Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Katona Linda

Filmtett / Cikkek /

· írta

// interjú

Kezdő színész a hullaházban
Beszélgetés Thomas Schuberttel

Lélegzés. A film néhány hónappal ezelőtt a Cinefest három fontos díját gyűjtötte be, okleveleit a főszereplő, Thomas Schubert vette át. Magabiztos, de allűrmentes 18 éves srác a szomszédból. A miskolci ünnepség után beszélgettünk vele.

Karl Markovics: Lélegzés (Atmen)

Hogyan csöppentél a történetbe?

Tipikus a sztori: egy barátom ötlete volt a jelentkezés, elkísértem a castingra, az én kezembe is nyomtak egy jelentkezési lapot, kitöltöttem, és kiválasztottak.

Nehéz döntés volt elvállalni?

Annyira nem. Nehéz történet ez, féltem persze, de tudtam, hogy meg tudom csinálni. Mérlegelni kellett azt is, hogy ez egy nagy volumenű projekt, lesz hatása és kockázata az életemre nézve. Viszont semmit nem titkoltak előlem, tudtam, hogy lesz meztelen jelenetem, de bíztam, bízhattam a rendezőben, és minden valóban rendben is volt mindvégig. Utáltam volna magam, ha nem mondok igent.

Mivel ez az első filmed, nincs összehasonlítási alapod, de szerinted volt hatása a közös munkára annak, hogy a rendező – Karl Markovics – is színész?

Igen, szerintem mindenképp. Könnyű volt vele dolgozni. A lényeges dolgokra helyezte a hangsúlyt, mindig releváns instrukciókat adott: minden világos volt. Tudod, van az a szituáció, mikor érzed, hogy valami nem stimmel, de nem jössz rá mi az. Karlnál ilyen nem volt: ezekben a homályos szituációkban is mindig kiszúrta, mi az, amin változtatni kell. Nagyszerű volt együtt dolgozni vele. A teljes stáb segítőkész volt, nagyon türelmes és kedves emberek, mindenki segített, amiben tudott.

Ezen túl, így visszagondolva, milyennek tűnik maga a forgatás?

Nagyon élveztem. Nehéz munka volt, eléggé koncentrált, hiszen összesen másfél hónap alatt forgattuk le a filmet. Csak a példa kedvéért, a leghosszabb forgatás 22 órán át tartott. De rengeteg új élménnyel gazdagodtam: a folyamatok mögé láthattam, és olyan zárt terekbe kaphattam bepillantást, ahova még soha. Például a hűtőkamrák a kórházban...

Thomas Schubert Thomas Schubert

Valódi holttestekkel dolgoztatok?

Neeem. Nem voltak igazi halottak, csak színészek. A mellkasuk mozgását utómunkával tüntették el. De a kórház például valódi volt, ott a hűtőkamra előtt állva nem tudhattuk, hogy melyik fiók üres és melyikben fekszik valaki holtan. Különös érzés volt, nyomasztó.

A börtönben játszódó jelenteket hol forgattátok?

Részben ez is valódi volt. Az épület Bécs mellett áll most üresen, de régen valóban fiatalkorúak fegyházaként működött. De túl drága volt, ezért felfüggesztették az üzemeltetését, a lakókat pedig átköltöztették máshova. Most üres, mi kibéreltük a forgatásra.

Gondoltad, hogy ekkora sikere lesz a filmnek?

Igen, azért várható volt hogy jól fogadja a szakma és a közönség is. Nehéz és fontos a téma, és kivitelezésében is jól sikerült a film. De azt nem is sejtettem, hogy még Miskolcra utazom emiatt.

Mennyire van hatással az életedre a film?

Most például így hirtelen több száz kilométert utaztam... De a viccet félretéve, a film abszolút jókor jött – végzős gimnazista vagyok, és fogalmam sem volt, mihez kezdjek magammal a suli után. A színészkedés jó dolog. Talán ilyen irányban tanulok tovább, de ha jön egy újabb nagyobb munka, elvállalom. De előbb leérettségizem. Addig csak egészen kicsi szerepek jöhetnek szóba.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

Szerk · 6 hónapja

Köszönjük az észrevételt, javítottuk!

farkas zsolt · 6 hónapja

Nem lett itt egy kicsit összekeverve az Adem és az Atmen című film?

Kapcsolódó film

Lélegzés (Breathing)

Lélegzés (Breathing) – osztrák filmdráma, 2011. Rendező: Karl Markovics. Szereplők: Thomas Schubert, Karin Lischka, Gerhard Liebmann, Georg Friedrich, Stefan Matousch.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Az emberi fesztivál - Jameson CineFest – Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, 2011. szeptember 17–25.

Az emberi fesztivál – Jameson CineFest – Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, 2011. szeptember 17–25.

Nagy fesztivál, kis pénz és a többi közhely... A Cinefest nem erről szól. Egyrészt résztvevőként nem érzed, hogy messze nincs annyi anyagi támogatás a fesztivál mögött, mint amennyi mondjuk tavaly volt. Másrészt nem is nyafog erről senki a stábban. Harmadrészt a filmes felhozatal A-kategóriás – azaz nem ezen spóroltak. A Cinefest nem erről szól, hanem lelkes emberekről, akik profik abban (is), hogy a minimálisból maximálisat hozzanak ki. Valószínűleg altruisták és mindemellett kimondottan élvezik, hogy ezzel a rendezvénnyel foglalkozhatnak. Emberi emberek, szeretik a fesztivált és szeretik a fesztivál közönségét.

Kapcsolódó hírek

Öntudatos fekete nőkkel nyit a Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál

Öntudatos fekete nőkkel nyit a Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál

A Jameson CineFest nyitófilmje A segítség (The Help) című film lesz. A Jessica Chastain, Bryce Dallas Howard, Viola Davis és Emma Stone főszereplésével készült film Amerikában, a hatvanas évek fekete polgárjogi mozgalmainak hajnalán játszódik.

9 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea