Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Hlavaty Tamás

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Egy producer vallomásai
Richard J. Lewis: Barney’s Version / Barney és a nők

Kiváló keserédes mozi, amely egy férfi jellemét és életét a nőügyein keresztül tárja a néző elé. Bár évekig tartott a film előkészítése, megérte várni, mert érett, kimondatlan életbölcsességekkel megtűzdelt darabról van szó, melynek ráadásul több magyar vonatkozása is van.

A főhős Barney Panofsky (Paul Giamatti), akit megkeseredett, a pohár fenekére menekülő és szivarfüst felhőben bujkáló producerként ismerünk meg, de hamar betekintést nyerünk a férfi múltjába, három házasságán keresztül pedig egy összetett, esendő és nagyon is szerethető figura képe rajzolódik ki, miközben egy hangsúlyos bűnügyi vonal teszi még komplexebbé a történetet. A három feleség pontosan akkora hangsúlyt kap a filmben, amennyit Barney-val töltöttek az életben, így a tragikus sorsú, szabados szellemiségű Clarát (Rachelle Lefevre) épp hogy megismerjük az olasz „színben”, utódja, a kettes számú asszonykát alakító Minnie Driver viszont már nagyobb szerepet kap. A szigorú zsidó családból származó lánnyal inkább az érdek, mint a szerelem hozza össze hősünket, ám a sors játékának köszönhetően épp saját esküvőjén ismeri meg a nagy őt, Miriamot (Rosamund Pike).

Kép a Barney's Version / Barney és a nők című filmből

A remek végeredményhez nyilvánvalóan a rendező, Richard J. Lewis tette hozzá a legkevesebbet, a korábban sorozatrendezésben utazó direktor inkább csak levezényelte a forgatást. A Barney és a nők ugyanis sokkal inkább a magyar származású producer, Robert Lantos szerelemgyermeke, aki hosszú évekig dolgozott a projekten, miután barátja, a film alapjául szolgáló regényt jegyző Mordecai Richler meghalt 2001-ben. Az 1997-ben megjelent bestseller volt a kanadai szerző utolsó munkája, ez a film pedig a 21. olyan darab, ami az ő írását viszi vászonra. A forgatókönyvön még együtt kezdtek dolgozni, de a munkát Lantosnak kellett befejezni Michael Konyvessel egyetemben, és elmondásuk szerint az volt az igazi kihívás, hogy Richler fejével kellett gondolkodni, hogy a végeredmény olyan legyen, ami neki is kedvére való lenne.

Kép a Barney's Version / Barney és a nők című filmből

A nők mellett fontos szerepet kap a cselekményben a produceri szakma is, ezért még inkább érthető, miért volt olyan fontos Lantosnak a projekt, emellett a zsidó kultúra és humor is folyamatosan tetten érhető, mivel a szerző a kanadai zsidó művészelit egyik legismertebb figurája volt. Leonard Cohen számok is ezért csendülnek fel a jelenetek alatt, hiszen a kultikus költő-dalnok szintén kanadai származású. A film azonban leginkább Paul Giamatti remek alakítása miatt vésődik be emlékezetünkbe, aki olyan, mint Buga Jóska az Indul a bakterházban: nem szép ember, de gavallér. A színésznek nagyon jól állnak a tragikomikus karakterek, egyszerre hétköznapi és különleges, és ahogy a Kerülőutakban, úgy most is egy életigenlő figurát kelt életre.

Kép a Barney's Version / Barney és a nők című filmből

Sajnos a humor egy idő után kiapad a filmből, marad a csók és könny, és ahogy a harmadik házasság veszélybe kerül, a történet picit átmegy Annie Hallból szappanoperába, ami a Barney és a nők Achilles-inává válik, más negatívumot azonban nehezen találunk. A főhős apját alakító Dustin Hoffman is remek. A színész eleinte Barneyt szerette volna eljátszani, de közölték vele, hogy kábé 20 évvel korábban lett volna utoljára esélye erre – így viszont az összes jó poént ő süthette el. További érdekesség, hogy Dustin fia, Jake Hoffman is feltűnik, itt a férfi unokáját alakítja, továbbá négy kanadai rendező is cameózik: Lantos cimboráját, David Cronenberget nem nehéz kiszúrni, mellette pedig Atom Egoyan, Ted Kotcheff és Denys Arcand is felvillan pár másodpercre.

Kép a Barney's Version / Barney és a nők című filmből

A mozgóképben a helyszínek is fontos szerepet kapnak, a cselekmény nagyrészt Montrealban játszódik, de Rómában indul, ellentétben a regénnyel, ami Párizsban mutatja be az első házasságot. A stáb azért döntött inkább Olaszország mellett, mert ott hatalmas siker volt a könyv, ráadásul Párizst már lerágott csontnak tartották (amit mi is aláírunk). Emellett akad magyar utalás is a filmben, bár nem vet túl jó fényt ránk, ugyanis egy magyar nácit említ Hoffman karaktere, akit balhézás közben állított le. Persze ennek nincs jelentősége, aktuálpolitikai utalást sem kell keresni, mivel maga Richler írta bele a regénybe ezt a sort, a film humanizmusa és szeretetteljes hangvétele pedig mind ezt, mind az említett apró hiányosságokat azonnal elfeledteti velünk.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Barney és a nők (Barney's Version)

Barney és a nők (Barney's Version) – kanadai–olasz filmdráma, 2010. Rendező: Richard J. Lewis. Szereplők: Paul Giamatti, Rosamund Pike, Jake Hoffman, Macha Grenon, Paul Gross, Atom Egoyan, Mark Camacho, David Cronenberg, Rachelle Lefevre, Minnie Driver, Dustin Hoffman.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

A négyszögletű kerek erdő - Lars von Trier: Antichrist / Antikrisztus

A négyszögletű kerek erdő – Lars von Trier: Antichrist / Antikrisztus

Arról nincs tudomásunk, hogy érzi magát jelenleg Lars von Trier, de az Antikrisztus című botrányfilmje nagyon sokat elmond arról, hogy érezte magát az elmúlt pár évben. Depresszió, frusztráltság, kreativitás-hiány, sőt, félelem attól, hogy képtelen lesz valaha is alkotni. Az Antikrisztus valahogy mégis elkészült és a filmtörténelem ismét gazdagabb lett egy olyan szerzői alkotással, amiről máris sokat beszéltünk – és még sokat fogunk beszélni.

Kapcsolódó hírek

Elbocsátották a fehér szereposztáshoz ragaszkodó brit krimiproducert

Elbocsátották a fehér szereposztáshoz ragaszkodó brit krimiproducert

Felfüggesztették egy idilli angol faluban játszódó brit krimisorozat producerét, mert kijelentette: „nem működne a program, ha etnikai kisebbségek is szerepelnének a forgatókönyvben". (MTI)

1 éve

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

3 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea