Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Jakab-Benke Nándor

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Pátosz és zűrzavar
Marcus Nispel: Conan the Barbarian / Conan, a barbár

Újabb Conan-film annyira kellett ennek a világnak, mint például a madárinfluenza. Ettől függetlenül a madárinfluenza is létezik, így aztán az új Conan is berobbant a mozikba – egy nagyon halk pukkanással.

Az effajta hollywoodi megagiccseknek eddig ha egyebe nem is, de legalább a PR-ja és a pozicionálása tökéletes volt, most ezt is elszúrták: a kifröccsenő koponyáknak hála az új Conan 15-ös besorolást kapott, holott már a 11–12 évesnél idősebbekről is nehezen hiszem el, hogy élvezni, urambocsá komolyan tudnák venni ezt a filmet. Pedig értelmi szintjét tekintve pont annak a szűk piaci résnek szól, akiket a műanyag játékautók már nem, a lányok még nem érdekelnek és kedvenc képzőművészük Boris Vallejo.

Kép a Conan, a barbár című filmből

Az új Conan-film a kortárs Hollywood egyik legmostohább sorsú zabigyereke. Miután a Warner hosszú éveken keresztül sikertelenül próbált kihozni valamit belőle, számos forgatókönyvírót és rendezőt felsorolva, a jogok össze-vissza szálltak, s végül csak idénre lett meg a négy éve halogatott premier – de talán nem túlzás azt állítani, hogy ha nem tombolna már egy ideje a 3D-láz, a film továbbra is a fiókban lapulna. Így viszont egy olyan projektnek tűnt, ami talán jól mutat három dimenzióban. Nos, nem: jelen sorok szerzője a film 90%-át a 3D-szemüveg nélkül nézte végig, és nem maradt le semmiről, a film tökéletesen élvezhető maradt – és itt a hangsúly az „élvezhető” szón van, aminél nagyobb eufemizmust talán nem írtam még le.

Kép a Conan, a barbár című filmből

Mert nem, a film nem élvezhető: egyetlen olyan aspektust sem tudok kiemelni, ami jó lenne benne. Az eredeti, 1982-es, schwarzeneggeres verzió sem egy tökéletes alkotás, sőt, helyenként már akkor is bénának tűnhetett – viszont Basil Poleudoris zenéjétől annyira erőre kap, hogy a filmtörténetbe kívánkozik, még akkor is, ha igazából az egész alkotás csak az aláfestő zene aláfestése. Ebben az új háromdimenziós filmben viszont még a hangkeverés is értékelhetetlen, nemhogy a forgatókönyv, rendezés, vágás, vagy bármi más. Sőt, lassan úgy tűnik, hogy nyugodtan felállíthatjuk a 3D jobbkézszabályát: minél több dimenzió szerepel egy film címében, annyival kevesebbet találunk meg a szereplőkben. Bocsánat, kihagytam a díszletet, ami helyenként (amikor éppen analóg) nem rossz, csak sajnos alig látunk belőle valamit a kapkodás miatt.

Kép a Conan, a barbár című filmből

A film legjobb jelenete le is fut a legeslegelején: Conan anyukája terhes, gonosz emberek megtámadják a falut és lemészárolják a nőt. Utolsó leheletével azt kéri az apától, hogy láthassa születendő fiát. Apu (Ron Perlman) a világ legtermészetesebb mozdulatával kivágja a méhet, kitépi belőle a gyereket, megmutatja az anyának (aki hálás pillantásokkal elrebegi, hogy „tudom már, mi legyen a neve...”), aztán feje fölé emeli, pont egy kétezer wattos lámpa ellenfényébe és belekiáltja az újszülött nevét a multiplex sötétjébe. Pár gyerekkori jelenet (itt még a gyerekszereplők sem jók!), aztán vágás, narráció, stb és megjelenik a Tökéletes Heavy Metal Albumborító, akit most éppen nem Arnoldnak hívnak, hanem Jason Momoának és annyira muszáj volt lefényképezzék a fenekét, hogy direkt ezért szexjelenetet is írtak a filmbe. És elindul a tökéletes hack’n’slash videójáték, semmi fokozással, semmi feszültséggel, csak porlik az ellenség feje, s mégcsak egy nintendós vezérlő sincs a kedves néző kezében. Megszületett a tökéletes videójáték-vágókép-film. Vágófilm...

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó filmek

Conan, a barbár (Conan the Barbarian)

Conan, a barbár (Conan the Barbarian) – amerikai akciófilm, kalandfilm, fantasy, 2011. Rendező: Marcus Nispel. Szereplők: Jason Momoa, Ron Perlman, Rose McGowan, Stephen Lang, Leo Howard, Rachel Nichols.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    2/10
  • A látogatók szerint
    4/10 · 4 értékelés
  • Szerinted?

Conan, a barbár (Conan the Barbarian)

Conan, a barbár (Conan the Barbarian) – amerikai akciófilm, fantasy, kalandfilm, 1982. Rendező: John Milius. Szereplők: Arnold Schwarzenegger, James Earl Jones, Max von Sydow, Sandahl Bergman, Ben Davidson, Cassandra Gava, Gerry Lopez.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    9/10 · 17 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

A titánok a fejükre estek - Jonathan Liebesman: Wrath of The Titans / A titánok haragja

A titánok a fejükre estek – Jonathan Liebesman: Wrath of The Titans / A titánok haragja

A titánok harca két évvel ezelőtt finoman szólva sem rengette meg a világot: a kritikusok a földbe döngölték, a nézők fanyalogtak, és azt hiszem, mindenki hamar elfelejtette volna Louis Leterrier kalandfilmjét. Csakhogy nemzetközi szinten közel félmilliárd dollárt termelt, aminél nyomósabb indok aligha kell egy stúdiónak a sequel elkészítéséhez. Így aztán Perszeusz kalandjai folytatódnak, új rendezővel, régi hibákkal.

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea