Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Jakab-Benke Nándor

Filmtett / Cikkek /

· írta

// beszámoló

A mörösti dolcsevita
Az újramegnyitott kolozsvári, Mărăști negyedi mozi

Időutazásra számítottam, és be is vált: csak éppen nem 1980-ba repültünk vissza, a kommunista munkásmozi hangulatához, hanem 2000 környékére, a rossz minőségű, szamizdat filmklubok virágkorába.

Kolozsvár polgármesteri hivatala kb. két hónappal ezelőtt nyitotta meg hosszú hiátus után az egyik lakónegyedi – a mărăști-i, ejtsd: mörösti – mozit. A kolozsvári trend üdítő kivételnek hat: miközben az ország többi részén (pl. Székelyföldön) már rég kihaltak vagy haldokolnak a mozik, a kincses városban megfordították a nemrég még teljesen bizonyosnak tűnő enyészetet: heves restaurálásba kezdtek. Így adták át tavaly ősszel a nagyközönségnek a felújított Republicát (azaz Florin Piersic, de bocsássatok meg: még a mai napig sem tudom lenyelni, hogy egy középszerű, ráadásul még élő színészről nevezék el Erdély legnagyobb filmszínházát), s most pedig a valaha két termet is számláló Mărăști térit. Ha jól számolom, még hátravan a monostori (állítólag folyamatban van), a Vörös Csillag (a későbbi pornómozi) és az egykori Uránia „jogutódjának” tekinthető Favorit felújítása. Hát hajrá.

Jómagam először a 80-as évek vége felé, kölyökként voltam ebben a moziban, el is bűvölt, hogy két terem van benne. A film címére már nem emlékszem, de valami ijesztő, Ray Harryhausen-féle animált óriás skorpió volt benne, ami akkora hatással volt rám, hogy napokig skorpiókkal álmodtam. Következő alkalommal már az évezred legvégén vetődtem az épület környékére, az egyetemi felvételi táján. Akkor már be volt zárva és az idő vasfogai javában zabálták a szocreál építményt. Aztán amikor most azt olvastam, hogy az újonnan átadott filmszínházban olasz filmhetet tartanak ingyenes belépővel, ráadásul megpillantottam, hogy Fellini Édes élete is terítéken lesz, éreztem, hogy még az sem tarthat vissza, hogy a hirdetés szerint a filmeket felirat nélkül vetítik, eredeti nyelven. Bevallom: ezt előbb viccnek tartottam, aztán azzal magyaráztam, hogy biztosan valami eredeti kópiát sikerült előhalászniuk, utóbbinak még örültem is. Nos, egyik sem – de erre visszatérek később.

Az első benyomás ugyanis határozottan pozitív volt. A mozi könnyen lokalizálható, a teljes környék rendbe van téve, alig lehet felismerni a lepattant posztkom-környéket. A jegyet egy mosolygós(!) rendőr osztogatja a nyugdíjasklub előtt, pont mint a régi szép időkben: beikszeli az elfoglalt helyeket egy nagy papírlepedőn, amire a mozi széksora van nyomtatva. Bemegyünk. Szombat délután egy pár nyugdíjas, meg néhány fiatal várja a Fellinit. A belső is nagyon rendben van, habár a rózsaszíntől a liláig terjedő színskála már kicsit unalmas lett a Győzelem moziban. Kényelmes, tágas székek, sok hely a sorok között: 180 székkel ellátott, teljesen korrekt filmszínház-terem. Sokkal kényelmesebb, mint a betyárdizájnos F. P. mozi. Amikor viszont a vászonra pillantok, elsápadok: ez bizony se nem kópia, se nem HD, de még csak DVD sem. Ez egy egész egyszerű mezei Divx, kétcédés változatban. Ami 2011 végén már testvérek között is enyhén szóval gáz. Még akkor is, ha ingyen van.

Megkezdődik a film. És nem vicceltek: tényleg nincs felirat. Pedig ennyi erővel igazán torrentezhettek volna hozzá azt is... így aztán, mivel már nincs kedvem küszködni a 60-as évek hangtechnikájával felvett, sebesen pergő olasz beszéddel, és ha már úgyis Divx, úgy gondolom, inkább hazamegyünk és megnézünk laptopon egy Dogma-filmet: az Olasz nyelv kezdőknek címűt. Kifelé menet egy bácsi (valószínűleg ő menedzseli a mozit) kikerekedett szemekkel ránk néz: mi a baj? Hát, nem megy az olasz éppen Mastroianni-szinten, mondom. De hát hogyhogy, hiszen latin nép vagyunk – harsogja joviálisan. A keserves édesanyád latin nép, mondanám, de csak gondolom. Inkább megyek kifelé. De nem tágít: – olasz filmnapok vannak, na! Erre már nem bírok nem válaszolni: – olasz filmek napja, nem az olasz közönség napja! Utólag már én sem érzem túl erősnek a replikát, úgyhogy erős átverésízzel a számban tényleg távozom.

Az ötlet és a törekvés mindenképp dicséretes, sőt, szívmelengető. Sok mozit a városnak! Minden városnak! Csak akkor már filmet is bele. Mert azt a párszáz pixelt nem tudom nyugodt lélekkel filmnek nevezni. És így kár a gőzért.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

dp · 6 hónapja

rem:"augusztus 23" mozi...a monostoron pedig "dacia" szitén két teremmel

Kapcsolódó film

Az édes élet (La Dolce Vita)

Az édes élet (La Dolce Vita) – olasz–francia vígjáték, filmdráma, 1960. Rendező: Federico Fellini. Szereplők: Marcello Mastroianni, Anita Ekberg, Anouk Aimée, Yvonne Furneaux, Magali Noël, Alain Cuny, Annibale Ninnchi, Walter Santesso, Valeria Ciangottini.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    9/10 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Mozi-mizéria - Az erdélyi mozi(bajárás) áldatlan helyzetéről

Mozi-mizéria – Az erdélyi mozi(bajárás) áldatlan helyzetéről

Kolozsváron a tradicionális mozik hanyatlásának lehetünk szemtanúi élő adásban, Székelyföldnek már évek óta nincs egyetlen mozija sem, de a többi erdélyi városban is szomorú napjait éli a mozibajárás kultúrája. Tényleg ennyire működésképtelenné vált volna a „sötétben sok ember filmet néz” ötlete, ami a világ többi részén ma is milliókat tud leültetni a vászon elé? Miért?

Kapcsolódó hírek

Tízen a Filmért

Tízen a Filmért

Új projektet indít idén a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF): a Tízen a Filmért (10 pentru Film) programban tíz tehetséges színművészt – és két „ígéretes fiatalt” – mutatnak be a szakmának és a közönségnek Kolozsváron, június 7. és 9. között, a Román Film Napjai keretében.

8 napja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

3 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea