Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Ritter György

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Cirkusz-saga
Deák Krisztina: Aglaja

Bevallom őszintén (többedmagammal együtt), hogy nem sokat vártam Deák Krisztina új, cirkuszos biopicjétől. A Jadviga párnája unalmas love-storyja és A miskolci boniésklájd trash-betyár romantikája után valami suta kisrealista drámára számítottam. Kellemesen csalódtam.

A filmet és a cirkuszt valami megfoghatatlan kapcsolat tartja össze. Talán az attrakció, talán a varázslatok és a szemfényvesztés, talán a csillogás tartja össze ezt a megbonthatatlan kapcsolatot, amelynek témájához Eizensteintől Terry Gilliamig megannyi rendező hozzáadta már tehetségét. És persze ezekkel az alkotókkal együtt a különféle műfajok is próbálgatták magukat a cirkusz porondjain, a horrortól a szerzői filmig.

Kép az Aglaja című filmből

Deák Krisztina érzelmes, de ugyanakkor kíméletlen meséje is csatlakozik ehhez a nagy barátsághoz. Mellőzi a túlzottan jéghideg drámai világlátást – amely a vándorcirkuszok kettős világára jellemző –, de a túlzottan mágikus realizmust is. Aglaja egy kolozsvári vándorcirkusz család legfiatalabb tagja; testvére mellett a cserfes bohóc-apa, Tangarica (Bogdán Zsolt) és ünnepelt artista anya, Sabina (Ónodi Eszter), a diktátor kedvenc művésze adják a családot. A jobb élet reményében külföldre szöknek, ahol csak a férjet szerződtetik le. A kislány, Aglaja folyamatosan magába zárkózik, nincs kitörési lehetősége szülei árnyékából, akik egymással is vetélkednek. Az apa folyton más nők kegyeit keresi, míg Sabina meg nem vásárol egy szenzációs trükköt egy vietnámi artistától: az acélhajú nőt kontyánál fogva lógatják fel, miközben az mutatványokkal szórakoztatja a közönségét. A pár újra sikeres lesz, de Aglaját és testvérét a hatóságok intézetbe zárják. Miután a szülők elválnak, az apa az idősebbik gyermeket magával viszi, de Aglaja hét évig vár Sabina érkezésére. Majd az évek elteltével a kamaszlány ismét szembetalálkozik anyja dicsfényével, ezúttal a sors úgy hozza, hogy kiléphet belőle…

Kép az Aglaja című filmből

Deák Krisztinának szimpatikus, szinte eposzi nagyságú világot sikerült egybeolvasztania. Igaz nem hibátlanul, de az utóbbi években talán ez az egyetlen magyar film, amelynek minden megbicsaklása bocsánatos bűn. Egyszerűen azért, mert remek hangulatot képes varázsolni a vászonra. Ez a remek alapanyagnak köszönhető: Deák Aglaja Veteranyi, a tragikusan korán elhunyt svájci artista-írónő A gyermek a forró puliszkába esett (erre utal a nyitókép kondérjában bugyogó étel is) című valós, szabadversben elmondott önéletrajzi írását vette alapul. A forgatókönyv annak ellenére sem eklektikus, hogy váltogatja műfajait; egyszerre pikareszk, belekóstol a személyes drámába, a meseszerű mágiába és a nagy ívű életrajzi elemeket feldolgozó portréfilmekbe. A sort még lehetne folytatni, de a rendezőnőnek sikerült mindezt úgy egybeforrasztania, hogy az ne feküdje meg nézője gyomrát. Dramaturgiájában is csak egyszer bicsaklik meg a film, valamikor a közepe táján, amikor egy kissé nehézkessé és vontatottá válik stílusa, de hamar észbe kapnak az alkotók és az utazás folytatódik tovább. A mostoha körülmények ellenére (42 forgatási nap három év alatt, 1.6 millió eurós költségvetés) a rendezőnő képes volt kezében tartani a több országon átívelő produkciót, egy percig sem érezni azt a bizonytalanságot, amely az ilyen hányattatott sorsú filmeket szokta jellemezni.

Kép az Aglaja című filmből

A képi világért felelős Máthé Tibor ismét bebizonyítja, hogy szakmáját a legmagasabb szinteken műveli. A cirkuszi világ színes kavalkádját közös nevezőre tudja hozni a konstancai kikötő indusztriális környezetével: egyszerre tud megható és félelmetes lenni. A trükkök szempontjából viszont némileg esetlenek a levegőben bevágott közelik snittjei, amelyek kissé dohos szájízt kölcsönöznek a jeleneteknek. A képi világot kiegészítő zenei gitártéma szintén kissé elcsépeltté válik a film végére, de sebaj, a színészek bőven kárpótolnak mindenért: a dicsfényben úszkálni szerető dívát játszó Ónodi Eszter Sabina szerepében igazi jutalomjátékot kapott, csakúgy, mint bohóc párját megformáló Bogdán Zsolt. Az igazi felfedezés az Aglaját gyermek- és tinédzserkorban megformáló színészlányok. A hatéves lányt játszó, félrerúzsozott Jávor Babette szépen formázza meg a gyermeki ártatlanság és hiszékenység félelemtől terhes mély világát. Aglaja folyamatosan dobozba kerül, őrlődik szülei viselkedése között, akik nem figyelnek oda rá, de ő mégis vigyáz rájuk; elveszíti egyetlen néma, hermafrodita szerelmét is, a csodaszámba menő Flygirlt. Nem válaszol neki Isten sem, akihez egy földbe vájt lyukon keresztül beszél, végül családját is elveszíti. Hiába akar olyan híres lenni, mint édesanyja, folyamatosan elnyomják. Tizenévesen a problémák csak mélyülnek: a család, a siker, a szerelem elvesztése után nem marad más a lánynak, csak a kilépés: elszökni és megtagadni azt, ahová mindig tartozni akart – ezt a változást kellett megjelenítenie a fiatal tehetségnek, Móga Piroskának (Komoly dolgok). Babette mellett ő a film másik nagy felfedezettje. Piroska ugyan sok jelenetben még bájos kinézetével ragadja meg a nézőket, kiforratlan játéka azonban inkább szimpatikus, mint ügyetlen. A mellékszereplők közül is sokan hozzák karakterszínészi lényüket, bár az intézeti igazgatónőt játszó Molnár Piroska és a német cirkuszi igazgatót megformáló Bálint András ajkain kissé furcsán áll meg a német szó. Ennek ellenére Esztergályos Cecília, az idősebb lokáltulajdonos, Jordán Adél, az óriás fanszőrű táncosnő, Lázár Kati, a kígyóbűvölő és Kamarás Iván, a pitiáner-macsó manager még nyúlfarknyi szerepeik ellenére is életteli, izgalmas figurát alakítanak.

Kép az Aglaja című filmből

Deák Krisztina mozija hosszú, de egyáltalán nem unalmas, nem a klasszikus narratíva mentén, hanem ügyesen közvetetten, lírai módon, melankolikusan beszélt el egy életrajzot, a műfaj közhelyeit ügyesen kerülve. Ezért mindenképpen dicséret illeti. Nem kötelezte el magát semmilyen stílus mellett, inkább ügyesen forrasztotta egybe a különböző műfajokat. Az összkép mindenképpen remekül sikerült, még annak ellenére is, hogy egy esetleges nagyobb bemutatóra van mit még vágni a film ritmusán. Ennek ellenére a hazai és nemzetközi piacon való szerepléséhez mindenképpen drukkolni kell.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Aglaja

Aglaja – lengyel–magyar–román filmdráma, 2012. Rendező: Deák Krisztina. Szereplők: Ónodi Eszter, Bogdán Zsolt, Kamarás Iván, Jordán Adél, Lázár Kati, Bálint András.

  • A látogatók szerint
    10/10 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó fesztivál

Magyar Filmszemle

Magyar Filmszemle

Budapest (Uránia Nemzeti Filmszínház, a Corvin és Puskin mozi, Erzsébet téri Kulturális Központ és Park), Magyarország

Kapcsolódó cikkek

Családi kör(utazás)? - Török Ferenc: Isztambul

Családi kör(utazás)? – Török Ferenc: Isztambul

A Moszkva téri érettségizők és a harmincas pénzügyesek Overnightja után Török Ferenc újabb korosztályt ugrott előre generációs panorámájában. Az Isztambul kerete és figurájának jellege jól illeszkedik az életműbe, de a megvalósítás és a feszültség kilóg belőle.

Kapcsolódó hírek

A Pál Adrienn a legsikeresebb idén bemutatott magyar film

A Pál Adrienn a legsikeresebb idén bemutatott magyar film

Átlépte a 10 000-es magyarországi nézőszámot Kocsis Ágnes rendező Pál Adriennje, ezáltal a legsikeresebb 2011-ben bemutatott egészestés magyar játékfilm lett. (mozinet)

6 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

3 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea