Időutazásra számítottam, és be is vált: csak éppen nem 1980-ba repültünk vissza, a kommunista munkásmozi hangulatához, hanem 2000 környékére, a rossz minőségű, szamizdat filmklubok virágkorába.
Kolozsvár polgármesteri hivatala kb. két hónappal ezelőtt nyitotta meg hosszú hiátus után az egyik lakónegyedi – a mărăști-i, ejtsd: mörösti – mozit. A kolozsvári trend üdítő kivételnek hat: miközben az ország többi részén (pl. Székelyföldön) már rég kihaltak vagy haldokolnak a mozik, a kincses városban megfordították a nemrég még teljesen bizonyosnak tűnő enyészetet: heves restaurálásba kezdtek. Így adták át tavaly ősszel a nagyközönségnek a felújított Republicát (azaz Florin Piersic, de bocsássatok meg: még a mai napig sem tudom lenyelni, hogy egy középszerű, ráadásul még élő színészről nevezék el Erdély legnagyobb filmszínházát), s most pedig a valaha két termet is számláló Mărăști térit. Ha jól számolom, még hátravan a monostori (állítólag folyamatban van), a Vörös Csillag (a későbbi pornómozi) és az egykori Uránia „jogutódjának” tekinthető Favorit felújítása. Hát hajrá.
Jómagam először a 80-as évek vége felé, kölyökként voltam ebben a moziban, el is bűvölt, hogy két terem van benne. A film címére már nem emlékszem, de valami ijesztő, Ray Harryhausen-féle animált óriás skorpió volt benne, ami akkora hatással volt rám, hogy napokig skorpiókkal álmodtam. Következő alkalommal már az évezred legvégén vetődtem az épület környékére, az egyetemi felvételi táján. Akkor már be volt zárva és az idő vasfogai javában zabálták a szocreál építményt. Aztán amikor most azt olvastam, hogy az újonnan átadott filmszínházban olasz filmhetet tartanak ingyenes belépővel, ráadásul megpillantottam, hogy Fellini Édes élete is terítéken lesz, éreztem, hogy még az sem tarthat vissza, hogy a hirdetés szerint a filmeket felirat nélkül vetítik, eredeti nyelven. Bevallom: ezt előbb viccnek tartottam, aztán azzal magyaráztam, hogy biztosan valami eredeti kópiát sikerült előhalászniuk, utóbbinak még örültem is. Nos, egyik sem – de erre visszatérek később.
Az első benyomás ugyanis határozottan pozitív volt. A mozi könnyen lokalizálható, a teljes környék rendbe van téve, alig lehet felismerni a lepattant posztkom-környéket. A jegyet egy mosolygós(!) rendőr osztogatja a nyugdíjasklub előtt, pont mint a régi szép időkben: beikszeli az elfoglalt helyeket egy nagy papírlepedőn, amire a mozi széksora van nyomtatva. Bemegyünk. Szombat délután egy pár nyugdíjas, meg néhány fiatal várja a Fellinit. A belső is nagyon rendben van, habár a rózsaszíntől a liláig terjedő színskála már kicsit unalmas lett a Győzelem moziban. Kényelmes, tágas székek, sok hely a sorok között: 180 székkel ellátott, teljesen korrekt filmszínház-terem. Sokkal kényelmesebb, mint a betyárdizájnos F. P. mozi. Amikor viszont a vászonra pillantok, elsápadok: ez bizony se nem kópia, se nem HD, de még csak DVD sem. Ez egy egész egyszerű mezei Divx, kétcédés változatban. Ami 2011 végén már testvérek között is enyhén szóval gáz. Még akkor is, ha ingyen van.
Megkezdődik a film. És nem vicceltek: tényleg nincs felirat. Pedig ennyi erővel igazán torrentezhettek volna hozzá azt is... így aztán, mivel már nincs kedvem küszködni a 60-as évek hangtechnikájával felvett, sebesen pergő olasz beszéddel, és ha már úgyis Divx, úgy gondolom, inkább hazamegyünk és megnézünk laptopon egy Dogma-filmet: az Olasz nyelv kezdőknek címűt. Kifelé menet egy bácsi (valószínűleg ő menedzseli a mozit) kikerekedett szemekkel ránk néz: mi a baj? Hát, nem megy az olasz éppen Mastroianni-szinten, mondom. De hát hogyhogy, hiszen latin nép vagyunk – harsogja joviálisan. A keserves édesanyád latin nép, mondanám, de csak gondolom. Inkább megyek kifelé. De nem tágít: – olasz filmnapok vannak, na! Erre már nem bírok nem válaszolni: – olasz filmek napja, nem az olasz közönség napja! Utólag már én sem érzem túl erősnek a replikát, úgyhogy erős átverésízzel a számban tényleg távozom.
Az ötlet és a törekvés mindenképp dicséretes, sőt, szívmelengető. Sok mozit a városnak! Minden városnak! Csak akkor már filmet is bele. Mert azt a párszáz pixelt nem tudom nyugodt lélekkel filmnek nevezni. És így kár a gőzért.
