Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Kovács Bea

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Cirkusz az egész világ
Danis Tanovic: Cirkus Columbia / Cirkusz Kolumbia

„Mint Romeo és Júlia, csakhogy mindenki túlélte” – meséli szülei történetét Tanovic filmjének fiatal hőse. Viszont vannak dolgok, amikbe jobb, ha belehal az ember, s nem marad rá egy emlék, melyet eltörölni lehetetlen: így van ez a szerelemmel, és a háborúval is. Hogy a kettő mennyire (lehet) egyidejű – a kérdést lehet feszegetni, de annyi biztos, hogy egy adott ponton egyik feltételezi a másikat.

A bosnyák Danis Tanovic nem először helyezi filmjének történetét a jugoszláv háborúk idejére: a 2001-es Senkiföldjében a boszniai háború elembertelenedett világából ragad ki egy életszeletet, mely nem csak az összecsapás gyűlölködése szempontjából reprezentatív, hanem a könyörtelen szerb-bosnyák viszonyt is igen jól illusztrálja. A patthelyzetbe került három katona esete, feletteseik és a sajtó reakciója ugyanakkor iróniával fűszerezve tárul elénk: sajátos olvasata ez a háborúnak, nevetségessé teszi azt, megkérdőjelezve, illetve megcáfolva annak bármiféle értelmét. A Cirkus Columbia ezzel ellenben már kevésbé naturalisztikusan mutatja fel a történelmi valóságot, szerelmi, családi drámákkal színezi a politikai konfliktust, s bár nem válik csöpögőssé, édeskés film: egy-egy válasz, szituáció, jellem vagy akár szereplősors kiszámítható lesz.

Kép a Cirkusz Kolumbia című filmből

1991-et írunk, Bosznia-Hercegovinában már érződik a délszláv háború szele: a kommunisták már nincsenek hatalmon, viszont az etnikai-vallási ellentmondások egyre inkább erősödnek. Vihar előtti csend uralja a névtelen kisvárost, ahol történetünk játszódik, s az egyszerű, kényelmes változatlanságban Divko (Miki Manojlovic) kavarja fel a port, amikor húsz év után visszatér Németországból. Egykori házából egykori nejét és közös fiukat az új, horvát-szimpatizáns polgármester segítségével kirúgatja, hogy aktuális jegyesével költözhessen oda vissza. Divko mégis rájön, hogy fiával, Martinnal tartani szeretné a kapcsolatot – felajánlja neki a ház kulcsát, s ezzel máris elkezdődik a férfi s tüzes-vörös szeretője, Azra (Jelena Stupljanin) között a nézeteltérés. Divko élete mégsem jön egyből helyre a szülővárosban, s szeretett fekete szerencsemacskája, Bonny eltűnése csak kiélezi a szereplők közti viszonyokat. Martin egyre több időt tölt Azrával, míg Divko egyre kevesebbet; Martin és anyja, Lucija is gyakrabban veszekednek, s a fiúnak egyik barátjával, Pivac-cal is megromlik kapcsolata, mind személyes, mind politikai okokból. A kisváros lakosai, hőseinkkel együtt, belemerülnek a hétköznapokba, s nem veszik észre, hogy háború készülődik, s az a  felismerés, hogy országuk igenis szétszaggatható, keserű lesz.

Kép a Cirkusz Kolumbia című filmből

A film Ivica Đikić azonos című regény alapján készült, s a prózaiság megérződik a cselekményvezetés lassúságában. A szereplőket, múltjukat és jelenüket elidőzve tárja fel Tanovic. Figyel a részletekre, s megtalálja a megfelelő pillanatot, hogy elmeséltessen hőseivel egy-egy történetet, melynek súlya van. Viszont a figurák, és sorshelyzeteik legtöbbször felületesek, könnyen megérthetjük, hogy mi tette őket azzá, akik. Divkóról megtudjuk például, hogy besorozása után menekült külföldre, abban a tudatban, hogy felesége nem akarja követni őt. Lucija képtelen férje után menni, hisz megtiltották neki a hatóságok – ezt Divko nyilván nem tudja, s az asszonyt meg az tette tönkre, hogy szerelme két évtizedig életjelt sem adott, elhanyagolva fiukat. Ráadásul ellenséges családokból származnak, ezért viszálykodásuk érthető – viszont átalakuló kapcsolatuk egyértelmű lépéseket követ, s azzal, hogy „újra egymásra találnak”, el kell fogadjuk azt is, hogy a háború fenyegető veszélye megsemmisíti a hajdani szerelmi csalódások okozta fájdalmakat, feloldja a haragtartást.

Kép a Cirkusz Kolumbia című filmből

A háború előestéjén Martin és Azra immár szerelmesen indulnak Németországba, míg az idősebb generáció számára az ország feloszlatása továbbra is hihetetlen marad. Vadregényes, vidám nyarak, első szerelmek-szeretkezések, a kellemes rutin mind megszűnnek most, csak a belső gyermek éltetése éltet(het) – jelzik az utolsó filmkockák. Idilli, mitizált, de a romlás fele haladó világ ez, ahol az elnyomott lázadások pusztító erővel törnek felszínre, s formálnak át megannyi emberi életet.

Kép a Cirkusz Kolumbia című filmből

A film jóformán a négyéves háború prológusát mutatja be kisemberek szemszögéből, ugyanakkor társadalmi-politikai állásfoglalásra is késztet. Úgy tűnik, hogy a közélet mellett a magánélet is ugyanannyira cirkuszszerű; hogy ki melyiket éli meg erőteljesebben, melyik lesz viharosabb-háborúsabb – ezt már embere válogatja.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

Márki Szabolcs · 7 hónapja

Ismét egy délszláv háborús téma, amivel semmi baj nincs, elég sok minden előzte meg és történ a kilencvenes években a Zágráb - Odessza vonal alatt. Ha valakit igazán érdekel a balkáni újkor történelme, netán érez némi éhséget a délszláv kultúra iránt, e háborús téma szinte kimeríthetetlennek tűnik. A háború legtöbb esetben a romantikával kapcsolódik össze, szerencsére ebben a filmben a háború a háttérszerepet kapja. Ahogy jugó művészektől megszokhattuk, a Cirkusz Kolumbia is elragadó környezetben készül, oltári jó szereplőkkel és karakterekkel, de ami a legfontosabb, ha valami irreálisan viccesnek látszik, az náluk valóság. Az érzelmekkel és emberi kapcsolatokon alapuló törvényszerűségekkel cizellált alkotás beállhat a nagyszerű délszláv filmek sorába. Egy kicsit Kusturica: Az élet egy csoda filmjét juttatja eszembe. A Cirkusz Kolumbiából hiányolom a zenét, a film tartalma és elragadó környezete kárpótol. A rendszámokból ítélve a Mosztár melletti Capljina-n játszódik. Kicsit elfogult vagyok, ugyanis lélekben én is arra felé születtem.

Kapcsolódó film

Cirkusz Kolumbia (Cirkus Columbia)

Cirkusz Kolumbia (Cirkus Columbia) – bosnyák–francia–német–brit–szlovák–szerb–belga filmdráma, 2010. Rendező: Danis Tanovic. Szereplők: Miki Manojlovic, Mira Furlan, Boris Ler, Jelena Stupljanin, Milan Strljic.

Megnézem a Filmtetten

  • A látogatók szerint
    9/10 · 3 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Csehploitation - Maria Procházková: Kdopak by se vlka bál / Nem félünk a farkastól?

Csehploitation – Maria Procházková: Kdopak by se vlka bál / Nem félünk a farkastól?

A Nem félünk a farkastól? gyerekfilm ugyan, gyerekekkel, de kétlem, hogy a főszereplő generációja különösebben élvezné/értené. A film (leg)inkább a felnőtteknek szól. Ők meg lehet, hogy pont a gyerekek miatt nem fogják megnézni, pedig megér egy misét.

Kapcsolódó hír

Szovjet háborús filmek a YouTube-on

Szovjet háborús filmek a YouTube-on

A Moszfilm orosz filmstúdió és a YouTube videómegosztó portál klasszikus szovjet háborús filmeket mutat be ingyenesen a második világháborúban aratott győzelem 65. évfordulója alkalmából. (MTI)

2 éve

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea