Kínosan feszengek minden egyes TIFF magyar napos sajtótájékoztatóján. A fesztivál szervezői már az első kiadások óta profi módon dolgoznak – idén sincs ez másként –, viszont ezt a helyzetet valamiért sokkal nehezebben kezelik, mint például egy Todd Solondz- vagy Lukas Moodysson-találkozót.
A mai sajtótájékoztatóra szerencsére sokkal ügyesebb és összehasonlítatlanul bővebb szókincsű tolmácsot kértek fel a színész Molnár Levente személyében, mint néhány évvel ezelőtt arra az igen emlékezetesre sikerült kerekasztalra, amikor a kolozsvári magyar újságírók vették át a spontán fordítói feladatot a hiányosságai miatti zavarában egy idő után már egyik nyelven sem tudó lánytól.
Mégis kínos, mégis kellemetlen. Talán mert magyarként egyik oldalt a magadénak érzed, és nagyon elmagyaráznád a nyelvet nem értőknek, talán mert épp ellenkezőleg, a közönség – sajtós kollégáid – közül románul vagy/és magyarul felröppenő buta/oda nem illő kérdéseket szégyelled a vendégek előtt.
Ma is volt buta kérdés, szemtelen és tapintatlan belekotyogás, ráadásul a szervező-moderátor sem volt a helyzet magaslatán (csak szervező volt, moderátor semmiképpen), és végül sikerült is nem megszólaltatnia az egyik meghívottat, Thuróczy Szabolcs színművészt. Kicsit túl sok időt sikerült elpazarolni a „hogyan látja Ön a mai magyar film/román filmgyártás helyzetét” kérdésre is, de végül néhány kulisszatitkot mégiscsak sikerült kicsalni a meghívottakból – akik a jelek szerint szívesen meséltek volna tovább, ha nem kezdődtek volna a találkozó (tervezett) végével egyidőben a saját vetítéseik.
A Varga Katalinért korábban Ezüst Medvével kitüntetett, a TIFF-en másodszor részt vevő Ifj. Erdélyi Gábor hangmérnök lelkesen summázta a Tarr Béla mellett A torinói ló utómunkája során szerzett élményeit: „zsák a foltját megtalálja”, ugyanakkor „majdnem belehalt” a munkába, hiszen át is kellett élnie a filmet, annak témáját,ami megviselte. Hangmérnökként feladata elsősorban a rendezői elképzelések megvalósítása volt, de nem is volt vita közöttük, hiszen ugyanazt gondolták a munka közben felmerülő különösen problémás hangvágási kérdésekről, ráadásul mindkettejüket ugyanaz az elhivatottság és maximalizmus jellemzi. Kilenc hónapig dolgozott a film sound design-ján, a legnagyobb kihívást pedig az jelentette, hogy mondhatni nulláról kellett felépítenie az erős hangulatot sugárzó hangzásvilágot: a forgatáson folyamatosan jelen volt egy helikopter és egy szélgép, ami ellehetetlenítette a felvett hanganyag későbbi használatát. Ugyancsak nehéz volt ráhangolódnia a két és fél órás film ritmusára és hangulati ívére, amikor csupán tíz percet lehetett véglegesíteni naponta.
A TIFF honlapján magyarországi rendezőként bemutatott, sepsiszentgyörgyi származású Jakab-Benke Nándor a formabontó és mondhatni no-budget Antigoné keletkezéstörténetéről mesélt: a producer Zágoni Bálint indította el pár éve azt a lavinát, aminek egy háromrészes szkeccsfilm kellett volna az eredménye legyen: az azonos című görög dráma mozgóképes adaptációja. Aztán a negyedik forgatókönyv-változatnál rájöttek, hogy a rendelkezésükre álló pénzből csak nevetséges kosztümös film készülhetne – a néző inkább röhögjön velünk, mint rajtunk, fogalmazott. Ezután már csak az ötleteket kellett rendszerbe foglalniuk, felgyorsultak az események: 3–4 nap alatt elkészült a végleges forgatókönyv, helyszínt kerestek, majd egy hét alatt leforgatták az Antigonét a Túri-hasadékban. A film végül alcímet is kapott (Erdélyben, filmet, együtt), nehogy megtévessze a szophoklészi világra kíváncsi nézőt.
A fiatal rendező után a Csicska című kisjátékfilm rendezője, Till Attila kapott szót. Munkájuk filmes barátok összefogásának eredményképpen jött létre, semmilyen állami pénzforrás nem állt rendelkezésükre. Alapjául – mint ismeretes – több, a modern rabszolgaságról szóló televíziós híranyag állt.
A találkozón színészként jelen levő Árpa Attila a Czukor Show kapcsán és egy hallgatói kérdésre válaszolva elmondta: nem kellett túl sokáig dokumentálódnia a filmben játszott szerepéhez, hiszen nyolc éven át ő maga gyártotta az egyik magyar kereskedelmi csatornán a filmben megjelenő „délutáni trash”-műsorokat, a Füst Milán-kamaradráma és a kereskedelmi tévé háttérmunkái ezért könnyen összetalálkoztak nemcsak a rendező, hanem az ő gondolatvilágában is.
A találkozó előtt Kolozsvár utcáin „kicsit eltévedt” Vágvölgyi András a Kolorádó Kid noir formáját magyarázta: véleménye szerint ez illett a filmben feldolgozott, 50-es évekbeli történethez, hozzáadott egy kis plusz feszültséget.
Végül rövid, de parázs vita robbant ki a teremben a filmek hossza és mondanivalójának vaskossága tekintetében: összefüggés nem létezik – ez volt az általános tanulság, hiszen ahogy Erdélyi megfogalmazta: „a film nem olyan, mint a párizsi”. Valóban nem biztos, hogy jó, ha rövid egy film, illetve nem feltétlenül rossz a film, amiért hosszú, valójában semmi köze a terjedelemnek a minőséghez – és ő igazán mesélhetne még erről, ha – többek között – már a harmadik Tarr Béla-film utómunkáját tudja maga mögött: „a Torinói ló lassú film, hosszú jelenetekkel, de ez az időtartam kell ahhoz, hogy a gondolat eljusson a nézőhöz".
A sajtótájékoztató általában olyan, mint a párizsi: elég belőle a rövidebb is, ha az emlegetett filmek vetítése előtt zajlik. Ma talán a közönségtalálkozókra érdemesebb odafigyelni, mint a sajtóban megjelenő anyagokra: a filmek után személyesen, közvetlenül kérdezhet a néző.
A magyar nap műsorán az említett filmeken kívül Groó Diana Vespája és Miklauzic Bence A zöld sárkány gyermekei című filmje szerepel, kora este, fél 7-es kezdettel pedig megújult portálunk mutatkozik be a Bánffy-palotában – a programon csupa újdonság, terv és megvalósítás szerepel. Szeretettel várunk!
