Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Pernecker Dávid

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Romantikus komédia a romantikus komédiáról
Will Gluck: Friends With Benefits / Barátság extrákkal

Bizonyára sokan emlékeznek még Will Gluck gyöngyszemére, a nem is olyan rég kifejezetten nagyot sikert aratott Könnyű nőcskére. Olive remekül egyben tartott, felemelő történetét Gluck a tisztességesen felépített karakterek mellett filmtörténeti- és zsánerismereti reflexiókkal emelte ki a középszerből. Gluck idei alkotását, a Barátság extrákkal című romantikus vígjátékot is hasonló fogaskerekek hajtják előre – méghozzá szélsebes tempóban. Azonban Jamie (Mila Kunis) és Dylan (Justin Timberlake) barátság és szerelem közt a lepedők alá hulló kálváriája szerethető ugyan, de közel sem nevezhető gördülékeny, koherens műnek, melynek több oka is van.

Először azonban fontos szót ejteni a film pozicionálásáról, ugyanis nem is olyan régen láthattunk egy rendkívül hasonló premisszával – a csak szexpartner-barátok elkerülhetetlenül egymásba habarodnak – dolgozó szerelmes komédiát Ivan Reitmantól. Azonban illik tudni, hogy Gluck filmjének forgatókönyve közel egy évtizede kész volt, csupán eddig stúdióról stúdióra vándorolt. Persze ekképp Reitman filmjét sem érdemes lopásként kezelni, hisz megannyi hathatós eltérés található a két mű között. A Barátság extrákkal szerethetőségének / nem szerethetőségének kulcsa pedig kifejezetten a Csak szexre kellesz-től való különbözőségében rejlik.

Kép a Barátság extrákkal című filmből

Gluck műve a romantikus vígjátékok zsánerével gyurmázik, az egész film a műfaj építőelemeire és kliséire játszik rá. Sokkal explicitebb módon, mint ahogy a Könnyű nőcske tette a tinivígjátékokkal, mivel Kunis és Timberlake karakterei úgy tekintik az emberi kapcsolatokat, mint valami ingoványos és átláthatatlan területet, mely soha nem lehet egyenlő a filmekben látottakkal. Ugyanakkor sóvárognak a szerelem filmes kliséi iránt, s dicséretes, ahogy ezt tévesen gyengeségként élik meg, amitől szimpatikusabb és emberibb karakterekké válnak, mint a Kutcher és Portman által megformált neurotikus csúcsokat és mélységeket megjárt szerepek. Jamie meg akarja találni a Szőke Herceget, Dylan pedig adekvát mondanivalójú pop-dalt képzel szerelmi vallomása aláfestőjeként, persze „csak viccből”.

Kép a Barátság extrákkal című filmből

Gluck remekül lavíroz a szerelem, a szex, és a barátság vizein. Ügyesen érezteti a bájos sémák iránti gyermeki sóvárgást és a képmutatóan cinikus elutasításukból eredő ambivalens kettősséget. Mindehhez pedig elengedhetetlen a rengeteg reflexió. A Barátság extrákkal szereplői már Nora Ephron munkásságát állítják párhuzamba saját életükkel. Egy fiktív – és kimondottan parodisztikus – romkomot rituális jelleggel néznek meg többször, melyről létező romkomok bevett fordulatai jutnak eszükbe. Ami pedig a legfontosabb: a nézőnek is. Az örök klasszikus Micsoda nő és a naiv egynyári sláger, a Csúf igazság kézzelfogható példái mellett nagyon sok szépen elejtett utalást és újrahasznosított sémát találhat, aki szemfüles. Mindemellett a párbeszédekből is árad a romantikus filmtörténet, ugyanis Kunis és Timberlake a film első harmadában olyan viharos sebességű, pattogós és kedélyes dialógokat folytatnak, amikre nagyon rég láthattunk példát. Talán legutóbb Spencer Tracy és Katharine Hepburn (State of the Union, 1948) perlekedett ilyen sebesen egymással. Keith Merryman és David A. Newman forgatókönyve tehát egyfajta „romkom-háromszögbe” veszejti szereplőit és a nézőket egyaránt. E rétegezettség mellett Reitman párfilmje merőben konvencionális képet mutat, s alapvetően pont azt a meseszerűséget tárja sokadszorra elénk, melyet Gluck és társai éppen megdolgoznak – s ugyanakkor talán túlzásba is viszik, mivel a referálási és önreflexív sorozat kissé elnyomja a szereplők motivációit, és a keskeny narratív szint kibontását is egyenetlenné teszi. A film második harmadában épp ezért lassul a tempó, eltűnnek a pergő párbeszédek, s megkezdődik a kötelező savanyúságok kiosztása mindkét főszerepnek egyaránt.

Kép a Barátság extrákkal című filmből

E szituációkban villantanak a kitűnő mellékszereplők (Jenna Elfman, Richard Jenkins, Patricia Clarkson), s ekkor árnyalódnak igazán a főszereplők is. De ekkor öli meg a semmiből felbukkanó sajnálatos lábvíz-dráma is a nevetéshullámokat, és ekkor tűnnek fel a pontatlan beállítás-ellenbeállítás illesztések is. Valamint úgy tűnik, mintha a film ekkor elkezdené lerágni a saját lábát: a korábban kiforgatott külső klisék hirtelen interiorizálódnak, s a Barátság extrákkal azzá válik, amit kinevet. Gluck ezt mintha tudná, mintha kikacsintana felénk a sémák kiszámítható adagolásával és a már-már giccses zárlattal, de ez egyáltalán nem biztos. Annak ellenére, hogy a film ekkorra már kevésbé érdekes, még érthető a közel sem megszokott üzenet: Az élet bizony baromira klisés, és ezzel nincs baj, tudnunk kell kamatoztatni a sokszor látott sémákat. Reitman tehát ennél egyenletesebben vezeti – amúgy egyáltalán nem rossz – filmjét. Gluck filmjében ellenben a premissza még így is jobban érvényesül, melynek baráti szexjelenetei a definitív romantikus vígjáték zárlata utáni egy órát ábrázolják, méghozzá prüdéria és képmutatás nélkül. Szépen ülő helyzetkomikummal tárják fel az orális (és egyéb) szex gyakorlatait, a túl szép pucér testek erényeit és hátulütőit, valamint az apró intim devianciákat. A terápiás szex humoros, mégsem agyonstilizált vagy elmismásolt ábrázolása ilyen magasságokban nincs jelen Reitman filmjében.

Kép a Barátság extrákkal című filmből

Annak ellenére, hogy Gluck képtelen volt a Könnyű nőcske egységes kompozícióját megismételni, a Barátság extrákkal egy kedves és okos hommage-kísérlet lett, amit nem biztos, hogy minden popcorn fölött duruzsoló szerelmespár teljesen érteni és élvezni fog.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

niki · 6 hónapja

jjóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó

Kapcsolódó film

Barátság extrákkal (Friends with Benefits)

Barátság extrákkal (Friends with Benefits) – amerikai vígjáték, romantikus, 2011. Rendező: Will Gluck. Szereplők: Mila Kunis, Justin Timberlake, Patricia Clarkson, Jenna Elfman, Bryan Greenberg, Richard Jenkins, Woody Harrelson, Nolan Gould, Andy Samberg, Emma Stone.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    7/10 · 3 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Ex a férj, csak szex-affér - Nancy Meyers: It's Complicated / Egyszerűen bonyolult

Ex a férj, csak szex-affér – Nancy Meyers: It's Complicated / Egyszerűen bonyolult

Nancy Meyers, a romkom-nagymama legújabb filmjében az egymásnak feszülő nemek félszáz év tapasztalatával a zsebükben csatáznak örökletes jogaikért, a szerelem nyújtotta boldogságért. Ez a kis kortöbblet pedig okoz annyi csavart és fordulatot Erósz unalomig ismert forgatókönyvében, hogy ha mély szerelembe nem is, de könnyed flörtbe gabalyodjunk a filmmel. Különben is, ki akar még manapság házasodni?

Kapcsolódó hírek

Újra összeáll a Monty Python csapat

Újra összeáll a Monty Python csapat

A Monty Python-os John Cleese, Terry Gilliam, Michael Palin és Terry Jones ismét egy csapatot alkot az Absolutely Anything című sci-fi vígjáték kedvéért.

4 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea