Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// publicisztika

Meglepetés nélkül, nosztalgiával
2012-es Oscar-prognózis

Az amerikai sajtó szerint emberemlékezet óta ez a leggyengébb Oscar-felhozatal, és ráadásul a nézőktől is elfordultak a filmek. Ha így is van, azért mi vasárnap éjjelre várva még latolgatjuk az esélyeket.

A Túl a barátságon-Ütközések fiaskó után évekbe telt, mire az amerikai kritikusok és az Oscart osztogató filmakadémia tagjai megbékéltek egymással, úgyhogy ideje volt elővenni a csatabárdot a rövidke tűzszünetet követően. Az idei jelöltek kihirdetése után már meg is kezdődött a sajtó ágyútüze, miszerint emberemlékezet óta ez a legrosszabb felhozatal, ami mellesleg a nézőktől is elfordult. Ebben a kérdésben most nem foglalnék állást, de az tény, hogy a jelentől tényleg elfordult a tisztelt szavazóbizottság. A komolyan vehető jelöltek közül mindössze egy játszódik a jelenben (Utódok), de az is a világ egy eldugott szegletében, távol a világ minden bajától, családias légkörben.

Szóval a jelek szerint uralkodni fog a nosztalgia, és ennek a hozzáállásnak A némafilmes című francia alkotás lesz a legnagyobb kedvezményezettje. A cannes-i siker (a legjobb színész díja Jean Dujardinnek) után még vagy féltucat fesztivál közönségét hódította meg az amerikai némafilm hanyatlásának korában játszódó alkotás, majd a világ kritikusait is levette a lábáról, az amerikai jogokat megszerző Harvey Weinstein pedig tett róla, hogy Oscar is meghajoljon a kis fekete-fehér némafilm előtt. A vége 10 jelölés lett, amiből az óvatosabb jóslatok szerint hatot, a bátrabbak szerint akár nyolcat is díjra válthat. A Brit Filmakadémia díjátadóján hét jelölést sikerült díjra váltania, úgyhogy tényleg csak annyi azt kell eldöntenünk, mennyi lesz az annyi?

A legjobb film díja szinte biztosra vehető, a levesbe legfeljebb az Utódok vagy A némafilmesnél (r. Michel Hazanavicius) egy jelöléssel többet szerző A leleményes Hugo köphet bele, mint ahogyan a rendezői díjtól is ezen filmek direktorai foszthatják meg Hazanaviciust – de erre pillanatnyilag nem sok esélyt látok. Ugyanígy meglesz az eredeti filmzenéért járó trófea és a kosztümtervezőnek vagy a vágónak sem kell túl sokat izgulnia. Az is egyre biztosabbnak látszik, hogy a címszerepet alakító Jean Dujardinnek is könnyebb dolga lesz George Clooney és Brad Pitt ellen, mint amire számítani lehetett még a brit filmdíj és az amerikai színészszakszervezet díjai előtt. S ha a film iránti szeretet még ennél is nagyobb, akkor Woody Allen biztosra vett harmadik forgatókönyvírói elismerése is veszélybe kerülhet, de ebben a kategóriában azért még versenyben van az iráni jelölt, a Nader és Simin forgatókönyve is. Veszélybe kerülhet még Az élet fája operatőri díja is annak ellenére, hogy az Oscarhoz vezető úton Emmanuel Lubezki kapta a legtöbb elismerést Malick költői filmjének fényképezésért.

Persze azért a többieknek is kell szórni egy kis koncot, így vigasztalódik majd a Scorsese Hugója néhány technikai díjjal (látványtervezés, hangmérnök, hangvágás), az Utódok az adaptált forgatókönyv díjával, a felhozatal legnagyobb közönségsikere (A segítség) pedig díjhoz juttatja majd női főszereplőjét (Viola Davis) és női mellékszereplőjét (Octavia Spencer). E két utóbbi azért nem áll olyan stabil lábakon, hiszen Davis Oscarját megfúrhatja Meryl Streep kiváló Margaret Thatcher-portréja vagy Michelle Williams, aki Marilyn Monroe bőrébe bújt az Egy hét Marilynnel című filmben. Spencernek pedig azért kell imádkoznia, hogy az idén minimum öt kiváló alakítással jelentkező Jessica Chastain ne lopjon túl sok szimpátiaszavazatot, vagy hogy A némafilmes elszabadult lova ne ragadja magával Bérenice Bejót is.

A fontosabb kategóriák közül a férfi mellékszereplőkről kell még szót ejtenünk, ami a papírforma szerint Christopher Plummeré lesz: egy öregembert alakít a Kezdők című dramedyben, aki felesége halála után vallja be fiának, hogy meleg. Legnagyobb riválisa egy másik élő legenda, a Rém hangosan és irtó közel (r. Stephen Daldry) szótlan öregjét alakító Max von Sydow, aki a semmiből előteremve kaparinthatja meg életműdíjnak is beillő Oscarját.

Nagy meglepetésre tehát senki nem számít vasárnap éjjel, de legalább visszatér minden idők egyik legjobb Oscar-házigazdája Billy Crystal személyében.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó cikkek

A Facebook a logopédus ellen - A 2011-es Oscar előrejelzései

A Facebook a logopédus ellen – A 2011-es Oscar előrejelzései

Egy kanyarokkal bőven tarkított Oscar-szezon végére teszünk hamarosan pontot. Már csak pár nap és kiderül: az Amerikai Filmakadémia az elmúlt években kitaposott ösvényen halad-e tovább, vagy visszatér gyökereihez. A modern küzd a régimódival, a szerethető a nem szerethetővel, fiatalok a nagy öregekkel, de a lényegi kérdés valójában változatlan: milyen lesz a nézettség? Mert ugyan szép dolog a kollégáktól elismerést kapni, de Hollywoodban továbbra is ugyanaz számít – vagyis hogy hány embert érdekel mindez...

Kapcsolódó hírek

Megvan a következő évi Oscar-díjak menetrendje

Megvan a következő évi Oscar-díjak menetrendje

Az Amerikai Filmakadémia 2013. február 24-ét jelölte meg tegnap a 85. Oscar-díjátadó dátumaként.

2 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

3 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea