A filmzenék világán belül külön csoportot képeznek az úgynevezett trailerzenék (az előzetesek zenei aláfestése), amelyek a filmek premierjét beharangozó reklámok alatt hallhatóak. Bár a film- és a trailerzenék között viszonylag sok az átfedés (hiszen alapvetően mindkét esetben képhez kell zenét írni), az előzetesek aláfestésének elkészítése ma már olyan speciális feladatnak minősül, melyet az erre szakosodott komponisták és vágók látnak el. Akár eredeti, akár már létező felvételekről van szó, a cél mindig ugyanaz: minél jobban eladni a filmet.
A trailerzenék szerepe és hangzásvilága természetesen sokat változott az évtizedek során. A klasszikus stúdiókorszakban például feltűnően nagy különbség volt a nagyszabású produkciók és a kisebb költségvetésű filmek reklámjai között: míg az előbbiek gyakran kaptak kizárólag az előzetes számára felvett tételeket, a többi film előzetese a stúdió archívumából előkapart esetleges kísérettel került műsorra. Manapság a trailerek aláfestését ugyanolyan professzionális munka előzi meg, mint egy kétperces rövidfilm kíséretének összeállítását. Napjainkban a marketingesek számos opció közül választhatnak a zeneválasztás során: írathatnak zenét egy trailer-specialistával, esetleg hatalmas méretű könyvtárakból dolgozhatnak, vagy már létező forrásokból (főleg más filmek zenéjéből) vághatnak össze egy hatásos kíséretet.
A múlt hangjai: régi idők trailerzenéi
Az előzetesek alatt hallható zenék eredete a múlt homályába vész, de a kordokumentumok (korabeli beszámolók és a pár fennmaradt előzetes) alapján a filmeket beharangozó reklámok zenéje valaha összefüggött a filmeket megelőző híradófilmek aláfestésével. A stúdiók számára ekkor még sokkal fontosabb volt a branding, mint a filmek egyéni karakterének kihangsúlyozása, ezért a korai előzetesek a híradófilmekhez hasonlatos uniformizált zenét kaptak. Ilyenkor a stúdiót jelképező fanfár és az archívumból kiválogatott anyagok együtt gondoskodtak arról, hogy egy-egy adott film „eredete” könnyedén azonosítható legyen. Az egységesítés egyik legjobb példája, hogy a stúdiók többnyire egy-két jól bevált tételt használtak fel műfajonként, így garantálva, hogy a lelkes mozilátogatók szinte pár hangjegy után ismerősként köszöntsék a vadonatúj filmeket is.
A status quo megváltoztatásához olyan producerek és zeneszerzők összefogása kellett, akik fontosnak érezték a mozifilmek zenei egyediségét, illetve ennek kihangsúlyozását, akár már a premiert megelőzően is. David O. Selznick például Max Steinertől rendelt olyan eredeti trailerzenéket, amelyek már a film bemutatója előtt megismertették a nézővel az Elfújta a szél (1939) vagy a Mióta távol vagy (1944) főtémáját. Bernard Herrmann a Hitchcock-filmek reklámjaihoz írt új kíséretet, A tévedés áldozata (The Wrong Man, 1956) előzetese még a hivatalos filmzenealbumon is meghallgatható. Az eredeti trailerzenék korai éveire jellemző, hogy a produkció későbbi zeneszerzője írt eredeti aláfestést a reklámok alá is, bemutatva a zene legfontosabb tematikai elemeit. John Williams a hatvanas, sőt a hetvenes években is dolgozott trailereken [pl. Csak a bátrak (1965), 1941 (1979)], ám a filmzenével foglalkozó szerzők manapság egyre ritkábban vállalják el az előzetesek megzenésítését.
Méretre vágva: eredeti zene
Habár most is készülnek eredeti zenék a trailerek alá, ezeket csak kivételes esetben szolgáltatja a film zeneszerzője. Mivel az előzeteseket gyakran már fél évvel a bemutató előtt levetítik a mozikban, a felgyorsult munkatempó miatt ekkor még a rendező vagy a producer sem tudja, ki fogja megírni a film zenei aláfestését. Amennyiben mégis akad már kiválasztott zeneszerző, a marketingosztály kérhet esetlegesen eredeti zenét, vagy legalább a már felvett anyagból hasznosíthat valamit. Furcsaságok azonban így is adódhatnak: 1995-ben például Jerry Goldsmith elvállalta a Dredd bíró (Judge Dredd, 1995) kíséretének megírását, majd rögtön nekiállt az éppen elkészült trailer megzenésítésének. Miután Goldsmith egyéb elfoglaltságai miatt a filmet végül Alan Silvestri kapta meg, csupán az előzetesben hallható egy percnyi anyag árulkodik arról, mi lett volna, ha…
Épp ezért napjainkban a marketingosztályok szívesebben fordulnak olyan specialistákhoz, akik kizárólag trailerzenék írására szakosodtak, és már többször bizonyították rátermettségüket a műfajon belül. Az összes filmelőzetes közül nagyjából a moziba kerülő reklámok egynegyede kap valamilyen eredeti zenei kíséretet: ez lefedheti a teljes időtartamot, vagy lehet pár másodpercnyi összekötés két másik kompozíció között. A trailer-specialisták számára fontos a maximális mobilitás, hiszen a vágás során egyetlen előzetesből akár tucatnyi változat is készülhet és ilyenkor bizony a teljes zenét át kell írni. Bár hosszútávon kialakulhatnak jól működő kapcsolatok a zeneszerzők és a stúdiók között, ebben a világban folyamatos versenyhelyzetben kell érvényesülni: a trailerek zenéjén akár több specialista is dolgozhat egyszerre és végül a marketingosztály dönti el, ki ragadta meg legjobban az adott témát.
A kegyetlen munkamódszerek az eredeti trailerzenék hangzásvilágára is jelentős hatással vannak. Ebben a műfajban különösen erős szerepet kap a korábban említett temp zenék másolása, a szűkös határidők miatt a szerzők kénytelenek majdnem tökéletes másolatokat alkotni a már kiválogatott darabok mintájára. Emellett a sok vágás miatt a zenét is érdemes darabosra és könnyen formázhatóra írni, így az előzetes újabb megvágása során a kíséretet is könnyebb átalakítani az új képsorokhoz. A problémás körülmények között születő eredeti trailerzenék épp ezért ritkán kerülnek kiadásra önálló lemezeken, de a legnagyobb nevek még ezt is elérhetik. John Beal zeneszerző például pár horrorfilm után – A vidámpark (The Funhouse, 1981), Terror a nézőtéren (Terror on the Aisles, 1984) – a 80-as évek végétől kezdve szinte kizárólag csak előzeteseken dolgozott – ő azon kevesek egyike, akik eredeti trailerzenéikből CD-t is kiadhattak, Coming Soon! címmel.
A bőség zavara: katalógusok
Természetesen nem minden reklámnak van szüksége eredeti kíséretre, a költséges alternatívával szemben hatalmas méretű katalógusokból is lehet választani. Az előzetesek aláfestésének világában az E. S. Posthumus, az Immediate Music vagy az X-Ray Dog nevű kollektívák igazi veteránoknak számítanak, munkáik ezernyi előzetesben kaptak helyet. Ezek az epikus méretű kompozíciókra szakosodott zeneszerzői csoportok mindig képek nélkül dolgoznak, pusztán a műfaj szabályait figyelembe véve készítenek olyan felvételeket, melyeket aztán könnyedén lehet bármilyen képhez igazítani, bármilyen hosszra levágni. Ezek a kollektívák általában promóciós CD-ken küldik szét katalógusaik legújabb darabjait a trailervágóknak, de az E. S. Posthumus esetében a lemezeket bárki megvásárolhatja.
A legnagyobb trailerkatalógusok markáns hangzásvilággal rendelkeznek, így a tapasztalt vágók már azonnal tudják, melyik gyűjteményhez forduljanak egy-egy új kihívás kapcsán. Például az E. S. Posthumus (Helmut és Franz Vonlichten) jellemzője a nagyzenekar keverése a kortárs elektronikával és ütősszekcióval, ám páratlan népszerűségük ellenére a csapat Franz 2010 végén bekövetkezett halálával gyakorlatilag felfüggesztette tevékenységét. Az Immediate Music műfajonkénti kollekcióiban különféle fantázianevekkel teszi könnyen kereshetővé a gyűjteményt (pl. All Hell Breaks Loose, King for a Day), a legtöbb darab vokalistákkal vagy pusztán instrumentális formában is elérhető. A 2002-ben alakult burbanki X-Ray Dog specialitása a kortárs elektronikus/akció zene hiperaktív felturbózása, látványosan csomagolt lemezeik mindig valamilyen kutyákkal kapcsolatos szóviccről (pl. Sit Up and Listen, Fresh Meat) kapják a címüket.
Kedvenc slágereink: filmzenék újrakeverve
A trailerzenék harmadik nagy csoportját olyan összeállítások adják, ahol az előzetesek korábbi filmzenéket használnak. A 2000-es évek egyik legnagyobb trailerslágere például a Rekviem egy álomért (Requiem for a Dream, 2000) című Darren Aronofsky-opusz Lux Aeterna tétele volt, Clint Mansell és a Kronos Quartet könnyen felismerhető kollaborációja számtalan előzetesben és tévészpotban gondoskodott a melodramatikus hangulatról. Az évtized egyik legismertebb filmzenei motívumát egy idő után főleg tematikai hasonlóságok alapján használták, így került a Lux Aeterna olyan filmek előzetesébe, amelyek a droghasználatról vagy egyéb kortárs társadalmi problémákról szóltak. Ez a példa azonban inkább kivétel, mint szabály, hiszen a trailerekben újrahasznált filmzenék számára inkább előny, ha a közönség nem ismeri azok pontos eredetét.
A 90-es évek egyik legtöbbször felhasznált motívuma például a Randy Edelman-féle Gyertek el a paradicsomba (1990) főtémája volt, amely közel harminc nagyobb film reklámkampányában vett részt. James Horner eredetileg A bolygó neve: Halál (Aliens, 1986) végkifejlete számára írta a Resolution and Hyperspace című tételt, és bár a zene végül nem szerepelt a filmben, több mint 25 trailerben fokozta az izgalmakat. David Arnold Csillagkapu-zenéje (1994) a sci-fi és fantasztikus történetek, míg Wojciech Kilar Drakula-témája (1992) a történelmi filmek és gótikus horrorok előzetesei során vált közismertté. Hans Zimmer több munkája (Lánglovagok, Csendes terror) műfajtól függetlenül vált népszerűvé, úgy, hogy nem feltétlenül tartoznak a szerző legismertebb munkái közé.
Összefoglaló
A fent ismertetett módszerek természetesen nagyon ritkán fordulnak elő vegytiszta állapotban. Mivel a lényeg minden esetben a maximális hatásfokozáson van, a vágók többnyire tucatnyi változatot próbálnak ki, és gyakran mindhárom forrásból válogatnak, mire összeáll a végső hangsáv. Természetesen arról sem feledkezhetünk el, hogy a hatásvadászat érdekében az instrumentális filmzene mellett a pop- és rockslágerek is fontos szerepet kapnak. Ezek kiválasztásánál fontos, hogy a dalnak nyilvánvaló üzenete legyen – ezért használják például olyan sokszor James Brown I Feel Good-felvételét a leggagyibb vígjátékok eladására.
Könnyen azonosítható tartalom hiányában az is elég, ha egy éppen slágerlistákat vezető dalt választunk – egy jól kiválasztott nóta sokat dobhat a film beharangozóján, ám ettől még nem kell a filmben is szerepelnie (lásd például az Ananász expressz és az M.I.A. Paper Planes dalát). A trailerkészítők akármelyik módszerhez nyúlnak, biztos, hogy számtalan variáción keresztül jutnak el ahhoz a „tökéletes kombinációhoz”, amely képes akár a legrosszabb filmet is izgalmassá tenni – legalább két perc erejéig.
