Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Bogya Bíborka

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Vicces, komplex, viszonyok.
Glenn Ficarra, John Requa: Crazy, Stupid, Love. / Őrült, dilis, szerelem.

Steve Carell egy középkorú baleket játszik, akire egyszer csak ráomlik már régóta túlságosan magától érthetődőnek vett élete: felesége felfedi hűtlenségét, és válni akar. Az esténként a helyi szinglibárban felszarvazásán kesergő főhősünket szárnya alá veszi egy profi nőcsábász, hogy majd saját képére és hasonlatosságára formálja. Amíg Cal mindenfajta kalandokkal teli átalakulásán derülünk, önkéntelenül beleszeretünk a saját kis drámáikat élő szereplőkbe, akik humorral és öniróniával próbálnak meg úrrá lenni ezen a gyönyörű, felforgató érzelmen.

Ahogy azt romantikus komédiáknál megszokhattuk, a szerencsétlen főszereplő átalakulása gardrób- és frizuracserével kezdődik, hogy majd az újonnan szerzett önismereti és flörtölési technikák mestert megszégyenítő alkalmazása révén eljuthasson a „továbblépésnek” álcázott egyéjszakázás felső fokára. Szerencsére az Őrült, dilis, szerelem több a „ruha teszi az embert” újabb illusztrálásánál (tuti randizós tippekkel kiegészítve, valamint a becsajozás örök alapszabályának filozófiáját hangoztatva), tudniillik: a magabiztosság még a dizájner-öltönynél is fontosabb, de a kettő együtt ellenállhatatlan. A film ugyanis lassan indul be, és úgy tűnik, kizárólag ebbe az irányba. Azonban az első húsz perc után észbekap, és átírja a zsáner által oly fontosnak tartott narratív mérföldköveket, elkerülvén ezzel  egy végkifejletet, mely valószínűtlen, és túl nyálasra photoshoppolt – ahogy a látványok mesterséges voltára egyik szereplő is felhívja a figyelmet. Miután megismeri és képessé válik kijátszani a szinglilét kemény törvényeit, Cal rájön, hogy valójában még mindig szerelmes csapodár feleségébe, és a boldogsághoz vezető útnak (meg a filmnek) még jócskán az elején jár.

Kép az Őrült, dilis, szerelem. című filmből

Az Őrült, dilis, szerelem olyan, mintha a bőséges forgatókönyvírói múlttal rendelkező Glenn Ficarra és John Requa rendezők összedobtak volna pár tucat egynyári romantikus vígjátékot, majd a józanész alapján kihuzigálták volna belőle a csupán a műfajon belül felismert, de a kinti életben feltűnően ritkán előforduló eseteket. A főszereplő férfi és tizenéves fia szerelmi téren ugyanis pont ott kénytelenek stratégiát váltani, ahol a rom-kom szabályai szerint meg kellene kapják szenvedéseik jutalmát: az unalmas férj megtanul hódítani, tehát felesége visszahódítása sem jelenthetne akadályt, míg a 13 éves Robbie nyilvánosan fejezi ki szerelmét, mégis egyre jobban elvágja maga alatt a fát. A film szereplői nem áltatják magukat azzal, hogy ami velük történt, kivételes. Felismerik és reflektálnak a hasonló gondok filmek által nyújtott válaszaira, ami cinkos összekacsintást hoz létre a vásznonnal szemben ülőkkel. Cserébe a nézők végre beleélhetik magukat egy komplexebb problematikával rendelkező cselekménybe, és nem kell a kosztümök nyárvégi divatját figyelniük, vagy a „hogyan randizzunk sikeresen” tippjeit jegyzetelniük, hogy valami leköthesse a figyelmüket két humoros jelenet között.

Kép az Őrült, dilis, szerelem. című filmből

Ami viszont a romantikus filmekhez képest meglepően intelligens opuszt még élvezhetőbbé teszi, az a szereplőgárda. A főszereplő Steve Carell már A 40 éves szűzben bebizonyította, hogy képes elcsépelt, sztereotipikus helyzetekbe életet és érdeklődést vinni, hogy a Julienne Moore-tól elvárt tökéletes alakításról ne is beszéljünk. Ryan Gosling hűvös eleganciával játssza a csupán látványként izgalmas, rutinos szoknyavadászt, míg párja, a fiatal Emma Stone akkor válik ki a gyönyörű tucatnők csoportjából, amikor sikerül szinte megsemmisítenie fizikai szépségét érzelmeinek intenzív kimutatásával. A mellékszereplő Kevin Bacon is elkerüli a sematikus gonosz otthonromboló státust, ahogy Marisa Tomei is több, mint egy egyszerű „szexi tanárnéni” – élő példája annak, hogy a világ felé mutatott egyszínű álarcnál több lakozik a film szereplői és viszonyai mögött.

Kép az Őrült, dilis, szerelem. című filmből

Nézzétek meg. Van benne sztori, humor, dögös gárda, még egy-két nem várt fordulat is, s a nézőt sem veszi palira. Ilyen filmeket élvezet nagy közönségben, a mozi közösségében nézni, az ilyen filmeket élvezet nézni. Az Őrült, dilis szerelem nem fogja beleírni magát a filmtörténetbe, de megmutatja, hogy a rom-kom műfajában is lehet újat hozni.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

nandika · 8 hónapja

Annyira talán nem vagyok rajongója a filmnek, mint Te, de tényleg üdítő volt nézni. Ami határozottan tetszett, az Kő Emma volt. Neki elhittem azt a jelenetet, amelyben megváltoztatja az addig felületes, csajozós Goslingot.

Kapcsolódó film

Őrült, dilis, szerelem. (Crazy, Stupid, Love.)

Őrült, dilis, szerelem. (Crazy, Stupid, Love.) – amerikai vígjáték, filmdráma, romantikus, 2011. Rendező: Glenn Ficarra, John Requa. Szereplők: Steve Carell, Ryan Gosling, Julianne Moore, Emma Stone, Kevin Bacon, Marisa Tomei, Jonah Bobo.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    8/10 · 5 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Ex a férj, csak szex-affér - Nancy Meyers: It's Complicated / Egyszerűen bonyolult

Ex a férj, csak szex-affér – Nancy Meyers: It's Complicated / Egyszerűen bonyolult

Nancy Meyers, a romkom-nagymama legújabb filmjében az egymásnak feszülő nemek félszáz év tapasztalatával a zsebükben csatáznak örökletes jogaikért, a szerelem nyújtotta boldogságért. Ez a kis kortöbblet pedig okoz annyi csavart és fordulatot Erósz unalomig ismert forgatókönyvében, hogy ha mély szerelembe nem is, de könnyed flörtbe gabalyodjunk a filmmel. Különben is, ki akar még manapság házasodni?

Kapcsolódó hírek

Újra összeáll a Monty Python csapat

Újra összeáll a Monty Python csapat

A Monty Python-os John Cleese, Terry Gilliam, Michael Palin és Terry Jones ismét egy csapatot alkot az Absolutely Anything című sci-fi vígjáték kedvéért.

4 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea