A legtöbb nagymama nagyon sokat tud mesélni az emlékeiről. Olaizola fiatal mexikói rendező nagymamájának története azonban nem tartozik a mindennapi esetek közé. Ebben az izgalmas dokumentumfilmben a történet elsősorban a nagymama szemszögéből bontakozik ki, melyet a rendező ügyes szituációs eszközökkel dolgoz fel.
Shakespeare és Víctor Hugo ezúttal két mexikóvárosi utca neve, amelynek a sarkán a nagymama vendégháza található. A minimalista technikával forgatott film mindvégig fenntartja a figyelmet és fokozza a feszültséget. Sokszor érezzük, hogy a rendezőnő kezében a kamerával valósággal provokálja nagymamáját, hogy egyre több részletet meséljen el arról a fiúról, akinek életformáját eleinte egy protestánst lelkészéhez hasonlítja, majd később kiderül róla, hogy talán brutális gyilkos.
A színészi hajlamokkal rendelkező nagymama, Rose Elena Carvajal elmeséli, hogyan került hozzá albérletbe Jorge, a 20 éves, rendkívüli adottságokkal megáldott, különös fiú. Jorge szülők nélkül nőtt fel, az idős hölgy mellett családra és otthonra talált. A nagymama imádta a fiatal fiút – és nem csak anyai szeretettel. Jorge azonban 1993-ban egy tűzeset során életét vesztette. A családban keveset beszéltek a nagymama kedvecéről, mivel mindenki tudta, hogy gyengéd szála fűzték a zseni Jorgéhoz, akiről mindössze néhány fényképet látunk. A film végére mégis elég sokat sikerül megtudnunk róla
A bejárónő és még néhány interjúalany elbeszéléséből lassan kiderül, hogy összefüggéseket véltek felfedezni egy sorozatgyilkos és Jorge között. Nehezen, de a nagymama is elmondja sejtéseit. 1993-ban az újságok rejtélyes gyilkosságokról írtak, amelyeket feltételezések alapján ugyanaz a tettes követhetett el. Nőket vitt fel szállodai szobákba, ahol brutálisan megerőszakolta őket, majd egy sállal kivégezte áldozatait. A gyilkosságok Jorge halála után abbamaradtak, és a tettes kilétére azóta sem derített fényt a mexikói rendőrség.
A nagymama lakása azóta olyan, mint egy múzeum: minden fala tele van Jorge fesményeivel, a fiókokban verseit, novelláit tartja. A tetőtéri kis lakás, ahol a fiú élt, raktár lett, tele az azóta őrzött tárgyakkal és a falra festett vörös mondatokkal – a dokumentumfilm bemutatója óta turisták is előszeretettel felkeresik.
A rendőrség nagyon sok részletet eltitkol és minden gyanú csupán a nagymama ötlete. A film azonban fokozatosan oknyomozó riporttá alakul, kissé Michael Moore stílusára emlékeztető, provokatív gesztusokat is használ. A mindössze 600 dollárból készült Intimidades de Shakespeare y Víctor Hugo erőssége a jó történetvezetés, a lelkes és segítőkész nagymama – no meg hát a valóság. A nagymama azonban néhol elbizonytalanítja a nézőt, és helyet hagy a kételkedésnek is, hiszen 15 év alatt sok apró részlet feledésbe merült, lehetővé téve a legenda megszületését.
