Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Hlavaty Tamás

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Az istenek a fejekre ütnek
Tarsem Singh: Immortals / Halhatatlanok

A reklámfilmesből lett különc játékfilmes Singh kicsit akkor is reklámot készít, amikor mozit forgat. Most épp a görög mitológiát szeretné eladni annak a közönségrétegnek, amely a 300-ból tudta meg, kik is voltak azok a spártaiak. Szerencsére letaglózó kompozíciót is megtartotta.

Az indiai származású Tarsem Singh, aki a szülői tiltás ellenére választotta a filmes pályát, eleinte artisztikus videoklipeket készített (En Vogue: Hold On, Deep Forest: Sweet Lullaby, R.E.M.: Losing My Religion), melyekben azonnal megcsillant kiváló vizuális érzéke, majd reklámfilmekkel keresett pénzt, miközben élesítette a körmeit a rendezői bemutatkozás előtt. Utóbbira 2000-ben került sor: a Jennifer Lopez főszereplésével készült A sejt egy meglepően kiforrott stílusú direktort mutat be, aki ugyan műfajba menekül, mégsem a zsáner érdekli őt, hanem hogy a témát hogy tudja saját stilizált vízióin keresztül elmesélni. Ahogy a sorozatgyilkos agyában játszódó A sejtben, úgy a 2006-os Zuhanásban is valaki más fejébe menekül Singh, ezúttal egy életunt férfi meséje elevenedik meg egy magányos kislány fantáziavilágában, a filmvilág pedig végleg megbizonyosodhatott arról, hogy egy igazi különc alkotóról van szó, aki úgy tudott gyökeret ereszteni Hollywoodban, hogy látszólag nem váltotta aprópénzre művészetét.

Kép a Halhatatlanok című filmből

Úgy tűnik, legközelebb nem kell több évet várnunk a következő Tarsem opuszra, ahogy korábban, ugyanis a rendező már javában készíti sajátos Hófehérke-adaptációját, amit Tim Burton Alice-a után megalapozott gyanúval várunk, de addig is itt van nekünk a Halhatatlanok, amelyben a görög mitológia ütközik meg Zack Snyder lassításaival a klipesztétika csataterén. Az már korábban is kiderült, hogy a direktor olyan erős vizuális ingereket ad, melyek akarva-akaratlanul megnyomorítják a film témáját, ez a jelenség pedig most minden korábbinál hangsúlyosabb. Azt sem lenne túlzás állítani, hogy a Halhatatlanok egy nagy adag semmi, lenyűgöző csomagolásban, egy artisztikus blockbuster, ami a célközönséget sokkal inkább a szétcsapott fejekkel, mint a míves kiállítással hozza lázba. Szóval, aki azt gondolta, hogy emberünket is bedarálja majd valamennyire a stúdiórendszer, az most dörzsölheti a tenyerét, ugyanis a film nem olyan személyes hangvételű, mint a független Zuhanás, érezni rajta a pénzemberek nyomását. Ugyanakkor érdemes megfigyelni, hogy amint lehetősége adódott Tarsemnek, máris érvényesítette akaratát, és folyton-folyvást a rá jellemző hihetetlenül erős kompozíciókat tolja a képünkbe, melyek láttán igazán erős moziélményről beszélhetünk.

Kép a Halhatatlanok című filmből

Ahogy mostanság szinte minden műfajban, legyen az sci-fi (Lopott idő), vagy vígjáték (Hogyan lopjunk felhőkarcolót?), úgy most a mitikus fantasy-ben is a kizsákmányoló zsarnok hatalom és a kihasznált népet győzelemre vezető egyszerű halandó harcát láthatjuk, így aktuálpolitikai áthallások is szóba jöhetnek, de messzemenő következtetéseket azért nem kell levonni. A történet Heraklion szadista királyának, Hüperionnak (Mickey Rourke) a pusztítását mutatja be, aki végigkaszabolja fél Hellászt, hogy megtalálja az epiruszi varázsíjat. Úgy tűnik, senki sem tudja megállítani a zsarnok törtetését, akinek célja, hogy neve örökre fennmaradjon, és halandó létére váljon halhatatlanná, úgy, hogy az isteneket is letaszítja trónjukról. Csak hogy Thészeusz (Henry Cavill), a személyes bosszútól vezérelt kőfejtő fiú egy kis égi rásegítéssel keresztülhúzza Hüperion számításait, majd az Olümposz-lakók is beszállnak a nagy földi csihipuhiba – nyomukban olyan elegánsan robbannak szét az emberi fejek, ahogy Antonioni Zabriskie Pointja végén minden. Ez aztán a művészet!

Kép a Halhatatlanok című filmből

A mítosz rengeteg torzításon ment keresztül, a bivallyal vívott csata például egy igazi akciófilmbe illő bunyó lesz, de a részletek mögött nincs koherencia, a nagy bölcsesség – ami kétszer is elhangzik a filmben – is csak annyi, hogy aki feláldozza magát egy nemes célért, az nem csak bátor, de isteni is. Hát köszönjük, ennél azért vaskosabb talpazatra kéne építeni egy 110 perces mozit. De felesleges ezen morfondírozni, inkább örüljünk annak, hogy egy 300-at erősen idéző, lassításokkal és véres kaszabolásokkal televágott alkotásban folyamatosan Jodorowsky mestert idéző képekbe ütközünk. A Halhatatlanok ugyanis nem csak a CGI-stábnak volt igazi játszótér, hanem a díszlet- és jelmeztervezőknek is. Trevor Morris zenéjétől csak úgy dübörög a pláza, Rourke kézenfekvő választás volt a zsarnok szerepre, Cavill elég jellegtelen figura, a szintén indiai Freida Pinto és seggdublőre (vagy talán ő pucérkodik?) viszont szép látvány, szerepe mást nem is kíván meg. Sőt, az öreg John Hurt is feltűnik egy kisebb mellékszerepben.

Kép a Halhatatlanok című filmből

Tarsem azt nyilatkozta, hogy festményeket vett alapul, amikor a látványterveken dolgozott, ezt pedig hangsúlyozza is a játékidő elején, míg a végén márványszobrokat láthatunk, ez fogja keretbe a megelevenedett mesét, melyben a szerzői jegynek mondható multikulturalitás is jelentős, továbbá nem túl hangsúlyosan ugyan, de szokatlan környezetben olyan állandó Singh-i motívumokkal is találkozhatunk, mint a ló (amit nyilván Tarkovszkijtól kölcsönzött). A végeredmény egy olyan furcsa hibrid, amiben a filmesztéták legalább annyira örömüket lelik, mint azok a tizenévesek, akik majd a nagyszünetben agyonverik egymást néhány jelenet újrajátszása közben.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

memora · 1 hónapja

Végre egy kritika, amely reális képet nyújt a filmről! Jó látni, hogy a Jodorowsky hasonllóság sem csak nekem tűnt fel :)

sylvain · 6 hónapja

Hollywood = amerikai propaganda, ami számára semmi, sem irodalom, sem történelem, sem vallás vagy mitológia, sem szent, és mindent úgy formáz a saját képére, mint a gyermek a plasztilint.

sylvain · 6 hónapja

A Hollywoodtól mást nem is lehet elvárni. Kár hogy másnak nincs pénze és bátorsága, hogy a mitológiáról, legyen az görög, vagy germán hű, művészi és látványos filmalkotásokat készítsen.

Kapcsolódó film

Halhatatlanok (Immortals)

Halhatatlanok (Immortals) – amerikai akciófilm, fantasy, 2011. Rendező: Tarsem Singh. Szereplők: Henry Cavill, Mickey Rourke, John Hurt, Luke Evans, Freida Pinto, Joseph Morgan, Stephen Dorff.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    7/10 · 3 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

A titánok a fejükre estek - Jonathan Liebesman: Wrath of The Titans / A titánok haragja

A titánok a fejükre estek – Jonathan Liebesman: Wrath of The Titans / A titánok haragja

A titánok harca két évvel ezelőtt finoman szólva sem rengette meg a világot: a kritikusok a földbe döngölték, a nézők fanyalogtak, és azt hiszem, mindenki hamar elfelejtette volna Louis Leterrier kalandfilmjét. Csakhogy nemzetközi szinten közel félmilliárd dollárt termelt, aminél nyomósabb indok aligha kell egy stúdiónak a sequel elkészítéséhez. Így aztán Perszeusz kalandjai folytatódnak, új rendezővel, régi hibákkal.

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

3 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea