A Dardenne-fivérek nevével fémjelzett mozgóképes termékek minősége legalább olyan könnyen beazonosítható, mint mondjuk egy frissen piacra dobott új lovacskás logóval ellátott sportautóé – csak a költségek különböznek. A belga testvérpáros ugyanis minimális büdzséből és a színtiszta valóságból képes kiszolgálni mind a populáris, mind a művészfilmek rajongóit.
Dardenne-ék neve talán leginkább a filmfesztiválok törzsvendégeinek a leginkább ismerős, de ha azt mondom, hogy Rosetta (1999, a legjobb filmnek járó Arany Pálma a Cannes-i Filmfesztiválon), L’enfant / A gyermek (2005, ismét Arany Pálma), Le silence de Lorna / Lorna csendje (2008, a legjobb forgatókönyv Cannes-ban), vagy éppenséggel e kritika tárgya, mely a zsűri nagydíját nyerte el az idei Cannes-i Filmfesztiválon, akkor valószínűleg még azok is felkapják a fejüket, akiknek még nem volt szerencséje a két idős belga fivér munkáihoz.
A film főhőse a kis szőke Cyril (Thomas Doret), akit apja (a Dardenne-filmekből már jól ismert Jérémie Renier) egy hónapra nevelőintézetbe dug, hogy könnyűszerrel új életet kezdhessen, felelősségek nélkül. Cyril viszont nem akar beilleszkedni magárahagyott társai közé, csak egyetlen vágya van az életben: hogy felkutassa apját, és újból egy családként élhessék mindennapjaikat. A hajsza még visszaszerzett biciklijével sem megy könnyen, ugyanis a férfi nem véletlenül szabadult meg fiától – többé nem akar vele lenni, csak a nyűgöt jelenti számára, ezért látni sem akarja. A szelíd Cyril nehezen emészti meg, hogy nemkívánt gyerekké vált, nem képes feldolgozni a valóságot, ezért kezelhetetlen lázadással próbálja megtalálni helyét a társadalomban. A véletlenül megismert fodrásznő, Samantha (Cécile De France) jóindulatának, türelmének és szeretetének köszönhetően – igaz, komoly áldozatok és véres nehézségek árán – végül megbarátkozik a változás gondolatával.
Nem véletlen, hogy a már a címben is feltűnő bicikli nemcsak érintőlegesen emlékeztet az olasz neorealizmus mesterművére, hiszen a filmet nézve könnyedén párhuzamot vonhatunk a Biciklitolvajok szimbolikájával, melyben a biciklikeresés egyben az apakeresés rögös folyamata is. A Dardenne-fivérek játékfilmjeiben is érződik a dokumentumfilmes múlt, hiszen alkotásaik realizmustól túlcsorduló, szüntelenül szociális problémákat feszegető mesterművek, melyek olyan tisztán és őszintén elevenítik fel napjaink nyugat-európai (de lehetne akár kelet-európai is) munkásosztályának problémáit, hogy életszerűségük már-már dokumentum műfaji címkéért kiált. Nem viccelődik, nem hagy maga után keserű szájízt, nem ítélkezik,csupán néhány Beethoven-betéttel érzékelteti a helyzet súlyosságát – a (legtöbbször kézi)kamera csak megbújik, és figyel, a lencsevégre kapott események pedig teljesen hitelesnek hatnak.
Még ha ők sokáig nem is tudnak róla, Cyril és Samantha nagyszerű párost alkotnak. A filmben feltűnő többi karakterrel ellentétben a melegszívűség és gyengédség jellemző rájuk, és – még ha nincsenek is tudatában, de – szükségük van egymásra. Cyril mindig pirosat, Samantha pedig általában mintás ruhákat visel, és egyikük sem fojtja vissza, ha érzelmük kimutatásáról van szó. A kisfiú őszinte szeretettel ragaszkodik elutasító apjához, neki kell mindent megmozgatnia ahhoz, hogy találkozhassanak, neki kell türelemmel lennie, hogy kivárja a fejleményeket, neki kell közelednie és odahajolnia, hogy megpuszilhassa. Samantha is hasonló cipőben jár Cyrillel, de a kezdeti nehézségek ellenére bebizonyosodik, hogy a szeretet és a ragaszkodás igencsak kifizetődő dolog a mai barátságtalan világban. Képes elérzékenyíteni, mégsem érzelgős.
