Plájás Erzsébet

/ / /

· írta

Egy zsugorgató-zsugorodó filmfesztivál

19. Alter-Native Marosvásárhelyi Nemzetközi Rövidfilm-fesztivál, 2011. november 2–6.

Beszámoló

Azok, akik a marosvásárhelyi nemzetközi rövidfilm-fesztivált annak idején Alter-Native-ra keresztelték, talán nem is sejtették, mennyire illő lesz még 19 évvel később is ez a jelző – bár igaz, kissé negatívan átértelmeződve. Ez a rendezvény ugyanis sok szempontból annyira megőrizte hajdani jellegét, hogy 2011-ben már lassan nem is hasonlít egy nemzetközi filmfesztiválra.

15–19 éve valódi jelentősége volt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm-fesztiválnak, mert nem létezett még Erdélyben TIFF, Astra vagy akár Filmtettfeszt, hogy csak az 5 évnél régebbieket említsem. Ma az említett eseményeken az érdeklődők viszonylag hamar megnézhetik a nemzetközi mezőnyben éppen bemutatkozó filmeket, ugyanakkor fesztiválként is lényegesen többet nyújtanak, mint a közel két évtizedes vásárhelyi filmszemle. Az Alter-Native meglehetősen lemaradt a többi erdélyi vagy romániai filmfesztivál mögött, nemcsak a fejlődés vagy a frissesség, hanem az igényesség, a színvonal szempontjából is, a fesztiválhangulatról nem is beszélve. A rendezvény szpotja például évek óta ugyanaz, 19 év elteltével végre sikerült egy fesztivál-honlapszerűséget készíteni, amelynek a címe viszont továbbra is www.madisz.ro (no comment), és amelyen a benevezett filmek listáján és a katalógusbeli programon kívül egyéb hasznos információ nemigen található. Elmaradoztak a közönségtalálkozók, beszélgetések, az esti bulik a várból, Hobó a színpadról stb. Mi több, idén a hivatalos megnyitót is mindössze 7 percre redukálták, amelyből 2 perc a szponzorok és médiapartnerek felolvasásával telt el. A színpadra ünnepélyesen kiállított szép leány és szép fiú pörgősre koreografált, háromnyelvű felolvasásában bemutatta az első sorban ülő zsűritagokat, majd Tsvetodar Markov bolgár rendező, zsűritag elmondta, hogy nincs pénz, ennek ellenére még megpróbálnak jó filmeket készíteni, a szép lány és szép fiú ahogyan megjelent, olyan hamar el is tűnt a kulisszák mögött – mint a mesékben.

Lassacskán összegyűl a közönség (A szerző fotója)

Versenyfilmek

Amint azt Mikulás Ferenc zsűritag, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál igazgatója a díjkiosztó ünnepségen elmondta, nem volt nehéz dönteniük a díjak odaítéléséről, hiszen a díjazott filmek kiemelkedtek a versenyfilmek közül, és valóban, ritka felfrissülés volt igazán jó rövidfilmet látni a versenyprogramban. 

A fesztivál fődíját joggal elnyerő spanyol film, A nagy verseny (La gran carrera, r. Kote Camacho) nemcsak amiatt magaslott ki a többi versenyfilm közül, mert dramaturgia, ritmus szempontjából hihetetlenül feszes és erős matériába gyúrta a groteszk képeket és abszurd tartalmat, hanem mert valósággal berobbant a nézőtérre. Először sokkolt, aztán egyre csak mélyítette, súlyosbította a sokkhatást, pusztán a cselekmény természetes folyamával – ez esetben iramával.

Több hazai díj után, Felméri Cecília most Marosvásárhely város díját vehette át a Mátyás, Mátyás című animációs dokumentumfilmjéért. Az Ahol a kutyák meghalnak (Where Dogs Die, r. Svetlana Filippova) című animációs film, amely az Erdély TV díját nyerte el, igencsak bájos alkotás. Szépsége egyszerűségében rejlik, valamint abban a természetességben, amellyel a képek és történések egymást követik. A leegyszerűsített, absztrahált képi világban, amikor a vásznon valami foltok látszódnak csupán, még akkor is intuitíve tudni, érezni lehet, hogy éppen egy kutyaól belsejéből nézünk kifelé, és amint a képek megtelnek tartalommal, úgy fokozódik a történet bája és varázsa. 

Svetlana Filippova: Ahol a kutyák meghalnak

A versenyprogram animációs filmjei egy-egy színes foltként épültek be a vizuális és hangulati emlékezet mozaikjába sajátos képi világukkal, hangulatukkal vagy zenéjükkel. A kisjátékfilmeknek és a dokumentumfilmeknek pedig túlnyomórészt a történet illetve tartalom révén sikerült maradandó nyomot hagyniuk. Éppen ezért, ha számos kisjátékfilm önmagában nem is bizonyult kiemelkedő teljesítménynek, így az emlékezetben egymásra épülve, egy tömbben sajátos képet hoznak létre, amely kiváló tükör a világra illetve önmagunkra.

Nagyjátékfilmek

Ami a fesztiválon vetített nagyjátékfilmeket illeti, afféle bepótoló jellegű filmes szemle lett az Alter-Native-ból – elsősorban a marosvásárhelyi közönség számára –, hiszen többnyire olyan, tavalyi, rangos nemzetközi fesztiválokon bemutatott filmeket válogattak be a programba, amelyeket már több ízben is megnézhetett a hazai közönség más erdélyi filmfesztiválokon. A tavaly Cannes-ban bemutatott, és díjazott Pál Adrienn (r. Kocsis Ágnes), a Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv (r. Mundruczó Kornél) vagy Fliegauf Benedek Wombja elegendő hírnévvel és súllyal bírt a marosvásárhelyi közönség számára ahhoz, hogy az estékre tisztességesen teljen meg a Kultúrpalota nézőtere, amely napközben csupán „elszórtan” népesedett be. A fesztivál utolsó napján vetítették az Egy jobb világ (Haevnen) című Susanne Bier-filmet, amely a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat nyerte el idén. 

A fesztivál idei kiadásának meghívottja Bulgária volt, és ezzel jó alkalom nyílt ismerkedni déli szomszédaink kortárs filmművészetével. Tsvetodar Markov rendező első nagyjátékfilmje, a Vadászat kis ragadozókra (Hunting Down Small Predators) az a jellegzetesen könnyed-súlyos alkotás, amely a „lopjuk el a gazdag szomszéd néni macskáit és kérjünk értük váltságdíjat”-bűncselekményt elkövető fiatalok merészen kalandvágyó cselekményszálát és a maffia-közegben „karrierje” leáldozását éppen átélő, depressziós férfi történetét fonja egybe.

A vetített nagyjátékfilmek közül a kedvencem egyértelműen Dragomir Sholev Menedék (Shelter) című filmje, aki egyébként tavaly a 12. Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat. A bolgár rendező első nagyjátékfilmjében tökéletesen választotta ki azt a húrt, amelynek megpendítésével humor, mélység és a gyakran ijesztő hétköznapi revelációk egyszerre szólalnak meg. Egy meglehetősen átlagos család életében bekövetkező fordulattal kezdődik a film: a 12 éves gyermek hétfőn még nem jött haza a hétvégi buliból, a kétségbeesett anya és apa a rendőrséghez fordul. Ez a helyzet már eleve tálcán kínálja a román újhullámos filmekre jellemző miliőt, amelyet a rendező annyira ügyesen hoz létre és alakít, hogy sikerül folytonosan fenntartania a néző érdeklődét. Mire a szülők hazaérnek a rendőrségről, az egyébként csendes, jó tanuló és szende kinézetű kisfiukat újdonsült punk barátaival találják otthon. Alaphelyzetnek ennél több nem is kell, és az ily módon létrehozott szituációban nyilvánvalóan jelen levő humort, valamint a különböző generációkra jellemző életfelfogások ütköztetésének lehetőségét a rendező kiváló érzékkel csomagolja ki, hogy aztán ezek mentén építse fel a film dramaturgiáját. A filmnek egyébként Răzvan Rădulescu a társforgatókönyvírója, akinek a nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Lăzărescu úr halála (Moartea domnului Lăzărescu), a Boogie, vagy a Kedd, karácsony után (Marţi după Crăciun) stb.

Adrian Sitaru Legjobb szándék (Din dragoste cu cele mai bune intenţii) című román–magyar koprodukciója is majdnem végig élvezhető alkotás. A filmben megmutatott helyzetek legtöbbször érdekesek vagy szórakoztatóak, de a történet sem halad előre és a szereplők sem fejlődnek. Alex (Bogdan Dumitrache) édesanyja egy szívinfarktus miatt kórházba kerül, ezért elindulunk Alexszel együtt a kórházba. Érkezés után, a túlságosan aggódó fiú folyamatosan azt hangoztatja, hogy át kellene szállítani édesanyját a kolozsvári kórházba, és ezzel ott húzogatja egy dinamikus történet mézes madzagját az orrunk előtt, csakhogy a film végéig mégis ott toporgunk mindannyian a kórház egyik termében. Merész vállalkozás volt a rendező részéről a film teljes egészében szubjektív beállításokat használni. A jelenetek hosszú snittekből épülnek fel és a kamera hol egyik, hol másik szereplő „bőrébe bújva” nézelődik, vagy vesz részt a helyzetekben. Eleinte kissé idegesítő volt a „kamera mögül” hallani a hangot és bár egyszer nem látni a beszélőt/nézelődőt, de aztán lassan meg lehetett szokni a gyakran kamerában néző és kamerába beszélő játékfilmes szereplőket is.

Adrian Sitaru: Szívből jövő szeretetből

One World Romania

Újdonságnak minősült a fesztiválon a kiegészítő programként szereplő dokumentumfilmes válogatást, amelyet az érdeklődők a kisteremben nézhettek meg. A 4. One World Romania[1] emberi jogi dokumentumfilm-fesztivált idén tavasszal szervezték meg Bukarestben, programjából most ősszel néhány filmet az országban turnéztatnak. A turnéprogramból októberben már vetítettek néhány filmet az Astrán, ugyanakkor a marosvásárhelyi fesztiválra is elhoztak néhány alkotást – egyebek közt Kristof Bilsen filmjét is, aki zsűritagként volt jelen az Alter-Native-on. A tökéletes belga (The Perfect Belgian) rendezője egyedi módon közelíti meg Belgium sajátos helyzetéből adódó közösségi- és identitásproblémákat, amelyek területi és nyelvi különbségekből egyaránt származnak. Belgium ugyanis területileg három régióra osztható – Flandria, Vallónia, valamint Brüsszel-régió –, ugyanakkor az ott élő lakosság nyelvi-kulturális szempontból három közösségre oszlik – flamand, francia, német. A régiók és a közösségek pedig területileg nem fedik egymást. Kristof Bilsen több régióbeli és különböző nyelveket beszélő ember megkérdezésével próbálta megkeresni a „tökéletes belgát”, a filmet követő beszélgetésen pedig elmondta, hogy csak úgy tudott igazán rálátni a belgiumi helyzetre, és ezt a filmet is csak úgy sikerült elkészítenie, hogy külföldre költözött, Londonban tanult és jelenleg is ott él.

„Brassó megye lakosságának 87%-a román. Kovászna megyének 76%-a magyar. Brassó és Kovászna megye között egy szűk völgyben létezik egy falu, amely egyetlen térképen sem szerepel, neve nincs, identitásra való jogát megtagadták. Mivel lakosságának nagy része cigány, »Cigányságnak«nevezik” – olvashatjuk A Corlat völgye (Valea Corlatului, r. Stephane Lucon) című film leírásában. Mint a filmből kiderült, itt minden ház 104-es számú, az itt élő emberek nagy részének pedig személyi igazolványa sincs. Választási kampánykor cukrot osztottak, fűt-fát ígértek az ott élőknek, szavazatokért cserében, a választások után pedig mindenki „megfeledkezett” róluk. A Brassó és a Kovászna megyei hatóságok, valamint a „Corlat völgyében” élő roma közösség megkérdezésével próbálja a rendező feltárni ezt az áldatlan helyzetet, amelyet mindkét megye évek óta csak hárít vagy tologat.

Szintén ennek a válogatásnak a keretében vetítették Alexandru Solomon Kapitalizmus – a mi titkos receptünk (Kapitalism – reţeta noastră secretă) című filmjét is.

A kisteremben zajló vetítések után beszélgetésekre került sor, amelyektől sokkal családiasabb, barátságosabb hangulata lett az ott zajló eseményeknek, mint a fesztiválnak úgy általában. A One World Romania keretében vetítették még a Férfiak a cityből (Men of the City, r. Marc Isaacs) című igen emlékezetes dokumentumfilmet is, amely London pénzügyi és közigazgatási központjában dolgozó, néhány eltérő foglalkozású (bróker, bangladeshi bevándorló, utcaseprő) férfi boldogulását követi nyomon a jelenlegi pénzügyi változások fényében.

Marc Isaacs: Férfiak a cityből

Amint bírálat éri a fesztivált, az Alter-Native szervezői évek óta szabadkoznak, magyarázkodnak és arra hivatkoznak, hogy „nincs pénz”. Ez az évek óta ismételgetett kifogás azonban ma már meglehetősen gyenge és átlátszó. Semmilyen jel nem utal arra, hogy Alter-Native-ot fel szeretnék zárkóztatni a többi erdélyi filmfesztivál mellé, és úgy tűnik, a szervezők semmit sem tesznek annak érdekében, hogy becsábítsák a közönséget – bár a marosvásárhelyit, ha már az erdélyi érdeklődők számtalan fesztivál közül válogathatnak. Amíg az érdeklődők a Kultúrpalota ajtajában vásárolják meg a napijegyet, amíg a reklámok[2] közé ékelt pici vetítővászonhoz lépésnyire kell ülni ahhoz, hogy bár csak emlékezni lehessen a mozizás élményére, amíg a rendezőknek maguknak kell szólniuk, hogy versenyben levő filmjüket a jó képaránnyal vetítsék – addig talán nem is csoda, hogy nincs vonzereje, fesztiváljellege, hangulata, lelke és lassan már közönsége sem az Alter-native-nak. A nemzetközi filmes szemle megnyitóján például a vezetőség-igazgatóság annyival sem tisztelte meg a közönséget, hogy személyesen bár egy-két köszöntő szót mondjon a jelen lévőknek – pedig ehhez nem feltétlenül szükséges a megfelelő pénzügyi háttér.



[1] A One World Romania fesztivál dokumentumfilmes válogatását novemberben még Kolozsváron, Csíkszeredában, Temesváron lehet majd megnézni.

[2] Idén a reklámok között annyira nem vesztődött el az a pici vetítővászon, mert – amint erre Gáspárik Attila, a fesztivál művészeti igazgatója emlékeztette a közönséget a díjkiosztón – gazdasági válság van, és ez nyilván hatással van a szponzorok adakozókedvére is.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó filmek

Kapcsolódó fesztivál

Címkék

, , , , , , , , , cikk