/ / /

· írta

A nyugdíjas ügynök balladája

Tomas Alfredson: Tinker Tailor Soldier Spy / Suszter, szabó, baka, kém

Kritika

Ezúttal a svéd Tomas Alfredson (Engedj be!) értő kezei szülték újjá a vászon számára John Le Carré 1974-es, világhírű kémregényét, és a rendező stílszerűen skandináv hidegvérrel pumpálta tele a maga átiratát: a Suszter, szabó, baka, kém egy realistára hangolt, szikár, klasszikus nyomozómunkára épülő ügynökdráma, melyben a főszerep nem a mordályoké és a túlfeszített akciószekvenciáké, hanem az emlékezésé és a szellemi műveleteké.

Tanulságos megfigyelni, hogy míg a tavalyi amerikai díjszezon főbb alkotásai zömmel kortárs közegben, a törékeny átlagemberek vigasztalan világában játszódtak, addig az idei felhozatal rendre a történelmi (Hadak útján, Éjfélkor Párizsban, A Vaslady) vagy nemzeti (A némafilmes, Pénzcsináló, J. Edgar, Egy hét Marylinnel) félmúlt kincsei közül merít. Bizonyos mértékig e klasszicizáló tendencia terméke a Suszter, szabó, baka, kém is, hiszen alapanyaga John Le Carré egyik, ma már veretesnek számító műve (először 1974-ben jelent meg, magyarul Árulás és Az áruló címekkel futott), mely bennfentes realizmussal elevenítette meg a hidegháború terheit nyögő brit titkosszolgálat kulisszái mögött húzódó pártharcokat, illetve az azok centrumában elhelyezkedő kémügyet. Tomas Alfredson kurrens feldolgozása mély tisztelettel nyúl a regénylapokon kibontakozó történethez: a celluloidon is lassú ütemű, szimpatikusan minimalista, főként a lelki történésekre fókuszáló história kel életre.

Suszter, szabó, baka, kém

Nincs könnyű helyzetben az alkotó, amikor úgy szeretne stílusfilmet készíteni, hogy közben mégiscsak egy mélyen populáris műfaji környezetbe kell ágyaznia művét. Márpedig a Suszter, szabó, baka, kém hamisítatlan stílusfilm, csakhogy ebből kifolyólag látványosan alulteljesítheti az iránytűjét a mindenkori álomgyári fősodor szerint betájoló átlagos mozilátogató elvárásait. Aki ugyanis a Mission: Impossible-széria vagy a James Bond-franchise túlcsavart szüzséjét, hajmeresztő akciószcénáit és technikai extremitását várja, az szükségszerűen csalódni fog: Alfredson mozijában a minimumra szorul a pergő kémfilmek valamennyi meghatározó jegye. A dramaturgia szinte teljes egészében mellőzi a kalandelvűséget; a cselekményt nem az egzotikus helyszíneken kavargó missziók teljesítése lendíti előre, hanem a nyomozói elmeműködés, a felderítést célzó szellemi műveletek, s a történések rekonstruálásában fontos szerep jut az emlékezésnek is, melynek különböző szintjeit a gyönyörű időfelbontásos technika nyitja meg. Az idősíkok összegyúrása bonyolult, sokszor nehezen megfejthető elbeszéléstechnikát eredményez; egyes jelenetekről – vizuális és verbális információk hiányában – néha nehéz eldönteni, hogy a jelenben vagy a jövőben játszódnak-e: Smiley (Gary Oldman) és Prideaux (Mark Strong) beszélgetésének szcénája eleinte flashback-nek tűnik, ám a budapesti mészárlás közvetlenül arra rávágott képei (melyekből kiderül, hogy Prideaux túlélte a merényletet) sebtében le is leplezik a csalékony illúziót.

Suszter, szabó, baka, kém (2)

Alfredson patikamérlegen adagolja a feszültséget, melyet leginkább a kimért párbeszédek teremtenek meg, s mely számos esetben nem is a történet jelenidejében leledzik, hanem a múlt képzeletbeli újraélése fakasztja ki (gondoljunk csak azokra a finom eszközökkel jelzett motívumokra, melyek Smiley feleségének házasságtörését hivatottak nyomatékosítani). A Suszter, szabó, baka, kém ennek okán egyfajta tudatfilmes jelleget is ölt, hiszen az izgalmakat a merengés és a mérlegelés gesztusai idézik elő, sosem a protagonista fizikai fenyegetettsége. Ha már a főhősnél tartunk, a nagyszerű Gary Oldmanre mintha csak rászabták volna a nyugállományból visszakönyörgött szürke eminenciás alakját: tömegbe simuló arca, halvérű alkata, visszafogott fellépése nyomán a néző előtt gyorsan kirajzolódik a munkamegszállott profi archetípusa, aki olyannyira eggyé vált azzal, amit képvisel, hogy diadala percében még személyes sérelmeit sem kéri számon a karrierjét derékba törő árulón. A mellékszerepeket is illusztris gárda játssza: John Hurt, Colin Firth, Tobey Jones és a végre hálásabb szerepben bizonyító Mark Strong kivétel nélkül kihasítanak egy-egy jutalompercet a játékidőből.

Suszter, szabó, baka, kém (3)

A Suszter, szabó, baka, kém atmoszféráját a mattsötétre fazonírozott, rozsdás-barnás tónusokból kikevert képi világ teszi igazán egyedülállóvá: a vásznon szinte átüt az irodahelyiségek és székházak gyomrából feltörő dohos pinceszag, és még a kormányzati épületek barokkosan túldíszített enteriőrjeit is belengi egyfajta csöndes mélabú – az viszont némiképp sajnálatos, hogy Almodóvar házi komponistája, Alberto Iglesias kevéssé karakteres, bátortalan zenét szerzett a hidegháború egykedvű csömörét akkurátusan megidéző képsorok alá. Tomas Alfredson azonban így is elegáns, régivágású, az originalitás dicsőségét is magáénak tudható stílusgyakorlattal léphetett az angolszász filmgyártás kötelékébe, s ékes bizonyságot adott a nagyvilágnak arról, hogy egy jól működő kémfilmhez nem feltétlenül kellenek akrobatikus szuperügynökök. Így is lehet, Mr. Bond.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy)

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy)

Francia–brit–német thriller, bűnügyi, 2011. Rendező: Tomas Alfredson. Szereplők: Gary Oldman, Colin Firth, Tom Hardy, Mark Strong, Toby Jones, David Dencik, Ciarán Hinds, Kathy Burke, Stephen Graham.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    7 · 7 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film