Egy gondozó rájön, hogy állatkertjének lakói tudnak angolul beszélni. Ezt pár másodperc alatt megszokja és segítségükkel nekiáll rendbetenni az életét. Hihetetlen. Nem a sztori, hanem hogy ilyen filmek készülnek.
Még mielőtt szó lenne a filmről, hadd meséljek egy kicsit saját magamról. Én szerkesztem a Filmtett kritikarovatát, amit most is böngészel, kedves Olvasó. Viszonylag nagylelkű ember vagyok. Amikor a szerzők kéréseikkel bombáznak („én akarok írni erről a filmről, léccii!”), hamar belemegyek: egye fene, marad még bőven film. És tényleg marad: amikor a lelkes szerzők lenyúlják a jobb filmeket, ottmarad a salak (azt ugye nem kell elmondjam, hogy mennyi salak szeli át hetente az Atlanti-óceánt celluloidon?) És ez a salak sokszor végül nekem, a nagylelkű rovatszerkesztőnek marad, aki saját magam alatt vágom a fát. Bezzeg most senki sem nyújtotta a kezét, hogy „én akarok írni A gondozoo című filmről, léccii!” Nos, most is így maradt nálam ez a kedves kis alkotás, amit a magyarországi forgalmazó nagyon előzékenyen egy olyan címmel illetett, ami finoman jelzi minden jóízlésű embernek, hogy azt a pénzt inkább fektesse be valami egyébbe1. Kedves húzás volt a forgalmazó részéről, de hát úgyis akad egy-két ember, akiket semmi sem rettent el. Hátha nekem sikerül.
A gondozoo (bocsánat, hogy megint leírtam, de még most se tudom elhinni, hogy ezt a címet képesek voltak plakátra nyomtatni) című film leginkább gyerekeknek szól. Ehhez képest a cselekmény nagyrésze a főhős párzási problémái körül forog. Pedig az a korcsoport, akiket még el tud bűvölni a beszélő állatok látványa, valószínűleg az óvodai ebéddel, a cipőfűzővel és a színesceruzák mágikus világával van elfoglalva és nem tudja és nem is érdekli, hogy a főhős miért akar annyira nőt fogni magának. A filmben egy állatkerti gondozó (Kevin James) annyira elkeseredett, hogy képes udvarlási tanácsokat fogadni egy gorillától, egy oroszlántól, egy csuklyásmajomtól, egy zsiráftól és egy elefánttól. Ezalatt párszor vicces helyzetbe kerül, amit a rendező általában börleszkkel old meg, így aztán a seggre-, hasra- és fejreeséseknek elég fontos szerepe van a filmben.
Elég sokat elmond egy filmről, ha a benne játszó legzseniálisabb színész egy csuklyásmajom. Őt követi szorosan Rosario Dawson, aki ebben a nem túl sokat követelő szerepben (ő az a bizonyos másik lány, aki mindvégig a főhős szeme előtt volt, és erre az csak nagy szenvedések után jön rá) is szerethető és szimpatikus tud maradni. Alaposan lemaradva jönnek a többiek, inkluzíve a főszerepet játszó Kevin James, aki elmormol ugyan néhány poént, de látszik az arcán, hogy azonnal meg is bánja azokat. Inkább nekimegy valaminek és bukfencezik egy hatalmasat, azon legalább a gyerekek jól tudnak majd szórakozni.
Tipikusan két blockbuster közé beerőltetett nyári semmiség, sablonban fröccsöntött forgatókönyből forgatott töltelékfilm, ízlés, báj és humor nélkül, továbbra is az emberi természet állatokkal reflektált nagy igazságait (vagy nagy igazságoknak gondolt közhelyeit) újramegrágcsáló, azt a fészekből álmosan kicsipogó, kinyílatlan szemű közönségecskéjének anyaian szájába pottyantó alkotás. Buta film buta gyerekeknek, nem éri meg a popkornra csöpögtetett művajat sem, amit nézése közben elrágcsálunk. Jöhet a következő.
1 Ha szabad javaslatokat tennem, akkor ott van egy csomó tengődő, filmszakot végző vagy frissen végzett diák, akik örömmel fordítanák a pénzt vizsgafilmek forgatására.
