A magyar nyelven forgatókönyvet írók – írni akarók – nincsenek elkényeztetve anyanyelvű szakirodalommal. Egyesek kaján vigyorral ezt fel is róják a magyar (közönség)film eredendő problémájának; mások legyintve azt mondják: eddig is készültek könyvek, filmek magyarul, Syd Field, Robert McKee, William Goldman és Christopher Vogler jótanácsai nélkül is, ezután is készülnek majd.
Az első fajta véleménynek kell igazat adnom. A forgatókönyvírás pont olyan szakma, mint a többi, meg lehet – és meg kell tanulni. És mivel egészen a közelmúltig nem létezett külön ilyenfajta (egyetemi szintű) szakosodás magyar nyelven, az ehhez hasonló könyvek angol nyelvű (vagy fénymásolt, szamizdat magyar verziói) nagyon fontosak voltak és lesznek ennek a szakmának a művelésében. Amely szakma elengedhetetlen egy rendes filmiparban (amit épp romjaiból próbálnak meg újraépíteni, ugyebár). Szóval kellenek ezek az útmutató jellegű könyvek, jobban, mint bármi más. Mert világosítót, hangost verbuválsz valahogyan, kitanulják a szakmát a rendezők akár esküvők filmezésével is, de egy rendes nagyjátékfilm forgatókönyvéhez vért, könnyet és ki tudja milyen testnedveket kell kitermelni – akár egy hosszú éven keresztül.
A második fajta véleménynek is igazat kell adnom. Hollywood és nagystúdióinak filmgyártása mindig is különbözött az európai modelltől (ha lehet egyáltalán modellről beszélni az állami dotációból működő, működgető, döcögő filmgyártások és újhullámok esetében). Persze, a filmkészítés alapvetően ugyanolyan – lehet érvelni: megírod a filmet, leforgatod, megvágod és be a moziba vele. Igen, de mi van a szerzői filmmel, ahol a rendező író, vágó, de akár operatőr vagy főszereplő is egyszerre? Miért kell külön szakma arra, hogy megírja azt, amit ő fog megrendezni másnap? Úgysem készülnek hollywoodi költségvetésű filmek soha, nincs műfajfilmes hagyomány, egy ilyen kis filmgyártás úgysem tud kitermelni csak és kizárólag forgatókönyvírással foglalkozó embereket – még filmszínészeket sem tudott, ősztől tavaszig mindegyik színész játszik „deszkákon” is.
Amíg ez a két tábor szapulja egymást, mi azért csak úgy heccből olvassunk bele ezekbe a könyvekbe. Az egyik ilyen nemrég megjelent könyv a legendás Syd Field Forgatókönyv (Screenplay) című műve, amelynek magyarítása pár évre az Egri Lajos-féle A drámaírás művészete után érkezett. Ami már elsőre megkülönbözteti a kettőt, az az, hogy ez a könyv végre tényleg a filmes forgatókönyvírásról szól – az Egri-féle könyvvel szemben, amely inkább drámaírásra van kihegyezve, de – állítólag – nagyon hasznos lehet filmesek számára is. A Forgatókönyv 1979-ben jelent meg először, Field forgatókönyvíró-guruvá válásának első és legfontosabb lépése volt. Sok más guruhoz hasonlóan ő is readerként kezdte, és több ezer forgatókönyv átnyálazása után köbözte ki az ún. paradigmát, a három felvonásos szerkezetet, amire alapul könyve.
Field könyve Robert McKee Storyjához1 képest sokkal pragmatikusabb, de sokkal kevésbé alapos. Nem elemez, inkább leír. Nem szétszedi a forgatókönyvet, hanem megpróbálja az olvasó szeme láttára összerakni. Nem foglalkozik műfajjal vagy variációkkal, mindent a három felvonásos paradigmára fűz fel. Az ő módszere, az ötlettől felfele építkezve: téma, karakter (szereplő), történet-előkészítés, fordulópontok, jelenet, szekvencia, forgatókönyv. A könyv közvetlen hangon szólítja meg az olvasót, mindenféle jó tanácsokkal és buzdításokkal látja el olvasás közben – tényleg inspiráló tud lenni. Ezenkívül temérdek mennyiségű filmes cselekményt mesél el, különböző problémákat vagy munkafázisokat illusztrálandó (érdekes, hogy McKee-hez és másokhoz hasonlóan ő is a Kínai negyedet hozza fel minduntalan példának), sőt, konkrét forgatókönyvrészletek is találhatóak a könyvben. Dicséretes, hogy a könyv újabb és újabb kiadásai egyre frissülő példákkal bővülnek, egészen A gyűrűk uráig vagy a Kill Billig.
Viszont nagyon érződik a könyvön, hogy igazából a Hollywoodba betörni akaró, azt a fajta filmkészítést megcélzó – leendő – íróknak készült. A könyv végi, szerzői jogi és könyvünk eladására vonatkozó útmutatók például valószínűleg felbecsülhetetlen értékűek, itt nálunk azonban nem vesszük túl sok hasznát. Érzelmi hatásmechanizmusokról, elméletről, filmtörténetről, a történet magjától, mozgatórugóiról vajmi kevés szó esik, Field tényleg egy nagyon haszonelvű, gyakorlatias könyvvel hódított – és hódít. A nyelvhelyességi problémáktól (a filmcímek végig vonalkával vannak toldalékolva) némileg sújtott könyvet Köbli Norbert, a Made in Hungária, a Tanár úr kérem! és a frissen bemutatott A vizsga forgatókönyvírója ültette át magyarra.
És akkor kinek van igaza? Valószínűleg soha nem fog kiderülni, egy viszont biztos: ezek a könyvek ártani egyáltalán nem ártanak a szerzői filmes lelkeknek sem, sőt, csipanyitogató hatásúak. Bátran kell őket lapozgatni, jegyzetelni, magolni, mantrázni. És (csak) azután forgatókönyvet írni.
(Syd Field: Forgatókönyv. A forgatókönyvírás alapjai. Kalauz lépésről lépésre, az ötlettől a kész könyvig. Cor Leonis Film Kft., Budapest)
