Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Az újrakezdés könnyedsége
Tom Hanks: Larry Crowne

Adott a 90-es évek legnagyobb sztárjai közül kettő, egy tündérmesébe illő narratíva a talajvesztett amerikai átlagember lelki újjászületéséről, egy börleszkes elemekből és bájos szerelmi szálból összegyúrt cselekményvilág, és még a humor sem altesti tájékok vagy felszínre áramló testnedvek köré hurkolódik. Az utóbbi években jobbára producerként serénykedő Tom Hanks egyszemélyes produkciója lágyan csiklandozza a rekeszizmokat, és másfél órára elűzi a borút a néző feje felől, de ez jobbára a nagyszerűen megírt főszereplőnek köszönhető.

Hanks a közelmúltban többnyire csak A Da Vinci-kóddal és folytatásával szakított nagyot a jegypénztáraknál, megmutatva, hogy személye még mindig kellő anyagi vonzerővel bír, de nem láthattuk egyetlen olyan moziban sem, ami színészi képességeit igazán próbára tette volna. Most azonban stúdiókontroll nélkül, önerőből hozta létre a saját produkcióját, melynek írója, rendezője, és címszereplője is egyben. A Larry Crowne ürügyén Hanks ismét megmártózik abban, amihez nagyon ért: félszeg kisembert alakít, akinek a feje fölött összecsapnak a hullámok. A vérszívó multicég ugyanis, amelynél alkalmazásban áll, nemes egyszerűséggel lapátra teszi, mivel nincs felsőfokú végzettsége. Emberünk azonban nem roskad össze: beiratkozik egy főiskolai évfolyamra, ahol rögtön megakad a szeme a mizantróp retorikaoktatón (Julia Roberts), és vadóc csoporttársnője (Gugu Mbatha-Raw) közreműködésével még egy vagány motorosbanda köreibe is beférkőzik. Személyes varázsával lassan leveszi hosszú lábairól életunt tanárnőjét, és amint feláll az iskolapadból, a társadalom is elkezdi elismerni a mókás külső mögött szunnyadó tehetséget.

Kép a Larry Crowne című filmből

Habár a belső értékeit fokozatosan kiteljesítő átlagemberre felhúzott történetséma működéséhez talán inkább egy dramedy keretein belül nyílna igazán széles tér, Hanks szerencsére rendelkezik annyi tapasztalattal, hogy saját alkotói vegykonyhájában emészthetővé pácolja a kopottas építőelemeket. Mindez elsősorban a főszereplő alakjában nyilvánul meg, akibe egyszerre sűrít évtizedek alatt letisztult súlyos élettapasztalatot és kamaszos esetlenséget. Larry a tipikus amerikai kisember: elhízott, műveletlen, és becsületes morálja szöges ellentétben áll a fejére növő munkáltatói generáció kíméletlen elveivel. De ahelyett, hogy a nyitányt társadalmi körképpé duzzasztaná, Hanks a kiszolgáltatott férfi természetes optimizmusán szűri keresztül a szituációkat, egy minden akadályon felülemelkedő, pozitív életstratégiát avatva története világnézeti origójává. Ebből következik, hogy hősünk – noha számos problémával kénytelen farkasszemet nézni – sosem inog meg igazán, nem keveredik éles konfliktusokba, s egymáshoz lazán kapcsolódó, már-már epizodikus szerkesztettségű kalandjainak nincs igazi tétje, ami a mulatságos mozzanatok ellenpontjaként gombócot ültetne a néző torkába.

Kép a Larry Crowne című filmből

Mindemellett a társadalmi létezés fő fórumai (munkahely, iskola) is csak miniatűr karikatúrák, és bár jókat derülhetünk a kínai közgazdász derűs szövegekkel és telefonelkobzásokkal dúsított előadásain, vagy akár Julia Roberts karakterének diákgyűlölő frigiditásán, sem a munkásembert kiszipolyozó multicég, sem a gyakorlati tudásra kihegyezett, felszínes oktatási rendszer nem kapja meg a maga pofonjait. A rendezőből teljességgel hiányzik a szatirikus véna, de még feltűnőbb, hogy a szerelmi szállal is mostohán bánik. A két főszereplő, Hanks és Roberts között alapvetően megteremtődne az összhang, ha az utóbbi karaktere nem lenne zavaróan túlírva. Hiszen Mercedes Tainot egyfelől kifogástalan megjelenésű feleség, határozott mozdulatokkal keveri a koktélt, riposztosan gúnyolódik naplopó férje agyatlan mellfétisén, másrészt szobormerev hárpia, aki zsigerből utálja a szakmáját, és kifejezetten örül, ha nem jön össze a minimális létszám az induló csoportjához. Nehezen hihető, hogy ezt a zilált személyiséget egy görbe estét követő smaciparti, valamint néhány előzékeny gesztus úgy meglágyítaná, hogy kivirulva omlana a fiatal diáktársnője iránt sokkal élénkebben érdeklődő főhős karjaiba.

Kép a Larry Crowne című filmből

A Larry Crowne igazi értéke az a börleszkes, valamennyi korosztályt megszólítani képes humor, amely – és emiatt a film üdítő színfolt a mai amerikai komédiák sorában – nem szaftos dialógusokból és bumfordi vizuális poénokból szövődik össze, hanem csalhatatlan stílusérzékkel egyensúlyoz a naiv bájosság és a sekélyes obszcenitás végletei között. Akár újdonsült robogójával taknyol bele marcona szomszédja kerti bútoraiba, akár ügyetlen tanárnője GPS-ét szereli meg, akár félmeztelenül parádézik szemrevaló barátnéjának féltékeny kedvese előtt, a néző mindig huncutul összekacsint félszeg hősével. És bár a helyzetkomikumot nagyrészt repetitív elemek szolgálják, Hanks mindig képes csavarintani egyet az adott szituáción.

Kép a Larry Crowne című filmből

A produkció igazi ütőkártyája viszont maga Larry Crowne. Miként Forrest Gump, úgy ő is árasztja magából az élet feltétlen szeretetét, ezért a befogadó talán észre sem veszi, de igazából nem az ismétlődő fordulatok húzzák mosolyra a száját, hanem a végtelenül szimpatikusra formált főszereplő körül fut széles ívű tiszteletköröket. A film tehát a kora nyári hőségben ideális kedélyfrissítő lehet, annál is inkább, mert Hanks valóban csupán a felszíni mozzanatokra fókuszál, és figurája megrabolt álmait, ködbe vesző múltját nem gyúrja bele az összképbe. De talán nem is lett volna szükséges: a derűs kisember így legalább rögtön a szívünkhöz nő.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Larry Crowne

Larry Crowne – vígjáték, filmdráma, 2011. Rendező: Tom Hanks. Szereplők: Tom Hanks, Julia Roberts, Cedric the Entertainer, Bryan Cranston, Wilmer Valderrama, Malcolm Barrett.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    5/10 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Romantikus, akció, vígjáték. Sem. - McG: This Means War / Kémes hármas

Romantikus, akció, vígjáték. Sem. – McG: This Means War / Kémes hármas

Nyilvánvaló, hogy valami nincs helyén az igazságszolgáltatási rendszerben, hisz egyik Charlie angyalai-epizódért sem ítélték el – emberiség elleni vétkekért – Joseph McGinty Nicholt. Így tehát nem véletlen az szkepszis, mellyel a kritikus beül egy újdonsült McG-alkotásra. A csapda az, hogy a Kémes hármas fabulája – annak ellenére, hogy szinte tapintható a szalvéta, melyre felskiccelték – nem ígér rossz filmet.

Kapcsolódó hírek

Újra összeáll a Monty Python csapat

Újra összeáll a Monty Python csapat

A Monty Python-os John Cleese, Terry Gilliam, Michael Palin és Terry Jones ismét egy csapatot alkot az Absolutely Anything című sci-fi vígjáték kedvéért.

4 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea