Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Jakab-Benke Nándor

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Egy korty film
Bruce Robinson: The Rum Diary / Rumnapló

Hunter S. Thompson gonzó-írásai látszólag nem filmre valóak, azonban páran (szó szerint páran) megpróbálkoztak az adaptálással. A harmadik film, a Rumnapló kitűnően illeszkedik a sorba: színes, hóbortos, több mint nézhető.

A kultikus gonzó-újságíró szövegeiből készült legelső film az 1980-as Ahol a bölény dübörög volt, amelyben Bill Murray zseniálisan alakította magát Thompsont, és (részben) a stúdióval való obligát cirkuszok miatt nem ütött akkorát a kasszáknál. A kritikusok sem szerették túlságosan, pedig kitűnően hozza Thompson sztorizós, alkohol- és kábszergőzös hangulatát. A második a 18 évvel későbbi Félelem és reszketés Las Vegasban, amelyben a felismerhetetlenül átalakult Johnny Depp és Benicio Del Toro dülöngél végig a címbéli kaszinóparadicsomban. Terry Gilliam rendezése már sokkal inkább kultstátuszt öltött, valószínűleg erre próbáltak hajazni azzal, hogy 13 évvel később ismét Deppet ültették az égővörös kabrió kormánya mögé – a forgatókönyvíró-rendező pedig a Thompson-filmekhez hasonlóan ritkán jelentkező Bruce Robinson lett.

Kép a Rumnapló című filmből

1960-at írunk. Paul Kemp (ne tévesszen meg senkit az álnév, valójából Thompsonról van szó) egy (fogadjunk, kitaláljátok) újságíró, aki megcsömöröl a kontinenstől és Puerto Ricóba megy szerencsét próbálni. Ott belezúg egyrészt egy Chenault nevű gyönyörű szőkébe (Amber Heard), másrészt a rumivásba mint tevékenységbe. Utóbbit mesteri szinten űzi, de bármilyen ügyes, nála is hatalmasabb a Moburg nevű idült újságíró/alkoholista, aki véletlenszerű időközönként Hitler-lemezeket hallgat. Kemp hamar összebarátkozik a Sala nevű fotóssal, akivel később kakasviadalokon kívül még más kalandokon is keresztülmennek. „Hősünket” megpróbálják belekeverni valami gyanús ingatlanbizniszbe, de (talán inkább balfékségből, mint becsületességből) lemond a pénzről és az „igazság” mellett áll ki.

Kép a Rumnapló című filmből

Johnny Depp rég volt ilyen jó. Faarcú, részeg és cinikus, mint egy értelmiségi Sparrow kapitány. Úgy téblábol végig a sztorin, mint aki tényleg csak szemtanúja (mint egy újságíró) az egésznek, nem alakítója. Leginkább reagál, aztán mint egy hangosfilmes Buster Keaton, valahogyan mindig talpra esik. Csak a legvégén lesz belőle igazán aktív, cselekvő főhős, de addigra eltűnnek a nyomdagépek, így aztán meg kell elégednie egy yacht ellopásával. A többi színész is hozza a formáját, de külön ki kell emelni a szimpatikus Michael Rispolit (Sala) és a gyönyörű Amber Heardöt. Előbbi rekedtes hangjával az a csetlő-botló, jóindulatú barát, akiből mindenkinek elférne egy a tarsolyában, utóbbi pedig az a fajta femme fatale, akiből egy is sok, amúgy pedig egy sikeresen lezáratlan szerelmi szál tulajdonosa.

Kép a Rumnapló című filmből

A kritikusok valószínűleg ugyanazt fogják felhozni a film rovására, mint a többi Thompson-adaptációnak: túl rapszodikus, epizodikus, eklektikus, túl sokféle akar lenni. Pedig éppen ebben rejtőzik bája. Ahogyan Thompson (újság)íróként a stílus uralmát hirdette a tények felett, a filmkészítők a hangulatot és a sztorizós jelleget tartották fontosabbnak, nem a klasszikus dramaturgiát vagy a (már előre utálom a következő szót) „mondanivalót”. Pedig a film igenis szól valamiről: megelevenedik általa a hatvanas évek Puerto Ricójának forrongó világa, a kizsákmányolásra épülő kapitalizmus térhódítása – de nem pátosszal, hanem humorral. És sok-sok piával. És igen, sokkal jobban hasonlít egy hatalmas, kocsmai történetmesélgetős estére, mint bármi egyébre, amit megszoktunk Hollywoodtól mostanában.

Kép a Rumnapló című filmből

A film amúgy tényleg eklektikus: sírva röhögős blődlitől kezdve akasztófahumoron és politizáláson keresztül a romantikáig és a szürrealizmusig minden megvan benne, mégsem esik szét. Pont az tartja össze, amitől az összes forgatókönyvíró-tankönyv óvva int: a felhőtlen sztorizgatás öröme. Még egy Hunter S. Thompson-adaptációt rendel, jéggel!

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Rumnapló (The Rum Diary)

Rumnapló (The Rum Diary) – amerikai filmdráma, thriller, 2011. Rendező: Bruce Robinson. Szereplők: Johnny Depp, Giovanni Ribisi, Aaron Eckhart, Michael Rispoli, Richard Jenkins, Amber Heard.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    7/10 · 4 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Önismétlő vérjáték - Tim Burton: Dark Shadows / Éjsötét árnyék

Önismétlő vérjáték – Tim Burton: Dark Shadows / Éjsötét árnyék

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk anti-tündérmeséivel (Beetlejuice, Ollókezű Edward) görbe tükröt tartott közönsége elé. Manapság inkább azzal van elfoglalva, hogy saját egyedi világát egyszerű és közhelyes, buta popcorn-mozivá változtassa át.

Kapcsolódó hírek

Újra összeáll a Monty Python csapat

Újra összeáll a Monty Python csapat

A Monty Python-os John Cleese, Terry Gilliam, Michael Palin és Terry Jones ismét egy csapatot alkot az Absolutely Anything című sci-fi vígjáték kedvéért.

4 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

3 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea