Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Farkas István

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Nem szarvazták fel Tintint
Steven Spielberg: The Adventures of Tintin – The Secret of the Unicorn / Tintin kalandjai

Steven Spielberg hollywoodi rendező Wim Wenders Pinája után újfent bebizonyította: a 3D-s effektust az alkotás feldíszítése mellett a történetmesélés eszközévé is lehet, sőt kell tenni. A Hergé által kreált hős-újságíró-mesterdetektív, Tintin kalandjait úgy vitte vászonra, hogy hű maradt a képregények világához és közben kicsinek és nagynak egyaránt szórakoztató filmet vetített.

Élő szereplők bevonásával forgatott, különleges digitális-animációs technikát alkalmazó filmmel lepte meg Steven Spielberg a filmrajongókat, Tintin kalandjai – Az unikornis titka című alkotással. A belga Lucien Hervé által teremtett – egyesek szerint magyar kalandor figurájából ihletett –, amolyan „Mini Indiana Jones” számtalan gyerek délelőttjét aranyozta be kedves, humoros fordulatokban bővelkedő kalandjaival, nem erőltetett, nem mű, de hatékony, már-már pedagógiai jellegű „tanmeséivel”. A rejtelmek megfejtésére szakosodott ifjú hős-mesterdetektív, az archetipikusan hű eb és a szintén tipikus, kissé naiv kísérő, Haddock kapitány együttese olyan bámulatosan fordulatos mesének hősei, amely a 3D-s kivitelezés nélkül is parádés.

Az eredetileg képregényként született, kétdimenziós, és az olvasó képzelete által mozgatott (animált) rokonszenves, félrefésült hajú fiatalember hamar a képernyőkre költözött – a belga Belvision animációs stúdió már 1960-ban világsikerű miniszériát kreált belőle.

Az 1992-ben készített, az eredeti koncepcióhoz sokkal inkább hű rajzfilm-adaptációk jobban érzékeltették a Hervé-féle hangulatot, és, szerencsénkre, az akcióval fűszerezett kalandfilmek nagymestere által rendezett filmváltozat is hű maradt a képregények világához, és pihentető, kiszámítható végű, de kedves és – nem utolsó sorban – értelmes szórakozást adott nekünk.

A mimika- és mozgásrögzítéssel készített, hipertechnológiát alkalmazó filmecske immár nem csak a gyerek reggeli kakaója mellé szolgálható fel, hanem igazi, akciókedvelő felnőttek által is szerethető kalandfilm. A műszaki oldal további erőssége, hogy a színészek nem csak a hangjukat adták a Lucien Hervé által kidolgozott külsejű figurákhoz, hanem egyéni arcjátékukkal, testbeszédjükkel is gazdagíthatták azokat. Az unikornis titka emellett nagyon jól illeszkedik a meggondoltabban készített filmek azon új vonulatába is, amely a 3D-t immár nem csak az alkotás ékeként használja, hanem magának a történetmesélésnek is eszközévé teszi a különleges vizuális effektust.

A Shrekben még döcögő funkcionalitású „dimenzióváltás” itt teljesen motiváltan van jelen, ugyanis nem csak arra jó, hogy megijedjünk a „felénk” röpülő tárgyaktól (vagy sárkányoktól...), mint a zöld ogrés rajzfilmben, hanem ténylegesen bevisz ebbe a szerethető mesébe.

A kalandfilmeken és patetikus hájjal körbekenegetett, akciódús megaprodukciókon edzett Spielbergre ezúttal egy kedves mesének a feldolgozását bízták. Alkotása természetesen nem lehet tökéletes, ám a mesternek szerencsére sikerült megtartania az eredeti történet sármját.

A mitikus Egyszarvú (Unikornis), a bölcsesség és a kecsesség megtestesítője, sajnos, nem lép fel „személyesen” ebben a filmben, hanem egy, szintén mitikus rakományú hajó viseli ezt a nevet, és, természetesen, egy mesés kincs, amely ha napvilágra kerül, törékeny bolygónk sorsát végérvényesen megpecsételné. Ám Tintin tiszta lélek, nem korrumpálható, és nem enged a kics csábításának. Megmarad annak a huncut képű kalandornak, akivel a vájtszeműek évtizedekkel ezelőtt megismerkedhettek.

Számomra kicsit furcsának tűnt, hogy a Belgiumban „anyakönyvezett” kalandor angolul beszél, ennek ellenére leszögezhetjük, hogy Spielberg nem „szarvazta fel” Tintint, és a meseszép történetet nem áldozta fel Hollywood kegyeletgyalázó pénzhajhászainak áldozati oltárán. Egek ura, akarom mondani hollywoodi urak, miért nem osztottátok a Titanic tragédiájának a megfilmesítését is rá, a giccskirály Cameron helyett?

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

szerk · 7 hónapja

köszönjük az észrevételeket!

Máté · 7 hónapja

Nagyon sajnálom, hogy egy kritikus nem néz utána egy film hátterének, miközben kritikát ír róla.Egyrészt Lucien Hervé egy magyar származású fotográfus volt, semmi köze Tintin kalandjaihoz. A képregény készítője egy bizonyos Hergé (Georges Remi).Másrészt Tintin nem mesterdetektív, hanem egy kíváncsi újságíró, aki állandóan kalandokba keveredik.

Kapcsolódó film

Tintin kalandjai (The Adventures of Tintin: The Secret of the Unicorn)

Tintin kalandjai (The Adventures of Tintin: The Secret of the Unicorn) – amerikai–új-zélandi animációs film, kalandfilm, családi, 2011. Rendező: Steven Spielberg. Szereplők: Jamie Bell, Andy Serkis, Daniel Craig, Simon Pegg, Nick Frost, Toby Jones, Sebastian Roché, Gad Elmaleh, Kim Stengel.

Megnézem a Filmtetten

  • A látogatók szerint
    7/10 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Kalóz Kapitány kalandjai a tökkelütött tudósokkal - Peter Lord & Jeff Newitt: The Pirates! Band of Misfits / Kalózok! A kétballábas banda

Kalóz Kapitány kalandjai a tökkelütött tudósokkal – Peter Lord & Jeff Newitt: The Pirates! Band of Misfits / Kalózok! A kétballábas banda

A gyurmaanimációiról híres Aardman stúdió Kalózok! című mesefilmje szerencsére nem A Karib-tenger kalózai sikere által gerjesztett divathullámokat akarja meglovagolni. Helyette régimódi stop-motion animációt, kipróbált brit abszurd humort, és Darwin-díjas kalózokat kínál a Csibefutammal vagy a Wallace és Gromit-szériával vetekedő vígjátékában.

Kapcsolódó hírek

18 animációs film versenyez a következő Oscarért

18 animációs film versenyez a következő Oscarért

A Hupikék törpikék, Tintin kalandjai és a Rango is a nevezett filmek között van. Az amerikai filmakadémia pénteken jelentette be, hogy 18 filmet neveztek idén az egészestés animációk versenyébe, ami azt jelenti, hogy ezúttal is 5 jelölés lesz a kategóriában – harmadszor az elmúlt 10 évben.

7 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

3 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea