Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Zágoni Bálint

Filmtett / Cikkek /

· írta

// beszámoló

Egy szövetség, ami nem azért jött létre, hogy kihasználja az erdélyi brandet
Beszámoló az Erdélyi Magyar Filmszövetség tagtoborzó gyűléséről

November 20-án tagtoborzó gyűlést tartott az Erdélyi Magyar Filmszövetség a kolozsvári Sapientia egyetem épületében. Ez volt a második alkalom, hogy az idén megalakult Erdélyi Magyar Filmszövetség (EMFSZ) bemutatkozott a nyilvánosság előtt, a gyűlés célja pedig a tagtoborzás mellett az volt, hogy megismertesse a jelenlevő (fiatal) filmesekkel az érdekszövetség létrejöttének okait, eddigi eredményeit és hosszú távú céljait.

Lakatos Róbert, a szövetség egyik alapítótagja először a „miért”-ekről beszélt. Tény, hogy az erdélyi magyar filmalkotók és filmes műhelyek jelenleg abban az áldatlan helyzetben vannak, hogy a magyarországi filmes támogatások lehívását gyakran megoldhatatlannak tűnő bürokratikus akadályok nehezítik meg, a Román Nemzeti Filmközponthoz (CNC – Centrul National al Cinematografiei) pedig azért pályázhatnak csak minimális esélyekkel, mert az ott alkalmazott – amúgy demokratikus pontrendszer – a nagy szakmai tapasztalattal rendelkező, erős produkciós irodáknak kedvez, az erdélyi magyar filmes műhelyek között pedig nincs ilyen.

Többek között ezeknek a problémáknak az orvoslására, illetve az erdélyi magyar filmesek közös érdekeinek érvényesítése céljából jött létre az EMFSZ. A dokumentum- és kisjátékfilm gyártását támogató MTVA-nál (Médiaszolgáltalás-támogató és Vagyonkezelő Alap) nemrég sikerült elérni azt, hogy a pályázatok elbírálásánál ne jelentsen kizáró okot, ha a gyártó cég határon túl van bejegyezve, az EMFSZ azonban szeretné elérni, hogy a magyar pályázati rendszer más részeiről se zárják ki a határon túli pályázókat. A tervek között szerepel emellett továbbá megyei és regionális filmalapok létrehozása érdekében folytatott lobbi is: elsősorban azt szeretnék, hogy Székelyföldön, Hargita és Kovászna megyében jöjjenek létre kimondottan a filmek támogatásának szentelt alapok.

Lakatos a távlati célok között egy román–magyar filmes egyezmény létrehozását is említette. Véleménye szerint a jelenlegi helyzet annál abszurdabb, mivel Magyarországnak és Romániának is vannak kétoldalú filmes egyezményei más európai országokkal, például létezik magyar–ír filmalap, viszont a nagyszámú magyar–román koprodukció ellenére a magyar–román filmes egyezmény még nem jött létre. Szóba került az erdélyi magyar filmek forgalmazásának problémája is: nem létezik olyan filmforgalmazói hálózat, megoldás, ami eljuttatná ezeket az alkotásokat a közönséghez. A hozzászólások főleg a filmeknek különböző kiadványok mellékleteként történő terjesztését mérlegelték.

Az egyelőre csak kb. 20 tagot számláló szervezet alapítói fontosnak tartják, hogy a szövetség ne csak rendezőknek, operatőröknek szóljon, ugyanúgy várják színészek, hangmérnökök, gyártásvezetők, a filmes élet más szakterületein tevékenykedők (filmkritikusok) jelentkezését is. A tagság feltétele mindössze annyi, hogy a jelentkező részt kellett vegyen egy olyan filmalkotásban, amely fesztiválon versenyzett.

A gyűlés folyamán felmerült az a kérdés is, hogy a filmszövetségnek szándékában áll-e filmeket is gyártani, ám Lakatos Róbert leszögezte, hogy egyelőre kimondottan érdekképviseleti célokat fog ellátni a szövetség; nem szeretnék, ha úgy értelmeznék egyesek a szervezet alapítását, hogy „létrejött még egy szövetség, ami kihasználja az erdélyi brand-et” egy szűk csoport hasznára. Ugyanakkor felhívást is intézett a tagok, érdeklődők felé, hogy lehetőségéhez mérten mindenki próbálja kivenni részét a szövetség „elindításában”, hiszen az EMFSZ működésének legelején van, jelenleg a belső működési szabályzat is véglegesítésre vár, illetve a szervezet honlapja sincs még kész.

Az első közgyűlésre előreláthatólag jövő év elején kerül sor, addig is, aki úgy gondolja, hogy tagja szeretne lenni az EMFSZ-nek, az adatlapot letöltheti a Filmtettről, majd beküldheti az erdelyi.filmszovetseg@yahoo.ro címre.

(Fotók: Sipos Zoltán)

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

Anna · 6 hónapja

Kürty??? :P

Kapcsolódó cikkek

Erdélyi filmesek a pénzszerzés nehézségeiről - Szakmai kerekasztal a 11. Filmtettfeszt – Magyar Filmnapokon, 2011. október 7.

Erdélyi filmesek a pénzszerzés nehézségeiről – Szakmai kerekasztal a 11. Filmtettfeszt – Magyar Filmnapokon, 2011. október 7.

A tegnap véget ért Filmtettfeszt idén először szakmai kerekasztal-beszélgetést szervezett. A pénteken délután 3 órától a Sapientia Egyetem Óváry-termében tartott esemény témája: Az erdélyi (magyar) filmgyártás jelene, jövője, lehetőségei. A meghívottak között szerepelt dr. Néder Sarolta, a magyarországi Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap támogatási vezérigazgató-helyettese, Zágoni Balázs, a Román Országos Filmközpont (CNC) igazgatói tanácsának tagja, és a frissen megalakult Erdélyi Magyar Filmszövetség igazgatótanácsi tagjai, Felméri Cecília, Lakatos Róbert, valamint Bálint Arthur.

Kapcsolódó hírek

Tagokat toboroz az Erdélyi Magyar Filmszövetség – felhívás

Tagokat toboroz az Erdélyi Magyar Filmszövetség – felhívás

2011. november 20-án, vasárnap délután 17 órától kerül sor az Erdélyi Magyar Filmszövetség tagtoborzó gyűlésére Kolozsváron, a Sapientia EMTE Mátyás Király u. (str. Matei Corvin) 4 sz. alatti épületében, az Óváry-teremben. 

6 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

3 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea