Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Ritter György

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Családi kör(utazás)?
Török Ferenc: Isztambul

A Moszkva téri érettségizők és a harmincas pénzügyesek Overnightja után Török Ferenc újabb korosztályt ugrott előre generációs panorámájában. Az Isztambul kerete és figurájának jellege jól illeszkedik az életműbe, de a megvalósítás és a feszültség kilóg belőle.

Török œuvre-jének két vetülete van; az egyik az évezred eleje óta rendszertelen időközönként gyártott generációs mozik, a másik az irodalmi adaptációkat feldolgozó, szintén moziba kerülő tévéfilmek. Számomra ő az egyik, aki filmjeivel – hibái ellenére – eddig nem okozott csalódást. Ezért is lepődtem meg az Isztambul lassú, sokszor eszköztelen, néhol néma, néhol egzotikus stílusán. Hosszan kitartott beállítások, katatón tekintetek, nagyot sóhajtó főszereplők. Nem is a Zagar-zenét, nem is a pörgős, átgondolt képi világot, vagy az energikus alakításokat hiányoltam, hanem azt a Török-féle spirituszt, ami életre hívta Szabó Simon karakterét (Moszkva tér), amely áthömpölygött a balatoni turizmuson (Szezon) és amely jutalomjátékot adott a vászonról akkor régen lelépett, elhízott Bodó Viktornak (Overnight). Aki a Török Feri-feelinget akarja érezni, az kerülje az Isztambult, mert itt most valami egészen más következik…

Kép az Isztambul című filmből

Az öregedő mérnök-tanár, János (Lukáts Andor) éppen a bizalomról tart kiselőadást az egyetemen, miután kidobja vele egykorú feleségét, Katalint (Johanna ter Steege), hogy bociszemű diákjával (Bánfalvy Eszter) összebútorozhasson. Az amúgy is egykedvűen maga elé néző hölgy még jobban összeroppan és beveszi magát Budapest utcáira, utazni kezd. Végül a mentők viszik elmegyógyintézetbe, ahonnan egyszerűen kiszökik, hogy nagyobb távot tegyen meg életében: ez már egész a török nagyvárosig repíti. Két világ határára (Európa és Ázsia) kerül, ahol majd választania kell régi és új élete között. Itt megismerkedik a vele egykorú Halillal (Yavuz Bingöl), aki szintén családos ember, mégis egymásra találnak. A bimbódzó bolondságot egy kappadókiai út koronázná meg, amikor beállít Katalinhoz fia, hogy hazavigye…

Az Isztambul párhuzamosan két szálon fut; az egyik Katalin története, ahogy elveszíti, és újra megtalálja élete értelemét, a másik a család magyarországi sorsa. János először hisztinek tartja volt felesége viselkedését, majd megtagadva diákjával való kapcsolatát, feltámad benne a mérsékelt felelősségérzet. A gyerekek egykedvűen fogadják az apa elköltözését, de megrémülnek anyjuk eltűnése után. Még a szerető is rájön, hogy tévedés volt tanárával kikezdeni, ezért aztán a családban maradva visszaugrik egy generációt szeretői listáján. A családi körben a felelősség, Katalin történetében az új boldogság megtalálása jelenik meg.

Kép az Isztambul című filmből

Csakhogy Török mozija ugyanolyan egykedvű, mint néma főszereplője. Eddigi filmjeihez képest nem keres nagyobb hangsúlyú fordulópontokat, egyenlően építkezik. Ha az Overnightról egy Antonioni-koppintás jut az eszünkbe, akkor itt Alain Tanner mozijai kerülhetnek elő, annak minden spiritusza nélkül. Még egyes korábbi motívumok is visszatérnek (lásd útjelző vonalak az Overnightból), mégis a film erőtlen marad, látszólag Török nem tudott megbirkózni ezzel a témával. Főszereplője kezébe jelképként először ollót ad, amellyel élete szálának elvágását sugallja, később mentőautót, hogy végre megmentsék. Az Isztambulban semmi olyasmi nincs, amelyet az utóbbi tíz év európai és ázsiai művészfilmjeiben ne láthattunk volna. Márpedig ezt a filmet azoknak a nézőknek lehet nyugodt szívvel ajánlani, akik otthon vannak a posztmodern filmkultúra lassan cammogó dramaturgiájában. Ha úgy tetszik, Török csinált egy művészfilmes, fehértelefonos mozit, amely minden fáradságával és közhelyével beleillik a fesztiválfilmes repertoárba. Az Isztambul a maga családelemzésével és a rendezőre jellemző témák továbbgondolásával (hiábavaló elutazás és visszatérés) éppenséggel izgalmas és jól kivitelezett, érdekes mozi lett volna.

Kép az Isztambul című filmből

Az alkotók is szinte garanciát nyújtottak erre, csak éppen a direkt távolságtartóra megírt forgatókönyv, a színészek hűvössége, a melankolikus zene és a lassú tempójú kameramozgások Garas Dániel néhány gyönyörű tájképe ellenére is érdektelenné varázsolják a filmet. Pedig a főszereplőt megformáló Johanna de Steege érzékenyen játssza az összeomló, majd újrakezdő, szinte néma Katalint. Ám a többiek játéka nem túl meggyőző, látszólag nem tudtak mit kezdeni a minimalista színészvezetéssel. Lukáts Andor, Tenki Réka, Bánfalvy Eszter, Varga Norbert inkább ügyetlennek tűnnek, mint olyan alakoknak, akik nem tudnak megbirkózni a megváltozott élethelyzetükkel. Ennek ellenére a Ceylan-féle Három majomból ismerős Yavuz Bingöl által megformált Halil karaktere magasan a film legjobb, leghitelesebb és legfinomabb színészi teljesítménye.

Kép az Isztambul című filmből

A főszereplők mind keresnek valamit; Katalin az újrakezdést, János a szerelmet, Zoli az édesanyját, Zsófi pedig a születendő kislányához fűződő anyaságot, ám végül senki nem azt találja, amit szeretne és ebben a bizonytalanságban hagyja meg nézőjét a rendező is – minden élethelyzethez egy kérdőjelet rak. Csakúgy, mint az összes Török Ferenc-moziban, itt is csak részeredményt hoz a nagy utazás, s ebből a szempontból az Isztambul mindenképpen igazodik az életműhöz. Abban viszont semmiképpen sem, hogy Török eddigi energikusra megkomponált stílusát most megfáradt, ásító kalandozásra váltotta fel. Úgy tűnik, karaktereihez hasonlóan most ő sem tudott megbirkózni ezzel az „élethelyzettel”.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Isztambul

Isztambul – magyar–török filmdráma, 2011. Rendező: Török Ferenc. Szereplők: Padraic Delaney, Johanna ter Steege, Yavuz Bingol, Anger Zsolt, Bánfalvi Eszter, Lukáts Andor, Tenki Réka, Varga Norbert.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • A látogatók szerint
    8/10 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Cirkusz-saga - Deák Krisztina: Aglaja

Cirkusz-saga – Deák Krisztina: Aglaja

Bevallom őszintén (többedmagammal együtt), hogy nem sokat vártam Deák Krisztina új, cirkuszos biopicjétől. A Jadviga párnája unalmas love-storyja és A miskolci boniésklájd trash-betyár romantikája után valami suta kisrealista drámára számítottam. Kellemesen csalódtam.

Kapcsolódó hírek

A Pál Adrienn a legsikeresebb idén bemutatott magyar film

A Pál Adrienn a legsikeresebb idén bemutatott magyar film

Átlépte a 10 000-es magyarországi nézőszámot Kocsis Ágnes rendező Pál Adriennje, ezáltal a legsikeresebb 2011-ben bemutatott egészestés magyar játékfilm lett. (mozinet)

6 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

3 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea