Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Hlavaty Tamás

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

A sárkány közbelép
David Fincher: The Girl With The Dragon Tattoo / A tetovált lány

Két évvel a svéd adaptáció után itt van Stieg Larsson sikerkönyvének hollywoodi változata, az elkövető pedig a sötétség hercege, David Fincher, aki szépen levezényelte a show-t, kicsit saját stílusához igazította az alapanyagot, de igazán nem győzött meg minket arról, hogy erre mindenképp szükségünk volt.

Valahogy így mondja a náciságát még ha nem is büszkén, de vállaló öreg fószer a filmben: „Rejtsem el a múltat? Én vagyok az egyetlen egyenes ember itt.” „Mármint a családban?” – kérdezi Blomkvist. „Nem, Svédországban.” Ez a kis szóváltás szépen modellezi mindazt, ami miatt ennyire sikeres lett a skandináv krimi az utóbbi években. A globális felmelegedéssel párhuzamban ugyanis a múltat befagyasztó hó alól szépen kiolvadt néhány súlyos titok, és felszínre kerültek az északiak hideg távolságtartása mögött rejtőző indulatok, frusztrációk. Stieg Larsson Millennium-trilógiájában legalább is egy családon belül mutatja be a nyugtalanító állapotokat, és bár nem feltétlenül kell máris nagy következtetéseket levonni, sajnos nemrég épp a valóság szolgált indokkal (az indok neve Anders Behring Breivik) arra, hogy valami tényleg bűzlik Dániában, azaz inkább tágabb értelmben Skandináviában. És ha Európában akció van, akkor Hollywood is ránk veti vigyázó tekintetét, és hazavisz néhány „szuvenírt” az öreg kontinens merészebb és szikárabb alkotásaiból.

Kép a Tetovált lány című Fincher-filmből

Tomas Alfredson Engedj be! című kiváló filmjének sápadtabb álomgyári remake-jére mindössze két évet kellett várni, és ismét itt egy korrekt svéd darab, aminek két esztendővel később az amerikai kiadását fogadhatjuk. Az utóbbi esetben azonban nem az az első gondolatunk, hogy a profitra éhes producerek áskálódása lehet a háttérben, mivel a bestsellerben minden megvan, ami miatt azonnal beindult David Fincher borongós fantáziája. A történet ugyanis rideg, világképe nagyon sötét, a rendező életművében leginkább a Zodiákusra hasonlít, ami ugyan nem a legjobb Finch-mozi, de emberünk sosem rendezett igazán rossz filmet.

Kép a Tetovált lány című Fincher-filmből

A friss adaptációt persze túlzás lenne kiemelkedőnek nevezni, mert a legtöbb érdemét az izgalmas regénynek köszönheti, plusz Niels Arden Oplev 2009-es rendezése láttán sem panaszkodtunk. Ha valamiben erősebb az amerikai interpretációja, az a karakteresség. A befejezés például sokkal kilátástalanabb (ahogy a könyvben is) mivel a világ romlottságára radikálisan reagáló hacker-lány első és egyetlen kinyílásának kudarcát láthatjuk, vagyis a célorientált hős bukását, ez pedig korábban is előjött a rendezőnél (Hetedik), ahogy a bosszú fetisizálása is. A férfi főhős is vereséget szenved, hiszen az erkölcsi prédikációt tartó szadista gyilkostól nem tanulja meg azt a leckét, hogy az udvariasság és társadalmi szokások betartásából adódó gyengeség a vesztét okozhatja, márpedig pontosan ezt csinálja akkor is, amikor inkább visszatér a kiszámítható kapcsolatába, ahelyett hogy a számkivetett különc mellett maradna. Az is örvendetes, hogy Finchernek minimális humort is sikerült a történetbe csempészni, a külső és belső táj összemosása remekül sikerült (még az eredetinél is fagyosabb az aktuális darab), a pince- és erőszakjelenet pedig van olyan nyomasztó, mint legutóbb. A legmarkánsabb különbség az írott alapanyaghoz képest, hogy a rejtély megoldása itt egy agyafúrtabb ötlet köré szerveződik, és az is okos csavar volt, hogy behozták a sztoriba Blomkvist vallásos lányát, aki az előző változatból kimaradt.

Kép a Tetovált lány című Fincher-filmből

Bár látszólag Mikael Blomkvist a történet központi karaktere, az igazi főhős – ahogy a cím is jelzi – Lisbeth Salander, akit kiválóan alakít Rooney Mara. A szerepre rengeteg neves színésznő jelentkezett (Carey Mulligan, Kristen Stewart, Natalie Portman, Scarlett Johansson, Jennifer Lawrence), végül annál a Maránál maradt a labda, aki már a Social Network – A közösségi háló nyitójelenetében is bizonyított. A lány nagyon vagány (a jövőben nyilván jobbnál jobb szerepeket kap), mégis képes megadni a karakter érzelmi mélységét, ellentétben Daniel Craiggel, aki eléggé egydimenziós. A kínzás viszont kiválóan áll neki – ezt a Casino Royale óta tudjuk.  

A zenéről ezúttal is Trent Reznor és Atticus Ross gondoskodott, akik a Social Networkben mutatkoztak be score-szerzőkként, industrialból hűvös ambientté szelídített kiváló trackjeik pedig annyira passzoltak a zeitgeistot pont a maga távolságtartásával megfogó mozgóképhez, hogy nem is csodálkoztunk az újabb együttműködésen. Ha már a zenénél tartunk, épp a Nine Ninch Nails-alapító Reznor ajánlotta, hogy a Fincher klipes múltját idéző remekbeszabott főcím alatt inkább egy dal szerepeljen, a választás pedig a Led Zeppelin Immigrant Songjának átiratára esett, ami betyárosan megadja a kezdőlökést.

Kép a Tetovált lány című Fincher-filmből

A tetovált lány abszolút korrekt film, a 150 perc nem tűnik sem rövidebbnek, sem hosszabbnak, mint amennyi, a történetet pedig inkább sajátjává tette az alkotó, ahelyett hogy hozzáadott volna. Mivel sokan már rég túlestek a regény kiolvasásán és a trilógia megtekintésén, ezért unalmasabbnak találják majd, de az Egyesült Államokban pár szem minden bizonnyal kikerekedik majd. A pletykák szerint folytatás is lesz. Hát ők tudják…

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó filmek

A tetovált lány (The Girl with the Dragon Tattoo)

A tetovált lány (The Girl with the Dragon Tattoo) – amerikai–svéd–brit–német bűnügyi, filmdráma, thriller, 2011. Rendező: David Fincher. Szereplők: Daniel Craig, Rooney Mara, Christopher Plummer, Stellan Skarsgård, Steven Berkoff, Robin Wright Penn, Yorick van Wageningen.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    7/10 · 4 értékelés
  • Szerinted?

A tetovált lány (The Girl with the Dragon Tattoo)

A tetovált lány (The Girl with the Dragon Tattoo) – dán–német–svéd krimi, thriller, 2009. Rendező: Niels Arden Oplev. Szereplők: Ewa Fröling, Lena Endre, Michael Nyqvist, Noomi Rapace, Peter Haber, Sven-Bertil Taube.

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    9/10 · 46 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Egyoldalú hibridötlet - Asger Leth: Man on a Ledge / Borotvaélen

Egyoldalú hibridötlet – Asger Leth: Man on a Ledge / Borotvaélen

Jó, újszerű thrillerre várni egyfajta orosz rulett: nagyon kevés az esély, hogy a fegyver csőre legyen töltve, de ha a lövedék eldurran, akkor végre boldogan távozhatunk a moziból. Asger Leth fegyvere nem volt csőre töltve, pedig a golyó ott rejtőzött benne.

Kapcsolódó hírek

Farkasemberes thrillert forgattak Romániában

Farkasemberes thrillert forgattak Romániában

Az Untitled Werewolf Thriller munkacímmel futó projekt forgatása szeptember 26-án kezdődött és tegnap zárult le. Joe Johnston The Wolfman című 2010-es filmjének remake-jét teljes egészében Romániában forgatták. (FNE)

7 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

3 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea