Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Csiger Ádám

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Egy halálraítélt megszökött
Jerzy Skolimowski: Essential Killing / Ölésre ítélve

Jerzy Skolimowski a Velencei Filmfesztiválon a zsűri nagydíját elnyerő Ölésre ítélve című opusa túlélőthriller: mintha Werner Herzog a Szökevényt remake-elte volna a Mocskos zsaru helyett. Skolimowski és a legjobb színésznek járó díjjal kitüntetett Vincent Gallo alakította főhőse nem maradnak szégyenben, de munkájuk elbukik a filmek túlélésért folytatott harcában.

A 73 éves Jerzy Skolimowski túlzás nélkül nevezhető az egyik leginkább alulértékelt lengyel filmrendezőnek (csak Andrzej Zulawski után), noha filmjeit viszonylag mindig jól fogadta a kritika. Legutóbb a Négy éjszaka Annával című művével jelentkezett 17 év hiátus után, a Cronenberg-féle Gyilkos ígéretekben pedig színészként láthattuk. Az ír–lengyel–magyar–norvég koprodukcióban készült Ölésre ítélve alkalmával Jeremy Thomas producerrel dolgozott együtt, akivel már 1978-ban volt egy közös projektje, az akkor még kisebb presztízsű Cannes-i Fesztiválon nagydíjat nyert, de méltatlanul elfeledett The Shout (Gyilkos kiáltás). Ez volt Skolimowski leginkább szabványos filmje (műfajilag horror), az Ölésre ítélve alkalmával ismét zsánerekkel kísérletezett, a háborús filmmel és a thrillerrel.

Kép az Ölésre ítélve című filmből

A sztori pofonegyszerű: hősünk egy bizonyos Mohammed, aki Afganisztánban amerikai katonákkal kerül véres összetűzésbe, foglyul ejtik és egy európai bázisra szállítják. A bonyodalom egy banális véletlen: a hősünket szállító kocsi balesetet szenved egy havas hegyi úton, Mohammed kiszabadul, és ettől kezdve „mészárolnia kell, hogy életben maradjon". A történetet mindenekelőtt realizmus jellemzi: a Lengyelországban élő Skolimowski elmondása szerint az ötletet az adta, hogy egy este autójával hazafelé tartva kishíján lecsúszott az útról, mindez egy köpésre történt a CIA katonai bázisától, melyen keresztül közel-keleti hadifoglyokat transzportálnak – egy efféle baleset tehát egy fogolyszállító autóval is megeshet.

Az Ölésre ítélve nem csak realista, de minimalista is: Skolimowski kizárólag hőse szálára koncentrál (ez kézjegye), csak a menekülő ember érdekli, bevallása szerint még a szóban forgó háborúról sem akarta elmondani a véleményét, mivel gyűlöli a politikát. Jól teszi, hogy nem mondja meg a magáét, mivel filmjében benne volt a potenciál, hogy olyan legyen, mint Ken Loach nézőjét napközisnek néző Halál sugárútja. Nem megy át Oliver Stone-ba sem, polihisztori mesterkurzus helyett tudatosan választ békaperspektívát. „Ilyen érzés lehet állatnak lenni” – írja James M. Cain A postás mindig kétszer csenget legvadabb jelenetében, filmünk esetében ugyanez Skolimowski arc poeticája is. A sámánizmust tematizáló The Shout után újra ember és természet viszonyát vizsgálja, ahogy Herzog teszi az Aguirre, Isten haragjában vagy az Ölésre ítélve ikerfilmjének is nevezhető Hajnali mentőakcióban. A természet (ekképp maga az élet is) gyönyörű, de gonosz, az Ölésre ítélve ennyiben Lars von Trier friss remekműveinek (Antikrisztus, Melankólia) távoli rokona.

Kép az Ölésre ítélve című filmből

Skolimowski filmje naturalista, mint egy olasz kannibálfilm. Ahogy Christian Bale a Hajnali mentőakció alkalmával, Gallo is eljátszik egy „csoda, hogy túlélte” szerepet, nem kíméli a testét, önként vállalja be azokat a szörnyűségeket, amelyeket hőse az életben maradásért tesz meg. A protagonistával nehéz nem azonosulni: nem beszél, reaktív, sosincs választása, senkivel nem kerül szoros kapcsolatba. Karakterét balladai homály fedi, Skolimowski igyekezett minél több kérdést nyitva hagyni: hőséről alig tudunk meg valamit, még etnikuma is kérdéses (nem a sztárkultusszal magyarázható, hogy Gallo játssza) a helyszínek sincsenek egyértelműen  meghatározva. Az Ölésre ítélve monoton, de hipnotikus szenvedéstörténet, a tálib Passió.  A hős agonizál, de a művészet megszépíti ezt, a néző megkapja az adrenalint, de a fájdalmat nem, az Ölésre ítélve az ösztönökhöz szól, a bennünk lévő állatot hívja tetemre.

Kép az Ölésre ítélve című filmből

Az utolsó felvonásig hibátlan az Ölésre ítélve, viszont a katarzis hiánya legvégül elbuktatja. Skolimowski hőse alaphelyzetben üres karakterlap, akivel bárki azonosulhat, viszont ködös emlékfoszlányai és víziói elidegenítik tőlünk  – ráadásul ahogy a végkifejlet bizonyítja, öncélúan. A zárás hű a bonyodalom banalitásához, de Skolimowski a kezdetektől ezt a végkifejletet vezeti fel, tehát nem szándékos antikatarzisról, hanem pusztán művészi kudarcról van szó. Az Ölésre ítélve kevéssel gazdagít minket, egyszeri megnézésre tökéletesen alkalmas, de újranézni már-már önsanyargatás; olyan egy Herzog-filmhez képest, mint Aguirre mellett Mohammed: a világ helyett csak túlélni akar, nem vadász, hanem vad, így könnyűnek találtatik a mozi-evolúcióban.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Ölésre ítélve (Essential Killing)

Ölésre ítélve (Essential Killing) – lengyel–magyar–norvég–ír thriller, háborús, 2010. Rendező: Jerzy Skolimowski. Szereplők: Vincent Gallo, Emmanuelle Seigner, Zach Cohen, Iftach Ophir, David L. Price.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • A látogatók szerint
    7/10 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

A Hollywood–Szibéria útvonal - Peter Weir: The Way Back / A visszaút

A Hollywood–Szibéria útvonal – Peter Weir: The Way Back / A visszaút

Peter Weir hét év után tért vissza az amerikai filmgyártás fősodrába – stílusosan egy visszatérésről szóló filmmel. A visszaút – amely az idei TIFF egyik legjobban várt „szupernóvája” volt – azon filmek közé tartozik, amelyek nem filmnyelvi kifejezőeszközeik innovatív használatával írnak filmtörténelmet, hanem témaválasztásuk bátorságával és jelentőségével.

Kapcsolódó hírek

Farkasemberes thrillert forgattak Romániában

Farkasemberes thrillert forgattak Romániában

Az Untitled Werewolf Thriller munkacímmel futó projekt forgatása szeptember 26-án kezdődött és tegnap zárult le. Joe Johnston The Wolfman című 2010-es filmjének remake-jét teljes egészében Romániában forgatták. (FNE)

7 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

3 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea