A svédekkel ellentétben a dánok nem tudnak csalódást okozni az idei TIFF-en. Søren Kragh-Jacobsen filmje már a negyedik, amit sikerült megnéznem tőlük, és arra a következtetésre jutottam, hogy igencsak megérte idén Dániára fókuszálni. Ezúttal egyszerre kapunk regényadaptációt, politikai thrillert és családi drámát, mindezt a jól megszokott skandi-dán módon.
Úgy tűnik, hogy a hírhedt Dogma-mozgalom egyik mozgatórugójaként ismert Søren Kragh-Jacobsen most alaposan meghazudtolta magát (szerencsére a szó legpozitívabb értelmében). Legújabb filmjét a gondos szerkesztettség, akciódús jelenetek, szépen komponált képek és nagyszerű zene jellemzi – vagyis minden olyan apróság, amit korábban megtagadott a dogmásokkal. Majdnem tíz évvel a Mifune utolsó dala (Mifunes sidste sang) után, végre Jacobsen is maximálisan megmerítkezett a képek és hangok adta lehetőségekben.
A film egy múltbeli jelenettel indul: egy kis házban tűz üt ki, miután néhány veszélyesen titkos, biológiai fegyverekről szóló dokumentum illetlen női kezekbe kerül. Ezután visszacsöppenünk a jelenbe, egy családi vacsora kellős közepébe, ahol főszereplőnk (Thomas) felesége (Marianne) bejelenti, hogy válni akar, húga (Charlotte) pedig valami nagyon fontosat akar közölni vele. Mivel sem a körülmények, sem Thomas alkoholszintje nem a legmegfelelőbb, ezért másnapra beszélnek meg egy találkozót. Másnap, mikor Thomas a megbeszélt helyre érkezik, az a hír fogadja, hogy húga eltűnt – vízbefulladt. Később, Charlotte lakásában nézelődve, Thomas rábukkan néhány bioterrorizmussal kapcsolatos dokumentumra: adatokra, fotókra, és a szövevényes szálak a Dán Titkosszolgálathoz, valamint egy még titkosabb kis csoportosuláshoz, a Tyrfinghez vezetnek. A nézőnek ekkor kezd letisztulni a tűzvészes jelenet fontossága, Thomasnak pedig az, hogy húga nem véletlenül fulladt vízbe. Charlotte barátnőjével, Ursulával közösen nyomozásba kezd a rejtélyes ügy tisztázása végett, ám megfeledkezik arról, hogy ezzel nemcsak magát sodorja veszélybe. Mert Ők tudják, hogy miben mesterkedik. Mindenhol ott vannak, mindent felügyelnek, nincs amit ne látnának vagy ne hallanának. Nem ismernek határokat, és bármit megtesznek annak érdekében, hogy Thomas leálljon a kutakodással. Ugyan mit számít Nekik néhány ember élete…
Eleinte kissé zavaró volt, hogy Anders W. Berthelsen az ez előtt nemrég látott Kærlighed på film c. filmben is főszereplő volt (ami pedig zseniális, mindenkinek ajánlom, most vasárnap még megnézhető!), de a felvonultatott hírességek mellett, már bocsánat, de egy idő után eltörpült. Ursula szerepében Marie Bonnevie (I Am Dina, Reconstruction, Dag och Natt, Izgnanie) látható, aki ezúttal visszafogta színészi képességeit, hűvös északi szépsége viszont változatlanul ott vibrált a vásznon. Nagy meglepetés számomra a leginkább a Lars von Trier-féle Birodalomból (Riget) ismert Ghita Nørby feltűnése, aki ezúttal nem Rigmor doktornő, hanem Thomas anyjának szerepében fintoroghatott kedvére.
A karaktereket nyugodtan lehet tanulmányozni (nem mintha bármelyikük is bepillantást engedne önmagába), ebben segít a rengeteg arcközeli beállítás. A képek kellemesek, nem tolakodnak – a dánok kedvenc operatőre (Morten Søborg) mindenféleképpen uralja a helyzetet. A zene is izgalmas, noha képtelen voltam felismerni a film alatt, a feliratok közben heurékázva nyugtáztam, hogy Anders Trentemøller (koppenhágai producer, leginkább progressive house, techno és egyéb hasonló, elektronikus műfajokban tevékenykedik) mégiscsak tud valamit. Azt viszont nem merem elképzelni, hogy mennyibe kerülhetett ez nekik, hiszen Trentemøller egy röpke fellépésért is gigászi összegeket képes elkérni. Szerintem megérte.
Szó mi szó, kellemes kis „sztorientált” film, ami bizonyára nem fog napokig üldözni a gondolataidban, de a moziszékben garantált a százpercnyi feszült figyelem. A megnézésre van még egy esély: szerdán (június 4.), 17:30-tól a Művész moziban. Irány izgulni!
