A birodalom visszavág

A 20th Century Fox stúdió története III.

A Fox bábáskodásával életre hívott A muzsika hangjának zajos sikere tévútra terelte a nagyobb stúdiók vezetőségét, akik a hatvanas évek végétől hatalmas összegeket költöttek sztárokkal telezsúfolt musicalekre, miközben az American International Pictures B-filmjein felnőtt generáció sokkal inkább Dennis Hopper és Roger Corman féktelen szabadságot hirdető produkciói mellett tette le a voksát.

A Szelíd motorosok és A vad angyalok nem várt diadalára Hollywood ismét rosszul reagált. Ahelyett, hogy stratégiát váltott volna, és az új közönségigényhez mérten készített volna filmeket, a befutott produkciókat kezdte másolni, mely akció-szubzsánerek egész armadáját hívta életre. A 20th Century Fox a Butch Cassidy és a Sundance kölyökkel törte meg először a jeget. A George Roy Hill rendezésében készült film felhagy a western elhasznált paneleinek egymásra szerkesztésével, és a hírhedt vadnyugati pisztolyhősöket afféle popsztár státuszba helyezve savazza az ellenkultúrát. Stanfill és Ladd szerencsére hamar felismerték, hogy a túlélés érdekében igenis nyitni kell a fiatalabb korosztály felé, és a grandiózus háborús eposzok vagy a politikai mellékzöngét rejtő drámai alkotások mellett helyet kell biztosítani a kevésbé szofisztikált történeteknek is.

Egy messzi-messzi galaxisban

A hetvenes évek elejét meghatározó feszültség, melyet leginkább a Watergate-botrány és a vietnámi háború generált, két fő csapásirányt eredményezett a filmiparban. A Robert Altman, Clint Eastwood és Terrence Mallick által képviselt vonal a kemény önvizsgálatot preferálta alkotásaiban, míg az AIP alapanyagából merítő stúdiók inkább az elmenekülést imitáló produkciók legyártását szorgalmazták. A Fox számára a sci-fi volt a mentőöv, hiszen a hatvanas években készült tudományos fantasztikus filmjeik sikere már biztosította a céget a műfajban rejlő potenciálról. Az 1966-os Fantasztikus utazás mikroszkopikus méretűre zsugorított tengeralattjárójának kalandjai, és a Charlton Heston főszereplésével készült Majmok bolygója intelligens emberszabásúi a reméltnél nagyobb bevételt hoztak a bizonytalan lábakon egyensúlyozó vállalatnak, a kijelölt utat tehát követni kellett.

A zűrzavaros társadalmi és politika légkör rásegítette az álomgyár katonáit, hogy végre maguk mögött hagyják azt az avítt rögeszmét, miszerint a filmek mondanivalójának kötelezően fajsúlyosnak kell lennie. Ahogy a legtöbb jelentős stúdió, a Fox is egyre gyakrabban hajózott ki a főáramlatból, és tört a nagyobb felvevőkört jelentő ifjúság elvárásainak kielégítésére. A minden addiginál nagyobb szenzációt kiváltó Csillagok háborúja-trilógia a szemléletváltás jegyében született. Stanfill és Ladd párosa egyrészt továbbörökítette az előző vezetés sci-fi-orientációját, másrészt a kor igényeinek megfelelően a hétköznapi valóságból kiszakító fantáziavilág létrehozására törekedett. Hatásmechanizmusa két módszert elegyített: modern technikával és új típusú hősökkel turbózta fel a nagy tömegeket vonzó, de ódivatú ifjúsági filmeket, miközben egy trükkösen elrejtett allegóriával az amerikai gazdaságba vetett hit megerősítését is kieszközölte. A jedik hősies kalandjai a figyelemelterelés és a feloldozás feladatát is teljesítették.

Az anyagi megerősödést persze szinte azonnal tulajdonosváltás követte, Marc Rich és Marvin Davis befektetők vették át az irányítást. Az évtized végére a Fox ismét stabil lábakon állt. Bár filmjeinek fogadtatása igen változatos képet adott, a hatvanas évek bukásaira ez idő tájt nem volt precedens. Továbbra is a zsánerfilmek uralkodtak, de a műfajkereszteződések érdekes hibrideket hoztak létre. Ilyen volt többek között Bob Fosse, a Kabaré villághírű rendezőjének filmje, az 1979-es Mindhalálig zene, mely új lendületet adott a musical műfajának. Az önreflexív passzusokkal megrakott zenés produkció, mely egyértelműen önéletrajzi ihletésről tanúskodik, egy darab születését az élet folyásával állítja párhuzamba, miközben nem csekély öniróniával beszél az emberi sors elkerülhetetlen állomásairól. A szerzői filmezés jegyeit hordozó munkát Cannes-ban Arany Pálmára jelölték, az Akadémia pedig a legjobb látványtervezés díjára terjesztette fel.  A szintén 79-ben készült A nyolcadik utas a halál a tudományos fantasztikumot keverte a szörnyfilmes tematikával, felhasználta a zárt szituációs dráma leghatásosabb elemeit, és a végletekig kimerítette a suspense-ban rejlő lehetőségeket. Az eredmény: visszafojtott rettegés közel két órán keresztül. Egy újabb sikerfilm, ami folytatásért kiálltott.

Az identitás újrafogalmazása

A 20th Century Fox a század közepét követő leszállóág után láthatóan stratégiát változtatott, amihez továbbra is tartotta magát. Bár olykor is megesett, hogy egy-egy színész több Fox-produkcióban is szerepelt (a nyolcvanas években ilyen volt Michael Douglas és Arnold Schwarzenegger), a vezetőség felhagyott azzal a módszerrel, hogy évekig ragaszkodjon bevett sztárjaihoz. A csillagok sokkal szabadabban vándoroltak az egyes stúdiók között, a biztos anyagi sikert most már sokkal inkább a jövedelmező szuperprodukciók folytatásaitól várták.

1980-ban rögtön piacra is dobták a Star Wars második etapját, A birodalom visszavágot, mely igen erőteljes nyitása volt az új évtizednek. Ugyan a gyártócég ezúttal a Lucasfilm volt, a Fox továbbra is oroszlánrészt vállalt a film támogatásában és terjesztésében. Három évvel később a Jedi visszatér mellett a klasszikussá vált horror, az Omen harmadik része került a mozikba, amit ‘86-ban az Alien-széria máig legsikeresebb epizódja, A bolygó neve: halál követett. Ellen Ripley kalandjainak folytatásakor a Reagan-elnökség mámora már enyhülni látszott, az iráni botrányt és az Oliver North-ügyet már nem lehetett fényesre csiszolt mottókkal elfeledtetni. A problémák szőnyeg alá söprése visszacsapott, mely a filmek tónusán is éreztette hatását. A ’87-ös Ragadozóban még viszonylag tompítva kerül bemutatásra a hadsereg cselekvésképtelensége. Jóllehet az egyre nagyobb hírnevet szerző Schwarzenegger a harc egyetlen túlélője, a fehér férfi, a katona mítosza többé-kevésbé sértetlen marad. A fent említett űrlényes csatában azonban a délceg amerikai zsoldosok közül egy sem marad talpon, a végső küzdelmet egy nő és egy kislány, illetőleg egy android kénytelen magára vállalni, akik a kisebbség erejének szimbólumaiként lépnek fel.

Nem csak a filmek tematikája változott meg a nyolcvanas évek közepére, a stúdió vezetőségi struktúrájában is jelentős átalakulások történtek. Miután Rich tekintélyes adócsalási botrányba keveredett, Rupert Murdoch vállalatának, a News Corporationnak adta el tulajdoni részét, példáját hat hónap múlva aztán Davis is követte. Így Murdoch kezében összpontosult a teljes hatalom. Mivel egyedül képtelen lett volna igazgatni a nyakába szakad céget, magához édesgette a Paramount egykori vezérigazgatóját, a trükkös Barry Dillert, aki – miután a konkurens stúdió visszautasította – Murdochnak ajánlotta fel korszakalkotó ötletét. A terv egy olyan televíziós csatorna létrehozása volt, melyet a stúdió támogat ugyan, de a bevételeit reklámokból szedi össze. Murdoch kapva kapott a lehetőségen, és megtette a szükséges intézkedéseket. 1986-ban megszületett a Fox Broadcasting Company, ami mintegy huszonöt éve őrzi a helyét a vezető kereskedelmi tévétársaságok között.

A terjeszkedést követő években a filmtermés összetétele a már bevett arányok szerint alakult. A repertoárban ismét helyet kapott egy kortárs irodalmi adaptáció (Fagypont alatt / Less than Zero), készültek romantikus drámák (Dolgozó lány, Mondhatsz akármit), ironikus hangvételű vígjátékok (A rózsák háborúja), de két jelentős franchise is útnak indult: a korábban tárgyalt Ragadozó-széria, és az ikonikussá vált Die Hard, mely egy csapásra kijelölte Bruce Willis helyét az újkori hollywoodi szupersztárok sorában. Bár a John McClane egyszemélyes hadjáratait megéneklő filmek a felszínen „csupán” igényesen szerkesztett, pörgős akciómozik, a politikai és társadalmi félelmekre való reflektáltság kézzelfogható. A korszak több jelentős hollywoodi filmjéhez hasonlóan, a Die Hard is a globális versennyel és a multikulturalizmussal kapcsolatos aggodalmakat veszi sorra.

Régi és új

1990-ben a Fox Shirley Temple után ismét világsztárrá tett egy tehetséges gyereket. A karácsonyi filmek unalmát felpezsdítő Reszkessetek, betörők – amellett, hogy kasszadöntögető bevételt produkált –, egy csapásra Amerika kedvenc rosszcsontjává avanzsálta Macaulay Culkint. Az otthon felejtett kisfiú kalandokkal tűzdelt, édes-bús története még húsz év elteltével sem vesztett aktualitásából, Chris Columbus filmje az esztendőt záró ünnepi hetek állandó kísérője. Nem meglepő, hogy két évvel később elkészült a folytatás, melyben a találékony csemete New York betondzsungelében volt kénytelen egyedül boldogulni. Szintén 1992-ben láthatta először a közönség az Alien-filmek harmadik epizódját, a sötét tónusairól híres David Fincher rendezésében készült, Az utolsó megoldás: halál című produkciót, melyben Ripley egy börtönbolygóra csöppenve kerül újra szembe az akkorra ősellenségének számító bestiával. Hiába a vizionárius direktor és a működő recept, a forgatás körüli bonyodalmak, a stábcserék és állandó jogi viták eredményeként a harmadik Alien-film a vártnál rosszabbul muzsikált. Ettől függetlenül még az ezredforduló előtt a mozikba került a sorozat eddigi utolsó, negyedik része, a Feltámad a halál, ami – ha nem is keltette életre a sokat tűrt amazont –, annak klónját legalább visszakalauzolta a Földre.

1996-ban a Fox ismét elérkezettnek látta az időt a vérfrissítésre, és William Mechanic-ot jelölte ki új vezérigazgatójának, akinek feladatköre a vállalat minden ágazatára kiterjedt, a televíziós produkcióktól a zenei részlegig. Hamarosan megalakult a Fox 2000, mely az általános közönségigény kielégítését megcélzó, olcsóbb filmek gyártásáért felelt, de ezzel egy időben létrejött a Fox Searchlight Pictures is, mely a szofisztikáltabb nézői réteget szolgálta komolyabb hangvételű produkcióival. Ahogy pedig az már megszokottnak számított, az új vezetőség új blockbusterrel reagált a friss kinevezésre. 1997-ben szinte sásakszerű invázióval lepte el a vásznakat James Cameron romantikus katasztrófafilmje, a Titanic, mely minden addigi bevételi rekordot túlszárnyalt, a tizenegy arany szobrocskájával pedig a mai napig peckesen feszít a Ben-Hur mellett. A 2000-es ezredforduló árnyékában szorongó néptömegek hisztériája kimondottan jó felvevőközeget biztosított a katasztrófa- és inváziós filmeknek egyaránt, így a mindig éber gyárosok szinte ontották magukból a természeti csapásokat, földönkívüli támadásokat illusztráló fikciós alkotásokat. Természetesen a Fox sem elégedett meg a tragikus sorsú óceánjáró krónikájával, vászonra álmodta a megállíthatatlan lávafolyammal fenyegető Tűzhányó történetét, és Rolland Emmerich segítségével összeeszkábálta minden idők egyik legdirektebb propagandafilmjét, A függetlenség napját, mely ugyan hatalmas közönségsikernek örvendett, a kritikusok minden idők egy legdidaktikusabb háborús produkciójának kiáltották ki. A Reagant követő korszak hősies  eufóriája köszönt vissza újra, amit az elnököt az erény mintaképeként és élharcosként szerepeltető filmek egész sora követett.

Mechanic helyére Jim Gianopulos and Tom Rothman került a 2000-es évek elején, mely egy újabb üzleti akciót eredményezett az egyre terebélyesedő Fox berkein belül. Televíziós részlegét összeházasította a National Georgraphic TV-vel, és hamarosan megszületett kettejük szerelemgyereke: a National Geographic Channel, mely a világ 147 országában vált elérhetővé, és huszonöt különböző nyelven sugározza műsorait. A News Corporaton közreműködésével a Fox az internetre is beszivárgott, olyan website-ok tartoznak a mammutvállalathoz, mint a MySpace és a RottenTomatoes.

A gyártási stratégia továbbra is „a mindenből egy keveset” illetve a technikai innovációk jegyében zajlott. A Keresd a nőt a romantikus vígjátékok sorát gazdagította, míg az X-Men, a Fantasztikus négyes és a Daredevil az egyre inkább teret hódító képregényfilmek csoportját erősítették – illetőleg gyengítették. A Fox még a szerzői filmes érát sem hagyta figyelmen kívül, és olyan filmtörténeti klasszikus újragondolását is megkísérelte, mint a Solaris. A kötelező igaz történet a Számkivetett hősének torokszorító drámája volt, míg az előző évtizedben felvezetett katasztrófafilmeket a Holnapután képviselte. Miután sem a Predator- sem pedig az Alien- filmek folytatásai nem kecsegtettek túl sok jóval, a Fox agytrösztjei egybegyúrták a két hatásosnak vélt összetevőt, és elindították A Halál a Ragadozó ellen-szériát. A musicalek reneszánszát Baz Luhrmann Moulin Rouge-a vezette fel, melynek eredményeként ismét egyre több zenés alkotás került napvilágra. A filmes technikai fejlődését kiaknázó szuperprodukciót ezúttal is James Cameron rendező hozta tető alá, az Avatar az új évszázad leginkább várt filmjei közé tartozott. Ugyan az ígért vizuális forradalmat csak részben teljesítette, világszerte hatalmas karriert futott be, mely tovább emelte a Fox nimbuszát.

William Fox egykori cégének leszármazottja továbbra is az ősi recept szerint kotyvasztja termékeit. A majmok bolygója újabb epizódot élt meg, úton van az ötödik Die Hard, és a ki tudja, hányadik X-Men-film is. A stúdió a nagy regressziók és torrentoldalak ellenére is stabil lábakon áll, filmjeivel továbbra is nézők millióit csalogatja a vetítőtermek sötétjébe.

image_print


Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.