Kiváló keserédes mozi, amely egy férfi jellemét és életét a nőügyein keresztül tárja a néző elé. Bár évekig tartott a film előkészítése, megérte várni, mert érett, kimondatlan életbölcsességekkel megtűzdelt darabról van szó, melynek ráadásul több magyar vonatkozása is van.
A főhős Barney Panofsky (Paul Giamatti), akit megkeseredett, a pohár fenekére menekülő és szivarfüst felhőben bujkáló producerként ismerünk meg, de hamar betekintést nyerünk a férfi múltjába, három házasságán keresztül pedig egy összetett, esendő és nagyon is szerethető figura képe rajzolódik ki, miközben egy hangsúlyos bűnügyi vonal teszi még komplexebbé a történetet. A három feleség pontosan akkora hangsúlyt kap a filmben, amennyit Barney-val töltöttek az életben, így a tragikus sorsú, szabados szellemiségű Clarát (Rachelle Lefevre) épp hogy megismerjük az olasz „színben”, utódja, a kettes számú asszonykát alakító Minnie Driver viszont már nagyobb szerepet kap. A szigorú zsidó családból származó lánnyal inkább az érdek, mint a szerelem hozza össze hősünket, ám a sors játékának köszönhetően épp saját esküvőjén ismeri meg a nagy őt, Miriamot (Rosamund Pike).
A remek végeredményhez nyilvánvalóan a rendező, Richard J. Lewis tette hozzá a legkevesebbet, a korábban sorozatrendezésben utazó direktor inkább csak levezényelte a forgatást. A Barney és a nők ugyanis sokkal inkább a magyar származású producer, Robert Lantos szerelemgyermeke, aki hosszú évekig dolgozott a projekten, miután barátja, a film alapjául szolgáló regényt jegyző Mordecai Richler meghalt 2001-ben. Az 1997-ben megjelent bestseller volt a kanadai szerző utolsó munkája, ez a film pedig a 21. olyan darab, ami az ő írását viszi vászonra. A forgatókönyvön még együtt kezdtek dolgozni, de a munkát Lantosnak kellett befejezni Michael Konyvessel egyetemben, és elmondásuk szerint az volt az igazi kihívás, hogy Richler fejével kellett gondolkodni, hogy a végeredmény olyan legyen, ami neki is kedvére való lenne.
A nők mellett fontos szerepet kap a cselekményben a produceri szakma is, ezért még inkább érthető, miért volt olyan fontos Lantosnak a projekt, emellett a zsidó kultúra és humor is folyamatosan tetten érhető, mivel a szerző a kanadai zsidó művészelit egyik legismertebb figurája volt. Leonard Cohen számok is ezért csendülnek fel a jelenetek alatt, hiszen a kultikus költő-dalnok szintén kanadai származású. A film azonban leginkább Paul Giamatti remek alakítása miatt vésődik be emlékezetünkbe, aki olyan, mint Buga Jóska az Indul a bakterházban: nem szép ember, de gavallér. A színésznek nagyon jól állnak a tragikomikus karakterek, egyszerre hétköznapi és különleges, és ahogy a Kerülőutakban, úgy most is egy életigenlő figurát kelt életre.
Sajnos a humor egy idő után kiapad a filmből, marad a csók és könny, és ahogy a harmadik házasság veszélybe kerül, a történet picit átmegy Annie Hallból szappanoperába, ami a Barney és a nők Achilles-inává válik, más negatívumot azonban nehezen találunk. A főhős apját alakító Dustin Hoffman is remek. A színész eleinte Barneyt szerette volna eljátszani, de közölték vele, hogy kábé 20 évvel korábban lett volna utoljára esélye erre – így viszont az összes jó poént ő süthette el. További érdekesség, hogy Dustin fia, Jake Hoffman is feltűnik, itt a férfi unokáját alakítja, továbbá négy kanadai rendező is cameózik: Lantos cimboráját, David Cronenberget nem nehéz kiszúrni, mellette pedig Atom Egoyan, Ted Kotcheff és Denys Arcand is felvillan pár másodpercre.
A mozgóképben a helyszínek is fontos szerepet kapnak, a cselekmény nagyrészt Montrealban játszódik, de Rómában indul, ellentétben a regénnyel, ami Párizsban mutatja be az első házasságot. A stáb azért döntött inkább Olaszország mellett, mert ott hatalmas siker volt a könyv, ráadásul Párizst már lerágott csontnak tartották (amit mi is aláírunk). Emellett akad magyar utalás is a filmben, bár nem vet túl jó fényt ránk, ugyanis egy magyar nácit említ Hoffman karaktere, akit balhézás közben állított le. Persze ennek nincs jelentősége, aktuálpolitikai utalást sem kell keresni, mivel maga Richler írta bele a regénybe ezt a sort, a film humanizmusa és szeretetteljes hangvétele pedig mind ezt, mind az említett apró hiányosságokat azonnal elfeledteti velünk.
