Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Búzás Anna

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Családi kötelékek
David Michôd: Animal Kingdom – A rettegés birodalma

Tarantino szerint ez a film 2010 harmadik legjobb filmje, de én meg merném kockáztatni, hogy az első – legalábbis ami a történetet illeti. David Michôd olyan forgatókönyvet vitt a vászonra, amelynek eredményeként a néző egy percig sem tud nyugton ülni. A film minden egyes perce maximális feszültséggel bír, és a végkimenetel állandóan átíródik. Ezt nevezem meglepetések filmjének!

„It’s a crazy fuckin’ world!” – hangzik a film utolsó mondata. Magát a filmet is jól  összefoglalják ezek a szavak, a történet főszereplői mind abnormálisoknak tekinthetőek egy bizonyos fokig, a csavarok a cselekmény szövevényében pedig szintén ezt az utolsó mondatot igazolják. A történet egy bűnözőcsalád darabokra hullását mutatja be. A főszereplő Joshua anyja halála után csöppen a rossz nagybácsik közé, a nagymama maga mellé veszi a fiút. A családon belül furcsa embereket és még furcsább viszonyokat figyelhetünk meg. A négy nagybácsi (Andrew, Baz, Craig, Darren) különös kapcsolatban van a nagymamával: mintha kisgyerekek lennének, úgy viselkednek. A nagymama állandóan becézgeti őket, puszit kér tőlük, szinte gügyög nekik. A puszi pedig mindig szájra megy, ami enyhén erotikus töltetet is kap időnként (például Craiggel). Josh beavatása is egy intim gesztussal történik: a nagymama megöleli a fiút, aki enyhén vonakodik. Önmagában ez természetesnek is tekinthető, de kiderül, hogy a találkozásuk előtt Josh és az anyja egyáltalán nem tartotta a kapcsolatot mostanáig a nagymamával.

Kép az Animal Kingdom - A rettegés birodalma című filmből

Michôd hét évig dolgozott a forgatókönyvön, ami meg is látszik, ugyanis a legapróbb részletekig ki van találva a film, és ettől olyan feszes az egész. Vegyük először a szereplőket. Josh (James Frecheville) a legtöbb helyzetben érzelemmentesen viselkedik, mondhatni már-már passzív, ezzel a ellenétben a nagymama (Jacki Weaver) nyájas és mondhatni a legaktívabb szereplő, ő tartja össze a családot, mint egy anyaoroszlán. A bünőzőcsalád a matriarchális társadalmi rendszer mintájára szerveződik: a nagymama a főnök, a legfőbb döntéseket is ő hozza. Ugyanakkor ott van Andrew, a legidősebb fiú, látszólag ő a mozgatórugója a történéseknek, őt védi az egész család. De Andrew nem érdemli meg azt a tiszteletet és védelmet, amivel a család körülveszi, hiszen ő a leggyengébb láncszem: nem tud tisztán gondolkozni és valamiféle idegrendszeri betegsége is van. A cím is ezekből a viszonyokból vezethető le, merthogy az állatvilág törvényei uralkodnak a családon belül – és azon kívül is.

Kép az Animal Kingdom - A rettegés birodalma című filmből

A hollywoodi mainstreamhez képest ez a film friss levegő, itt nem működnek a megszokott klisék, de még az akciófilmek húzd meg-ereszd meg játéka is felülíródik. Adott pillanatokban szinte egyáltalán nem tudni, hogy ki kivel tart, és ki marad még életben. És annak a lehetősége is felmerül a nézőben, hogy éppen a főszereplő fog elpusztulni, ugyanis a rendező ennek is teret biztosít az ördögi nagymama közreműködésével, aki csak a saját „kölykeit” védi, az unoka másodrangú. Jacki Weavert Oscarra is jelölték a legjobb női mellékszereplő kategóriában a nagymamaszerepért.

James Frecheville is nagyot alakít a filmben, pont az a jó benne, ami miatt sokan kritizálják a filmet: hogy próbál unott, kifejezéstelen, merev arcot vágni minden helyzetben, hogy nem implikálódik, nem nyílik meg, nem árul el magáról szinte semmit – s ettől válik izgalmassá, mint szereplő. Már a film kezdőjelenetében kíváncsivá tesz: ül a halott anyja mellett a kanapén, és közben tévézik, amíg kijönnek a mentősök. A történet meg bizonyos értelemben az ő identitáskeresésének a története: ott áll tizenhét évesen, egymagában, a legmélyebb vízbe dobava. Az erős (nagy)anyafigurával szemben megjelenik egy kvázi apafigura. Ez pedig Leckie nyomozó lesz (Guy Pearce), aki Josh-t próbálja terelgetni. Érdekes, hogy Pearce-et már láthattuk a Josh-éhoz hasonló szerepben: a Mementóban ő volt az üldözött. Leckie nem tudja megtéríteni a fiút, de megvédi, és fokozatosan rábírja az önálló döntésre. Aztán hogy ez a döntés tetszene-e a nyomozónak vagy sem, az a film végén sem derül ki.

Kép az Animal Kingdom - A rettegés birodalma című filmből

A 2010-es Sundance Filmfesztiválon a külföldi játékfilmek kategóriában az Animal Kingdom elvitte a fődíjat. A miskolci Cinefesten a magyarországi premiert teltház fogadta. Michôd-nak ez az első nagyjátékfilmje, ekkora siker után igazi kihívás lesz a második – de annál izgatottabban várjuk.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Animal Kingdom – A rettegés birodalma (Animal Kingdom)

Animal Kingdom – A rettegés birodalma (Animal Kingdom) – ausztrál bűnügyi, filmdráma, thriller, 2010. Rendező: David Michôd. Szereplők: James Frecheville, Guy Pearce, Joel Edgerton, Bryce Lindemann, Jacki Weaver, Ben Mendelsohn, Dan Wyllie, David Michôd.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    10/10 · 4 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Az erőszak városa - Maïwenn Le Besco: Polisse

Az erőszak városa – Maïwenn Le Besco: Polisse

A franciák válasza a Precious – A boldogság árára és a Winter’s Bone – A hallgatás törvényére: kisrealista tereptanulmány a családon belüli bűnelkövetésről, a párizsi társadalom mélyrétegeiről, a rendőrség gyermekvédelmi munkacsoportjának magánéletéről és mindennapos harcairól. Az igazmondás délibábját hajszoló Maïwenn filmje – habár húsbavágóan valósághű – sajnos túl sokat markol, és keveset fog.

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

3 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea