Bevallom őszintén (többedmagammal együtt), hogy nem sokat vártam Deák Krisztina új, cirkuszos biopicjétől. A Jadviga párnája unalmas love-storyja és A miskolci boniésklájd trash-betyár romantikája után valami suta kisrealista drámára számítottam. Kellemesen csalódtam.
A filmet és a cirkuszt valami megfoghatatlan kapcsolat tartja össze. Talán az attrakció, talán a varázslatok és a szemfényvesztés, talán a csillogás tartja össze ezt a megbonthatatlan kapcsolatot, amelynek témájához Eizensteintől Terry Gilliamig megannyi rendező hozzáadta már tehetségét. És persze ezekkel az alkotókkal együtt a különféle műfajok is próbálgatták magukat a cirkusz porondjain, a horrortól a szerzői filmig.
Deák Krisztina érzelmes, de ugyanakkor kíméletlen meséje is csatlakozik ehhez a nagy barátsághoz. Mellőzi a túlzottan jéghideg drámai világlátást – amely a vándorcirkuszok kettős világára jellemző –, de a túlzottan mágikus realizmust is. Aglaja egy kolozsvári vándorcirkusz család legfiatalabb tagja; testvére mellett a cserfes bohóc-apa, Tangarica (Bogdán Zsolt) és ünnepelt artista anya, Sabina (Ónodi Eszter), a diktátor kedvenc művésze adják a családot. A jobb élet reményében külföldre szöknek, ahol csak a férjet szerződtetik le. A kislány, Aglaja folyamatosan magába zárkózik, nincs kitörési lehetősége szülei árnyékából, akik egymással is vetélkednek. Az apa folyton más nők kegyeit keresi, míg Sabina meg nem vásárol egy szenzációs trükköt egy vietnámi artistától: az acélhajú nőt kontyánál fogva lógatják fel, miközben az mutatványokkal szórakoztatja a közönségét. A pár újra sikeres lesz, de Aglaját és testvérét a hatóságok intézetbe zárják. Miután a szülők elválnak, az apa az idősebbik gyermeket magával viszi, de Aglaja hét évig vár Sabina érkezésére. Majd az évek elteltével a kamaszlány ismét szembetalálkozik anyja dicsfényével, ezúttal a sors úgy hozza, hogy kiléphet belőle…
Deák Krisztinának szimpatikus, szinte eposzi nagyságú világot sikerült egybeolvasztania. Igaz nem hibátlanul, de az utóbbi években talán ez az egyetlen magyar film, amelynek minden megbicsaklása bocsánatos bűn. Egyszerűen azért, mert remek hangulatot képes varázsolni a vászonra. Ez a remek alapanyagnak köszönhető: Deák Aglaja Veteranyi, a tragikusan korán elhunyt svájci artista-írónő A gyermek a forró puliszkába esett (erre utal a nyitókép kondérjában bugyogó étel is) című valós, szabadversben elmondott önéletrajzi írását vette alapul. A forgatókönyv annak ellenére sem eklektikus, hogy váltogatja műfajait; egyszerre pikareszk, belekóstol a személyes drámába, a meseszerű mágiába és a nagy ívű életrajzi elemeket feldolgozó portréfilmekbe. A sort még lehetne folytatni, de a rendezőnőnek sikerült mindezt úgy egybeforrasztania, hogy az ne feküdje meg nézője gyomrát. Dramaturgiájában is csak egyszer bicsaklik meg a film, valamikor a közepe táján, amikor egy kissé nehézkessé és vontatottá válik stílusa, de hamar észbe kapnak az alkotók és az utazás folytatódik tovább. A mostoha körülmények ellenére (42 forgatási nap három év alatt, 1.6 millió eurós költségvetés) a rendezőnő képes volt kezében tartani a több országon átívelő produkciót, egy percig sem érezni azt a bizonytalanságot, amely az ilyen hányattatott sorsú filmeket szokta jellemezni.
A képi világért felelős Máthé Tibor ismét bebizonyítja, hogy szakmáját a legmagasabb szinteken műveli. A cirkuszi világ színes kavalkádját közös nevezőre tudja hozni a konstancai kikötő indusztriális környezetével: egyszerre tud megható és félelmetes lenni. A trükkök szempontjából viszont némileg esetlenek a levegőben bevágott közelik snittjei, amelyek kissé dohos szájízt kölcsönöznek a jeleneteknek. A képi világot kiegészítő zenei gitártéma szintén kissé elcsépeltté válik a film végére, de sebaj, a színészek bőven kárpótolnak mindenért: a dicsfényben úszkálni szerető dívát játszó Ónodi Eszter Sabina szerepében igazi jutalomjátékot kapott, csakúgy, mint bohóc párját megformáló Bogdán Zsolt. Az igazi felfedezés az Aglaját gyermek- és tinédzserkorban megformáló színészlányok. A hatéves lányt játszó, félrerúzsozott Jávor Babette szépen formázza meg a gyermeki ártatlanság és hiszékenység félelemtől terhes mély világát. Aglaja folyamatosan dobozba kerül, őrlődik szülei viselkedése között, akik nem figyelnek oda rá, de ő mégis vigyáz rájuk; elveszíti egyetlen néma, hermafrodita szerelmét is, a csodaszámba menő Flygirlt. Nem válaszol neki Isten sem, akihez egy földbe vájt lyukon keresztül beszél, végül családját is elveszíti. Hiába akar olyan híres lenni, mint édesanyja, folyamatosan elnyomják. Tizenévesen a problémák csak mélyülnek: a család, a siker, a szerelem elvesztése után nem marad más a lánynak, csak a kilépés: elszökni és megtagadni azt, ahová mindig tartozni akart – ezt a változást kellett megjelenítenie a fiatal tehetségnek, Móga Piroskának (Komoly dolgok). Babette mellett ő a film másik nagy felfedezettje. Piroska ugyan sok jelenetben még bájos kinézetével ragadja meg a nézőket, kiforratlan játéka azonban inkább szimpatikus, mint ügyetlen. A mellékszereplők közül is sokan hozzák karakterszínészi lényüket, bár az intézeti igazgatónőt játszó Molnár Piroska és a német cirkuszi igazgatót megformáló Bálint András ajkain kissé furcsán áll meg a német szó. Ennek ellenére Esztergályos Cecília, az idősebb lokáltulajdonos, Jordán Adél, az óriás fanszőrű táncosnő, Lázár Kati, a kígyóbűvölő és Kamarás Iván, a pitiáner-macsó manager még nyúlfarknyi szerepeik ellenére is életteli, izgalmas figurát alakítanak.
Deák Krisztina mozija hosszú, de egyáltalán nem unalmas, nem a klasszikus narratíva mentén, hanem ügyesen közvetetten, lírai módon, melankolikusan beszélt el egy életrajzot, a műfaj közhelyeit ügyesen kerülve. Ezért mindenképpen dicséret illeti. Nem kötelezte el magát semmilyen stílus mellett, inkább ügyesen forrasztotta egybe a különböző műfajokat. Az összkép mindenképpen remekül sikerült, még annak ellenére is, hogy egy esetleges nagyobb bemutatóra van mit még vágni a film ritmusán. Ennek ellenére a hazai és nemzetközi piacon való szerepléséhez mindenképpen drukkolni kell.
