követhetjük soron az életét; a tinikori lázadás
nála végzetes következményekkel bírhat, hiszen az ő esetében egy slukk
cigi tényleg koporsószegnek tekinthető. Élete nagyrészét kórházi
kezelésen tölti, ott köti legfontosabb barátságait és ott éli meg első
szerelmi történetét is. A rendező, aki saját tapasztalatból ismeri a
kórházi tüdőkezelékkel töltött  hosszú időszakokat, szenvtelenséggel,
humorosan és természetességgel ábrázolja ezt a környezetet úgy, hogy
elfogadhatóvá válik ez a steril környezet, ahonnan azok, akik kitörnek
sokkal „sűrűbben" és lelkesebben élik minden napjukat, amíg csak
bírják lélegzettel. Lehet, hogy újranézem. (nbg)

Ezt láttuk a TIFF-en 5. – Amador; Shi / Poézis – Mégis szép az élet; La vida útil / A Useful Life; Sin retorno / No return; Adem / Oxygen (5)

Még vetítik: június 10., péntek, Republica/F. Piersic, 11.00; június 11., szombat, Odeon 1-es terem, 23.00

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó fesztivál

Címkék

, , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film