Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Buglya Zsófia

Filmtett / Cikkek /

· írta

// beszámoló

A kecskeméti mérleg
10. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, 2011. június 15–19.

Az 1985-ben triennálénak indult, majd biennálévá vált Kecskeméti Animációs Filmfesztivál idén tizedik kiadását ünnepelte. Az ünnepi alkalom, s az évfordulókban amúgy is bővelkedő 2011-es év láthatóan – a fesztivállogó tanúsága szerint is – arra ösztönözte a szervezőket, hogy elkészítsék eddigi eredményeik, illetve tágabb értelemben a hazai animáció mérlegét. A múlt impozáns súlyát zavarba ejtően gazdag program tárta a nézők elé.

A két – egy hazai és egy nemzetközi versenyt – tömörítő KAFF idei programját a bőség zavara szókapcsolattal lehet jellemezni. Kínálata annyira gazdag és sokféle volt, hogy az már-már zavart keltett az emberben; ennyi filmmel, programsávval és kísérő eseménnyel ügyesebb szerkesztésben egy egyhetes fesztivált is játszva meg lehetne tölteni. A kecskeméti műsorfolyamban a nézőnek jobbára idén is választania kellett, hogy a versenyprogramokra koncentrál-e, vagy a jóval szerteágazóbb kísérőprogramokból válogat. Hogy utóbbiak gazdagságát érzékelhessük, álljon itt néhány a kurátorok által felkínált lehetőségek közül.

Nagy hangsúllyal jelent meg a programban a magyar animáció története. Az ünneplésre idén számos kerek évforduló adott okot: a 10. KAFF hemzsegett a jubileumi évszámoktól. A fesztivál házigazdája – a 40 éve alakult Kecskeméti Filmstúdió – Jankovics Marcellt és Richly Zsoltot a 70., Cakó Ferencet, Orosz Istvánt és Szilágyi Varga Zoltánt a 60. születésnapján köszöntötte. A szervezők az alkotók előtt kiállításokkal és retrospektív vetítésekkel tisztelegtek, a kecskeméti fesztivál és műhely történetét pedig best of válogatásokkal illusztrálták.

Szintén a retrospektív vonalat erősítette a „Vissza a szülőföldre” címen futó, előadásokkal kiegészített válogatás, amely emigráns magyar animációs rendezők első generációjának (John Halas, Wilma de Quiche, Jules Engel, George Pal) munkáira hívta fel a figyelmet. Szalay Péter Átrajzolt film című dokumentumfilmje, amely a KAFF-on került először közönség elé, a Pannónia Filmstúdió „aranykorát” elevenítette fel visszaemlékezések által, televíziós stílusban, sok filmes illusztrációval. (A kétrészesre tervezett produkció folytatása őszre várható.) A fesztivál életműdíját idén – a megnyitón – „a magyar animáció krónikásaként” Dizseri Eszter (Kockáról kockára - A magyar animáció krónikája 1948-1998; És mégis mozog… - Az animáció magyar mesterei. A kezdetek; A kecskeméti rajzfilmstúdió története – Az animáció magyar műhelyei) vehette át.

A tematikus programok közül említést érdemel, hogy a 2011-es Liszt-év alkalmából a KAFF zene és animáció kapcsolatára kívánta ráirányítani a figyelmet. Ennek keretében meghívták Normand Roger többszörös Oscar-díjas zeneszerzőt, hogy tartson előadást munkájáról, és válogatást vetítettek magyar animációs zenei klipekből. Az animáció kortárs trendjeire való kitekintés jegyében vetítéseket tartottak a KAFF partnerfesztiváljainak (Annecy, Anilogue, BUSHO, CICDAF, LIAF…) díjnyertes munkáiból (2009-2010), és bemutatták az európai animáció Oscarjának mondott Cartoon d’Or 2010-es jelöltjeit. Immár hagyományos módon ízelítőt kaphattunk a versenyprogramok zsűrijébe meghívott, nemzetközileg elismert alkotók – Michel Ocelot, Monique Renault, Raoul Servais, Georges Schwizgebel, Tomm Moore – életművéből.

A kísérőszekciók tehát tág mozgásteret engedtek a figyelemnek, annyira tágat, hogy laikus néző a programfüzet alapján szerintem nem igen láthatta át a teljes kínálatot. A KAFF-nak a jövőben ezen a téren utol kellene érnie önmagát (s erre remélhetőleg lesz is módja, hiszen a város jelezte, újabb öt évre a rendezvény mellé áll). Vonzerejét megsokszorozná, ha kisebb merítéssel, de áttekinthetőbb kommunikációval jobban súlyozná és artikulálná, amivel amúgy rendelkezik.

A fesztivál versenyprogramja a fentiekkel ellentétben áttekinthetőnek bizonyult. Az előzsűri, a 218 magyar nevezést erősen megszűrve, és a nevezett nagy számú „diákfilmet” automatikusan az információs programba sorolva alig száz filmet engedett versenybe, az alábbi kategóriákban: rövidfilmek, tv-sorozatok, diplomafilmek, videoklipek, alkalmazott animációs filmek (reklámok, trailerek, főcímek, szignálok). Hogy a kategorizálást pontosan mi indokolta, nem egyértelmű. A kategóriadíjakat leszámítva a zsűri mindenesetre szabadon díjazhatta a versenyben lévő munkákat, s e szabadságával élt is: a fesztivál nagydíját Illés István track32 című, táncfilm és videóművészet határán mozgó diplomafilmjének ítélte oda. Diplomamunkák zsebelték be a legjobb forgatókönyvért (Simon vagyok, r: Molnár Tünde), a legjobb vágásért (Orsolya, r: Szederkényi Bella, v: Czakó Judit) és a legjobb zenéért (Szofita Land, r: Tari Zsófia, z: Pacsay Attila) járó különdíjakat is.

A kategóriadíjak közül a televíziós sorozatok versenyét a Magyar népmesék egyik újabb epizódja nyerte (Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack, r: Horváth Mária). A szerzői filmek közül M. Tóth Éva tárgymozgatásos lírai etűdje, a boldog békeidők baljós végét századfordulós képeslapokkal megidéző Zenit bizonyult a legjobbnak. A diplomamunkák versenyének nyertese Wonház Annamária bábanimációja lett: a Falun egyetlen képbe és egy napba sűrítve villantja fel egy idős házaspár életét, s kerekségével-lezártságával szinte ellenpontot képez a mezőny egészéhez képest. A videóklipek idén bevezetett szekciójában Danila Kostil The Kolin-klipje, a Jimmy nyert. Mindent egybevetve látszik, hogy a zsűri a stílusok és a technikák, valamint az alkotói attitűdök sokféleségét igyekezett kidomborítani díjaival. (A díjak teljes listája elérhető itt.) 

A nemzetközi filmek versenyében a nevezések kis számából adódóan mindössze négy egészestés európai játékfilm és három televíziós produkció versengett a zsűri elismeréséért. A nagyjátékfilmek közül kettő, a francia Allez raconte! (Sztorizó show) és a szintén francia Kérity, la maison des contes (Eleonóra titka – legjobb egészestés játékfilm) klasszikus családi mozi nagy tanulságokkal („Az emberiség nem élhet álmok nélkül…”) és komoly világforgalmazóval a háta mögött (HanWay, illetve Celluloid Dreams). A részben a kecskeméti stúdióban készült spanyol produkció, a Chico és Rita egy az ötvenes években játszódó, Havannától Hollywoodig ívelő szerelmi történet – elsősorban a dzsessz kedvelőinek. A negyedik mű, A padláson című bábanimáció (Kecskemét város díja) a legkevésbé közönségspecifikus mind közül, vélhetőleg Jiří Barta dolgozott a rendezők közül a legnagyobb szerzői szabadsággal.

A nemzetközi versenyprogramot érezhetően idén is kisebb érdeklődés kísérte, mint a magyart, de ez a már említett programtúlkínálatnak is köszönhető. A fesztivál egésze – Orosz István kecskeméti kiállításának képeire asszociálva – engem idén egy olyan, anamorfikus képre emlékeztetett, amelynek a közepéről egyelőre hiányzik a tükörhenger, amely képes lenne egységben láttatni az alatta szétterülő ábra vonalait. Azt, hogy minden egyes tollvonás úgy és ott van jól, ahová az alkotók elhelyezték.


 

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó fesztivál

Kecskeméti Animációs Filmfesztivál

Kecskeméti Animációs Filmfesztivál

Kecskemét, Magyarország

Címkék

beszámoló, fesztivál, kaff, szalay péter, cikk, film

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea